Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-13 / 62. szám, kedd
ÚJ szú 7 % 1984. III. 13. Ligakommentárunk Gólerősebb vendégek m üi 6SNS UN& SUMUS Az I. labdarúgó-liga tavaszi idényének első fordulójában (sorrendben a 16.-ban) minden vendéglátó csapat otthon tartotta a bajnoki pontokat. Ezt a ligahagyománynak megfelelő jelenségként könyveltük el. A 17. fordulóban viszont a szombati két mérkőzésen a házigazdát alaposan megleckéztették. A teplicei pályán a Sklo Union vergődött, vendégei, a vítkovicei vasgyáriak hengereltek. Úgyszólván minden kapura lövésük góllal végződött. A bennmaradásért folyó küzdelemben az otthoni 6:1-es vereség nagyon megnehezíti a megkapaszkodást. A tavaszi évad kezdete előtt sokan a Duklának adták a legtöbb esélyt a bajnoki cím megszerzésére. A prágai katonacsapat viszont előbb a chebi pályán kapott ki, szombaton meg vendéglátóként maradt alul a jelek szerint teljesen magára talált Bohemians együttesével, az 1982/83-as rangelsővel szemben. Vasárnap csak a nyitrai (Nitra) pályán született vendéggyőzelem, azt azonban a magabiztosabb Sparta aratta a Plastika fölött. E találkozó nyertese már négy ponttal előzi meg a két Duklát, vesztese pedig sereghajtóvá esett vissza, örvendetes, hogy a Sparta a jelek szerint bírja a több irányú megterhelést. Jól megalapozott erőnlétéből remélhetőleg futja a pont- és kupaküzdelmek sikeres folytatására is. Egymás után kétszer szerepelt odahaza a Dukla Banská Bystrica, a várakozásnak megfelelően győzött. Majd az idegenben sorra kerülő találkozók mutatnak rá, vajon tud-e lépést tartani a prágai, a rangidős katonacsapattal. Csak az első félidőben használta ki gólhelyzeteit a Baník Ostrava, azután megelégelte a dolgot. Ezért távozott csak 3:0 arányú vereséggel a sorsának magát mintegy megadó Žilina. Gólszüret volt kilátásban a Slo- van-pályán a hazaiak 3:0-ás váratlan vezetése után. A vendégek azután egyrészt sikeres cserét hajtottak végre, másrészt megérezték, hogy még ilyen helyzetben is van és lehet keresnivalójuk. Tíz perc leforgása alatt 3:0 arányban vezetett a Slávia az addig gyatrán védekező Trnava ellen. A vendégek szünet után hasznos cserét hajtottak végre. A Med- gyessel megerősített védelem siA KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA (ČSTK) - Jugoszláviában a 21. fordulóban a Hajdúk a Sparta UEFA Kupa-ellenfele Zenicán a Cselik vendégeként 1:0 arányú győzelmet aratott. További eredmények: CZ Belgrád- Vinkonvci 7:1, Dinamó Zágráb - Pristina 3:1, Rijeka - Partizán 3:0. Egyaránt 1:0 arányban, méghozzá vendégként győzött az Austria Wien és a Sťurm Graz, a két osztrák kupacsapat. A bécsiek Salzburgban, a grá- ziak Neusiedlben bizonyultak jobbnak. A táblázat élén: 1. Austria 29, 2. LASK 26, 3. Rapid 25 ponttal. A spanyol bajnokság 27. fordulója után az élen egyaránt 38 pontos a Bilbao és a Real Madrid, 35 pontos a CF Barcelona. Eredmények: Malaga- CF Barcelona 0:1, Murcia - Atletico Bilbao 0:1, Real Madrid - CF Sevilla 2:2. Már a 22. fordulót játszották a portugál bajnokságban: FC Porto - Benfica 3:1, Sporting Lisszabon - Guima- raes 2:0. 1. Benfica 38, 2. FC Porto 37, 3. Sporting 31 ponttal. Romániában a 22. forduló volt soron. Az éllovasok így mérkőztek: Dynamo Bukarest - Galati 3:1, lasi- Steaua Bukarest 0:2, Craiova- Sportul 4:1. 1. Dynamo 33, 2. Steaua 31, 3. Craiova 28 pont. Sheffield Wednesday - Southampton 0:0 - az Angol Liga Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzést ma megismétlik. A francia bajnokság 30. fordulója után Bordeaux 42, Monaco 40, Paris SG 39 pont a dobogósok sorrendje. Eredmények: Lens - Bordeaux 3:1, Monaco - Lilié 1:1, Paris SG - Rennes 3:2. Bulgáriában a 18. forduló után az élcsoportban a 29 pontos CSZKA Szófia, az ugyanannyi ponttal rendelkező Levszki Szpartak és a 20 pontos Vraca együttesét találjuk. Eredmények: Vraca - CSZKA Szófia 0:0, Levszki Szpartak - Szlávia Szófia 1:0, Trakija Plovdiv - Sztara Zagora 1:0. Az Afrika Kupa A-csoportjának zárómérkőzései: Egyiptom - Togo 0:0, Kamerun - Elefántcsontpart 2:0. A csoport végeredménye: 1. Egyiptom 5, 2. Kamerun 4, 3. Elefántcsontpart 2, 4. Togo 1 ponttal. A B-csoportban a következő eredmények voltak. Algéria -Nigéria 0:0, Ghana - Malawi 1:0. A végső sorrend: 1. Algéria 5, 2. Nigéria 4, 3. Ghana 2, 4. Malawi 1 ponttal. Március 14-én az elődöntőben Egyiptom - Nigéria és Algéria - Kamerun mérkőzés lesz. A Zbrojovka lesz a bajnok? (ČSTK) - Befejeződtek az I. férfi kosárlabda-liga rájátszásos tornái. A jövő héten a Zbrojovka Brno az RH Pardubicével, az NHKG Ostrava pedig a Dukla Olomouccal találkozik az elődöntőben. A két találkozó győztese vívhat egymással a bajnoki cím elnyeréséért. Elméletben még mind a négy csapatnak van esélye az elsőségre. Az olomouci és az ostravai rájátszásos tornán mutatott játék alapján a szakemberek mégis a Zbrojovkát tartják esélyesnek.- Az ostravai torna színvonal tekintetében elmarad az olomouci mögött, sokkal több gyenge mérkőzést hozott- nyilatkozta Pavel Petera, a csehszlovák válogatott edzője a rendezBefejezik a 3. negyedet (ČSTK) - Lassan végéhez közeledik az I. jégkorong-liga, a mai, 33. forduló jelenti a harmadik negyed befejezését. A műsor - 17.00: Vítkovice - Sparta (az előző eredmények 6:3, 2:6, játékvezető Šubrt), 17.30: Trenčín - Plzeň (5:3, 2:0, Šrom), Litvinov - Gottwaldov (5:4, 3:3, Šutka), Slovan - Brno (0:1, 2:4, Gottwald), 18.00: Č. Budéjovice- VSZ (3:2, 2:4, Brada), Jihlava - Pardubice (3:3, 3:3, Adam). vény befejeztével. - A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt az NHKG nyújtotta, élén Böhmmel. Ennek ellenére a Brno megérdemelten vezet, s amennyiben középjátékosai továbbra is hozzák formájukat, övé lehet a bajnoki cím.- Az Olomouctól elszenvedett súlyos vereségtől eltekintve elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Remélem, hogy az első helyünket sikerül tartanunk - mondotta Zdenék Bob- rovský, a Zbrojovka edzője. kérésén ellenállt minden további Slávia-kísérletnek, Brezina pedig jó helyzeteket készített elő társainak. A játék képe alapján az eredmény még szorosabb lehetett volna. Mintha nehéz helyzete bénító- lag hatna az egyébként jó erőkből álló Lokomotívára. A mérkőzésről szóló beszámolók alapján a házigazda örülhetett a győzelemnek, amelyet Vankovič jól sikerült lövésével csikart ki. Ugyanő egy alkalommal biztos góltól mentette meg csapatát, kirúgta az üres kapuba tartó labdát. „Kapufákban“ döntetlen alakult ki, Kopča lövését Jakubička helyett, Farkasét pedig Seman helyett hárította a léc. A forduló összesítése érdekes furcsasággal szolgál. A házigazdák öt, a vendégek csak három győzelmet arattak, de mindkét fél egyaránt 17 alkalommal terhelte meg a vetély- társ hálóját. Az egy mérkőzésre eső gólátlag 4,25, ami egészen elsőrangú. A 17. fordulóban ketten lőttek három-három gólt: Bechera (Slovan) és Pešice (Slávia) - mindkét esetben mesterhármasról volt szó. Két-két esetben három vítkovicei labdarúgó: Lorenc, Šourek és Králik volt eredményes. Egyébként a gólkirályi címért folyó küzdelemben már nem egyedül vezet a 11 gólos Lička, felsorakozott mellé Drulák, a che- biek gólzsákja. K. Jarolím (Slávia) három góllal lemaradva követi oket ZALA JÓZSEF KARPOV A DÖNTŐSÖKRŐL (ČSTK) - „A tehetséges és temperamentumos Kaszparov, s a tapasztalt Szmiszlov egyaránt erős és veszélyes ellenfél a sakk-koronáért vívott küzdelemben“ - nyilatkozta Ana- tolij Karpov világbajnok a világbajnokjelöltek Vilniusban folyó döntőjének esélyeit latolgatva. „Igyekszem jövendő ellenfelemet maximálisan bonyolult feladat elé állítani“ - jelentette ki Karpov. Véleménye szerint a vil- niusi találkozót nem befolyásolhatja az egyik sakkozó pillanatnyi megingása. Szmiszlov hidegvérű játékos, s ragaszkodik sajátos játszmavezetéséhez. Kaszparov is mindig készen áll arra, hogy bevesse „titkos fegyverét", s gyorsan és mesterien tudja megoldani a bonyolult helyzeteket. A világbajnok ősszel találkozik a most folyó torna győztesével, s a jelek szerint nem változtat felkészülésén. Továbbra is sok időt szentel állóképességének növelésére. Ennek ugyanis nagy a jelentősége, mivel a kihívásos A Szlovák Nemzeti Liga győztese a DAC (Ágh) - Az elmúlt hét szombatján került sor Dunaszerdahe- lyen (Dun. Streda) az asztalitenisz Szlovák Nemzeti Liga férfi csoportjának rangadójára a helyi DAC és a Lokomotíva Rus- kov csapata között. Nagy volt a találkozó tétje, ugyanis a bajnoki cím kérdését volt hivatott eldönteni. A DAC legénysége Mádéi, Ojdrejíčka, Török, Vími összeállításban fölényes 10:4 arányú győzelmet aratott a legnagyobb ve- télytárs elleni mérkőzésen és így a bajnoki cím tulajdonosaként utazhatnak Topoľčanyba, ahol a selejtezők során március 24-25Samaranch Magyarországon (ČSTK) - Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára tegnap Budapesten fogadta Juan Antonio Samaranchot, a NOB elnökét. A találkozón, amely szívélyes légkörben zajlott, véleményt cseréltek az olimpiai eszme jelentőségéről a nemzetek közötti kapcsolatok fejlesztésében, a barátság és a megértés elmélyítésében A NOB elnöke vasárnap este érkezett Budapestre, ahol többek között a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőivel folytat tárgyalásokat az olimpiai mozgalom időszerű kérdéseiről. Samaranch ennek előtte Berlinben járt, ahol Manfred Ewalddal, az NDK Olimpiai Bizottságának elnökével találkozott. Az NDK képviselőjével a NOB 89. ülésének - amelyre 1985-ben Berlinbe kerül sor - előkészületeiről tárgyalt. én mérik össze erejüket a Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Liga csoportjainak győztesei. A körmérkőzések legeredményesebb együttese az új idényben már az országos I. ligában szerepel. döntőben minden játszma megszakítás nélkül öt óra hosszáig tart. Szmiszlov és Kaszparov 2. játszmája a 41. lépésben félbemaradt. A női sakkvilágbajnokjelöltek döntőjében, Szocsiban Levityina megnyerte a 3. játszmát Szemjonova ellen, s így már 2,5:0,5 arányban vezet. Szombaton játszik a Sparta (ČSTK) - Az I. labdarúgó-liga 18. fordulójának első mérkőzését már szombaton megrendezik. A Sparta Praha a spliti UEFA Kupa-visszavágóra való tekintettel már ekkor fogadja a Lokomotíva Košice együttesét. A mérkőzés 15.00 órakor kezdődik, játékvezetője Chocholouá lesz. Vasránap 15.00 órakor a következő találkozókat kezdik: Tatran Prešov- Baník Ostrava (Dibitanzl), ZVL Žilina - Plastika Nitra (Czetó), RH Cheb- Slávia (Ŕezníček), Spartak Trnava- Sklo Union Teplice (Strechaj), TJ Vítkovice - Dukla Banská Bystrica (Hošek). 16.00 órakor játsszák az Inter Bratislava - Dukla Praha mérkőzést (Grulich) és 17.00 órai kezdettel a Bohemians - Slovan Bratislava találkozó kerül sorra. Játékvezető Stiegler. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYE HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában el- szedés következtében hibásan jelent meg az Agro Levice - DAC labdarúgó SZNL eredménye. A góllövők felsorolásából is nyilvánvaló, hogy a helyes eredmény 3:1 volt. Elírás történt a 7-es oldal képaláírásában is, a gólt Bechera lőtte. A hibákért olvasóink szíves elnézését kérjük. Az NDK úszói nyerték Harkovban a Szovjetunió csapata elleni viadalt 178:166 arányban. A 29 versenyszám közül a vendégek tizenhatban győztek. A legtöbb elsőséget a hátúszó világbajnoknő, Ott szerezte - ötöt. Eredmények - férfiak - 200 m gyors: Lodzi- ewski (NDK) 1:50,97, 100 m mellúszás: Kuzmin 2:18,29,200 m hát: Balt- rusch (NDK) 2:01,62, 400 m vegyes: Berndt (NDK) 4:24,82, 4x100 m vegyes: Szovjetunió 3:44,22. Nők - 400 m gyors: Strauss (NDK) 4:09,43, 100 m mellúszás: Gerasch (NDK) 1:10,55, 200 m pillangó: Geissler (NDK) 2:10,07, 100 m hát: Ott 1:02,08, 4x100 m vegyes: NDK 4:24,82. A tőrözők Velencében rendezett Világ Kupa versenyén - döntő: Cerioni - Borella (olaszok) 10:7. A 3. helyért: Behr - Gey (NSZK-beliek) 10:8. A párbajtőrözők londoni VK versenyén: Boisse (francia) - Pusch (NSZK-beli) 10:7. A csehszlovák Polák győzött a schönwaldi síugróversenyen a 70 méteres sáncon 219,5 (84 +82) teljesítménnyel. Švagerko 210,7 (82+81) ponttal harmadik lett. Továbbra is a tengerentúlon versenyeznek az alpesi sízők. A női óriásműlesiklást Waterville Valleyben álltak rajthoz, s az amerikai McKinney 2:09,66-tal nyert a svájci E. Hess és az amerikai Cooper előtt. Charvátová a 21. lett. A VK összesítésében E. Hess vezet Wenzel (liechtensteini) előtt, Charvátová a hatodik. Whistler- ben az amerikai Johnson 2:02,85-tel nyerte a férfi lesiklást. Második Höfleh- ner (osztrák), harmadik Zurbriggen (svájci). A VK állása: Zurbriggen, Stenmark, Girardelli. A szovjet jégkorong-bajnokságban: Szpartak Moszkva - Izsevszk 6:2, Dinamó Moszkva - Gorkij 2:4. 29 forduló után a CSZKA Moszkva 58 ponttal áll az élen a 41 pontos Szpartak Moszkva előtt. Csehszlovákia 18 évesekből álló teniszválogatottja negyedik lett a cre- monai tornán. A 3. helyért játszott mérkőzésen 1:3 arányban kikapott az NSZK-tól. A döntőben Franciaország - Olaszország 3:1. A Poľnohospodár Topoľčany férfi kézilabdázói ma barátságos mérkőzést játszanak az Újpesti Dózsával. SZNL II Nytigat: Vráble-Hurbanovo 1:3, Se- reď-Šaľa 0:0, Spoje-Partizánske 2:0, Pov. Bystrica-Komárno 2:1, Senec -Pezinok 0:2, Jur-Handlová 0:1, Nové Zámky-Zvolen 2:0, ČH Bratislava-Ma- lacky 2:1. 1. P. Bystrica 16 10 5 1 29:5 25 2. Pezinok 16 10 5 1 27:12 25 3. Šaľa 16 10 2 4 25:13 22 4. N. Zámky 16 10 2 4 28:20 22 5. Hurbanovo 16 7 5 4 23:20 19 6. ČH Bratislava 16 7 2 7 29:27 16 7. Komárno 16 6 4 6 26:27 16 8. Sered 16 6 3 -7 14:18 15 9. Spoje 16 6 2 8 23:22 14 10. Malacky 16 5 4 7 24:27 14 11. Partizánske 16 5 4 7 24:27 14 12. Handlová 16 5 3 8 23:25 13 13. Vráble 16 5 3 8 14:20 13 14. Senec 16 4 4 8 15:23 12 15. Zvolen 16 2 8 6 14:22 12 16. Jur 16 1 2 13 15:46 4 Kelet: VSŽ-Detva 1:0, Sp. Nová Ves-Rim. Sobota 3:1, Čaňa-B. Bystrica 1:0, Jelšava-Svit 3:0, Giraltovce -Ružomberok 2:0, Vranov-Čadca 0:9. A Snina-Kys. N. Mesto és a Svidník -Bardejov mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. 1. Ružomberok 16 9 5 2 31:13 23 2. Sp. N. Ves 16 8 4 4 30:21 20 3. Jelšava 16 7 5 4 27:20 19 ' 4. Kys. N. Mesto 15 7 5 3 19:14 19 5. Čadca 16 6 7 3 13:15 19 6. Bardejov 15 6 6 3 23:10 18 7. Giraltovce 16 8 1 7 20:17 17 8. Snina 15 7 2 6 24:21 16 9. Detva 16 7 1 8 30:23 15 10. VSŽ s 16 6 3 7 17:15 15 11. Čaňa 16 4 6 6 15:22 14 12. Vranov 16 4 5 7 9:16 13 13. R. Sobota 16 4 3 9 14:26 11 14. B. Bystrica 16 5 1 10 17:34 11 15. Svidník 15 3 4 8 17:22 10 16. Svit 16 3 4 9 21:35 10 NYUGAT SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG Északnyugat: Váhovce-Tr. Teplice 4:1, Tovarníky-Holíč 1:1, Hlo- hovec-Brezová 1:2, Bošany-St. Turá 3:0, Piešťany-N. Mesto 0:1, Trebatice -Topoľčany 1:1, Bánovce-Skalica 4:0. 1. Tovarníky 14 9 4 1 26:7 22 2. N. Mesto 14 9 3 2 33:11 21 3. Topoľčany 14 9 3 2 32:16 21 4. Bánovce 14 7 3 4 25:13 17 5. Holíč 14 6 5 3 19:14 17 6. Bošany 14 6 3 5 27:22 15 7. Váhovce 14 7 1 6 23:21 15 8. Trebatice 14 6 2 6 14:20 14 9. Piešťany 14 4 5 5 15:18 13 10. Brezová 14 5 1 8 23:21 11 11. St. Turá 14 4 3 7 16:25 11 12. Skalica 14 4 2 8 15:23 10 13. Tr. Teplice 14 3 2 9 18:32 8 14. Hlohovec 14 0 1 13 4:37 1 Délkelet: O. Potôň-D. Sereď 3:1, Pribeta-Zbehy 1:2, Zl. Moravce-ZI. Klasy 1:1, Galanta-Matúškovo 0:0, Gabčíkovo-Šurany 6:0, Tlmače-Čalo- vo 1:0, Štúrovo-Sigma N. Zámky 2:2. 1.0. Potôň 14 9 1 4 25:18 19 2. Gabčíkovo 14 7 2 5 29:19 16 3. Zl. Moravce 14 6 4 4 24:16 16 4. S. N. Zámky 14 6 4 4 30:26 16 5. D. Sered 14 5 5 4 26:18 15 6. Tlmače 14 5 4 5 21:19 14 7. Čalovo 14 5 4 5 19:18 14 8. Príbeta 14 6 2 6 19:24 14 9. Galanta 14 6 2 6 15:22 14 10. Matúškovo 14 5 3 6 23:24 13 11. Zl. Moravce 14 5 3 6 14:22 13 12. Zbehy 14 4 2 8 19:19 12 13. Šurany 14 4 2 8 23:30 10 14. Štúrovo 14 4 2 8 16:23 10 Keleti csoport: N. Zámky B-T. Lužany 0:0, Bánov-Dvory 2:1, Šahy-T. Mlyňany 2:0, Tvrdošovce-Z. Olča 3:0, Želiezovce-Nes- vady 0:0, Kozárovce-Bajč 2:1, Dulovce -Marcelová 2:0. 1. Bajč 14 8 3 3 37:16 19 2. Dvory 14 8 3 3 33:16 19 3. Marcelová 14 9 1 4 23:12 19 4. T. Mlyňany 14 8 1 5 33:18 17 5. Šahy 14 7 2 5 25:16 16 6. Nesvady 14 6 4 4 23:22 16 7. Kozárovce 14 7 2 5 19:25 16 8. T. Lužany 14 5 4 5 15:21 14 9. Želiezovce 14 6 1 7 18:19 13 10. Dulovce 14 6 0 8 16:16 12 11. Bánov 14 5 2 7 24:26 12 12. Z. Olča 14 3 3 8 12:30 9 13. N. Zámky B 14 3 2 9 13:24 8 14. Tvrdošovce 14 2 2 10 15:43 6 Déli csoport: V. Uľany-Sládkovičovo 1:0, Selice-Šaľa B 2:1, H. Králová-Tešedíkovo 4:0, Hroboňovo-Šamorín 2:0, Žitavany-Leh- nice 2:0, Vydrany-D. Streda B 3:1. 1. Vydrany 14 8 4 2 32:20 20 2. Topoľčianky 14 8 2 4 36:23 18 3. Samorin 14 8 2 4 20:21 18 4. D. Streda B 14 7 3 4 62:27 17 5. Selice 14 7 2 5 27:23 16 6. H. Kráľová 14 7 1 6 25:19 15 7. Lehnice 14 7 1 6 21:18 15 8. Žitavany 14 6 2 6 19:25 14 9. H. Potôň 14 5 2 7 24:20 12 10. Šaľa B 14 5 2 7 15:26 12 11. Tešedíkovo 14 4 3 7 21:30 11 12. Hroboňovo 14 5 1 8 19:29 11 13. V. Úľany 14 4 2 8-14:38 10 14. Sládkovičovo 14 4 1 9 15:29 9 Kaszparov és Szmiszlov között március 11 -én kezdődött Vilniusban a sakkvilágbajnok-jelöltek döntője. Felvételünk az első játszma kezdetén készült (ČSTK-képtávíró)