Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-13 / 62. szám, kedd
ÚJ szú 5 1S64. Ili. 13. Hasznos munkát végeztek AZ ÉV ELEJI PÁRTGYÜLÉSEK TÜKRÉBEN A Zvolení Erdőgazdasági Kutatóintézet műszaki osztályának dolgozói már számos olyan gépet fejlesztettek ki, amelyek megkönnyítik a fafeldolgozást. Ezek közé tartozik az ŠPH-60-as típusú önjáró hidraulikus darabológép, amely kiiktatja a nehéz kézi favágást. Egy méter átmérőjű fatörzset is feldarabol. A képen: Jozef Kuápál kandidátus és Vilma Malatincová az elözö próbák alapján szerkezeti módosítást eszközöl a gépen. (Peter Lenhard felvétele - ČSTK) Rugalmasan alkalmazkodni az újhoz A földművesszövetkezeti agitációs bizottság új feladatairól • Az érvek döntenek • A gazdálkodási programra építve A lévai (Levice) járásban is befejeződtek az év eleji taggyűlések. A gyűléseken nemcsak az elért eredményeket értékelték. Elemezték az új módszerek hatékonyságát, az alapszervezetek irányító és szervező munkáját. Mérlegre tették a gazdasági vezetők, a nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek munkáját is. A beszámolók sokoldalúsága, a részletekre is kitérő alapossága pozitívan értékelhető. Fontos szempont az is, hogy a hangsúlyt a párt gazdasági és szociális programjának teljesítésére helyezték. Fontosnak tartják a termékek minőségének javítását, a hatékonyság fokozását, az anyag- és energiatakarékosságot, a személyes felelősséget a munka- és technológiai fegyelem megtartásában. Szóltak az irányítás és a munkaszervezés hatékony módszereinek, a bevált formák és módszerek, a munkakezdeményezés és a szocialista munkaverseny fejlesztésének szükségességéről. Az emberek gondolkodása és cselekvése leginkább azon mérhető le, hogyan dolgoznak, s milyen munkát adnak ki kezükből - állapították meg a tlmačei Szlovák Energetikai Művek 7. számú pártalapszervezetének taggyűlésén. Itt az elmúlt évben a szocialista kötelezettségvállalások teljesítésére, a tervezési és a béralap megtakarítására, a feltaláló és úji- tómozgalom fellendítésére irányult a tömegpolitikai munka. Jó eredményeket tud felmutatni a vállalat 17 szocialista munkabrigádja. Az 1985-ös év termelési dokumentációjának mintegy 71 százalékát elkészítették, 18 találmányi és 236 újítási javaslatot nyújtottak be, 17 dolgozó kapcsolódott be a „százezresek“ versenyébe. Anyagmegtakarításuk elérte a hatmillió 240 ezer koronát, a béraJapból pedig 102 ezer koronát takarítottak meg. Az áruértékesítés tervét is teljesítették. A vállalat 18-as számú párt- alapszervezetében is részletesen elemezték az elmúlt év gazdasági eredményeit, s rámutattak, hogy bár az exportfeladatokat - mind a szocialista, mind a kapitalista államokba - 56 millió koronával A déli plzeňi járásban levő Seč u Blovicben nemrég nagy befogadóképességű borjúistállót adtak át. A létesítményben, amelyet a Pŕeš- ticei Állami Gazdaság, a ko- mornói Győzelmes Február Efsz és a nezvésticei Haladás Efsz közösen épített, 1560 állat számára van hely. Az állatokról tíz személy gondoskodik. Az istálló értéke több mint 22 millió korona, és az említett mezőgazdasági vállalatok építési csoportjai építették. A trágyáié elvezetésére új megoldást dolgoztak ki. A képen: Vladimír Nový és Alena Nová állattenyésztők Kohout elv- társsal, az istállóban dolgozó munkacsoport vezetőjével (jobboldalt). (Jiŕi Vlach felvétele - ČTK) túlteljesítették, termelési és* értékesítési feladataik teljesítésében mégis 31 és félmillió korona lemaradás van. A lakóterületi pártbizottságok (a falvakban és a városokban) a tömegpolitikai munka hatékonyságára, az állampolgárok politikai nevelésére, a Nemzeti Front választási programjának teljesítésére helyezték a hangsúlyt; értékelték, milyen mértékben kapcsolódnak be a regisztrált párttagok a lakóhelyükön folyó politikai munkába, hogyan gondoskodnak a nemzeti bizottságok és a kommunisták a szolgáltatások fejlesztéséről, a lakosság ellátásáról és a falvakon a kulturális élet fellendítéséről. A kuralany-i kommunisták büszkén állapították meg, hogy a Nemzeti Front választási programjának teljesítése keretében 940 ezer korona értékű létesítmény felépítésére vállaltak kötelezettséget, ám a valóságban egymillió 267 ezer korona értéket hoztak létre, így járultak hozzá a lakosság szociális helyzetének javításához és a társadalmi élet tartalmasabbá tételéhez. Az SZNF 40. évfordulójának tiszteletére vállalták a kereskedelmi hálózat bővítését is. Farnadon (Farná) a Nemzeti Front választási programjában a házasságkötő terem felépítése is szerepel. Építését 1983-ban kezdték meg, a befejezést 1984 augusztusára tervezték. Az 575 ezer korona értékű terem azonban 8 hónappal előbb elkészült és a múlt év decemberében átadták a lakosságnak. Paláston (Pláštovce) a lakosok kötelezettséget vállaltak, hogy a Z-akció keretében 77 400 óra társadalmi munkát végeznek az új kultúrház építésénél. Léván az egyes, négyes, ötös és a tizenkettes számú pártszervezet kommunistái értékelték a városi nemzeti bizottság képviselőinek munkáját, rámutatva, hogy nem mindegyikük dolgozik kellő aktivitással a saját választási körzetében. Hiba az is, hogy nem minden képviselő lakik abban a körzetben, amelyet képvisel. Megállapították, hogy a párttagok egyre aktívabban kapcsolódnak be a lakosság között végzett töA Dubnica nad Váhom-i Nehézgépipari Müvek dolgozói az utóbbi években igényes gyártási feladataik pontos teljesítése mellett kimagasló sikereket érnek el a szocialista munkaverseny különféle formáiban. Legutóbb például az energiatakarékosságot és a fémeket tartalmazó nyersanyagok gazdaságosabb felhasználását tűzték célul. Mivel igyekezetük a vártnál jóval nagyobb sikereket hozott, tavaly felhívták az ipari és mezőgazdasági vállalatok, valamint a nemzeti bizottságok által irányított üzemek dolgozóit, hogy ők is tegyenek meg mindent az energia- hordozók legalább három százalékának és a fémtartalmú hyers- anyagok hat százalékának megtakarításáért. Felhívásukra Közép- Szlovákia 151 üzeméből válaszoltak értékes kötelezettségvállalásokkal a dolgozók. E felajánlások teljesítése a kerületben 1983. végéig több mint 22 millió kilowattóra villanyáram, 4761 terajoule hőenergia, 31 900 tonna fém és csaknem 137 000 liter üzemanyag megtakarítását eredményezte.- A széles körű szocialistamun- kaverseny-mozgalom szervezésében szerzett tapasztalatokat ezentúl is kamatoztatjuk - hangsúlyozta Milan Rafaj kandidátus, az FSZM vállalati bizottságának elnöke a Nehézgépipari Müvek szakszervezeti tisztségviselőinek konferenciáján. - Többek között a legutóbbi kezdeményezések kimagasló sikerei is egyértelműen erre köteleznek bennünket. Például csak a komplex racionalizációs brigádok aktív tavalyi tevékenysémegpolitikai munkába. Viszont sok még a tennivaló a regisztrált párttagok között mind a falusi, mind a városi pártszervezetekben. A pártgyűléseken világossá vált az is, hogy a városokban nem elég megalakítani a lakóterületi párt- szervezeteket, biztosítani kell azt is, hogyan működjenek együtt az oda tartozó kommunistákkal. Az évzáró pártgyűlések számos tanulsággal szolgáltak: egyebek között javítani kell a falvakban a párt összetételét. Egyre több pártbizottsági tagot és elnököt kell a regisztrált párttagok soraiból megválasztani. E tények következményeként a falvakban munkaszüneti napokon kell megtartani a pártgyülése- ket, hogy az időpont a különböző tisztségeket betöltő regisztrált párttagoknak is megfeleljen. A jövőben számos pártbizottságot kell regisztrált párttagokkal megerősítenünk. Az iskolákban megtartott pártgyűléseken is sok értékes tapasztalatra tettünk szert. Általános vélemény, hogy a pedagógusok mint az alap-, mint a középiskolákon alapos oktató-nevelő munkát végeznek, minden részterületen igyekeznek tökéletesíteni és elmélyíteni munkájukat. Középfokon a tanulók fegyelmezettségével összefüggő kérdések kerülnek előtérbe, egyre nőnek az igények a gyakorlati és szakmai képzéssel szemben, javítani kell a választható tantárgyak oktatásának és a szakköri tevékenységnek a színvonalát, hatékonyabbá kell tenni a helyes pályaválasztásra, a szocialista internacionalizmusra való nevelést. A megtartott évzáró pártgyülé- sek jelentős eredménye, hogy a pártalapszervezetek többsége a beszámolókból, az adott feladatokból és a viták anyagából kiindulva határozta meg programját és céljait az elkövetkező időszakra úgy, hogy megnevezte a megvalósításáért felelős személyeket, megjelölve a megvalósítás folyamatát, az ellenőrzés időpontjait. A határozat az év legfontosabb feladataira irányítja a párttagok figyelmét. ĽUBOMÍR ŠUGÁR, a lévai járási pártbizottság titkára ge 25 és fél millió korona gazdasági hasznot hozott. Az ésszerűsítések révén ötmillió 100 ezer korona munkabér- és 4 600 000 korona nyersanyagköltséget takarítottunk meg. Ezt követően az idei legjelentősebb jubileum, a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére kezdtek sokasodni az értékes felajánlások. Gyáregységeinkben sorra felmérték a termelésnövelés, a minőségjavítás, a takarékosság, valamint a feltaláló- és újítómozgalom újabb lehetőségeit. A pártalapszervezetek év eleji taggyűlésén és a szakszervezeti tanácskozásokon további ötleteket, hasznosnak mutatkozó javaslatokat vitattak meg a munkaverseny kiszélesítésével kapcsolatban is. Dolgozóink eddig 11 900 egyéni és 458 kollektív kötelezettségvállalásban tettek konkrét ígéreteket összesen több mint 35 500 000 korona érték terven felüli előállítására, illetve megtakarítására. A mostani felajánlások egy része a soron következő gyártási feladatok határidő előtti teljesítésére vonatkozik. így az 1984- es tervben előírtak 54 százalékát már az első félévben teljesítjük. Exportárukból a idei utolsó, szerződéses szállítmányt legnagyobb vásárlónknak, a Szovjetuniónak december 19-ig, a többi megrendelőknek pedig legkésőbb december 15-ig útnak indítjuk. Beneveztünk a „Példás exportáló vállalat“ címért meghirdetett országos versenybe. A nehézgépipari művek dolgozói az idén megint rendkívül nagy figyelmet fordítanak az energiaSikeres gazdasági évet értékelt a nagylégi (Lehnice) Csehszlo- vák-NDK Barátság Efsz zárszámadó közgyűlése, és nyomban kitűzte az idei évre szóló, nagyon igényes, de egyben több bevételt, nyereséget előirányzó gazdálkodási programot. Dr. Zászlós Gábor jogász, az efsz agitációs bizottságának vezetője az igényes feladatok teljesítésére gondolva hangoztatta:- Az agitációs bizottságnak is mindig időben kell igazodnia a követelményekhez. Rajta kívül 6 tagja van a bizottságnak. Szkubi Ferenc agronó- mus, Jozef Kmetík telepvezető, Posvai Teréz, a teherszállítás szervezője, Hakszer Tibor csoportvezető, Rácz Iveta, a személyzeti osztály dolgozója, és Mészáros Gyula, az állattenyésztési ágazat vezetőjének helyettese.- Az eddigi tapasztalatok birtokában olyan munkatervet dolgozunk ki, amely szerint a tavalyinál több figyelmet fordítunk majd a gazdálkodási program megismertetésére, elfogadtatására és a végrehajtás megszervezésére, - magyarázza. Már megtörtént az eddigi agitáhordozók, valamint a fémtartalmú nyersanyagok gazdaságos fel- használására. A tavalyihoz hasonló módon, a jól bevált ésszerűsítések kamatoztatásával és a legújabb ötletekkel az egész évre tervezett villanyáram-, hőenergia-, gépkocsibenzin- és gázolajmeny- nyiség legalább három százalékát, a fémeknek pedig hat százalékát akarják megtakarítani. Ez utóbbiakból eredetileg 1800 tonnát ajánlottak fel a népgazdaságnak, majd a vállalati szakszervezeti konferencián még további 165 tonnáról szóló ígéret került a kötelezettségvállalások közé. így lehetővé válik, hogy a gyáregységekben egy egész napon át a megtakarított nyersanyagokból termeljenek. A szocialista munkaverseny szervezői ugyancsak jogos büszkeséggel szóltak arról, hogy a közép-szlovákiai gyárakban és üzemekben az 1983. év elmúltával egyáltalán nem ért véget a nagy visszhangra talált felhívásukkal kibontakoztatott mozgalom. A kerület számos termelővállalatánál a Szlovák Nemzeti Felkelés 40 évfordulójának, a duklai harcok és felszabadulásunk ezt követő jubileumának méltó köszöntésére mind az energiahordozók, mind a fémtartalmú nyersanyagok megtakarítását újra felajánlásaikba foglalták a dolgozók. Az istebnéi Árvái Vasöntödében, ahol roppant áramigényesek a gyártási folyamatok, összesen 90 094 gigajoule energia megtakarítására teremtik meg a feltételeket. Értékes vállalásokat tettek Közép-Szlovákia más vállalatainál is. L. K. ciós tapsztalatok értékelése. A pártszervezet következetesen érvényesíti a pártirányítás elvét más munkaterületen is, de mivel a szervezésben fontosnak tartja az agitációt, megkülönböztetett figyelmet fordít a bizottság tevékenységére.- Legalább félévenként, ha kell, többször is - mondja Molnár Mihály pártelnök - jelentést kér a pártbizottság. Ilyenkor megbeszéljük, megvitatjuk a teendőket, szorgalmazzuk a jó módszerek alkalmazását, további tökéletesítését, és felhívjuk a figyelmet a kedvezőtlen jelenségekre. Tavaly nyáron például jól bevált agitációs eszköz volt az Aratási Híradó kiadása, melyért egyébként a járási mezőgazdasági igazgatóságtól jutalomként 2500 koronát/kapott az efsz. Jól bevált az őszi betakarítási munkák idején a hangosújság agitációs műsorainak rendszeresítése. Helyes, hogy mind a hét gazdasági telepnek saját faliújságja is van. Az eddigi tapasztalatok értékelése alapján a pártbizottság a termelési agitáció fontosabb elvi és módszertani tanácsait megfogalmazva adott útmutatást, feladatot az efsz agitációs bizottságának. Felhívta a figyelmet arra, hogy az agitációval elsősorban a gazdálkodási programban megszabott feladatok végrehajtását kell elősegíteni. Minden egyes gazdaság- politikai céllal, feladattal kapcsolatban jelöljék meg az agitációs feladataikat is. Ezeket konkrétan határozzák meg, igazítsák a gazdasági folyamatok és célkitűzések jellegéhez.- Nem szeretnénk megrekedni a feladatok ismertetésénél - tájékoztat az agitációs bizottság vezetője - hanem minél szélesebb körben igyekszünk elérni a feladatokkal való azonosulást. Ezért jelölték meg munkatervükben, hogy az agitáció egyes szakaszaiban mire helyezik a fő súlyt. Az ismertetés és a meggyőzés szakaszában: a tájékoztatásra, az érvelésre, a vitatkozásra, főleg a szóbeli agitáció eszközeivel (munkahelyi megbeszélések, személyi agitáció, hangosújság). A végrehajtás szakaszában: a példamutatásra és a mozgósításra. Az értékelés szakaszában: az eredmények népszerűsítésére, az elismerésre és a további ösztönzésre.- Nem hagyjuk magára az agitációs bizottságot - jegyzi meg a pártelnök. Arra törekszünk, hogy mindegyik kommunista és tagjelölt egyben agitátor is legyen. Az eddiginél jobban felhasználjuk erre a célra a pártcsoportok megbeszéléseit.- Számunkra az is segítséget jelentett - fűzi hozzá az agitációs bizottság vezetője hogy a kapott útmutatás szerint jól meghatározhattuk azt, hogy ki, mit tegyen. Csak így tudtunk és tudunk ma is rugalmasan alkalmazkodni az újhoz. Fontos amit hangsúlyoz. Fontos, mert a többért, a jobbért, az újért nem lehet tétovázva, lekésve küzdeni HAJDÚ ANDRÁS PÉLDAMUTATÓ KOLLEKTÍVÁK Értékes felajánlásokkal köszöntik a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulóját • Ismét előtérben az energiatakarékosság és a fémtartalmú nyersanyagok gazdaságos hasznosítása