Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-13 / 62. szám, kedd
Az átmenet drámája JÚLIUS BARČ-IVAN - BEMUTATÓ A KIS SZÍNPADON Egy ember menekül, szorong, rohan... Felajzott állapotában nyüszítő vadként zuhan egy parasztház padlójára. Mikor? A történelem melyik szakaszában? Milyen társadalmi közeg veszi körül? Művész volt, egy cirkusz artista számában ő volt az egyik clown. Ki elöl fut? Miért szorong? Hová igyekszik? Szabadulni szeretne múltjától, fellélegezni, ismét alkotni, művészként élni. De nincs menekvés. Az üldöző, aki egyben a társa is, beéri. Kiderül, hogy Maurót (Martin Huba) nem August (Štefan Kvietik) üldözi, hanem a közösen elkövetett bűn, amelyben ha nem is tettestársként, de néma cinkosKént vett részt. Ez a dráma csupán egyetlen köztes epizódja életüknek, mégis benne mindaz, amit eddig átéltek, s érezhető a jövő, a holnap bekövetkező bünhódés. Az író a Ketten, című dráma expozíciójában csak sejteti az elkövetett bűnt. A szorongás minden embert más-más helyzetbe hoz, önmagához nem méltó viselkedésre kényszerít. Az August - a bún - elől menekülő Mauro semmit sem óhajt jobban, mint a megnyugvást, á menedéket. Ugyanakkor a másik menekül a büntetés elől, s a leleplezés elkerüléséhez szüksége van Mau- róra. A ház lakója, ahová egymás után, de mégis egymáshoz láncolva menekülnek, mintha tudná bűnüket. Az öreg (Ctibor Filčík) azonban csak addig ura a háznak, míg August meg nem érkezik. Ezután öt is terrorizálja ez a fanatikusan védekező, elkövetett bűnének tudatában levő ember. Az elborult elméjű Nő (Emília Vašáryo- vá) ottléte méginkább elszabadítja indulatait. Emberi fenevaddá változik, amikor rádöbben, hogy a Nő férjének megölése okozta ezt a betegséget. Tehetetlenségében, bűntudatának terhe alatt szinte lelki terror alatt tartja Maurót. A Nő beteg lelke megszülte a látomást: a szeretett férj élőnek vélt alakját, s amikor beszél róla, a két cinkos méltán érzi úgy, hogy ott kísért közöttük. Az öreg pedig a néma megfigyelő, a három ember drámájába véletlenül kerülő ember reflexeivel próbál ellenállni ennek a sodrásnak, amely - a néző számára nem kétséges - a bűnhődés felé visz. August és Mauró harcában a felkavaró drámaiságon kívül más ízek is vegyülnek. Keserű ízek, amely a gondolkodásra késztetett néző szájában csomósodnak. Olyan emberek bűnöztek, akiknek a bűnök, az ember által elkövetett rossz dolgok ellen kellene tenni. A művészek - az írástudók - bűnei kétszeresek az elkövetésben és a cinkos hallgatásban. Nekik erkölcsi kötelességük az ítélet kimondása - önmaguk felett is. Július Barč-lvan drámájában egy ember kivételével mindenki magányos.- A Nő megteremtette az örökre elveszített férj helyett a látomást, a csak hozzá tartozó, tőle soha el nem vehető személyt. Hiába próbálkozik meg „visszahozni“ őt a realitások közé Mauró, nem sikerül. - Mit akartok tőlem? Mit akartok még, miután elvettétek ót? Hagyjátok meg nekem a világomat Az én világomat! - Sikoltja a Nő. Ö a gyilkosság érzelmi áldozataként menekül ebbe az elképzelt világba. A hazai színházi élet négy kiválósága játszik együtt a bratislavai Kis Színpad előadásában. Erőszakolt lenne, ha bármelyiket is kiemelnénk. Martin Huba Maurója a megnyomorított ember rapszo- dikus típusát képviseli. Kétségtelenül erős jellem, képes arra, hogy szembenézzen önmagával. A vibráló idegességen, a torokszorító kiszolgáltatottságon túl a játékban, a clown szerepében ép, egészséges, teremteni és elvarázsolni tudó. Martin Huba az elmúlt évek szerepei közül ebben nyújtja a legtetjesebb alakítást. Mozgása, amelynek poétikája, magával ragadó sodrása, érzelmi feszültséget tükröző ereje van, egy, a megszokottól eltérő színészi játékra is predesztinálja. Emília Vašáryová- val olyan clown-számot mutattak be, amely a maga környezetében feszültségteremtöen tiszta, emberi érzések forrásaként hatott. Az ilyen, rendezöíleg pontosan meghatározott helyre illesztett „betétek“ igazolják azt, hogy a modern színház a maga helyén túlléphet a szövegen, s felülemelkedve azon megsokszorozza azt, Štefan Kvietik olykor külsődleges eszközökhöz nyúlt, hogy érzékeltesse az alapjában véve gyenge, akaratnélküli August egyéniségét. Ezáltal színészi játékának másodlagos rétege elnyomta a belsőleg felépített jelzéseket. Emília Vašáryová- nak sikerült elhitetnie, hogy a Nő betegsége inkább a realitásból való menekülésnek tűnjön fel, mint patologikus kórképnek. Bizonyos mértékű tudatosságot sejtet a Nő bomlott lelkének mélyén. Játékában az elképzelt világ elevenné, a néző számára elfogadhatóvá lesz. Ctibor Filčík karakterteremtó képességeiről nem először esik szó. A véletlen és vétlen áldozattá váló öreg mindvégig pontosan megfogalmazott ellentéte volt a szüntelenül mozgó, izgalmi állapotban élő két bűnösnek. Vladimír Strnisko rendezésében elsősorban a színészi játékra támaszkodott. A dráma ellenpontozásait is a színpadi játéknak ebbe a rétegébe helyezte. A tér, a díszlet (Vladimír Suchánek munkája) szinte semleges, csupán az ott lakó öreg puritán életmódjára utal. A verbalitás, a drámai szöveg mellett a pontos meghatározottság és az olvashatóság szintjére emelte a mozgást, a gesztust. Strnisko utóbbi két évben látott rendezéseiből már megállapítható egy tendencia: mind jobban igyekszik kitágítani a hagyományos színészi játék lehetőségeit, amely minden alkalommal a színház szokványos kereteit is feszegeti... DUSZA ISTVÁN Nyugdíjasok - a maguk örömére Megszoktuk már, hogy egy-egy aktívan működő társadalmi szervezet vagy klub kiállítást rendez időnként. A kiállítások tartalma és, színvonala változó ugyan, de mindig tudnak valami újat adni a látogatóknak, mint ahogy a minap is egy ilyen rendezvény a vágsellyei (Šaľa) nyugdíjasok kettes számú klubjában. Vágsellye - Sellyei József írásaiból is tudjuk - még a századfordulón is inkább nagy falu, mint város. Társadalmi élete, népi kultúrája megegyezik a környező falvakéval. Ennek egyik jellemző példája, hogy a lányoknak férjhezme- netelük előtt szinte kötelező volt valamilyen módosabb családnál szolgálni, akár helyben, de leggyakrabban Budapesten, esetleg Bécsben vagy Bratislavában. A paraszti sorból akárcsak rövid időre kiváló egyének s a helybeli iparos réteg így lassan rányomta a polgárosodás bélyegét a népi kultúrára, ami elsősorban az öltözködésben mutatkozott meg. Évtizedekig együtt élt itt a legarchai- kusabb kultúra a legkorszerűbbel. Gyönyörű példája ennek a Galán- tai Járási Honismereti Múzeumhoz tartozó tájház, amely vaskos ágasfájával, nádtetős süvegével olyan a nagy toronyházak között, mint amikor egy idős ember köszön a helyét átvevő fiatalnak. Évekkel ezelőtt, amikor a tájház berendezéséhez gyűjtöttük az anyagot, a népi kultúra szinte kiismerhetetlen kuszaságot mutatott itt. Régi utcák egész sorát bontották le, hogy helyüket a korszerű vegyiparáról ismert város új tömbházai foglalják el. A népi kultúrát „hordozó“ idősebb környékbeli emberek közül is sokan panellakok lejtek. Az évtizedek óta Vág- sellyén élő, magukat már sellyei- eknek valló emberek emlékezetében keveredett az eredeti, sellyei hagyomány az otthonról, a környező falvakból hozottakkal. Bonyolította a helyzetet, hogy a város nyelvhatáron van, s ez a tárgyak megnevezésében, esetenként használatuk módjában is megmutatkozott. Ezek a gondolatok ébredtek fel újra, amikor a nyugdíjas klub titkárnője azzal invitált, hogy a kiállításon olyan régi, hagyományosan sellyei tárgyak találkoznak napjaink kézimunkáival, amilyenek a tájházban sincsenek. Hogy a kiállítás rendhagyó, már abból is sejthettük, hogy a rendezőnek eszébe jutott a régi értékekre felhívni a muzeológusok figyelmét. Ami a nyugdíjasok klubjában fogadott, minden várakozást felülmúlt. Három teremben és egy folyosón annyi tárgyat állítottak ki, amennyi egy nagyobb múzeumi kiállításnak is dicséretére válna. Észrevehetően tisztelettel bántak a hagyománnyal - a múltat idéző tárgyakat nem zsúfolták össze, s amennyire lehetett a szűk helyen, eredeti funciójukban mutatták be azokat. A múlt századi feliratos láda, valamint a sötétkék színű konyhai polc mellett még két dolog ragadta meg a muzeológus figyelmét: az egyik egy sajátos hímzéstípus, amellyel Sellyén kívül a környéken eddig nem találkoztunk, a másik a századforduló viselete. A sellyeinek mondott hímzés bővebb elemzést igényelne, amire sajnos itt nincs lehetőség. Ízelítőnek csupán annyit, hogy a szálán- varrott (szálszámolásos), valamint a laposhímzésnek és a subrikának (az azsúrozás egyik fajtája) egy sajátságos kombinációjával találkozunk minden egyes hímzett darabon. Mindig nyers (kender- vagy len-) vászonra hímeztek fehérrel és pirossal. A nagyobb fehér felületeket ugyancsak pirossal kon- túrozták. A hímzésmotívumok a szálszámolásos mintáknál geo- metrikusak, a laposhímzéssel indás, szekfűs motívumokat hímeztek ki. Ezek rajza megegyezik a környék kapuoszlopain levő faragások rajzával. A viseletről nem mondhatjuk el, hogy ismeretlen, egyedülálló típusról lenne szó. De tárgyi bizonyítéka annak, amit eddig csak fényképekről ismertünk: hogy a városka polgárosult viselete a délebbre fekvő falvak viseletével nemcsak rokonságot mutat, hanem zárt egységet is. A kiállításon teljes női és férfi viseletekkel és aránylag sok különálló viseletdarabbal találkozhattunk. Ezek közül külön említést érdemelnek a fekete alapon színes hímzéssel díszített fejkendők, a fehér lyukhímzé- ses főkötő, valamint a Deákiról (Diakovce) származó, ugyancsak fehér lyukhímzés jegykendő. Egy város népi kultúrájának egészét természetesen lehetetlen bemutatni egyetlen kiállítás keretében, de nem is volt ez célja a nyugdíjasok klubjának. Tagjai a maguk örömére hozták létre e tárlatot, melyre olyan hagyományos ételeket is elhoztak panelházaikból, mint a töpörtyűs meg a tejes kukoricakása, a görhöny meg a szalajkás (sütemény). Hírverést sem csinálták neki, ennek ellenére szép számú közönsége volt SZANYI MÁRIA- ÚJ FILMEK Sonja jelenti (NDK-beli) Ki volt Sonja? Hogyan lett egy polgári származású fiatalasszonyból hírszerző, a szovjet titkosszolgálat egyik tagja? Egy film aligha alkalmas arra, hogy feltárja a hírszerzővé válás folyamatát, legfeljebb felvillanthatja a legizgalmasabb mozzanatokat. Elevenítsünk fel néhány részletet eme NDK-beii film fordulatos történetéből. Sonjával 1934 elején ismerkedhetünk meg, amikor Moszkvában hírszerzői kiképzésen vesz részt, majd Kínában küldik, hogy a Kommunista Internacionálé megbízatását teljesítse. Itt találkozik társával, aztán a férjével is. Később Varsóba, majd Gdanskba rendelik, ahol az ellenállási mozgalmat irányítja, s hírszerzői tevékenysécsaták keltik, hanem az alkotónak a légkör izgalmát, a hetekig-hóna- pokig tartó irtózatos feszültséget a lélek mélyén kellett ábrázolnia. Látni tehát nem lehet mást, mint azt, hogy az íróasztalnál végzett rejtjelzó munka, a rádiókészülék kezelése nagy szakértelmet, s türelmet feltételező szolgálat, s hogy a konspiráció szigorú szabályainak betartása spártai fégyelmü, a legapróbb lazítást sem tűrő életvitelt kíván. Megvalósításához lelkierő,' önfegyelem, önfeláldozás szükséges; olyan élet ez, amely látszólag rendkívül egyhangú. Ezt az egyhangúságot filmre vinni igen kockázatos úgy, hogy az alkotás hiteles legyen, s érzékeltesse a mélységes belső feTarján Györgyi egyszerű színészi eszközökkel formálta meg Sonját, a szovjet hírszerzőt get is folytat. Újabb állomáshelye Svájc; itt a veszélyessé vált helyzet ellenére újabb feladatot vállal... A film Ruth Werner kommunista író-újságírónő, a Sonja fedőnéven ismert hírszerző önéletrajzi kötete alapján készült, s a Kínában, Lengyelországban és Svájcban működő asszony életének és munkájának a története. Az alkotók nemes, puritánnak nevezető célkitűzéssel nem akartak sem kalandfilmet, sem kémfilmet készíteni az igaz történetből. Bernhard Stephan rendező olyan, valóságelemekkel átszőtt játékfilmet forgatott, mely inkább rekonstrukciós dokumentumfilm. A valóság, a kockázatos titkosszolgálati „aprómunka“ mindennapjai persze másmilyenek, mint amilyennek a kalandfilmek és kémfilmek látogatói megszokták. Ebben a filmben az izgalmat nem az ökölharcok, autós-üldözések, revolverSok pénznél jobb a több szültséget is. Ehhez a belső feszültséghez a lélektani ábrázolás művészi súritettsége kell - erre viszont a forgatókönyv a tényékhez hűségesen ragaszkodó, aprólékos realizmusával egyszerűen nem teremt megfelelő alkalmat, így aztán Tarján Györgyi - aki a filmben Sonját kelti életre - nem alkothatott olyan emlékezetes filmhőst Ruth Wemerból, mint amilyet annak idején Thómas Holzmann teremtett a német származású dr. Sorgéból, a szovjet titkosszolgálat egyik legendás alakjából. Igaz, abban a műben a valóság is „filmszerűbb“, kalandosabb, mozgalmasabb volt, de azért a feldolgozás szerencsésebb szintézist teremtett a rekonstruált valóság dokumentatív tényei s a filmművészet követelményei között. Bernhard Stephan vállalkozása azonban így is érdekes, a valóság sodró ereje, az igazság hitele teszi azzá. (francia) Bűnügyi elemekkel átszőtt vígjáték a Sok pénznél jobb a több, mely ugyan nem kerül be az egyetemes filmművészet történetébe, ám nem kell tartanunk attól, hogy esetleg ráfizetéses lesz. Edouard Molinaro munkája ugyanis jellegzetes kommersz-produkció, bár vitathatatlan, hogy a maga műfajában mesterségbeli tudással készült profi munka; szellemes, fordulatos és jó tempójú film, mely kellemes szórakozást nyújt, mellőzve az olcsó és ízléstelen hatásvadászó elemeket. A történet egyébként bankrab lás körül bonyolódik, s a szereplők: rablók, munkanélküli fiatalok, banktisztviselők, túszok, rendőrök és természetesen felbukkan egy nő is, aki csavar egyet az ügyön. A filmben számunkra eddig ismeretlen színészek működtek közre: Daniéi Auteuii, Gérard Jugnot és Arié mo ne.-ymDaniel Autiel (jobbra) a francia vígjáték egyik jelenetében ÚJ SZÚ 4 1984. III. 13.