Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-05 / 55. szám, hétfő

Közép-Amerika Feszült helyzet Salvadorban és Nicaraguában Lengyelország Ülést tartott a kormány (ČSTK) - Salvador számos te­rületén a hét végén is folytatódtak a súlyos harcok a kormánycsapa­tok és a forradalmárok között. A hadsereg a harcokba a légierőt és a rakétákkal felszerelt helikop­tereket is bevetette. A hazafiak ennek ellenére stratégiai fontos­ságú célpontokat foglaltak el a fő­város környékén, és ötórás csata után harcképtelenné tették egy laktanya védőit a fővárostól mind­össze 20 km-re. Az amerikai kormány közben folytatja intenzív kampányát, hogy szabad kezet kapjon a salvadori rezsim sokoldalú katonai támoga­tásához. Az USA-ban látogatáson tartózkodó Alvaro Magana salva­dori államfő beismerte, hogy az amerikai katonai támogatás nélkül a jelenlegi salvadori kormány kép­telen hatalmon maradni. Az ameri­kai külügyminisztérium javasolta Reagan elnöknek, hogy vétózza meg a Kongresszus minden olyan A Žiar nad Hronom-i járási kon­ferencián részt vett Marie Kabr- helová, a CSKP KB Titkárságá­nak tagja, a Csehszlovák Nőszö­vetség Központi Bizottságának el­nöke. A konferencián megállapí­tották, hogy a járási nőszervezet tagjai eredményesen valósítják meg a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatokat, és kezdemé- nyezően bekapcsolódnak a vá­lasztási program teljesítésébe. Pótolhatatlan szerepük van a gyermekek nevelésében, a gyermekintézmények építésé­ben, a bűnözés elleni harcban. A vitában felszólaló Marie Kabr- helová nagyra értékelte a járás nődolgozóinak helytállását, majd leszögezte, hogy a Nőszövetség tevékenysége fontos része a nők nemzeti demokratikus mozgalmá­A Vatikán küldöttségének prágai megbeszélései (ČSTK) - Február 29-e és már­cius 3-a között Csehszlovákiában megbeszéléseket folytatott Cseh­szlovákia és a Vatikán küldöttsé­ge. A csehszlovák küldöttséget Vladimír Jankű, a kormány egy­házügyi titkárságának vezetője, a Vatikán küldöttségét Luigi Pog- gi érsek, különleges megbízatású apostoli nuncius vezette. Az esz­mecsere során a két fél kifejtette nézetét azon kérdésekkel kapcso­latban, amelyekről további tárgya­lások folynak majd. A Vatikán küldöttségét cseh­szlovákiai tartózkodása végén fo­gadta Matej Lúčan miniszterel­nök-helyettes. A fogadáson részt vett Vladimír Jankű, az egyházü­gyi titkárság vezetője. Február közepén a rimaszom­bati (Rimavská Sobota) járásban is megkezdték a földmüvesszö- vetkezetek, az állami gazdaságok és a mezőgazdasági társulások zárszámadó közgyűléseit. Balog János mérnöktől, a Ri­maszombati Járási Mezógazdasá gi Igazgatóság gazdasági igazga­tóhelyettesétől részletesebb tájé­koztatást kértünk.-Az elmúlt év tavaszán még minden okunk megvolt a bizako­dásra, s úgy nézett ki, hogy több növényfajtából is rekordtermést takaríthatunk be. A korai kitava­szodás kedvezett az őszieknek, s a szálas takarmány első termése is kielégítette várakozásainkat. Sajnos, ezután egy hosszú csapa­dékmentes időszak következett, s ezalatt reményeink is szerte­döntését, amely akadályozná a salvadori rezsim megfelelő tá­mogatását. Nicaraguában is nagyon feszült a helyzet. Puerto Corinto kikötő közelében az ellenforradalmárok - saját kijelentésük szerint - akná­kat helyeztek el, és a térséget ,, hadiövezetnek ‘ ‘ ny i Iván ították. A kikötő közelében egy dán hajó aknára futott, súlyosan megrongá­lódott, és 5 tengerész megsebe­sült. A nicaraguai kormány az inci­dens után jegyzéket intézett az Egyesült Államokhoz, amelyben tiltakozott az USA részvétele ellen a hasonló alattomos akciókban. Daniel Ortega, Nicaragua ve­zető képviselője egy managuai nagygyűlésen pénteken emlékez­tetett arra, hogy az USA mindig akkor szervez támadást Nicara­gua ellen, amikor tanácskoznak a Contadora-csoport tagállamai a közép-amerikai válság békés rendezéséről. nak. A Ziar nad Hronom-i járás asszonyai és lányai is tanújelét adták internacionalizmusuknak, amikor segítséget nyújtottak a harcoló Libanon asszonyainak. A lévai (Levice) járási konferen­cián részt vett Elena Litvajo­vá, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke. A konferencia pozitívan értékelte a járási szervezet tevékenységét. A járásban 225 női szocialista munkabrigád dolgozik, 400-an be­kapcsolódtak. A 7. ötéves terv úttö­rője mozgalomba, sok nő nyújtott be újítási javaslatot. Elena Litvajo­vá felszólalásában örömmel nyug­tázta a Nőszövetség szerepét a nők gazdasági aktivitásának fo­kozásában, reményét fejezve ki, hogy a szövetség tagjai a jövőben még eredményesebben kapcso­lódnak be hazánk gazdasági és szociális fejlesztésébe. A Bratislava-vidéki járási konfe­rencia leszögezte, hogy a Nőszö­vetség egyik legfontosabb felada­ta a nők helytállásának elősegíté­se a gazdaságban. Megelégedés­sel nyugtázták a nők részvételét a választási program teljesítésé­ben és a Mindent az emberért mozgalom eredményeit. Kassán (Košice) a Nőszövetség városi konferenciáján részt vett Darina Černová, a Szlovákiai Nő­szövetség Központi Bizottságának alelnöke. A városi szervezet legje­lentősebb sikereként könyvelték el, hogy sikerült bővíteniük a tag­ságot. Jó eredményeket érnek el a nők a polgári szertartások meg­honosításában és a családi neve­lésben. A következő időszakban javítani akarják ideológiai nevelő munkájukat, továbbá bővíteni alapszervezeteik hálózatát. foszlottak. Különösen a kapásnö­vényeket - kukoricát, cukorrépát, burgonyát sújtotta az aszály, s a takarmánynövények második hozama is lényegesen elmaradt a várttól. A sűrűn vetett gabonafé­lék még néhány héttel az aratás megkezdése előtt is rendkívül jó termést ígértek, a májusi és júniu­si hőségek következtében azon­ban jelentős veszteségek kelet­keztek. Mindettől függetlenül járá­sunk elérte a tervezett hozamokat. Jelentős előrelépés tapasztal­ható az ál lattenyésztésben is. Já­rásunk nagyüzemei a felvásárlási nehézségek ellenére teljesítették a húseladási tervet, s jelentős túl­teljesítésről számolhatunk be a to­jástermelésben is. Ez utóbbiból járásunk már 22,8 százalékát adta a kerület összprodukciójának. Kedvező fordulat következett be ÜRÜGYBŐL TÉNY (ČSTK) - A Fehér Ház szóvivő­je bejelentette, az Egyesült Álla­mok 19 millió dollárt ad Grenadá- nak a Point Sabines-ben épülő repülőtér befejezésére. A tavaly október 25-én Grenada ellen vég­rehajtott amerikai invázió fő ürü­gye éppen ennek a kizárólag pol­gári célokat szolgáló repülőtérnek az építése volt, amelyben kubai szakemberek is segédkeztek. Most azt Egyesült Államok azt állítja, azért ad segítséget Grena- dának, mivel a repülőtérre szüksé­ge van gazdasága fellendítésére. Hírügynökségek azonban rámu­tatnak arra, hogy azt minden bi­zonnyal a Pentagon katonai tá­maszpontjává változtatják, amit az az információ is bizonyít, hogy a re­pülőteret befejezése után az USA közel 100 évre bérbe akarja venni. Usztyinov Indiába utazott (ČSTK) - Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere hivatalos látogatásra tegnap Indiába uta­zott. A repülőtéren Dmitrij Usztyinov- tól elbúcsúzott Grigorij Roma­nov, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára, Bo­risz Bugajev, a polgári repülésü­gyi miniszter, Nyikolaj Ogarkov, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke, a honvédelmi miniszter el­ső helyettese és más személyi­ségek. Kohl Washingtonban (ČSTK) - Vasárnapra virradó éjszaka Washingtonba érkezett Helmut Kohl, az NSZK kancellár­ja. Ronald Reagan elnökkel és más amerikai vezető politikusok­kal gazdasági, politikai és katonai kérdésekről fog tárgyalni, elsősor­ban az USA viszonyáról a Közös Piachoz, a magas amerikai ka­matlábakról, a kelet-nyugati kap­csolatokról és a NATO további megszi I árd ításától. Megválasztják Trudeau utódját (ČSTK) - A Kanadai Liberális Párt június 14-e és 17-e között tartja meg Ottawában rendkívüli kongresszusát, melynek fő felada­ta, hogy megválassza a párt új vezérét, mivel Pierre Trudeau je­lenlegi kormányfő, a párt vezére közölte, hogy lemond mindkét tisztségéről. A kanadai alkotmány szerint a parlament legerősebb pártjának vezére egyúttal a mi­niszterelnök is. (Folytatás az 1. oldalról) jet javaslatokra, s hogy adja bele­egyezését a nukleáris fegyverkí­sérletek teljes betiltásáról folytatott tárgyalások felújításához. PÁRIZS - A szombati francia napilapok többsége nagy terjede­lemben foglalkozott Konsztantyin a tejtermelésben is. A szocialista szektor közel 1 millió 800 ezer literrel teljesített többet a terve­zettnél, hárommillió literrel többet, mint 1982-ben. Külön öröm a gyengébb gazda­ságok előretörése. Mindkét nagy állami gazdaságunk, a bátkai és a šafárikovói is - kielégítő ered­ménnyel zárta az esztendőt, s ugyanez elmondható a nagyba- logi (Veľký Blh), derecsényi (Dri- enčany) és a rimaszombati föld- müvesszövetkezetek gazdaságá­ról is. Végezetül szeretném hangsú­lyozni, hogy az elmúlt esztendő az ötéves terv teljesítése szempont­jából sem volt eredménytelen, s ez ösztönzőleg hat járásunk mező- gazdasági dolgozóira az idei és a jövő évi feladatok végrehajtásá­ban is. -h.a­(ČSTK) - Varsóban pénteken ülést tartott a Minisztertanács, s az ország gazdasági és pénzügyi helyzetével foglalkozott. Az ülésen hangsúlyozták: az országban 1983-ban elért gazdasági ered­mények azt bizonyítják, hogy fo­kozatos haladás mutatkozik a gazdasági válság áthidalásá­ban. Ezzel egyidőben a kormány rámutatott az elmúlt év néhány gazdasági gyengeségére, többek között az árutermelés lassú növe­kedésére, az állattenyésztés je­lentős csökkenésére, a kapitalista (ČSTK) - Az iraki-iráni front déli szakaszán folytatódnak a sú­lyos harcok. Az iraki katonai szóvi­vő szerint az iraki egységek a leg­utóbbi ellentámadás során Bász- ra kikötőtől északra területeket szereztek vissza. A jelentés sze­rint az elmúlt három nap során a harcokban húszezer iráni katona vesztette életét, és megsemmisí­tettek 57 ellenséges harckocsit. A harcokban aktívan részt vett az iraki légierő, amely csak pénte­ken 300 berepülést hajtott végre az ellenséq állásai fölé a Tigris folyótól keletre, a front középső szakaszán és Irán belterületei ellen. Ezzel szemben a teheráni rádió azt jelentette, hogy az iráni egysé­gek 3 hullámban 10 km-rel előre­nyomultak, és mindössze 25 km­(ČSTK) - Bejrútban a hét végén is folytatódtak a harcok. A kor­mánycsapatok és a jobboldali ke­resztény egységek lőtték a fővá­ros déli külvárosait és az ún. zöld­vonal melletti utcákat, továbbá a muzulmán drúzok állásait a fő­várostól délkeletre fekvő Szúk el- Gharb település mellett. Amin Gemajel államfő szom­baton Észak-Libanon ban találko­zott a Nemzeti Megmentési Front 2 vezetőjével, Szulejman Frangié volt államfővel és Rasid Karami egykori miniszterelnökkel. Tájé­koztatta őket damaszkuszi látoga­tása eredményeiről és a harcoló felek közti tartós tűzszünet lehető­ségeiről. Közben Damaszkuszba utazott Valid Dzsumblatt, a Hala­dó Szocialista Párt elnöke és Na- bih Berri, az Amal síita szervezet elnöke, hogy úgyszintén a túzszü- neti lehetőségekről tárgyaljanak. A bejrúti hivatalos hírügynök­ség szerint Gemajel ígéretet ka­pott Szíriától a libanoni válság megoldásának elősegítésére. A két fél megegyezett abban, hogy Csernyenko beszédével. A Le Fi­garo úgy jellemezte a beszédet, mint a folytonosság bizonyítékát a szovjet politikában. A beszéd külpolitikai részéből elsősorban azt a részt emelte ki, amelyben Csernyenko arra szólította fel az USA-t, hogy a jószándékról szóló szavakat konkrét tettekkel egé­szítse ki. A L’Humanité nagy ter­jedelemben idézi a beszédet, és többek között kiemeli azt a részét, amely a gazdaságirányítási rend­szer tökéletesítésével és a mély­reható gazdasági változások be­vezetésével foglalkozik. NYUGAT-BERLIN - A Die Wahrheit az SZKP KB főtitkárá­nak választási beszédével kap­csolatban hangsúlyozta, hogy most már Washingtontól függ, hogy reális tettekkel bizonyítsa ,,békenyilatkoztatásai‘‘ őszintesé­gét. A lap emlékeztet arra, a Szov­jetunió mindig is az egyes konkrét kérdések kölcsönösen elfogadha­tó, gyakorlati megoldásának híve volt, s ez a felek és a béke javát szolgálta. A szocialista országok központi lapjai teljes terjedelemben vagy csak kis rövidítésekkel közölték Konsztantyin Csernyenko válasz­tási beszédét. országokkal folytatott kereskede­lem terén a tervezett export- és importfeladatok teljesítésének el­maradására, a beruházások felap- rózódására és késve történő befe­jezésére. Az ülésen foglalkoztak a gazda­ság potenciális problémáival is az idei évben. Ezek közül a legsúlyo­sabb a külkereskedelem folytató­dó nehézségeivel függ össze, amelyeket kiéleznek az USA diszkriminációs intézkedései Len­gyelországgal szemben. re vannak a Nasva településnél levő iraki állásoktól. Nasva kb. 40 km-re északra fekszik Bászrától a Tigris folyó partján. A teheráni jelentés szerint megsemmisítettek 2 iraki dandárt. Az Egyesült Államok közben fo­kozta katonai előkészületeit a Per­zsa-öböl térségében, amelyet Washington már régebben „létér­dekei övezetének“ minősített. Er­re a lépésre az iraki-iráni konflik­tus kiélezése s főleg az az iráni fenyegetés adott ürügyet, hogy az iráni olajkutak elleni támadás ese­tén lezárják a Hormuzi-szorost. Az amerikai sajtó hangsúlyozza, Wa­shington kész katonailag beavat­kozni a konfliktusba arra hivatkoz­va, hogy „garantálni akarja a sza­bad hajózás biztonságát a Hormu- zi-szoroson keresztül“. szükséges a teljes tűzszünet, amelyet a libanoni muzulmán és baloldali politikusok damaszkuszi tárgyalásai után hirdetnének meg. Ezután egy héten belül összehív-' nák a nemzeti megbékélési konfe­rencia második szakaszát. A hír- ügynökség közölte továbbá, hogy a Szíriával és Szaúd-Arábiával történt megállapodás értelmében az új kormánynak meg kellene találnia azt az új formát, amely az izraeli megszálló csapatok Liba­nonból való távozásához vezetne. LENGYELORSZÁG területén pénteken befejeződött a Barát- ság-84 fedőnevű hadgyakorlat, amelyen Lengyelország, a Szov­jetunió és az NDK hadseregeinek egységei vettek részt. LEOPOLD LÉR szövetségi pénzügyminisztert Bagdadban tegnap fogadta Taha Jaszin Ra- madant, a Forradalmi Parancsnoki Tanács tagja, első miniszterelnök­helyettes és Tarik Azisz miniszter­elnök-helyettes, külügyminiszter. JURIJ SZOLOVJOVOT nevez­ték ki a Szovjetunió ipari építési miniszterévé. A MONGOL NÉPKÖZTÁRSA­SÁG kormánya nyilatkozatot adott ki a Szovjetunió és Kína közti jelenlegi konzultációkkal kapcso­latban. A nyilatkozat megállapítja, hogy ezek a nagy jelentőségű konzultációk hozzájárulnak Ázsia és az egész világ békéje és biz­tonsága megszilárdításához. AZ AFGANISZTÁNI Népi De­mokratikus Párt Központi Bizott­sága megtartotta 13. ülésszakát, amelyen Babrak Karmai, a párt KB főtitkára beszámolt az ország előtt álló legfontosabb feladatokról. RAUL ALFONSÍN argentin ál­lamfő levelet intézett Indira Gand­hi indiai kormányfőhöz, az el nem kötelezettek mozgalmának jelen­legi elnökéhez, hogy Buenos Ai­resben tartsák meg a szervezet találkozóját, amelyen megvitatnák a nukleáris leszerelés kérdéseit. KARLSRUHEBAN a hét végén megtartotta rendkívüli kongresz- szusát a nyugatnémet Zöldek Pártja. Megvitatta az Európa Par­lamentbe júniusban megtartandó választásokra való előkészülete­ket és a párt képviselőcsoportjá­nak tevékenységét a Bundes­tagban. EREDMÉNYESEN BEKAPCSOLÓDNAK AZ ORSZÁGÉPÍTŐ MUNKÁBA (ČSTK) - A Szlovákiai Nőszövetség járási és városi konferenciáin értékelték a szervezet tevékenységét, a nők helytállását, és foglal­koztak az előttük álló feladatokkal. ÖSZTÖNZŐ EREDMÉNYEK Washingtonnak konkrét tettekkel kell alátámasztania nyilatkozatait Irak-lrán Súlyos harcok a front déli szakaszán Diplomáciai erőfeszítések a libanoni válság rendezésére ÚJ SZÚ 2 ir

Next

/
Thumbnails
Contents