Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-29 / 76. szám, csütörtök

Iskolák tavaszi fénytörésben HÁROM LATOGATAS A változó iskolarendszer, a nemrég elfogadott új oktatási törvény számtalan olyan szempontot helyez a közfigyelem homlokterébe, amely a közvetlen cél - a sokoldalúan müveit, szakmájában képzett, erkölcsé­ben és világnézetében szocialista ember - elérésében meghatározó. Az új törvényjavaslat előterjesztésekor Matej Lúčan miniszterelnök-helyet­tes nem véletlenül hangsúlyozta: „...az oktatás és a szakmai felkészí­tés színvonalának emelésével együtt kell tökéletesíteni és elmélyíteni a tanulók nevelését. Elvárjuk, hogy pedagógusaink nagyobb erőfeszí­téssel dolgozzanak azon, hogy diákjaik világos marxista-leninista, politi­kailag és erkölcsileg szilárd világnézet birtokában kerüljenek ki az iskolákból. Ezzel együtt kell elmélyíteni az esztétikai, honvédelmi és testnevelést. “ A tornateremben felállított rög­tönzött „színpad" már az első percekben elevenen nyüzsgő ud­vartartássá változik. A mesebeli Borsóhercegnő története elevene­dik meg a szemünk előtt. A Zselizi (Želiezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Hóvirág báb­csoportja évek óta részvevője a Dunamenti Tavasznak. Az együttes vezetője Belák Tiborné, aki a gyakorlatban és a tanfolya­mokon szerzett tapasztalatait az idén rendhagyó módon haszno­sítja:- A bábjáték tájainkon ismert hagyományos értelmezésétől megpróbáltam elszakadni. Tu­dom, hogy sokfajta véleményt, még ellenvéleményt is várhatok, de a gyermekek öröme megérte a fáradozást. A gyermekméretű bábukat paraván nélkül mozgat­ják, ami más jellegű feladat, mint az eddigiek. Nehezebb, de ugyan­akkor megfigyelésem szerint a gyermekek számára könnyebb az azonosulás. Szakemberek vi­tatják, hogy az élőszínész, a báb­játékos látványa nem ellenkezik-e a játék lényegével. Szerintem a gyermekek szava a döntő ebben a kérdésben. Természetesen ez nem adhat felmentést a megvaló­sításnál esetleg elkövetett hibá­imra. Találkozásunkkor még a pró­bák, a gyakori közös játékok idő­szakában volt az együttes. Az is­kola igazgatósága támogatja őket, s a bábszakköri foglalkozásokat egy külön erre a célra átalakított alagsori helységben tartják. Van hely a bábukészítésre, a régebbi játékok bábujainak tárolására. A zselizi pedagógusok, felismerve a bábjáték nevelő hatását, az utánpótlással is rendszeresen fog­lalkoznak. A kicsiket Szimondel Tiborné vezeti, s talán jövőre már velük is találkozhatunk a különbö­ző versenyeken. A falu lakói, akik a lévai (Levice) járás egyik legotthonosabb műve­lődési házának birtokosai, a ter­mészet kínálta terepviszonyokat is egy jelkép erősítésére fordították volna. A falu közepén, a domb tetején álló épületet tíz esztendeje alakították át. Nemcsak a máshol többnyire kihasználatlanul álló színházterem, de klubfoglalkozá­sokra alkalmas helyiségek is van­nak benne. A köze! tíz esztendős használat sem látszik meg az épü­leten. A déméndiek (Demandice) bizonyára ezt is ugyanúgy magu­kénak érzik, mint a kisiskolát, aho­vá 84 gyermek jár. A magyar taní­tási nyelvű iskola Szikra színját­szócsoportja a művelődési ház színpadán próbálja Ladislav Luk- nár Dalos Jankó című mesejá­tékát.- Eddig nem volt alkalmunk a falun kívül bemutatkozni. Kezdő csoportként ez a második kísérle­tünk, s eddig számunkra a falu, a szülők fogadtatása volt a meg­határozó - mondja Tóth Lajosné, a színjátszó csoport vezetője. - Az együttes tagjai többségükben he­tedikes, nyolcadikos gyerekek, de vannak ötödikes tagjaink is. Merő­ben új dolog ez egy olyan faluban, ahol szinte ez az iskola az egyet­len intézmény, amely a valóság­ban a közösségi élet otthona. Máshol a pedagógusok túlter­heltségre panaszkodnak, a műve­lődési ház sem áll minden esetben a rendelkezésükre. Úgy tűnik fel, Déménd lelkes pedagógusai, nép­művelői rövid időn belül jó példát kínálnak más helységek számára ■■ ■ ■■ Szebben, jobban anyanyelvűnkön A XV. Kazinczy-napok elé Édes anyanyelvűnkről szólni, beszélni-beszélgetni mindenek­előtt jelen helyzetéről, állapotáról, honi ápolásának, művelésének és megőrzésének a hogyanjairól, a vele szembeni emberi-erkölcsi kötelességeinkről, az ellene na­ponta akarva-akaratlanul elkövetett bűneinkről, megakadályozandó az újabbakat - soha nem lehet eleget. Édes anyanyelvűnkről lesz szó most Kassán (Košice), ahol a szép magyar beszéd versenyének or­szágos döntőjével ma délután kezdődnek a XV. Kazinczy Nyelv­művelő Napok, és folytatódnak holnap és holnapután, a hagyo­mányokhoz híven, hazai és ma­gyarországi nyelvészek előadásai­val. Cím szerint a következőkkel: A magyar nyelv alakulása, fejlődé­se az utóbbi évtizedekben; A ma­gyar nyelv fejlődésének tükröző­dése a csehszlovákiai magyar saj­tóban; A kontrasztív nyelvi elemek vizsgálata a magyar és a szlovák nyelvtankönyvekben; Beszédmű­velésünk időszerű kérdései; A mű­fordítás stilisztikai vonatkozásai. Szerepel ezenkívül a programban kulturális műsor, ünnepi találkozó, irodalmi est a Fábry-klubban. Akik jelen lesznek a Napokon Dél-Szlovákia magyarlakta járá­saiból - pedagógusok és közmű­velődési dolgozók, írók és szer­kesztők -, azok számára nem csak munkaeszköz a nyelv, anya­nyelvűnk, hanem ilyen vagy olyan formában tevékenységük célja is. Nem kevesebbet várunk tehát tő­lük ezúttal is, mint azt, hogy a ta­nácskozás eredményei - üzenetei - éppen az ő cselekvő közremű­ködésük révén „lejutnak“ a min­dennapokba, mint például orvos­kongresszusok eredményei. Mert van mit tennünk anyanyel­vűnkért, tisztaságáért, azért, hogy a jövőben is tartalmas emberi léte­zésünk, emberségünk szilárd alapköve lehessen, hogy egész­ségesen tölthesse be e tájakon is- mással pótolhatatlan szerepét. Van mit tennünk, mondom, és csa­tolnám mindjárt hozzá szívesen, hogy az köztudott dolog, ha mindennapi nyelvhasználatunk­ban nem lenne annyi vadhajtás, helytelenség, vulgáris és idegen elem. Van, sőt időnként úgy tűnik föl, hogy egyre több. Százával idézhetnék ide példát élő beszéd­ből és írott szövegekből: fogalom- zavart, pongyolaságot, tükörfordí­tást, helyesírási hibát, zászobát, szmenát és vírobát, hangzóelha­gyást, hangsúlytévesztést stb. Erős az anyanyelv, sok mindent kibír. De egy ponton túl, ha örökö­sen az általunk okozott sérüléseit kell gyógyítania, félő, nem jut ereje a megújulásra, saját építésére, mi több, veszélybe kerülhet az élete. Következésképpen: jól nem szol­gálhat bennünket. És felmerül a kérdés: miféle nyelven fogunk akkor majd egymással érintkezni- magyar anyanyelvűek. Ha anya­nyelvűnkön is, milyen lesz az az anyanyelv. A mi magyar írásunk és beszédünk. Ma még működik, erőteljes tájainkon is. Van ereje elviselni hibáinkat. Mi azonban nem lehetünk elnézők ezekkel a hibákkal szemben. Szólni, be­szélni-beszélgetni kell róluk. És tenni csökkentésükért, megszün­tetésükért, az eddiginél is tudato­sabb nyelvhasználattal és hatéko­nyabb nyelvművelő munkával. Mert ha anyanyelvűnkről van szó- rólunk. Mint most Kassán, a XV. Ka­zinczy Nyelvművelő Napokon. BODNÁR GYULA is. S ami nem mellékes, itt az iskolaigazgató a segédrendező... Mennyire az egyéni elhatározá­sokon, szándékokon múlik, és nem a körülményeken, arról Zon- con (Tureň) győződhettünk meg. Csuka Gyuláné, aki a szenei (Se- nec) Ifjú Gárda és Pöttömszínház rendezőjeként lett országosan is­mert, ebben az iskolaévben a zon- ci kétosztályos magyar tanítási nyelvű iskolában kezdett tanítani. Csak tanítani? A kérdésre ő maga válaszol:- Elsősorban a gyermekeket, a szülőket, a faluban élők életkö­rülményeit kellett megismernem. Annyi év után egy teljesen más pedagógusi munkát kezdtem. Ré­gi vágyam volt, hogy tanítsak, s le­gyen osztályom, ahol tudatosan, napról napra készülve, a gyerme­kekhez mind közelebb kerülve dolgozhatok. Nehéz bármit is mondanom, hiszen annyira az ele­jén vagyunk. A gyermekek, a kol­légáim és én. A színjátszócsoport idén amolyan tehetség- és erőfel­mérés volt számomra. Az, hogy a Kiskakas gyémántfélkrajcárja több lett ennél, már csak a gyere­kek önbizalmát, és az erőmbe ve­tett hitemet erősítette. A szakem­berek döntik el, hogy sikerült-e folytatnom, amit Szencen elkezd­tem, s van-e olyan plusz, ami eddig nem volt. Nem tudom ki hogy látja, én úgy érzem, hogy a gyerekek és a szülők is befogad­tak. A falu vezetése is támogatja az iskolát, bár a hétszáz lakosú Zoncnak nincs művelődési háza. Ez a helyzet hozta úgy, hogy az idén bármilyen klubjellegű helyi­ségben játszhatunk. Minimális díszlettel, stilizált jelmezekkel dol­gozunk. Persze a gyermekek ön­feledt játékán kívül számos hibát felfedezhet a hozzáértő szem. A próbálkozás sikerét ez nem csökkenti. Én a következő eszten­dők játékait, pedagógiai munkám eredményességének feltételeit alapoztam meg. Ha több sikerült, ez külön öröm a gyermekeknek és a szülőknek. Jellegükben különböző iskolák pedagógusai szólaltak meg. Kö­rülményeik is különböznek. Sze­rencséseknek mondhatják magu­kat, hogy az iskola vezetése támo­gatja őket. Minden egyéb rajtuk, tehetségükön, szakmai felkészült­ségükön múlik. Hogy közülük nem mindegyiknek a csoportja jut el az országos seregszemlére, az mun­kájuk pedagógiai értékéből mit sem von le. A gyermekek felsza­badult játéka, másokat vidító örö­me a meghatározó értéke munká­juknak. DUSZA ISTVÁN Gyökeres György felvétele HÁROM ÉVTIZED KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEI A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium oktató­nevelő munkájáról A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium a közelmúlt­ban emlékezett meg megalakulá­sának harmincadik évfordulójáról. Hiszen 1953. szeptember 1-én, miután a csehszlovák munkásosz­tály februári győzelme eredmé­nyeként a CSKP marxista nemze­tiségi politikája az oktatásban, az iskolaügyben is diadalmaskodott, sok-sok dél-szlovákiai magyar aj­kú tanuló előtt tárultak ki a közép­iskolák kapui - közöttük több mint száz galántai és környékbeli diák előtt is -, hogy anyanyelvi oktatás­ban részesülhessenek, s anya­nyelvükön hatolhassanak be a tu­dományok rejtelmeibe, hogy évek­kel később a fejlett szocializmust építő csehszlovák társadalom hasznos és egyenrangú tagjai le­hessenek. Iskolánkban az eltelt harminc év alatt több mint kétezren érettsé­giztek, akiknek 51 százaléka je­lentkezett egyetemeink vagy főis­koláink valamelyikére azzal a cél­lal, hogy mérnökökként, tanárok­ként, orvosokként stb. szorgos­kodhassanak társadalmunk épü­lésén. A jelentkezettek 64 száza­lékának ez sikerült is. Nem vagyunk a száraz adatok hívei, de több szempont is arra késztet bennünket, hogy olykor­olykor statisztikai adatokkal érvel­jünk. Nemcsak felettes szerveink, hanem a nagyon is igényes és szigorúan ítélkező közvélemény, a szülők is leginkább aszerint érté­kelik munkánkat, hány érettségi­zett tanulónk kerül be felsőfokú oktatási intézményeinkbe. Ez ért­hető is, hiszen a gimnázium fő feladata az egyetemekre, a főisko­lákra való felkészítés. Az új kon­cepció értelmében azonban az érettségizett tanulóknak munkás­foglalkozásból eredő feladatokat Tanulok magyarul... Sokáig azt gondoltam, hogy - tudok magyarul. Elvégre úgy illik, hogy az ember - ha idő­közben több idegen nyelvet is elsajátított - az anyanyelvén tökéletesen ki tudja fejezni ma­gát szóban is, írásban is. Az utóbbi időben, hála a tömegtá­jékoztatási eszközöknek, kéte­lyeim támadtak. Nem tudhatok én igazán magyarul, hiszen soha eszembe sem jutna olyasmit leírni, kimondani, amit elég gyakran olvasok a lapok­ban, hallok a rádióban és a te­levízióban. Mindez most azért jutott eszembe, mert a napok­ban megakadt a szemem egy apróhirdetésen. Egyik középis­kolánk, mint tavaly, az idén ismét ezzel a szöveggel csalogatja a tanulni vágyókat a levelező tagozatra: „... az 1984/85-ös iskolaévben levelező tagoza­ton érettségivel végződő I. osztályt nyit." Ez aztán innováció! Három év megtaka­rítás. Hiszen ha az I. osztály érettségivel végződik, ki lesz bolond még további három évig tanulni? Ha valaki netán hiányolná riportjainkból a pikáns szöveg­részeket, sietve megnyugta­tom, találunk ilyeneket is- csak figyelmesen kell olvas­ni. Például: „Rovný igazgató úr alatt első szlovák tanítónőm Mančušková volt". Hát illik az ilyesmit világgá kürtölni! Né­melyik - újságban közölt - jó­tanácsban sincs sok köszönet. Például ebben: „Ügyeljünk ar­ra, hogy a függöny eléggé szé­les legyen, mert különben be lehet látni a szekrénybe, és ez rendetlen benyomást tesz. “ Elegem van az olvasásból. Inkább rádiót hallgatok. „Kor­látozott létszámban lesznek műsorok“ az egyik intézmény­ben - tájékoztat a bemondó, s ezt estig nem tudom neki megbocsátani. A pontot az i betűre - amint modani szokás- a televízió bájos bemondó- nője teszi, aki az egyik külpoli­tikai hírt így kezdi: „Egy má­sik Jugoszláviából kapott hír szerint... “ Hiányosak a földrajzi ismereteim, vagy csak a nyelvi ficamokra, rossz hangsúlyra vagyok érzékeny? Már nem is tudom... SÁGI TÓTH TIBOR is meg kell oldaniuk, sőt több mű­szaki-gazdasági tevékenységben is jártasaknak kell lenniük. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi iskolánk valóságos „népisko­la“ volt.- A harminc év folyamán tanulóifjúságunk 90-95 százalé­kát járásunk munkásainak, szö­vetkezeti parasztjainak gyermekei alkották. Az utóbbi években a mű­szaki értelmiségiek gyermekeinek száma is növekedett. Ez azzal magyarázható, hogy a harminc év során kialakult a hazai magyar műszaki értelmiség is, s volt-diák­jaink, a mostani mérnökök, tudo­mányos dolgozók küldik iskolánk­ba gyermekeiket, hiszen saját pél­dájuk igazolja, hogy a magyar ta­nítási nyelvű iskolák tanulói is ér­vényesülhetnek, s akarással, szorgalommal a felsőoktatási in­tézményekben is helytállnak. Volt tanulóinkkal találkozhatunk az élet bármely területén. Az épí­tőiparban, vagy a mezőgazdaság­ban éppúgy, mint az egyetemi ka­tedrákon, a tudományos akadé­mia kutató központjaiban. Olvas­hatunk róluk az újságokban mint sarkkutatókról, vagy a dubnai ku­tatóintézet munkatársairól. Talál­kozhatunk velük az orvosi rende­lőkben, vagy járásunk iskoláiban, nevelvén az új szocialista generá­ciót. Tantestületünknek 40 száza­léka is iskolánk volt növendéke. Az utolsó öt év pályaválasztási eredményei is azt bizonyítják, hogy a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium pártszerveze­te, a tantestület, a tömegszerve­zetek, a szülői munkaközösség szocialista társadalmunk elvárá­sainak megfelelően készíti fel a ta­nulókat a becsületes emberi helyt­állásra. Az elmúlt öt évben 450 tanuló érettségizett iskolánkban. Közülük 66 százalék, azaz 297 végzős jelentkezett egyetemre, fő­iskolára. A jelentkezőknek 63 szá­zaléka - 188 tanuió - bejutott felsőfokú oktatási intézetünk vala­melyikébe. Ha a jelentkezők szá­ma nem érte is el a fővárosi, vagy más nagyobb iskolák jelentkezési arányát, a felvettek száma meg­haladja a szlovákiai átlagot. A jelentkezések megoszlása is megfelel a társadalmi igényeknek. A pályázók 45-50 százaléka a műszaki főiskolákat választja, bár ezen a téren a lányok elhelye­zése még gondot okoz; mezőgaz­dasági járás lévén kielégítő tanu­lóink érdeklődése a mezőgazda- sági főiskolák iránt is (12,5 száza­lék), s viszonylag nagyon sokan választják a matematikát, a fizikát, a kémiát, a biológiát mint tudomá­nyos irányzatot. A kelleténél talán még mindig több az érdeklődő - a lányok körében - a pedagógia iránt, de reméljük, a fakultatív tan­tárgyak bevezetése ezt a gondun­kat is megoldja. Iskolánkban négy szaktantárgy közül választhatnak tanulóink, vagy a programozás és számító­gép-rendszerek, a mezőgazdasági termelés, a gépészet vagy az épí­tészet alapjait tanulhatják. A szak- tantárgyaknak is köszönhető, hogy az idén érettségiző tanuló­inknak 82,9 százaléka jelentkezett továbbtanulásra, s ez reménykel­tő, hiszen csak így tehetünk eleget társadalmunk igényes elvárásai­nak. PÉK LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 6 1984. III. 29.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents