Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-29 / 76. szám, csütörtök

Széles körű eszmecsere a kölcsönös kapcsolatokról és a jelenlegi nemzetközi helyzetről Közös szándékunk: kapcsolataink továbbfejlesztése (Folytatás az 1. oldalról) tett, amelyek célja a fegyverke­zés megállítása és korlátozá­sa, a nemzetközi feszültség enyhítése, valamint az orszá­gok és a népek együttműködé­sének javítása. Ezt jónéhány további békekezdeményezés követte. Például nemrég Cser­nyenko elvtárs, az SZKP KB főtitkára új konkrét javaslatokat ismertetett. Ha tehát Csehszlo­vákia nevében kell szólnom, nézetünk szerint konkrét lépé­sekre van szükség, hogy a fegyverkezést befagyasszák, és fokozatosan korlátozzák, s ezzel kialakuljanak a feltéte­lek a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a normális együttműködéshez és a békés élethez. Sajnos, a Nyugat részéről hiányoznak a konkrét tettek. Egyesek úgy nyilatkoztak, hogy készek foglalkozni ezek­kel a problémákkal, de a sza­vakat nem követik konkrét lé­pések. Reméljük, hogy ezen a téren is pozitív változás kö­vetkezik be. Mi őszintén örül­nénk annak, ha a fegyverkezés korlátozódna, ha nyitottabb lenne az európai légkör, ha felszámolnák a feszültségi gó­cokat.- Végezetül, elnök elvtárs, engedjen meg még egy kér­dést. Hogyan értékeli talál­kozóját és megbeszéléseit Spiljakkal?- Igen pozitívan. Mindkét fél örömmel nyugtázta a jó ered­ményeket és azt, hogy kész együttműködésünket minden területen elmélyíteni, javítani és bővíteni. A Spiljak elvtárssal folytatott megbeszéléseinken teljesen egyetértettünk abban, hogy gazdasági együttműködésün­ket magasabb szintre kell emelni, minél jobban kell fej­leszteni a kooperációt és a gyártásszakosítást. Az olyan középnagyságú államoknak, mint Csehszlovákia és Jugosz­lávia, lényegében nincs más lehetőségünk, önmaguk nem fejleszthetnek minden termelé­si ágat világszínvonalon. A szakosítás és a kooperáció ezen országok számára is le­hetővé teszi a gyorsabb előre­haladást. Tiszteletben tartjuk egymás politkai rendszerét, országaink sajátosságait. Toleránsak va­gyunk egymással szemben, s ez lehetővé teszi, hogy ápol­juk nemzeteink hagyományos barátságát, és széles alapokon továbbfejlesszük a csehszlo- vák-jugoszláv együttműkö­dést. A Spiljak elvtárssal folytatott beszélgetések vezérfonala az a szándék volt, hogy továbbfej­lesszük a kapcsolatokat min­den területen, mindkét orgzág népe javára. A látogatás hozzájárult együttműködésünk elmélyítéséhez (Folytatás az 1. oldalról) Aztán itt van a világgazda­sági helyzet. A kis államok, a fejletlen országok ma óriási adósságokba keveredtek, azon kedvezőtlen világgazda­sági rendszer következtében, amelyet egy fejlett állam a má­sodik világháború után saját modellje, saját szükségletei szerint alakított ki, s amely oda vezetett, hogy a kis el nem kötelezett és fejlődő országok hatalmas mértékben eladó­sodtak. És meg kell változtatni a világgazdasági rendszert kedvező irányban, hogy a fej­lődő világ több megértéssel ta­lálkozzon, mert ha a dolgok így mennek tovább, a világgazda­sági rendszert csőd fenyegeti, amely nemcsak a fejletlen, ha­nem a fejlett államokat is sújta­ná. E téren Jugoszlávia sok­oldalú tevékenységet folytat, főleg kétoldalú viszonylatban számos országgal. Nyíltan be­szélünk azokkal, akikre mindez vonatkozik, és akik befolyásol­hatják a helyzet rendezését, nyíltan megmondjuk nekik, hogy tárgyalni kell, párbeszé­det kell kezdeni a fegyverkezé­si verseny lassításáról, a biza­lom légkörének megteremté­séről. Az el nem kötelezett or­szágok mozgalmában széles körű akciót indítottunk a nem­zetközi feszültség enyhítésére, az új világgazdasági rend megteremtésére. Minden fórumon, főleg az el nem kötelezett országok moz­galmában igyekszünk aktívak, tevékenyek lenni, hogy hozzá­járuljunk - amennyire egy olyan kis állam mint Jugoszlá­via hozzájárulni képes - az enyhüléshez és a világbé­kéhez.- A prágai díszvacsorán elmondott beszédében rész­letesen foglalkozott a cseh- szlovák-jugoszláv kapcsola­tok jelenlegi helyzetével. Mi­ben látja, elnök elvtárs, e kapcsolatok fejlesztésének további távlatait?- Valóban sokat beszéltünk erről. Részben már válaszol­tam erre az első kérdésre adott válaszomban, amikor megálla­pítottam, hogy kapcsolataink jók, főleg a gazdasági együtt­működés fejlett. Leszögeztük, hogy még további lehetőségek is vannak. Főleg a gazdasági együttműködés továbbfejlesz­tésében, elsősorban a szako­sítás és a kooperáció terén: ez a jugoszláv-csehszlovák együttműködés egyik alapvető területe. A másik terület a kulturális együttműködés. A társadalmi és a kulturális kapcsolatok egész területe, amelyen tovább lehet fejleszteni nem­zeteink hagyományos barátsá­gát. Nézetünk szerint itt még sokat lehet tenni, hogy együtt­működésünk még jobb legyen. Aztán itt vannak a városok, a köztársaságok, a termelő szervezetek, az idegenforga­lom és az építőipar kapcsola­tai. Mindezek olyan területek, amelyek lehetővé teszik az együttműködést. Látogatásunk lényege az, hogy közösen kife­jeztük azt a kívánságunkat, mi­szerint jövő kapcsolatainkban jobban kidomborítjuk azt, ami bennünket egybekapcsol, ami közös, ami hagyományosan jó a jugoszláv-csehszlovák kapcsolatokban, s közösen tö- Tékszünk arra, hogy ehhez még jobban hozzájáruljunk, hogy ez a figyelem előterébe kerüljön. A köztünk levő kü­lönbségek objektívek, és nem akadályozhatják a további si­keres együttműködést. Értékelte a mezőgazdaságnak nyújtott segítséget (Folytatás az 1. oldalról) ul prágai pionírok virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek. Röviddel tizenegy óra után a különrepülőgép Bratislavába in­dult. A gép röviddel dél előtt érke­zett meg a szlovák fővárosba. A vendégekkel együtt Bratislavá­ba jött Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter. A két ország zászlóival ünnepé­lyesen feldíszített bratislavai repü­lőtéren a vendég fogadásán meg­jelentek: Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a Szlovák Nemzeti Tanács el­nöke, Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Gejza šlapka, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, valamint Bratislava és a nyugat­szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek más tisztségviselői. A pionírok virágcsokrokkal fogad­ták a vendéget, majd üdvözölték a repülőtéren egybegyűlt bratisla­vai lakosok. A jugoszláv államfőnek és kísé­retének első útja a Szlovák Nem­zeti Felkelés térre vezetett, ahol kegyelettel adózott a nemzeti fel­szabadító harc hősei emlékének. A koszorúzási ünnepség a két or­szág himnuszának hangjaival ért véget. A délutáni órákban Mika Spiljak a bratislavai várban találkozott Részvéttávirat (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Louis Lansan Bavo- guinak, a Guineái Népi Forradal­mi Köztársaság miniszterelnöké­nek Ahmed Sékou Tourénak, Guinea államelnökének elhunyté­val kapcsolatban. (ČSTK) - Libanonban hosszas tárgyalások után létrehozták a ka- tonai-politikai bizottságot, amely­nek feladata a fegyverszünet megszilárdítása, valamint a bejrúti és más libanoni frontokon a kato­nai helyzet normalizálása - jelen­tette tegnap az An-Nahar című napilap, s a hírt a bejrúti rádió is megerősítette. A bizottság megalakítása egyi­ke a múlt héten véget ért lausan- ne-i megbékélési értekezlet nem nagy számú pozitív eredményei­nek. Az An-Nahar szerint ha a bi­zottságnak alkalma lesz sikeresen teljesítenie küldetését, létrejönnek a libanoni alkotmányreformról ter­vezett tárgyalások kedvező felté­telei. A szíriai diplomáciai közvetítés­sel létrejött bizottság élén Amin Gemajel libanoni elnök áll. Továb­bi nyolc tagja a libanoni központi hadsereget, a jobboldali keresz­tény milíciákat, a síita Amal moz­galmat és a drúzok Haladó Szo­(Folytatás az 1. oldalról) ni a szocialista országok egységét a szocializmus vívmányainak ha­tározott védelmére és a béke megőrzésére. Rámutatott arra, hogy nem va­gyunk gyengék, de ébereknek kell lennünk, mert a béke csak vala­mennyiünk becsületes és alkotó munkájával védhető meg. Ennek kapcsán rámutatott a szakszerve­zeteknek a népgazdasági fejlődés hatékonyságának és a gazdasá­gosságnak növelésében, a lógás, a közömbösség, a visszásságok és a rossz munka elleni harcban betöltött szerepére. Kiemelte, hogy minden dolgozó személye­sen felelős a CSKP XVI. kong­resszusa gazdasági és szociális programjának teljesítéséért. A résztvevők végezetül határo­zatot fogadtak el, amely a béke­harcot jelöli meg a szakszervezeti a szlovákiai vezetőkkel: Jozef Le- nárttal, a CSKP KB Elnöksége tagjával, az SZLKP KB első titká­rával, valamint Peter Colotka és Viliam Šalgovič elvtársakkal. A vendéget elkísérte Bohuslav Chňoupek. A találkozón részt vett Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnöksé­gének póttagja, az SZLKP KB tit­kára, továbbá Ján Janik s a szlo­vákiai párt- és állami szervek több más tisztségviselője. Jelen' volt a jugoszláv államfő kísérete és a két ország nagykövete is. Üdvözlő beszédében Viliam Šalgovič kiemelte a két ország nemzetei hősi antifasiszta harcá­nak forradalmi hagyományait. Méltatta a jugoszláv partizánok hősiességét, akik további 26 nép fiaival vállvetve küzdöttek a Szlo­vák Nemzeti Felkelésben. Ezután tájékoztatta a vendégeket Szlová­kia gazdasági, szociális és kultu­rális fejlődésének sikereiről, vala­mint az időszerű gazdasági fel­adatokról. Hangsúlyozta, hogy a to­vábbi fejlődés záloga a Szovjet­unióval és a többi szocialista or­szággal kifejtett kölcsönösen elő­nyös együttműködés. Az SZNT elnöke szólt orszá­gunk szövetségi államrendszeré­rői, amely jelentős mértékben hoz­zájárult nemzeteink és nemzetisé­geink sokoldalú fejlődéséhez. Ez­zel kapcsolatban tájékoztatta a vendéget a Szlovák Nemzeti Tanács tevékenységéről. A jelen­legi nemzetközi helyzetről szólva nagyra értékelte Jugoszlávia tevé­kenységét az el nem kötelezett országok mozgalmában, és kife­jezte azt a meggyőződését, hogy a világ békeszerető erőinek összefogásával sikerül megőrizni a világbékét. Válaszában Mika Spiljak köszö­netét mondott a baráti, szívélyes vendéglátásért. A csehszlovák ve­cialista Pártját képviseli. A bizott­ság legközelebbi feladata biztosí­tani az általános fegyverszünetet egész Libanonban, demilitarizált övezetet kijelölni Bejrút keleti és nyugati városrésze között, továb­bá gondoskodni a bejrúti repülő­tér és kikötő újbóli megnyitásáról. Ez a szerv ilymódon lényegében átveszi az eddigi négytagú fegy­verszüneti bizottság feladatait, amely csak abban tudott megálla­podni, hogy semleges rendőrala­kulatokat helyeznek el a főváros­ban húzódó demarkációs vonal egyik átkelőhelyénél. A Haladó Szocialista Párt rádió- állomása figyelmeztetett rá, hogy bizonyos erők mindennemű nor­malizálódást állandóan szabotálni igyekeznek. A rádióállomás rámu­tatott, hogy a jobboldali milíciák az elmúlt 48 órában nyugat-bejrúti lakónegyedeket lőttek, éppen ak­kor, amikor a tárgyalások folytak a katonai-politikai bizottság létre­hozásáról. világmozgalom legfontosabb fel­adataként. Az SZKT ismét teljes támogatásáról biztosította a CSKP XVI. kongresszusának és a CSKP KB 9. ülésének politikai irányvo­nalát. A plenáris ülés a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom alap- szabályzatával összhangban úgy döntött, hogy a szakszervezeti részlegek évzáró taggyűlései szeptember 1-e és október 31-e, a műhely- és az alapszervezetek taggyűléseit október 1-e és de­cember 16-a között, a vállalati konferenciákat jövő év január 12- éig, az egyes szakszervezetek konferenciáit január 19-én és 26- án, az egyes szakszervezetek já­rási és városkerületi konferenciáit ugyanebben az időpontban, az ál­talános járási és városkerületi konferenciákat pedig február 2-án és 9-én kell megtartani. zetőkkel folytatott megbeszéléseit nagyon hasznosaknak minősítet­te, és kifejezte meggyőződését, hogy ezek kedvezően tükröződ­nek vissza a kapcsolatok további fejlődésében. Kiemelte, hogy a ju­goszláv-csehszlovák együttmű­ködés sokoldalú, és az utóbbi években gazdasági téren nagyon sikeres. Rámutatott az együttmű­ködés további javításának lehető­ségeire, a magasabb formák al­kalmazása, főleg a gyártásszako­sítás és a kooperáció útján. Kap­csolataink elmélyítésében fontos helye van a városok együttműkö­désének - mondotta. Például ígé­retesen fejlődik Ljubljana és Brati­slava kapcsolata. Mika Spiljak a bratislavai várból a történelmi városközpontba ment. A Prímás-palota előtt Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkára és Ladis­lav Martinék, a szlovák főváros főpolgármestere üdvözölte. Mika Spiljak tiszteletére a Szlo­vák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány díszvacsorát adott. Jelen volt Jozef Lenárt, Peter Colotka, Miloslav Hruškovič, Viliam Šal­govič, Ján Janik, Ignác Janák, Gejza Šlapka, Bohuslav Chňou­pek és más csehszlovák vezetők. Jelen volt továbbá a jugoszláv vendég kísérete és a két ország nagykövete. Beszédében Peter Colotka kife­jezte azt a meggyőződését, hogy a jugoszláv vezető látogatása je­lentős ösztönzést ad a csehszlo- vák-jugoszláv együttműködés to­vábbi fejlődésének. Kiemelte, hogy országunkban nagyra értékeljük a jugoszláv nép nemzeti felszaba­dító, antifasiszta harcát és a szo­cialista rendszer felépítésére tett erőfeszítéseit. A jugoszláv államfő válaszában köszonetet mondott a szívélyes fogadtatásért, ó is kiemelte a két ország népeinek a nemzeti sza­badságért és a szociális felszaba­dulásért vívott közös harcát. Nagyra értékelte a Csehszlovákia szocialista fejlesztésében elért si­kereket, a szlovák és a cseh nem­zet sokoldalú fejlődését. Gromiko-Dügerszüren tárgyalások (ČSTK) - A moszkvai Kremlben Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a kormányfő első helyettese, kül­ügyminiszter tegnap tárgyaláso­kat folytatott Mangalin Dügerszü- rennel, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB tagjával, Mongólia külügy­miniszterével, aki a szovjet kor­mány meghívására kedd óta tar­tózkodik a szovjet fővárosban. Nemzetközi problémákról szól­va rámutattak: az amerikai kor­mány akciói következtében rend­kívül kiéleződött a helyzet, s új konfliktusok keletkeznek az ázsiai kontinensen is. A miniszterek hangsúlyozták: a Szovjetunió és Mongólia következetesen és cél­tudatosan kíván hozzájárulni az ázsiai feszültség csökkentéséhez, a térség országai közötti jószom­szédi kapcsolatok elmélyítéséhez. AZ URUGUAY ELLENZÉKI PÁRTOK, szakszervezetek és di­ákszervezetek április 1-re orszá­gos tiltakozó napot hirdettek meg a szabad választások kiírását, a politikai foglyok szabadonbocsá- tását és a gazdasági helyzet javí­tását követelve a katonai kor­mányzattól. TAMIL SZÉLSŐSÉGESEK egy csoportja Srí Lanka északi részén, Jaffna város közelében megtá­madta a légierő egyik alakulatát és a tűzpárbaj során 25-en meghal­tak, sokan megsebesültek. MERÉNYLETET követtek el szerdán Athén központjában egy brit diplomata ellen. Az ismeretlen merénylő megsebesítette annak a kocsinak három további utasát is, amely a diplomatát a követség­re szállította volna. (Folytatás az 1. oldalról) vagyis megtartsuk és javítsuk az életszínvonalat. Az elnökség nagyra értékelte 22 élenjáró me­zőgazdasági vállalat kezdemé­nyezését, amelyek dolgozói a Szlovák Nemzeti Felkelésnek és hazánk felszabadulásának 40. és a szövetkezetesítés megkezdésé­nek 35. évfordulója alkalmából ér­tékes kötelezettségvállalásokat tettek a hetedik ötéves terv feladat tainak teljesítésére. Az einökség a továboiakban jó­váhagyta azokat a feladatokat, amelyek a prágai béke-világtalál­kozó határozataiból a Szlovák Nemzeti Front szerveire és szer­vezeteire hárulnak. Libanonban megalakult a katonai-politikai bizottság Jobboldali milíciák fegyveres akciói Tovább kell erősíteni a szocialista országok egységét ÚJ SZÚ 2 1984. III. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents