Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-28 / 75. szám, szerda
Ha jó a szervezés Ahol felkarolják a szocialista munkaversenyt és az újítómozgalmat 1 KOMMENTÁLJUK j-------Am ikor a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Érsekújvári (Nové Zámky) Járási Bizottságán a szocialista mun- kabrigád-mozgalom eredményeit boncolgattuk Milan Tokár mérnökkel, a következő megállapítás ragadta meg a figyelmemet: - „Nem új amit mondok, de mivel még nagyon sok mezőgazdasági vállalatnál nem ismerték fel ennek jelentőségét, megismétlem: ahol nem fordítanak kellő figyelmet a szocialista munkaversenyre, mind a munkafegyelem, mind a gazdasági eredmények körül komoly gondok fordulnak elő. Járásunkban a füri (fíubaň) Vörös Csillag Efsz-ben a legsikeresebb a munkabrigádmoz- galom. Ezt a helyszínen konkrétumokkal igazolhatják. Mankoveczky István, a tűri szövetkezet elnöke eképpen vélekedett a brigádmozgalom jelentőségéről:- Amikor a tagság előtt erről a mozgalomról beszélek, mindig kiemelem a szót - összetartozás. Ugyanis a brigádmozgalomban tevékenykedő dolgozó tudja a leginkább érzékelni a kollektíva erejét, azt, hogy egy csoport minden egyes tagja a pillér szerepét tölti be. Szervezetlenség esetén - akkor, amikor a dolgozó nem ismeri konkrétan napi feladatát, nem érzi a hovatartozás megtartó erejét, amikor a pluszteljesítményeket nem értékelik - az egyensúly felbomlik. Kuczman Jánossal, a gazdaság személyzeti osztályának vezetőjével, a szocialista versenymozgalom lelkes szervezőjével négy évvel ezelőtt találkoztam először. Akkor említette: - A brigádmozgalom szervezői számára az adatok pontos nyilvántartása elengedhetetlen követelmény. Kuczman János ennek a követelménynek megfelelően dolgozik. Irodájában ismertető tábla függ a falon, így jól áttekinthető grafikonok, kimutatások segítségével tudhat meg az érdeklődő mindent, amire szüksége van. A táblán volt most egy olyan nyomtatvány is, amelyet korábban a SZFSZ járási bizottsága dolgozójának asztalán láttam...- Hát az úgy került oda - magyarázta Kuczman János -, hogy amikor nálunk járt Tokár mérnök, megtetszett neki az általam összeállított táblázat. Állítólag lesokszorosítják, s a járás összes gazdasága ezt használja majd. Nálunk ez jól bevált, ezt használja majd az utódom is, mivel én nyugdíjba vonulok... E kitérő után hadd nézzük, miről is tájékoztat a faliújság: A gazdaságban tizenöt brigád tevékenykedik, összesen 318 taggal. A táblázat részletesen ismerteti, hogy az egyes versenyző kollektívák hogyan is állnak a vállalások teljesítésével. Az összes adat felsorolása hosszadalmas lenne, igy csupán egyetlenegyet ismertessünk: tavaly a szocialista munkabrigádok vállalása 1 millió 40 ezer 700 koronát tett ki. Ezt az értékes vállalást túlteljesítették. Pócs Józsefet, a gazdaság gépesítési fóágazatvezetójét arra kértem meg, sorolja fei az országos viszonylatban is említésre méltó újításaikat.- Újítómozgalmunkban a tulajdonképpeni indulás az 1970-es évre datálódik. Elsőként az ötletem alapján készítettünk a gabonasilóhoz automatikus tisztítóberendezést, később Szlávik István társaival olyan kétrészes kultivátort készített, melyet ma már nemcsak mi használunk az oltványiskolában. Szép díjat nyertek újítóink 1977-ben, amikor a szlovákiai mezőgazdasági újító- mozgalom eredményeit értékelték. A Sebők, Szlávik, Mester „újítóhármas“ silótakarmány szállításához használható univerzális pótkocsikeretet készített. Ezek mellett, persze, sok más újítást is eszközöltünk. Elkészült a villamos csőhajlító, a kukoricaszárfelszedó, a szőlőültetvény mélymútrágyázá- sára használatos tölcséres eke stb. Az ötletgazdagságot Pócs József az alapos szervezettségre vezette vissza. Az újítócsoport gerincét egy aranyjelvényes tagokból álló szotatnia, aki szakmájának elismert képviselője akart maradni. Azt hiszem, innen ered találékonyságom is. Éppen ezért bánt az, hogy a ma képzett gépjavítók igencsak keveset tudnak erről a régi mesterségről.- Véleménye szerint mi segíti Érsek Károly gépjavító (A szerző felvételei) Szedlár István a CSSZB szocialista munkabrigád vezetője cialista munkabrigád képezi, melynek vezetője Szlávik István - immár ismert újító. Vele műhelyük kovácstúzhelye mellett beszélgettem.- Mondják, a szakmaszeretetei, a találékonyságot otthonról hozta...- Apám is kovács volt, én is az lettem. Most nem akarnék „hazabeszélni de egyet megemlítenék: régen a falu kovácsa volt a vas mindenese. Elgörbült a bo- rona, megpattant az aratócséplőgép, a gazdák a kovácshoz mentek segítségért. Annak viszont igen meg kellett az agyát tornászLencsét is vetnek A tavaszi mezőgazdasági munkák jó ütemben folynak a galántai járásban is. A kedvező időjárást teljes mértékben kihasználják a felsőszeli (Horné Saliby) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz dolgozói is. Már befejezték a szántóföldek trágyázását, valamint az 1430 hektár őszi búza és 140 hektár őszi takarmánykeverékek fejtrágyázását Jelenleg folyamatban van a talajsimítás. Eddig már 1100 hektáron elvégezték ezt a műveletet. Tervszerűen vetik a tavaszi árpát. A tervezett 437 hektárból 320 hektáron már földbe került az árpa. Április folyamán 320 hektáron megkezdik a cukorrépamag vetését, majd a kukoricáét 1090 hektáron és a silókukoricáét 410 hektáron. A felsó- szeliek először fognak lencsét termelni 100 hektáron. A lencse vetését hamarosan elkezdik a légi (Lehnice) földmü- vesszövetkezet dolgozói Accord típusú vetógépükkel Oláh Gyula leginkább a gépjavító, az újító munkáját?-Az, hogy tudatában vagyunk annak: a gazdasági vezetés elismeri, értékeli munkánkat. A jó munkalégkör, a szervezettség magával hozza a segíteniakarást, az új iránti fogékonyságot. Amint azt a fentiek is tanúsítják, egy szövetkezet szocialista munkabrigád mozgalma, a vezetés fejlődést támogató készsége nagy mértékben elősegíti a műszaki haladást. Hogy miként is járulhat hozzá egy földmúvesszövetkezet népgazdaságunk erejének növeléséhez, hadd idézzük a szövetkezet elnökének egyszerű megállapítását: Ott, ahol a vezetőség hasznosítható ötlet szikráját észleli, azt a haladás tüzévé kell változtatnia. Ezt pedig - erkölcsi és anyagi elismeréssel - szítani kell! KAUTA GÁBOR Környezetvédelmi és népgazdasági érdek Falun, de főleg a városokban nem kis gondot okoz a szilárd háztartási hulladék, a szemét tárolása. Bizonyítja ezt a trnavai példa is. A régi szeméttelep felszámolása után a szemetet felelőtlenül egy vízmosásba hordták, s ez környezetszennyeződéshez vezetett. Több ehhez hasonló esetet lehetne felsorolni. Szlovákiában a településeknek csak a tizenhat százalékán - valamivel több, mint ötszáz településen - van szervezett szeméthordás. A szilárd háztartási szemét nem kis gondot okoz a többi településeken is. S mivel a tárolótelepek létesítéséhez kevés a megfelelő terület, a legjobb megoldás - mint azt a bratislavai példa is bizonyítja - a szemét elégetése. így két tonna szemét egy tonna szenet helyettesít, s hőenergiához lehet jutni. Igaz, a hulladékégetők építése költséges, de szükséges. A háztartási hulladék hasznosításának másik módja a komposztozás, amely eddig még nem terjedt el. A felmérések szerint Szlovákiában nincs olyan szeméttelep, amely megfelelne a higiéniai követelményeknek. Különösen vonatkozik ez a közép-szlovákiai kerületre. Az illetékes nemzeti bizottságok megtűrik a félvad szeméttelepeket, nem gondolnak arra, hogy ezzel nagymértékben szennyezik a környezetet. Éppen ezért az SZSZK Belügyminisztériuma a múlt év januárban keltezett irányelvében meghatározza, hogy hol és milyen körülmények között létesíthetnek a nemzeti bizottságok szemétlerakó telepet. A közegészségügyi ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a lakótelepeken nem megfelelőek a szeméttárolók, bár mutatósak, de nem higiénikusak. A másik dolog, hogy nem megfelelő a kukáknak, kontéreknek a tisztán tartása, ami fertőzésveszélyt jelent. Banská Bystricában az egyik lakótelepen 55 mintát vettek a szemétbegyüjtő edényekből, s minden esetben kimutatták a feltételes kórokozó mikroorganizmusok jelenlétét. Négy mintában pedig szalmonella enteriti- dis kórokozókat találtak. A 110 literes kukák ezer literes úttartalmú konténerekre való kicserélése ugyan olcsóbbá teszi a szemét el hordását, de kérdés, mennyiben felelnek meg a higiéniai követelményeknek. Egyre több település törekszik a háztartási szemét szervezett elhordására, így a Felbári (Honý Bár) Hnb is. Erre az ösztönzi a nemzeti bizottságokat, hogy a vad szeméttelepek rontják a falu képét. Megállapítható, hogy a szilárd háztartási és ipari hulladék helytelen tárolása komoly veszélyt jelent a környezetre, az emberre és annak egészségére. Ezttudatosí- tani kell minden állampolgárnak, gazdasági vezetőnek, a nemzeti bizottságok tisztségviselőinek. A környezetvédelemről nem elég csak beszélni, valóban hatékonyan kell védeni környezetünket,*hogy majd ne kelljen szégyenkeznünk a felnövekvő nemzedékek előtt. Számos törvény és rendelet segíti ez irányú törekvéseinket. Egyéni kezdeményezéssel, példamutatással sokat tehetünk a lako- és munkahelyünk, a környezetünk védelméért. Erre ne csak most, a tavaszi nagytakarítások idején gondoljunk, hanem egész évben. A háztartási szemét hasznosítása pedig nemcsak környezetvédelmi, hanem népgazdasági érdek is. NÉMETH JÁNOS Időközi mérlegvonás ÉRTÉKES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL KÖSZÖNTIK A JUBILEUMOKAT Az ötéves tervidőszak utolsó előtti évébe léptünk. A nemzeti bizottságok képviselői, végrehajtó szervei a hetekben felmérték, hogyan teljesítik a választási programjukat, mit sikerült elérniük, hol kell munkájukon javítaniuk. így cselekedtek a galántai járásban is. Muzslai Vidor elvtárs, a jnb titkára elmondta, hogy a tervidőszak három éve alatt a komplex lakásépítés beruházási tervét 75 százalékra teljesítették. Átadtak rendeltetésének 3016 lakást, ebből 1142 magánépítés keretében készült el. A járulékos beruházások megvalósításában továbbra is számottevő a lemaradás. Gondot okoznak a célberuházások is. Míg a szóban forgó időszakban a pénzügyi tervet 78,5 százalékra teljesítették, a 69 létesítményből az építők csak 35-öt adtak át rendeltetésének. A Z-akció beruházási részében az előzetes felmérés szerint a legjobb eredményt a nyugat-szlová- kiai kerületben érték el. A választási program 151 építkezéssel számolt, amelyből a tervidőszak első három éve alatt 96-ot adtak át rendeltetésének. Vagyis a járás lakosai és dolgozói a szóban forgó idő alatt az említett akció keretében 116,5 millió korona értéket hoztak létre. Ezzel a feladatukat 72 százalékra teljesítették. Többek között felépült három bevásárlóközpont, négy élelmiszerüzlet, három ravatalozó, négy tornaterem, egy egészségügyi központ, illetve honvédelmi ház, hét óvodai tanterem 210 férőhellyel, 17 vízgazdálkodási létesítmény stb. Az utóbbi lényegesen elősegítette, hogy ma már a járás lakosainak 67 százaléka fogyaszthat vezetékes ivóvizet. Nem sikerült határidőre átadni négy építkezést, két üzletet és két óvodát. Seredben a kilencven, Pusztafödémesen (Pusté Uľany) a 30 férőhelyes óvoda átadása késik. Ma a járásban az óvodás korú gyerekeknek 87,84 százalékát tudják gyermekintézményben elhelyezni. Kevés, csupán 964 a bölcsődei férőhelyek száma. Dicséretes tény, hogy egyre több üzem ismeri fel a társas beruházás előnyét. E célra a tervidőszak három évében 17,8 millió koronát folyósítottak az üzemek, főként a Jednota, a járási közszolgáltatási üzem, a Salai Duslo és a járási ipari vállalat. Járásszerte sokat várnak az igazgatók tanácsától, amely a legjobban Sládkovičovóban dolgozik. Az eredmények mellett gondot okoz, hogy a kivitelezési tervdokumentáció elkészítése nem egyszer késlelteti az építkezés megkezdését. A járásban nagy figyelmet fordítanak a lakossági szolgáltatások bővítésére és minőségének javítására. A szolgáltatások 77,8 százalékát a helyi gazdálkodási üzemek, 14,4 százalékát az építővállalatok, 2,6 százalékát az állami, 1,9 százalékát a mezőgazdasági üzemek nyújtják. A helyi gazdálkodási üzemek a tervfeladatukat 106,2 százalékra teljesítették. A kiskereskedelmi hálózatba 85,6 millió korona értékű árut adtak, 167,6 millió korona értékben pedig exportáltak. Jelentős lépésváltás történt a nemzeti bizottságok kisüzemeiben. Míg 1982-ben a bevételüknek 21,5, tavaly már 32 százaléka a lakossági szolgáltatásokból eredt. A CSKP KB 6. ülése határozatainak értelmében a közelmúltban 28 szolgáltató üzemrészleget létesítettek a járásban, ebből tizet a helyi nemzeti bizottságok. A nemzeti bizottságok, jogaikkal élve 77 ipari engedélyt adtak ki, ebből 49-et a múlt évben. A járásban elkészült több szolgáltató ház, pl. Sókszelócén (Selice), Alsósze- liben (Dolné Saliby), Soporňában és Nagyfödémesen (Veiké Uľany), amelyek nagymértékben hozzájárulnak a lakossági szolgáltatások színvonalának növeléséhez. A nemzeti bizottságok jó munkáját bizonyítja az a tény is, hogy egyre több lakos vesz részt nyilvános plenáris üléseken, és a jnb döntése ellen csak 228 fellebbezést nyújtottak be, ebből 26 esetben eszközölt változtatást a kerületi nemzeti bizottság. A városi és a helyi nemzeti bizottságok dönté-" sét 99 esetben megfellebbezték, s itt már 58 esetben kellett a végzést módosítani. E téren tehát még bőven akad javítani való, elsősorban is a szakember-utánpótlást kell biztosítani. Nem érdektelen megemlíteni, hogy az ügyintézés meggyorítása érdekében a lehetőséggel élve, a jnb Soporňát és Jókát (Jelka) központi községgé nyilvánította, amelyek építési hivatallal is rendelkeznek.- Hogy sikeresen teljesítjük a választási programot, abban nagy érdeme van az üzemek dolgozóinak, járásunk lakosainak, akik a választások óta 9,62 millió óra társadalmi munkát végeztek - mondja Muzslai elvtárs. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a kárpáti-duklai hadművelet tiszteletére a galántaiak járási kötelezettségvállalásának értéke megközelíti a 98 millió koronát, de azt mondják, nem ez az utolsó szavuk. N. J. ÚJ SZŐ 4