Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-10 / 35. szám, péntek
Formalizmus nélkül A gazdaságos termelésért • 1105 újítási javaslat KOMMENTÁLJUK --------- * A munkaaktivitásról és a dolgozók kezdeményezéséről tartott aktívaértekezletet a közelmúltban az érsekújvári (Nové Zámky) járási pártbizottság, a szocialista munkabrigádok vezetőinek részvételével. A dolgozók aktivitásának fokozása, a hatékonyság, az anyagmegtakarítás és energiatakarékosság, a tudomány és technika eredményeinek a gyakorlatban való alkalmazása - mind-mind olyan tényező, amelyre a járásban nagy súlyt fektetnek, csakúgy, mint az újítók és feltalálók mozgalmának kiszélesítésére. „Minden eredmény ellenére azonban tapasztalhatók bizonyos hiányosságok“ - szögezte le beszámolójában Anton Chrupka, a járási párt- bizottság elnökségének tagja, a járási szakszervezeti tanács elnöke. Az aktívaértekezlet értékelte a tavalyi év eredményeit, ismertette a jelenlegi helyzetet, egyszersmind rámutatott, hol fordulnak elő e téren hibák, s egyúttal felhívta a pártalapszervezetek figyelmét, mire összpontosítsák az erőket, hogy az idei tervfeladatokat hiánytalanul teljesítsék. A múlt évben a járás dolgozóinak 93 százaléka bekapcsolódott a munkakezdeményezés valamilyen formájába (ez az 1982-es évhez viszonyítva 4 százalékos növekedést jelent). Főként a Februári Győzelem 35. évfordulójára tett kötelezettségvállalások aktivizálták nagyban a dolgozókat, így a 7. ötéves terv harmadik évében a járás lakosságának szocialista kötelezettségvállalása - pénzben kifejezve - meghaladta a 185 millió koronát. A szocialista munkabrigádok versenyének jelentős szerepe van az újvári járásban, amiről az is tanúskodik, hogy ez idő szerint az 1322 szocialista munkabrigád közel 19 ezer tagot számlál, örvendetes tény, hogy 147 munkabrigád az egységes földmüvesszövetke- zetekben működik, a termelőszövetkezetekben pedig 58. Az érsekújvári Elektrosvit n. v. Mandeliková, Hlaváčová, valamint Turan, a Tesla Kukán és Borsó vezette szocialista munkabrigádja, az udvardi (Dvory nad Žitavou) Aurora, a Szímói (Zemné) Egységes Földművesszövetkezet szocialista munkabrigádja csak néhány az ezernél több közül, amelyek példaképül állíthatók. Ám e kollektívák jelentőségét hangsúlyozva és elismerve a problémákat sem hallgatta el a beszámoló, figyelmeztetett rá, hogy mindenekelőtt a munkaszervezés és -irányítás színvonalára kell törekednünk, valamint a gazdasági vezetés segítségének növelésére. Az sem elhanyagolható, hogy a brigádok megismerjék egymás munkáját, alkalmanként tapasztalatcserére is sor kerüljön. A komplex racionalizációs brigádok száma kevés - mindössze 83 - összesen 800 taggal, s hiba, hogy egyes üzemek és vállalatok nem fordítanak kellő figyelmet e brigádok megalakítására. S ugyanolyan fontos az is, hogy a feladatok sikeres megoldása után a komplex racionalizációs brigádok ne bomoljanak fel, hanem újabb feladatokat kapjanak. Az újítók és feltalálók mozgalma a járásban 44 kollektívát jegyez - s két újítók klubja is működik. (Az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy Szlovákiában ötvennél több klub létezik.) Tavaly az első félévben 1105 újítási javaslatot nyújtottak be (1800 aktív újítót tartanak számon, tehát majd mindenkire jut egy), ezek közül 420-at elfogadtak, s 325-öt megvalósítottak - ami 14 millió korona hasznot hozott a népgazdaságnak. Találmányt csupán nyolcat nyújtottak be - s itt megszívlelendő a beszámoló azon kitétele, miszerint az üzemek gazdasági vezetésének szorosabb kapcsolatot kell teremtenie a tudományos kutatóintézetekkel, a főiskolákkal. Nem egyszerű takarékosságot jelent az a mozgalom, amelynek jelszava „Egy napig a megtakarított anyagból“, hanem a tudományos-műszaki fejlődés alkalmazáA Déčín melletti Arnolticei Efsz melléküzeme gyártja a Termotest 831 típusú hőmérő és ellenőrző műszert, amely tavaly a brnói INTRAMA '83 nemzetközi anyagmozgatási és raktározástechnikai kiállításon aranyérmet nyert. A műszernek nyolc bemenete van, és így nyolc helyen lehet vele ellenőrizni a hőmérsékletet. Ha a hőmérséklet túllépi a megengedhető maximumot, a Termotest fény- és hangjelzést ad. Az idén több mint 500-at készítenek belőle, zömmel mezőgazdasági üzemek számára. Jól használható silókban, raktárakban, irodákban és ipari objektumokban. A képen: Olga Popovičová a műszer számlapját erősíti fel. (Libor Zavoral felvétele - ČTK) sával, a technológiai folyamatok tökéletesítésével elért eredmények összessége értendő alatta. Specifikus mozgalom a ,,Mindennap teljesítjük termelési feladatainkat“, fontos azonban, hogy az egyes munkahelyek olyan jutalmazást vezessenek be, amely részben az egyéni, részben a kollektív teljesítményekre vonatkozik. A szovjet munkamódszereket is sok kollektíva alkalmazza, bár bíráló megjegyzésként hangzott el, hogy a Zlobin-módszert a járásban mindössze egy vállalat vezette be. A munkakezdeményezést vizsgálva nem hagyható figyelmen kívül a nemzeti bizottságok szocialista kötelezettségvállalása sem, - ezek többnyire a Nemzeti Front választási programja teljesítését tartották szerÄelôtt ami a tavalyi évben 76 millió koronát jelentett. 103 ezer ember másfél millió órát dolgozott társadalmi munkában, s ennek értéke meghaladja a 15 millió koronát. Helytállni csak jobb és színvonalasabb munkával lehet, ez ma már nemcsak követelmény, hanem magától értetődő. A dolgozók munkakezdeményezésére a jövőben is nagy szükség van, ám ügyelni kell rá, hogy a kötelezettségvállalások konkrétak legyenek, nem pedig formálisak. Nem szabad előfordulnia olyan - sajnos még mindig felbukkanó jelenségnek hogy a felajánlás a napi munka elvégzését tartalmazza csupán. Bár - és ezt ki kell jelenteni - az utóbbi években örvendetes változás állt be e téren. S ahol még mindennek ellenére előfordulnak formális jellegű vállalások, hangsúlyozta Chrupka elvtárs, ott segítséget kell nyújtani, s a vállalt feladatokat rendszeresen ellenőrizni. Színvonalasabbá kell tenni az irányítómunkát, egyszersmind a helyes szervezést minden munkahelyen, a minőségi munkát pedig igazságosan jutalmazni. A 7. ötéves terv 4. éve nagyobb követelmény elé állítja hazánk dolgozóit. A tervek mégis teljesíthetők, hiszen reálisak. A jó munkavégzés a minőségi munka - ami mindenkinek kötelessége - a záloga annak, hogy ezt az évet is nyugodt lelkiismerettel zárjuk, ehhez azonban lelkiismeretes munkára van szükség. (köp) A tudatformálás középpontjában Az eszmei-politikai nevelés kérdéseivel a pártszervek és -szervezetek folyamatosan foglalkoznak, a mostani év eleji taggyűléseken azonban a gazdaságfejlesztési feladatokkal összekapcsoltan kiterjedtebben és tüzetesebben. Ugyanis a CSKP KB 8. és 9. ülése, amelyek átfogóan tárgyalták népgazdaságunk intenzív fejlesztésének programját, egyaránt nyomósították, hogy megvalósítása elképzelhetetlen a legértékesebb termelőerő, az ember alkotóképességének tökéletesítése s tudatának szüntelen formálása nélkül. Egyébként többek közt Jozef Lenárt elvtárs is hangsúlyozta január elején a Pravda, az Új Szó és a Nové slovo főszerkesztőjével folytatott beszélgetésében. Nem alkalomszerűen került erre sor. Egy évvel korábban és éppen a bratislavai Dimitrov Vegyi Művekben, ahol köztudomásúan a legkiemelkedőbb eredményeket érték el az I. osztályú termékek gyártásában, mint ahogy e sikereket sem a véletlen vagy valamiféle spontán termelési buzgalom szülte. Előzményének részletezésére az útmutató, tényekben s gondolatokban gazdag interjú már nem térhetett ki. Nevezetesen, hogy a legrégebben a Dimitrov Vegyi Müvekben működik minőségi kabinet, amely nemcsak tájékoztató, hanem főleg nevelő szerepet tölt be a tudományos-műszaki fejlesztés és a minőségi termelés irányítása terén. Csak a bratislavai III. városkerületben 16 üzemnek ad útbaigazítást, felvilágosítást, tanácsokat. Hasonló minőségfejlesztési mozgalom bontakozott ki a bratislavai Tes!a konszernvállalatnál, a Meoptában, a Figaróban s újabban a Poligrafiában, de az ország több más vállalatánál is. A kezdeményezés a III. városkerületi pártbizottság érdeme, amelynek héttagú munkacsoportja koordinálja ma is az említett vállalatok e tevékenységét. Az érdemi munkát persze az illető vállalatok- üzemek pártszervezetei végezték s végzik. Nemcsak politi- kai-szervezö, hanem eszmei-nevelő tevékenységükkel is - színvonalas pártoktatással, hatékony tömegpolitikai munkával és gazdasági propagandával. Ha valamikor, éppen most, a termelőüzemekben működő pártszervezetek taggyűlésein teremthetik meg a nagyobb arányú minőségjavításhoz szükséges feltételeket - beleértve az emberi, a szubjektív tényezőket is. Azok a pártalapszervezetek felelnek meg ennek az elvárásnak, amelyek az eszmeipolitikai nevelés minden formáját, eredményeit, hatékonyságukat abból a szempontból értékelik, hogy mennyire segítették elő a kongresszusi határozatokban célul tűzött társadalmi fejlődést, különösen a gazdasági feladatok teljesítését. Erre elsősorban a pártoktatás új, tökéletesített rendszere nyújtotta s nyújtja a legnagyobb lehetőségeket. Főleg, ha számításba vesszük, hogy Szlovákiában A fejlett szocialista társadalom építésének időszerű kérdéseit több mint 150 ezer, A CSKP gazdaságpolitikáját pedig mintegy 60 ezer párttag tanulmányozta - összevéve a pártoktatás résztvevőinek több mint a fele. S ezzel még nem érintettük a tömegpolitikai munka, az agitáció és a gazdasági propaganda megany- nyi megnyilvánulásának értékelését s azokat a tudatformáló lehetőségeket sem, amelyeknek az év eleji taggyűlések nyitnak tág teret. Azokat is főleg a fentiekben említettek propagálására kell kihasználni. A lakosság minden rétegében főleg azt kell tudatosítani, hogy a mindannyiunk javát szolgáló fejlett szocializmust csak a szocialista világnézettől áthatott tömegek képesek sikeresen felépíteni, s hogy az intenzív gazdaságfejlesztés, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása stb., a párt vezető szerepének érvényesülése, tehát politikai töltet nélkül csupán technokrata törekvés és gyakorlat lenne. MIKUS SÁNDOR ORVOSI TANÁCSADÓ A civilizációs betegségek III. A CUKORBAJ A cukorbajt - diabetes mellitus - az anyagcsere betegségei közé soroljuk. Korunk egyik jellegzetes betegsége, népbetegségnek, civilizációs betegségnek tartjuk. Rohamos terjedését jelentős mértékben az elhízás, a mozgásszegény életmód és a mértéktelen evés okozza. A cukorbaj hosszan tartó betegség, alapja az inzulinhiány, a szervezet elégtelen inzulinképzése. Valamikor a cukorbaj félelmetes betegség volt, a legszigorúbb diéta ellenére is gyakran halálos kómához vezetett. Az inzulin felfedezése óta veszélyessége csökkent. Az inzulin egy fehérje természetű hormon, amely a szervezet fehérjeanyagcseréjét szabályozza, elősegíti a zsírok raktározását a zsírszövetben, de legfontosabb funkciója a vér cukorszintjének szabályozása. Az egyes szervek csak elegendő mennyiségű inzulin jelenlétében képesek a vérből felvenni és felhasználni a szőlőcukrot. Inzulin hiányában a sejtek éheznek, és a vércukor szintje kórosan megnövekszik. Az inzulin a hasnyálmirigy terméke. A hasnyálmirigy állománya nagyobbik részét kitevő ún. külső elválasztású része termeli a fehérjék, a zsírok és a keményítő lebontásához, emésztéséhez szükséges enzimeket tartalmazó nedvet, amely a nyombélbe nyíló csatornán keresztül jut az emésztőrendszerbe. Ebbe a mirigyállományba ékelve ezernyi „szigetecske“ ún. Langerhans-szigetek helyezkednek el, amelyek háromféle sejtből állnak. Közülük a bétasejtek terméke az inzulin. Az inzulin az emésztőnedvektől eltérően nem a belekbe, hanem egyenesen az érpályába jut, ezért is nevezzük a szigeteket a hasnyálmirigy belső elválasztású részének. Cukorbaj akkor fejlődik ki, ha a béta-sejtek inzulintermelése ki- sebb-nagyobb mértékben elégtelenné válik. A cukorbetegség tünetei tipikusak. A betegség többnyire egyszerű vizeletvizsgálattal könnyen megállapítható. Maga a betegség gyakran egy ideig nem jár különösebb panaszokkal, csak véletlen vizsgálat során fedezik fel. A cukorbetegség tünetei közül nagyon jellegzetes a gyakori szomjazás és éhségérzet. A beteg feltűnően sokat eszik, sok folyadékot fogyaszt, a vizelet mennyisége is jóval nagyobb a szokottnál, mégis fogy. Mindezekhez bőrtünetek is járulhatnak, viszketés, tályogok alakjában. Sok esetben érbántalom lép fel. A cukorbetegség félelmetes következménye az eszméletvesztéssel járó kóma. A kómában éri el a kezeletlen, vagy fegyelmezetlen cukorbajos anyagcserezavara a tetőfokát, amely inzulinkezelés nélkül halálhoz vezet. A kóma kezelésében a kellő mennyiségben és időben adagolt inzulinnak és a nagy mennyiségű folyadék elfogyasztásának van a legnagyobb szerepe. A cukorbetegség kezelésében egyébként a cukormentes, szénhidrátot csak megszabott, korlátolt mennyiségben tartalmazó étrendnek és a kellő mennyiségű inzulin adagolásának van a legnagyobb szerepe. A cukorbeteg rendszeres orvosi ellenőrzésre szorul. Az orvos határozza meg az inzulin mennyiségét, az adagolás módját. Az inzulin adagolása injekciózással, némely indokolt esetben tabletták formájában történik. A diétás étkezés alapja a szénhidrátok korlátozása. Az orvos megszabja a napi szénhidrát mennyiségét. Az étkezés legyen gyakoribb (naponta hat-hétszer), de egy étkezés alkalmával a szénhidrát mennyisége ne haladja meg az 50 grammot. Úgy mint az inzulinadagolás, az étkezés is legyen rendszeres, pontosan ugyanabban az órában együnk. A cukorbetegség leggyakoribb szövődményei közé tartozik a nagyerek és a kiserek megbetegedései, a bőr kóros elváltozása, a lábfej csontjainak és Ízületeinek megbetegedése, a fogak megla- zulása, a máj elzsírosodása, a látás romlása stb. Mit tehet a cukorbeteg egészsége megóvásáért? Mindenekelőtt:- küzdjön az elhízás ellen- ne dohányozzon- diétával és megfelelő életmóddal akadályozza meg a vér elzsírosodását- fordítson figyelmet a lábak kezelésére- látogassa rendszeresen az orvost. DR. RÉPÁSSY BÉLA ÚJ SZÚ 4 1984. II. 10.