Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-13 / 11. szám, péntek

ÚJ szú 7 i984. I. 13. Asztalitenisz Szuper Liga Nincs már veretlen Ismét nyílttá vált az asztalitenisz Szuper Liga végső kimenetele a szerdai forduló után. Nincs már ugyanis veretlen a mezőnyben, hiszen az eddigi listavezető jugoszlávok Mansfieldben el­szenvedték első idei vereségüket Angliától. így pontszámban a csehszlovák csapat beérte a ju­goszlávokat, és a svéd, a lengyel, valamint a magyar csapat egyaránt 6 ponttal - két pont hátránnyal - követi a két listavezetőt. Egyébként a sorrend mindössze a második harmadik he­lyen változott, ahol helyet cserélt a csehszlovák és a svéd csapat, míg a többi helyen változatlan a sorrend, csak éppen a pontszámok változ­tak három csapat esetében. Nyeretlenül utolsók a franciák, akiknek jobb a „gólarányuk“, mint a két ponttal rendelkező NSZK-csapatnak. A CSEHSZLOVÁKIA - SVÉDOR­SZÁG mérkőzésről részletesen beszámoltunk. Ennek a találkozó­nak a kimenetele két lényeges momentumon múlott. Az egyik az volt, hogy Panský kitünően ját­szott, a másik pedig hogy a své­deknél az európai ranglista máso­dik helyezettje Jan-Ove Waldner feltűnően sokat hibázott, ráadásul éppen legerősebb „fegyvere“ az adogatás volt ezúttal sebezhető pontja, így az ostravai találkozó két pontja megérdemelten került a csehszlovák csapat birtokába. Még két forduló van hátra, és tulajdonképpen még minden le­hetséges. Csehszlovákia legköze­lebbi ellenfele Franciaország lesz - ismét idehaza -, az utolsó fordu­lóban pedig Lengyelországba utaznak Panskýék. Ha egy győze­lem és egy vereség következne, úgy akár még négyesélyes is lehet az idei kiírás, hiszen a magyarok még a jugoszlávokkal találkoznak, így pontszámban utolérhetik a két élenállót. De még tovább is folytat­hatnánk a lehetséges viarációkat. Meglepetéssel végződött a FRANCIAORSZÁG - LEN­GYELORSZÁG találkozó, persze nem a lengyelek győzelme a meg­lepetés, hanem annak kis aránya. Úgy látszik, a franciák végül is szeretnék elkerülni a kiesést, és ezért szerepeltetik öregjeiket - Birocheau-t, és Martint,, de ide számít Thiriet is - csakhogy alig­hanem elkéstek. A lengyelek le­győzése túl nagy feladatnak bizo­nyult, talán, ha korábban kezdik, például az NSZK ellen...! ANGLIA - JUGOSZLÁVIA 4:3. Sokan kétségbe vonták, hogy az angolok veszélyeztethetik a ju­goszlávok eddigi veretlenségét. Csakhogy Surbek nélkül Kalinics is eléggé szárnyszegetten ját­szik, és a Kalinics mögötti másik jugoszláv játékos - jelen esetben Karakasevics - pedig nem mehe­tett biztosra a sokat kockáztató Sandley ellen, aki, ha jó napot fog Milyenek az amerikai jégkorongozók? (ČSTK) - „Az Egyesült Álla­mok olimpiai csapata kemény, taktikus és átgondolt jégkoron­got játszik és azok közé az együttesek közé tartozik, ame­lyek éremre pályáznak“ - nyilat­kozta a szovjet TASZSZ hírügy­nökségnek Anatolij Bogdanov, a Szovjetunió B-csapatának edző­je. Mint ismeretes, vezetése alatt a szovjet második garnitúra egye­sült Államokbeli portyán vett részt, melynek során hat mérkőzést ját­szott az USA olimpiai csapata ellen. „Lou Weiro, az USA olimpiai csapatának vezető edzője a szovjet jégkorongiskola híve, Mérleg Az 1983-as esztendő nem ke­rül be aranybetükkel a csehszlo­vák labdarúgás történetébe. A válogatott nyolc mérkőzésből csak hármat tudott megnyerni, já­tékosságban és eredményesség­ben nem lépett előbbre a spanyol- országi VB-kudarc után Bizonyítja ezt,%hogy nem volt képes kiharcolni az Európa-bajnoki nyolcas döntő­be jutást. František Havránek edző a nyolc nemzetek közötti találko­zón tizenkét klub 32 játékosát sze­repeltette. Ez is figyelemre méltó! Minden mérkőzésen csak a közép­hátvéd Prokeš játszott. Z. Hruška, Fiala. Jakubec, Zelenský, Vizek és Chaloupka hétszer-hétszer kapott lehetőséget. íme a tavalyi nyolc találkozó - csehszlovák szempontból: Cip­rus 1:1 (Nicosia, EB-mérkőzés, a csehszlovák gólt Bičovský lőtte), Ciprus 6:0 (Prága, EB-mérközés, Vizek 2, Jurkemik, Danék, Prokeš és Mianiliotisz - öngól), Románia 1:0 (Bukarest, EB-mérkőzés, Vi­zek - tizenegyesből), Svájc 0:0 (Neuchatel), Svédország 0:1 (Stockholm, EB-mérkőzés), Bul­gária 1:2 (Prága, Štambacher - ti­zenegyesből), Olaszország 2:0 (Prága, Rada 2), Románia 1:1 (Bratislava, Luhový) Magyarország válogatottjának sem sikerült valami fényesen az elmúlt esztendő, sorozatos vere­ségeket szenvedett, hamar szer­tefoszlottak az EB-reményei. A mérkőzések: Luxemburg 6:2 (Luxembourgit, EB-mérközés, Pó- czik 3, Nyilasi, Pölöskei, Hannich), Portugália 0:0 (Coimbra), Luxem­burg 6:2 (Budapest, EB-mérkö­zés, Nyilasi 2, Hajszán, Kiss, Szen­tes, Burcsa), Anglia 0:2 (London, EB-mérkőzés), Görögország 2:3 (Budapest, EB-mérközés, Nyilasi, Hajszán), Dánia 1:3 (Koppenhága, EB-mérközés, Nyilasi), NSZK 1:1 (Budapest, Nyilasi), Anglia 0:3 (Budapest, EB-mérközés), Dánia 1:0 (Budapest, EB-mérkőzés, Kiss S.), Görögország 2:2 (Szaloniki, EB-mérközés, Kardos és Törő- csik). (tv) ezért minden igyekezetével azon van, hogy hasonló felfo­gásban játsszon az amerikai vá­logatott. Védenceit igyekszik le­beszélni a túlzottan kemény já­tékról. Az amerikai edző három­szor járt a Szovjetunióban, ahol részt vett Anatolij Taraszov vi­lághírű szakember előadásain“ - jegyezte meg Bogdanov. Sza­vai szerint az USA olimpiai csapa­ta mozgékony, erős, fiatal játéko­sokból áll, akiknek az összjátéka sem megvetendő. A csapat átlag- életkora 19 esztendő. Bogdanov nagyra értékelte, hogy a nézők barátságosan visel­kedtek a szovjet korongozókkal szemben, és az egyszerű ameri­kaiak jóindulatot tanúsítottak irán­tuk. „Megdöbbentett azonban a cionistáknak az az igyekezete, hogy megzavarják a Cincinatti- ban lejátszott mérkőzésünket. A sportkedvelők azonban el­bántak a huligánokkal, kivezet­ték őket a jégstadionból“ - mon­dotta befejezésül Bogdanov edző. Bohemia síugróverseny (ČSTK) - A síugró Világ Kupa szerdai, kilencedik versenye után a mezőny Cortina d’Ampezzóból Csehszlovákiába érkezik ahol szom­baton és vasárnap Harrachovban bonyolítják le a 21. Bohemia síugró­versenyt. Az itt elért eredmények beszámítanak a Világ Kupába. Szerda óta már Harrachovban tar­tózkodnak a lengyel, a román és az osztrák sportolók. Norvégiából még csak Roger Ruud érkezett meg. Max Golser, az osztrák válogatott edzője a következő hat ugróval érkezett: Vet- tori, Kogler, Neuper, Felder, Wallner, Schallert. Tavaly Klaus Ostwald nyerte a har- rachovi versenyt. Osfwald jelenleg Weissflog mögött a második legjobb NDK-beli síugró. A 23 esztendős sportolónak tavaly különösen jól ment a versenyzés. A Bohemia után meg­nyerte a márciusi sírepülővilágbajnok­ságot is Pavel Ploc a második napon győzött és ez még nem fordult elő csehszlovák versenyzővel. ki, könnyen szerezhet meglepe­tést nagyobb tudású játékosokkal szemben is. Az angoloknak kö­szönhetően tehát ismét nyílt lett a Szuper Liga idei kiírása. Ered­mények: Douglas - Kalinics 2:0, Sandley - Karakasevics 2:0, Grundy - Batinics 0:2, Douglas, Sandley -Kalinics, Karakasevics 2:1, Grundy, Cooke - Batinics, Kalinics 1:2, Douglas - Karaka­sevics 2:0, Sandley - Kalinics 0:2. NSZK - MAGYARORSZÁG 1:6. A papírformának megfelelően alakult ennek a találkozónak a sorsa, és az egyetlen „szépség­hibát“ Kriston követte el Wosik ellenében. Eredmények: Böhm- Kriston 1:2, Wosik - Klampár 0:2, Krüger - Urbán 0:2, Stelwag, Kruntünger - Klampár, Kriston 0:2, Böhm, Krüger - Kriston, Sza­bó 0:2, Böhm - Klampár 0:2, Wosik - Kriston 2:1. A Szuper Liga állása az ötö­dik forduló után: 1. Jugoszlávia 5 4 1 23:12 8 2. Csehszlovákia 5 4 1 20:15 8 3. Svédország 5 3 2 22:13 6 4 Lengyelország 5 3 2 21:14 6 5. Magyarország 5 3 2 17:18 6 6. Anglia 5 2 3 15:20 4 7. NSZK 5 1 4 9:26 2 8. Franciaország 5 0 5 13:22 0 Sabovčík nagy­szerűen rajzolta a kötelező gya­korlatokat, s bár kissé halványab­ban szerepelt a rövid program­ban, eléggé ked­vező helyzetből folytathatja a küz­delmet valamelyik dobogós he­lyért (ČSTK-felv.) Műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokság Világbajnokok aranyérme (ČSTK) - Budapesten a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság második számában a női egyéniben tegnap avattak bajnokot. A verseny lapzártáig nem ért véget, így a végeredményről holnapi számunkban számolunk be részletesen. Az EB első aranyérmét a szovjet világbajnok páros a VALOVA-VASZILJEV duó harcolta ki, magabiztos szabadkor­csolyázással utasítva a második helyre az EB-cím védőjét az NDK-beli Baess-Thierbach duót. Egyébként az első hat helyet a két említett ország versenyzői foglalták el. A bronzérem a Lorenz-Schubert kettősnek jutott. Az elmúlt évben nagy meglepe­tést okozott, amikor a műkorcso­lya világbajnokságon Jelena Valo­va és Oleg Vasziljev első VB- rajtjuk alkalmából azonnal a dobo­gó legmagasabb fokára állhattak. E két páros párharca egyéb­ként két iskola párviadala is volt. Az NDK-beli páros a sportos mükor- csolyázás legjelesebb képviselője, míg a szovjet kettőshöz inkább a klasszikus balettelemekre épülő szabadkorcsolyázás áll közelebb. A páros műkorcsolyázás Euró- pa-bajnoka: JELENA VALOVA -OLEG VASZILJEV (Szovjetunió) 1,4, 2. Baess-Thierbach (NDK) 2,8, 3. Lorenz-Schubert (NDK) MÉSZÁROS JÁNOS Labdarúgó VB-selejtezók Teljes a menetrend Tegnapi számunkban csak arról adhattunk hirt, hogy a csehszlovák szempontból legfontosabb, vagyis a II. csoportban megegyezés történt a labdarúgó VB-selejtezök helyszí­nében és időpontjában. A részletes értesülés ismeretében most már tel­jes műsorral szolgálhatunk. Idén a következő mérkőzések kerülnek sor­ra: május 23.: Svédország - Málta, szeptember 12.: Svédország - Portu­gália, október 14.: Portugália - Cseh­szlovákia. október 17.: NSZK - Svéd­ország, október 31.: Csehszlovákia- Málta, november 14.: Portugália- Svédország, december 16.: Málta- NSZK. 1985-ben a következő találkozókat bonyolítják le: február 10.: Málta Portugália, február 24.: Portugália- NSZK, március 27.: NSZK - Málta, április 20. (21): Málta - Csehszlová­kia, május 1.: Csehszlovákia NSZK, június 5.: Svédország - Csehszlová­kia, szeptember 25.: Csehszlovákia- Portugália, október 12.: Portugália- Málta, október 16.: NSZK - Portugá­lia és Csehszlovákia - Svédország, november 16. (17): NSZK - Csehszlo­vákia, november 17.: Málta - Svédor­szág Amint arról, már hírt adtunk, a kiírás értelmében ebből a csoportból is az első két helyezett szerez jogot az 1986. évi Mundialon való szereplésre. A spanyolországi VB előtt a csoport utolsó mérkőzését idehaza játszotta a csehszlovák együttes, akkor szerezte meg a lehetőséget a világ legjobbjai közti szereplésre. Most idegenben kell játszania csoportja utolsó találkozóját, mégpedig a legnagyobb esélyes, az NSZK válogatottja ellen. Amennyiben foganatja lesz a labda­rúgó szövetség elhatározásának, és a szokottnál korábban kezdődik az őszi idény, október közepére olyan formá­ban lehet a válogatott, hogy Portugá­liában jó eredmény reményében veheti fel a küzdelmet. A leendő házigazda válogatottjáról értékes információt kap­hat a szakvezetés, hiszen dr. Vengloš, a válogatott volt főedzője a Sporting Lisszabon mestere, tehát a lehető leg­jobban ismeri a portugálok erényeit, gyengéit. Azután Málta együttesét fo­gadja a csehszlovák tizenegy. Jövőre az utóbb említett csapattal idegenben kezd Csehszlovákia válo­gatottja, s legfeljebb a szokatlan talajú pálya jelenthet akadályt, ám a győze­lemnek nem szabad elmaradnia. Má­jus 1. igazi futballünnep lesz, akár Prágában, akár Bratislavában játsszák a Csehszlovákia - NSZK csoportrang­adót Nem sokkal később, június 5-én Svédország tizenegye várhatóan for­mája teljében várja válogatottunkat. A döntés megint a hajrára marad. Szeptember 25-én a Csehszlovákia - Portugália erőpróba az idény egyik legszebb mérkőzése lehet. A sorozat hazai utolsó találkozóján október 16- án végre jó talajú pályán és kedvező időben kellene vendégül látnunk az előreláthatólag változatlanul veszélyes svédeket. (za) 4,2, 4. Szeleznyeva-Makarov 5,6, 5. Avsztrijszkaja-Kvasnyin (Szovjetunió) 7,0, 6. Preus­ler-Schröter (NDK) 8,4 7. Ková- rová-Komár (csehszlovák) 10,2. Tegnap a nők szabadkorcso­lyázásán kívül a jégtáncosok mu­tatták be rövid programjukat. Tegnap a jégtánc kötelezői során az angol világbajnokpáros Torwill-Dean kettős szerepelt a legjobban, igy veze­tő pozícióban várhatja a mai folytatást. A sorrend: 1. Torwill-Dean 0,6. 2. Besztyemjanova-Bukin 1,2. J. Kli­mova—Ponomarenko (szovjet) 1,8 4 Barber-Slater (brit) 2,4. 5. Volo- zsinszkaja-Szvinyin 3,0. 6. Born -Schönbach 3,6 ... 9. Holá-Foltán (csehszlovák) 5,4 pont. SPORTHÍRADÓ + New Yorkban a teniszezők Mes­terek Tornáján Tomáš Šmíd sikeresen rajtolt, a francia Noah ellen 6:4, 6:4 arányban győzött, így a legjobb nyolc közé jutott. + A férfi kosárlabdakupákban - BEK: Limoges - CF Barcelona 80:98, (50:42), Southampton - Cibona Zágráb 77:92 (32:53), Scavolini Pesa- ro - Real Madrid 75:87 (36:42); KO- RACS KUPA: Marccabi Ramat - Gan- Antides 95:83, Sibenik - CAI Zarago­za 101:102. ♦ Quebeckben a kanadai olimpiai jégkorong válogatott és a szovjet liga­válogatott 10. mérkőzésén másodszor győzött a kanadai csapat ezúttal 9:5 (3:0, 4:4, 2:1) arányban. + A férfi röplabda kupákban - BEK: Sanitas Madrid - Mladost Zágráb 2:3, Tyrolia Vien - AS Cannes 3:2 - KEK: Asnieres (francia) - Budapesti Honvéd 3:1 + Dukla Liberec - ČH Bratislava 3:0 (14,3,13) - Az I férfi röplabda liga nyolcadik fordulójában elmaradt mér­kőzésen. Pergőtűz - csuklóból A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA • Magyarország labdarugó-válo- gatottja spanyolországi portyája első mérkőzését Alicanteban játszotta, ahol a II. ligában'szereplő Hercules együt­test 3:1 (1:0) arányban legyőzte. Góljait Hannich, Bodonyi és Csongrádi sze­rezte. Hannich egy büntetőt kihagyott A hazaiak részéről Cabral szépített. Az újabb találkozón az ugyancsak II. ligás Elche fogadja a magyar együttest. • A görögországi Patraszban ba­rátságos mérkőzésen Görögország és Lengyelország olimpiai csapatának találkozóján a házigazda 2:1 (1:0) arányban győzött. • Portugália - Izrael 2:1 (1:1) - az olimpiai torna európai A -selejtező cso­portjában. • Calcuttában a Lengyelország - India mérkőzéssel vette kezdetét a Nehru Kupa küzdelemsorozata. A lengyel együttes 2:1 (2:1) arányban győzött. A 17 napos viadalon, amelyet Indira Ghandi miniszterelnök nyitott meg, hat ország csapata szerepelt. Magyar részről a Vasas együtte­se B-válogatott néven vesz részt. To­vábbi találkozón Argentína 1.0 arány­ban győzött Románia ellen. BRAJL/l^WA (MEJ) - Ha valaki nyolcva­nas évek női asztalitenisz­sportjának ideális képviselőjét ke­resné, aligha­nem VALENTYINA POPOVARA (képünkön) esne a választása. Még akkor is, ha más jelenleg a kontinens „ügyeletes“ bajnoka, és ha más is áll a jelenlegi Európai ranglista élén. Popova most csak a második helyen van, de négy év óta nem volt hátrább a harma­diknál! Látványos rajt után érkezett az öreg kontinens legjobbjainak élvo­nalába. Alig 15 éves, amikor már csapatban Európa-bajnok, és még 19 éves sincs, mire négy aranyér­met is szerez az EB-k során. Bernben négy évvel ezelőtt „mes­terhármast“ ért el: nyert egyes­ben, csapatban és Antonyannal párosban. Korszerű, támadó asz­taliteniszt játszik, és ehhez meg­van minden adottsága. Magas, jól használja ki hosszú karjaiból szár­mazó előnyét, villámgyors a csuk­lója, és így az ütőjéről valóságos pergőtűz zúdul ellenfele térfelére. Eddigi pályafutása során min­den második EB-je volt igazán sikeres, most pedig odahaza, - Moszkvában - rendezik az újabb kontinensbajnokságot, így nem lenne különösebb meglepetés, ha EB-címeinek számát tovább gya­rapítaná. Már csak azért sem, mert a jelek szerint az elmúlt év végére olyan formába került, amelyről a továbblépés nem lesz nehéz. Jó példa erre a Miskolcon lebonyolított magyar nemzetközi bajnokság, amikor a legjobb nyolc között a kínai Daj Li-li ellen kellett mérkőznie. A közönség is sajnál­ta, hogy ugyanakkor került sorra a Lindh-Hszie Szai-ke és a He Csi-ven-Carlsson meccs is. Po­pova mérkőzése színvonalban alig maradt el a két fenti összecsa­pás színvonalától. Többek között ez is az Európa- 12 női versenyének legnagyobb esélyesévé avatja.

Next

/
Thumbnails
Contents