Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-02 / 1. szám, hétfő
f ÚJ szú 3 1984. I. 2. Az eredmények beszélnek helyette Határozott a fellépése, meg tudja nyerni az embereket - tartják róla. Magáról azonban nem szeret beszélni, jóllehet a Spišská Nová Ves-i járás, ahol a jnb alelnökének'tisztségét tölti be, jó eredményeket ér el, s ebben érdeme van Magdaléna Rerkovának is. ÜPPf-'- i- A járásban születtem, s ott is kezdtem el tanítói pályafutásomat - kezdi el a beszélgetést. - Az iskolában, de a lakóhelyemen is bekapcsolódtam az ifjúsági szövetség munkájába. A levoőai alapiskolában több szakkört irányítottam, s megbíztak az egyik párt- csoport vezetésével is. Később a nőszövetség munkájába is bekapcsolódtam. A honvédelmi neveléssel azonban csak később kezdtem el foglalkozni. Munkájára, igyekezetére fölfigyeltek. 1971-ben megválasztották az SZNT képviselőjévé. Az első megbízatási időszakban a honvédelmi neveléssel foglalkozó bizottság tagja volt. A következő választási időszakban más bizottságban dolgozott, de a honvédelmi neveléshez továbbra is hű maradt. így, amikor 1975-ben megválasztották a jnb alelnökévé, egyéb feladatok mellett a honvédelmi neveléssel is őt bízták meg.-A rendszeres munkának is meglett az eredménye, noha ez nemcsak az én érdemem. Én csak egy vagyok azok közül, akik a járásunkban szívügyüknek tekintik a honvédelmi nevelést és tesznek is érte valamit. Büszkék vagyunk arra, hogy a pionír szemafor vetélkedőben a smižanyi alapiskola első lett. A járási székhely alapiskoláinak tanulóiból álló tűzoltóraj Hollandiában nemzetközi vetélkedőn képviselte hazánkat, és nem is akárhogyan. Büszkék vagyunk arra, hogy a járási székhelyen a Zdenék Nejedlý utcai alapiskoláVÁLTOZIK A TÖRVÉNY-1984. január 1-től egységesítik a táppénztarifát, amely azonos lesz minden bérkategóriában - tájékoztatott dr. Jolana Kašičková, a Szlovák Szak- szervezeti Tanács betegségbiztosítási igazgatóságának dolgozója.- A táppénz és a családtag ápolásáért járó anyagi juttatás a tiszta napi bér 90 százaléka, az első három napon pedig 70 százaléka lesz. A kisgyermekes anyák tévesen értelmezték a törvényváltozást. A családtag ápolásának időtartama nem változik, a három plusz három nap továbbra is érvényben marad. (Eddig az első három napért 65 ban sikerült megnyitnunk a néphadsereg harci hagyományainak emlékszobáját - folytatja. Ebben a járásban már óvodás korban nem formálisan foglalkoznak a gyerekek honvédelmi nevelésével. A nyáron a járási székhelyen versenyt rendeztek az óvodások részére, amelybe a szülők is bekapcsolódtak. Az alapiskolákban a honvédelmi szakkörök csaknem mindenütt berendezték a forradalmi hagyományok emlék- sarkát. A katonaiskolákba való toborzás terén évek óta jó eredményt érnek el.- Nálunk hagyománnyá vált, hogy a jnb honvédelmi neveléssel foglalkozó szakbizottsága kihelyezett ülést tart a járás városaiban és a nagyobb községekben - mondja Rendszeresen tartunk ellenőrzést a kiképzőközpontokban is. Nem vagyunk elégedettek a foglalkozásokon való részvétellel, de a hiányzás nem mindig a sorkötelesek hibája. Igyekszem más irányba terelni a beszélgetést, arra kérni, hogy mondjon néhány szót magáról is. Időbe telik, amíg kötélnek áll, de ekkor is így kezdi:- Nem tudom miért kellene magamról beszélni, hiszen nem az egyén, hanem a munkája a fontos. .. Nos, hát korán kelek, olvasással kezdem a napot, s legalább tíz perccel a munkakezdés előtt az irodában vagyok. Átnézem a határidőnaptárt, s kezdődik a munka. Ha időm engedi, szeretek kijárni az emberek közé. százalékot, a további háromért 80 százalékot kapott a biztosított.) Az előzetes felmérés szerint a változás 200 ezer olyan dolgozót érint, akik csupán öt éve vannak alkalmazásban. A hosszabb ideig betegek így több táppénzhez jutnak. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egyszerűsödik a táppénz kiszámítása, s ezáltal kevesebb tévedés fordulhat elő. A táppénztarifa egységesítésére az állami költségvetés 160 millió koronát fordít. Tudjuk, hogy még vannak rendezésre váró problémák. Ezek fokozatos megoldását tűztük ki célul, s a január elsejétől érvényes törvényváltozás is ezt a célt szolgálja. -erfIdegenforgalom a kelet-szlovákiai kerületben Új szállók és éttermek • Emelni kell a szolgáltatások színvonalát Az idegenforgalom a népgazdaság fontos területe. A keletszlovákiai kerület vezető szervei is fokozott figyelmet szentelnek fejlesztésének, mivel azonkívül, hogy jelentős hasznot hoz népgazdaságunknak, lehetővé teszi dolgozóink számára a pihenést is. Világviszonylatban nő a szolgáltatások ára és ezzel párhuzamosan az üdülés és általában az utazás költségei is. Ez a tény a mi idegen- forgalmunkat is befolyásolja. Míg a 6. ötéves tervidőszakban a külföldi turisták száma nőtt, a hetedikben fokozatosan csökkent. A kelet-szlovákiai kerületet tavaly 887 ezren látogatták meg, ebből 172 ezren külföldiek voltak. Egy vendég átlag 3,2 napig tartózkodott a kerületben. 1983-ban összesen 291 idegenforgalmi létesítmény várta a vendégeket. Az egész év folyamán 114 szálló, 3 motel, 77 turistaszálló és 19 autókemping üzemelt, összesen 16 000 ágy áll rendelkezésre, ez a szám nem felel meg az igényeknek. A nyár folyamán több új létesítményt adtak át a bardejovi, hu- mennéi, prešovi, Spišká Nová Ves-i járásokban. Az év végéig további létesítményeket adnak át még Kassán (Košice), Rozsnyón (Rožňava), Spišská Nová Ves- ben, Svidníkben és Vranovban. A turistaidényben a kelet-szlovákiai kerületet 512 625-en látogatták meg. 10 százalékuk volt külföldön. Átlagosan 3,3 napig tartózkodtak a kerületben, a külföldiek rövidebb ideig, mint a hazaiak. A szállók kapacitását 63,8 százalékra használtuk ki, ami ugyan több mint 1982-ben, de mégsem elegendő. Éppen ezért az idegenforgalomban illetékes szerveknek és szervezeteknek a téli idényben fokozott figyelmet kell szentelniük a szolgáltatások javításának. El kell érni, hogy az idegenforgalmi szolgáltatásokat nyújtó üzemek és azok minden egyes dolgozója példásan teljesítse kötelességeit. A célunk tehát nem a mennyiségi mutatók növelése, hanem sokkal inkább a fogyatékosságok kiküszöbölése és a minőség javítása. Az elszállásolással és étkeztetéssel kapcsolatos szolgáltatások javításán kívül fokozott figyelmet érdemelnek az utazás körülményei és általában mindenütt a higiénia. Nagyon sok függ az egyes idegenforgalmi létesítmények alkalmazottjaitól, becsületességüktől, készségüktől, szakképzettségüktől, s nem utolsósorban nyelvtudásuktól. Ne felejtsük, szállóink, éttermeink és a hasonló berendezések alapján ítélkeznek a külföldiek egész országunkról. Az idegenforgalomnak fontos ideológiai és nevelő funkciója is van. Jelentős szerepe van a lakosság életszínvonalában, hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók kipihenjék magukat, új erőt gyűjtsenek. A keletszlovákiai kerület illetékesei is mindent megtesznek azért, hogy a kerület festői tájain üdülő vendégek a lehető legszebb emlékekkel térjenek haza otthonaikba. LÝDIA KONČEKOVÁ (M. Kobliška felvétele) E szűkszavú megfogalmazást még ki kell egészíteni. Tagja a nőszövetség járási elnökségének, ahol a családnevelési albizottság elnöke. Harmadik éve levelező tagozaton főiskolára jár. Igyekszik úgy beosztani az idejét, hogy a munkája és a tanulás se szenvedjen csorbát. S ha mégis akad szabad ideje, színházba megy, vagy sétál a természetben, ott keres kikapcsolódást.- Más járásokhoz hasonlóan nálunk is problémát okoz a fiatalok nem megfelelő fizikai erőnléte - jegyzi meg, de mindjárt hozzá is teszi - a spartakiádra való felkészülés ezen a téren segítségünkre lehet. Sok minden szóba került még, főleg a munkával kapcsolatban, a személyéről már kevesebb. így megtudtam, hogy az óvodás korú gyerekek beiskolázása náluk 90,5 százalékos, és a gyermekintézmények huszonkét százalékát a vállalatok üzemeltetik. Azt azonban elhallgatta, hogy a közelmúltban a honvédelmi nevelés terén végzett munkájáért az SZSZK kormányától jutalmat kapott. NÉMETH JÁNOS és dörömböljetek!“ A PROLETÁRKA megjelenésének 60. évfordulójára emlékezve Fakó, sárga újságoldal, a ma már történelmi dokumentumnak számító PROLETÁRKA című folyóirat címlapja dísze most íróasztalomnak. Igen, a dísze, mert ritkán szokott ilyen régi kiadvány otthonomba kerülni, s éppen ide, elém, az asztalra. Kezembe is ve- hetném, de előbb a címlapot veszem szemügyre, mert akarva- akaratlan a megilletődöttség érzése uraikodik rajtam. Hogyne, hiszen akkor még a világon sem voltam, édesanyám is csak aprócska lányka volt amikor ez, az első lapszám 60 évvel ezelőtt megjelent. A címlapon látható proletárnő zászlót tart a kezében. Nem színes, mert a nyomat fekete-fehér, de értem én: a vörös zászlót tartja. Különben is ott ékeskedik a jobb, felső sarokban a jelmondat. Világ proletárjai egyesüljetek! Ahogy nézem, nézegetem a címlapot, feltűnik a proletárnőt ábrázoló rajz alatt egy másik jelmondat is: Olvassátok, agitáljatok... és dörömböljetek! A mai társadalmi, politikai szóhasználatban szokatlanul hangzó kifejezés ez: dörömböljetek. Akkor azonban szükséges volt, hogy a proletárnök erős ütésekkel döngő hangot keltsenek, bebocsátást követeljenek a társadalmi, politikai életbe. S ez magyarázza meg, hogy 1924 januárjától kezdve miért adták ki kéthetenként megjelenő, önálló folyóiratként ezt a kiadványt, mely az előző két évben a (Banská Bystrica-i) JHIas ľudu mellékleteként került az olvasók kezébe. Lapozgatom a megfakult lapokat, majd olvasni kezdem a cikkeket, a riportokat, az elbeszéléseket és a verseket. Az első példányszám után a többit is. Érdekes, olvasmányos, dörömbölő hangvételű mindegyik. Az első két évfolyam számait Božena Rezlerová-Švarcová, a kommunista nők mozgalmának kiváló szervezője szerkesztette. A további évfolyamok számait Gizela Kolláriková, aki a CSKP képviselője volt az akkori parlamentben, majd Zuzana Holánová. Rátalálok a felelős szerkesztők nevére is: Klement Gottwald, Ľudovít Koreň, Ladislav Novomeský. És persze, írásaikra is rátalálok. Ahogy olvasom ezeket az írásokat, kirajzolódik előttem a kommunista nők mozgalmának története, s a megfontolt, céltudatos szerkesztés elve. Erről főleg a rovatok tanúskodnak: A kommunista nők iskolája, Anya és gyermeke, Háztartás, Jelentések, Szervezés, A földművelő asszony. És a Gyermekeknek c. rovat, melyet Peter Jilemnický szerkesztett. Négy éven át jelent meg önálló folyóiratként. A példányszámokat majdcsak mindegyik évben máshol nyomtatták: Vrútky ban, Brati- slavában, majd Ostravában. Kiadását anyagi gondok miatt szüntette meg a CSKP szlovák sajtóbizottsága. Ma már történelmi dokumentum, sajtótörténeti raritás, érték ez a folyóirat, melyet okkal és joggal tart ősanyánk, példaképnek napjaink nőmozgalmának mindegyik lapja. Mára megváltozott a nők társadalmi, politikai helyzete. A PROLETÁRKA címoldalára írott jelmondat viszont mit se veszített érvényességéből: Olvassátok, agitáljatok... és dörömböljetek! Jelenünkért, a fejlett szocializmus vívmányaiért, és az egész emberiség holnapjáért, a békéért. Ahogyan a PROLETÁRKA megjelenésének idején veletek küzdöttek a férjek, a gyermekek, a kommunisták, most is veletek tartanak ők. HAJDÚ ANDRÁS Lelkesedésből jelesre vizsgáztak A Doprastav nemzeti vállalat komáromi (Komárno) hídelemeket gyártó részlegének dolgozói 1981-től új feltételek között dolgoznak. Ekkor készült el ugyanis az a korszerű létesítmény a járási székhely ipari negyedében amelynek berendezése lehetővé teszi a hídépítészet igényes követelményeinek megfelelő hídelemek gyártását. A részlegnek csupán 66 alkalmazottja van a műszakiakkal, a vezetőkkel, karbantartókkal és a továbbiakkal együtt, ám amit a részleg produkál, az csodálatos teljesítményre vall. Nagyszerűen kihasználják a korszerű létesítmény biztosította lehetőségeket. Mindezeket az üzemrészleg vezetőjétől, Baross János mérnöktől tudtam meg, akiktől arról kértem tájékoztatást, mennyire sikerült az átállás a régiből az újba. A régi és az új munkakörülményeink között óriási a különbség - mondta Baross János mérnök, majd folytatta. - Ez legjobban azzal érzékeltethető, hogy míg a régi létesítményben havonta 350-360 ezer korona értéket tudtunk termelni, az 1983-as évi termelési tervünk már 10 millió koronát tett ki. Ezenkívül nagy a különbség a kivitelezésben és a minőségben is. Új termékeinkre valamennyien büszkék vagyunk. A beszélgetésünk során és nem utolsósorban a hatalmas hídelemek láttán megértettem, miért is büszkék termékeikre, s osztozom a részlegvezető véleményében: jogosan büszkék, mert a hatalmas hídelemek precíz, pontos munkáról tanúskodnak, s amilyen féltve, óvatosan szállítják ki a csarnokból a kész termékeket, az ugyancsak ezt bizonyítja. Többek között megtudtam, hogy teljesen újfajta hídelemeket gyártanak itt, amilyeneket még Szlovákiában sehol másutt nem gyártanak. Első termékeik Komárom egyik ékességének részévé válnak. A Brati- slava-Komárom főútvonalat a város központjával összekötő bekötő út felüljárójához 1983 szeptemberében fejezték be a 179 darab hídelem legyártását (egy-egy hídelem súlya 52 tonna). A komáromi felüljáró elemeinek készítéséhez szolgáló formákat most átépítették, hasonlóra. Ugyanis újabb, nagyon igényes feladat előtt állnak az üzemrészleg dolgozói: ők gyártják majd a Bratislavát Petr- žalkával összekötő új hídhoz a hídelemeket. Különbözik majd a Komárom részére gyártott hídelemektől abban is, hogy kétfélét kell részükre gyártaniuk: 10 és 15 méter hosszúakat. A hídelemeket gyártó üzemrészleg dolgozói az említetteken kívül gyártanak még úttest-burko- ló betonlapokat, speciális betonelemeket és fedöpanelokat. Az utóbbiakkal az egyes hidakhoz vezető utak oldalfalát burkolják, hogy esztétikusabb legyen. A kis kollektíva tagjai megmutatják, hogy rájuk mindig számíthat a társadalom. A terv ugyan csak évi 10 millió korona értékű termelést irányoz elő, ám az építőmunkások ennél jóval többet produkálnak, mégpedig havonta 1 millió kétszázezer, vagyl millió háromszáz- ezer korona értéket. Az 1983-as esztendő első 9 hónapjára tervük 9 200 000 koronás produkciót irányzott elő, amit ők alaposan túlteljesítettek, a valóságban termelésük értéke a szóban forgó időszakban 11 millió koronát tett ki, ami 111 százalékos teljesítménynek felel meg. Ugyanilyen arányban teljesítették az egy dolgozóra eső munkatermelékenység tervét is. Az üzemrészleg háromnegyedévi tiszta haszna (jövedelme) közel 1 millió koronát tesz ki. Beszélgetésünk további részében Baross János mérnök azt is elmondotta, hogy az üzemrészlegen fokozott figyelmet fordítanak a tudományos műszaki fejlesztésre is. Van az üzemrészlegnek egy fejlesztő csoportja, amely tagjainak a hídépítők és építőszakemberek, szakvezetők elmondják tapasztalataikat, illetve felhívják a csoport tagjainak figyelmét, milyen hátráltató tényezőkkel kellett megküzdeniük, hol, milyen területen kellene javítást, újítást eszközölni. A csoport tagjai ezek alapján kivizsgálják a terepet és kutatják, keresik a tökéletesítés lehetőségét, többnyire sikerrel. A Doprastav komáromi hídelemeket gyártó részlege kis munkahely, kevés emberrel, de ez a kevés emberből álló építőgárda nagyszerű dolgokat művel. KOLOZSI ERNŐ Készül a hídelem (A szerző felvétele)