Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-19 / 16. szám, csütörtök
A Szovjetunió a nukleáris háború megelőzését tekinti legfőbb külpolitikai céljának ANDREJ GROMIKO BESZÉDE A STOCKHOLMI KONFERENCIÁN (Folytatás az 1. oldalról) rakéták árnyékában hazug bé- keígéretekkei próbálják megnyugtatni, súlyos felelősséget vállalnak magukra. A szakadék felé való veszélyes közeledést meg lehet állítani, ha e fórum résztvevő országai megfelelő hozzáállást tanúsítanak. Megismételjük: ha az USA és a többi NATO-tagállam hajlandóságot mutat arra, hogy visszatérjen az amerikai közepes hatósugarú nukleáris rakéták Európába való telepítésének megkezdése előtti helyzethez, akkor a Szovjetunió is hajlandó lesz megtenni ezt. Az USA kormányának hibájából hiúsult meg a szovjet-amerikai párbeszéd az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról. Az Egyesült Államok kormánya a tárgyalásokra és a megállapodásra való törekvés helyett a kialakult erőegyensúly megbontására összpontosított. Célja, hogy nukleáris fegyverei számának nagyarányú növelésével katonai fölényre tegyen szert a Szovjetunióval szemben, hogy a NA- TO-tagállamok katonai fölényhez jussanak a Varsói Szerződés tagállamaival szemben. Az amerikai stratégák elképzelései szerint ez állítólag garantálná a győzelmet a nukleáris háborúban. Ezt a témát még tegnap nagyon cinikusan fejtegették az amerikai képviselők: azok, akiknek rangjelzések vannak vállapjukon, s azok is, akiknek nincsenek. Ma vajon tudatosítják-e, milyen meggondolatlanok a nukleáris háborúk forgatókönyvei, amelyeket kidolgoznak? Határozottan nem. Hogyan fogadják a népek és a közvélemény ezeket az őrült terveket? Felháborodással és tiltakozással. A terveket követik az amerikai költségvetésből katonai célokra szánt kiadások, amelyek példátlan ütemben növekednek. Teljes gőzzel és szinte beteges megszállottsággal folytatódik az új rakéták, bombázók és repülőgép-anyaha- jók gyártása. Kísérleteket folytatnak az új tömegpusztító eszközökkel. Röviden, a jelenlegi amerikai kormány olyan kormány, amely a háború kategóriáiban gondolkodik és pontosan így is jár el. Természetes, hogy annak, aki a háborúra orientálódik, nem áll érdekében a megállapodás elérése a fegyverkezés korlátozásáról. Éppen ezért hiúsította meg Washington a SALT II szerződést, amelyet annak idején az USA aláírt. Ugyanebből az okból utasítja el az amerikai fél a tárgyalásokat az egyenlőség és az egyenlő biztonság egyedüli helyes elve alapján, és hagyja figyelmen kívül az érvényes megállapodásokat. Az egyenlőség helyett indokolatlan ambiciózus követeléseket próbálnak ránk kényszeríteni, amelyeket valójában azért terjesztenek elő, hogy ne lehessen megállapodást elérni. A Szovjetunió abból indul ki és mindig is abból indult ki, hogy a megkötött szerződéseket következetesen kell teljesíteni. Ez érvényes mind a sokoldalú, mind a kétoldalú megállapodásokra. Ez a nemzetközi kapcsolatok ábécéje. Enélkül nem létezhet semmilyen bizalom az államok között. Az amerikai politikusok azonban - a jelekből ítélve - még nem tanulták meg ezt az ábécét: minden lépésnél azzal találkozunk, hogy az Amerikai Egyesült Államok durván megsérti a nemzetközi szerződésekből és egyezményekből eredő kötelezettségeit. A Szovjetunió ezzel szemben felelősséggel és komolysággal viszonyul vállalt kötelezettségeihez és azokat becsülettel teljesíti. E tény kétségbe vonására irányuló próbálkozások célja - ahogyan azt Washington szokta tenni - az, hogy leplezzék saját bűneiket. Bármilyen gyakran is folyamodnak ezekhez a trükkökhöz, azokat nem tudják félrevezetni, akik ob- jektíven értékelik a helyzetet. Külpolitikánk legfőbb céljának a háború, mindenekelőtt a nukleáris háború megelőzését tartjuk. Nem hiábavaló emlékeztetni rá, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok e téren megfelelő megállapodást kötött. A Szovjetunió és barátai, szövetségesei azt javasolták, hogy Európa szabaduljon meg a nukleáris fegyverektől - mind a közepes hatótávolságú, mind a taktikai fegyverektől. Talán nem ez lenne a legjobb és a legradikálisabb megoldás? A genfi tárgyalások egész ideje alatt erre törekedtünk, és a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek lényeges csökkentését szorgalmaztuk. A másik fél azonban csak azt fontolgatta - és fontolgatja ma is -, miként hozhatná közelebb rakétáit küszöbünkhöz. A Szovjetunió a sürgető nemzetközi problémák tárgyalóasztal nál való megoldásának meggyő- ződéses híve volt és ma is az. Ez alapvető irányzatunk a nemzetközi ügyekben. Azonban csak a komoly tárgyalások mellett állunk ki, s nem olyanok mellett, amelyeket militarista tervek leplezésére akarnak kihasználni. Nemegyszer figyelmeztettünk arra, hogy a Pershing 2 amerikai rakéták és a robotrepülőgépek telepítése megbontja a tárgyalások alapját és lehetetlenné teszi azokat. Azáltal, hogy Washington megkezdte rakétái telepítését, ezeket a tárgyalásokat tárgytalanná tette. Ha ma az amerikai kormány kijelenti, hogy hajlandó tárgyalni a folytatódó rakétatelepítés mellett, ez politikája szavakkal való leplezése. A militarizmus mindig és mindenben embertelen. Teljesen egyértelműen nyilvánul ez ma meg Libanonban. Libanon földjén, amelyet szó szerint darabokra tépnek, néhány olyan ország katonáinak csizmái is taposnak, amelyek képviselői jelen vannak ebben a teremben. Az amerikai hadi- tengerészet libanoni városokat lő. Az amerikai katonai gépezet halált és romlást hoz Libanonra. Az agresszor, aki betört az idegen házba, hogy ott fegyverrel hozza létre saját rendjét, még sértődött arcot is vág: „Támadnak minket, hát védekeznünk kell“. Ki ellen kell védekeznie? Azokkal szemben, akik az agresszió áldozatai, azokkal szemben, akiket megtámadtak? Nehéz lenne a tények, a józan ész és a nemzetközi jog alapvető elveinek cinikusabb megcsúfolását elképzelni. Komoly a veszély, hogy a háború tüze kiterjedhet erre az egész térségre, amelytől csak egy kőha- jításnyira van Európa. De hiszen a helsinki Záróokmányban valamennyi ország kötelezte magát, hogy hozzájárul a Földközi-tenger térségének békéjéhez és a fegyveres erők korlátozásához, valamint a feszültség csökkentéséhez ebben a régióban. Nem felesleges erre ma is emlékeztetni. Vagy talán bármelyik tisztességes ember közömbösen szemlélheti azt, ami Grenadában történt? A szomszédos nagy ország barbár terrorista akciója a grenadai nép ellen az egész világgal szembeni provokáció. Az USA-nak ki kell vonnia csapatait Grenadából. Nincs ott semmi keresnivalójuk. Nem titok, ki küldi a zsoldosok és terroristák bandáit Nicaragua ellen, ki változtatja Hondurast saját katonai támaszpontjává, ki tartja hatalmon Salvadorban a népellenes hóhérrezsimet. Ebből az országból már csak az inkvizítorok égő máglyái hiányoznak. A militarizmus bizonyos tekintetben a narkomániához hasonlít, de természetesen veszélyesebb annál. Evés közben jön meg az étvágy, s így mind nagyobb adagokban követeli az emberek pusztítását szolgáló eszközöket mindaddig, míg ennek nem vetnek véget a békeszerető erők. Az Egyesült Államok agresszív külpolitikája ma a legnagyobb veszély a békére nézve. A militarista irányvonal a nemzetközi kapcsolatokban azon országok politikájának eredménye, amelyekben a lázas fegyverkezés a legjövedelmezőbb üzlet a fegyverkereskedők számára. Ezt a tényt mind több ember tudatosítja, akik már értik, milyen sajnálatra méltóak a hadiipari üzlet kiszipolyozó érdekei a népek létérdekeivel összehasonlítva. Térjünk vissza az ENSZ-köz- gyűlés nemrég befejeződött XXXVIII. ülésszakának eredményeihez. Ezen plasztikusan nyilvánult meg a két ellentétes hozzáállás korunk legfontosabb és legégetőbb problémáihoz. Hogyan reagált ez a nemzetközi szervezet arra a kezdeményező javaslatra, hogy a nukleáris háborút határozottan el kell ítélni, s hogy azt a népek elleni bűnténynek kell nyilvánítani? Az ENSZ- tagállamok különböző kontinenseken fekvő és különböző társadalmi és politikai rendszerekhez tartozó tagállamainak többsége ezt a felhívást elfogadta és örömmel fogadta el a megfelelő nyilatkozatot. Es mit tett az Amerikai Egyesült Államok? Szembefordult a nemzetközi közösséggel és a deklaráció ellen szavazott. Vegyünk például más javaslatot - a nukleáris fegyverek befagyasztására és az olyan erőfeszítések aktivizálására tett indítványt, amelyek mielőbb megállapodás elérését teszik lehetővé a nukleáris fegyverek lényeges korlátozásáról és radikális csökkentéséről. Ezt a javaslatot is támogatta az ENSZ-tagállamok döntő többsége. Milyen volt az Egyesült Államok álláspontja? Ismét ,,nem!“-et mondott és teljes elszigeteltségbe került. Megelégedésünket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy a világűrben való lázas fegyverkezés megakadályozását célzó hatékony intézkedések megtételének szükségességéről szóló határozat alapjául szovjet kezdeményezés szolgált. Az USA ebben az esetben is a határozat ellen volt, habár csak a vak nem látja, milyen veszély fenyegeti az emberiséget a világűrből, ha azt militarizálják. A dolgoknak talán egyszerű egybeesése ez? Bizonyára nem. A népek felháborodottan ítélik el a nukleáris háború minden koncepcióját, az előkészítését célzó terveket és kirobbantását bűnténynek tekintik. A különböző társadalmi rendszerű államok számára nincs más ésszerű alternatíva, mint a békés egymás mellett élés és az együttműködés. Mindig is kiálltunk a Kelet és a Nyugat közti politikai párbeszéd mellett, és ezen nem áll szándékunkban változtatni a jövőben sem. Természetesen csak akkor, ha a dialógus nem szavakkal, hanem tettekkel fog törekedni a feszültség enyhítésére és a háború veszélyének elhárítására a világban. Igen, elsősorban tettekre és nem szógyakorlatokra van szükség, amelyekhez az utóbbi napokban különösen gyakran folyamodik Washington. Ezek a konjuktu- rális meggondolásokat szolgálják, de az emberek már jól tudják, mennyit érnek ezek a módszerek. Bármilyen rafinált, durva, vagy virtuóz is ez a hazugság, a reális valóság ettől nem változik. Arra van szükség, hogy a politika lényege változzon, hogy a militarizmus .és az agresszió politikájáról áttérjenek a béke és a nemzetközi együttműködés politikájára. A Szovjetunió, ahogyan azt ismételten hangsúlyozta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a közelmúltban hozott határozata, a tőle függő mértékben továbbra is megteszi a szükséges lépéseket, amelyek a nemzetközi helyzet javításához vezetnének. Szeretnénk hinni, hogy az USA vezető körei megértik, milyen káros az a politika, amelyben az együttműködést a konfrontáció, a tárgyalásokat a fegyverkezés és a diplomáciát az ököljog helyettesíti. A most kezdődött konferenciát nem lehet mesterségesen elszakítani Európa és a világ jelenlegi valóságától, azon események hatásától, amelyek e terem falai mögött mennek végbe. Véleményünk szerint azonban a stockholmi fórumnak hatékonyan kell hozzájárulnia ahhoz, hogy azok az országok, melyeknek érdeke az összeurópai folyamat fejlesztése, keressék és megtalálják a nemzetközi bizalom és biztonság megszilárdításához vezető utakat. Számos problémát, amely jelenleg bonyolítja a helyzetet Európában, sokkal jobban meg lehetne oldani, ha sikerülne áttörni a bizalmatlanság gátjait és meg lehetne kezdeni a fegyverkezés reális korlátozását és a leszerelést. Mi kell ehhez? A politikai légkör javítása, s az, hogy minden ország tudatosítsa azt az igazságot, hogy nem lehet szilárd bizalmat elérni s közben az ellenségeskedést, a gyűlöletet szítani, az értelmetlen „keresztes hadjáratokat“ hirdetni és sértegetni egész országokat és népeket. Lehet-e a bizalomról beszélni, s ezzel egyidőben olyan koncepciókat kidolgozni, amelyek a nukleáris háborút propagálják. Ezek összeegyeztethetetlen dolgok. Mint azt Jurij Andropov hangsúlyozta, „a bizalomhoz és minden háború, így a véletlenül kirobbanó háború elhárításához vezető legfontosabb út a lázas fegyverkezés beszüntetése és a visszatérés az államok közti békés, korrekt kapcsolatokhoz és a leszereléshez“. A stockholmi konferencia összehívása az ésszerű kezdet megnyilvánulása a nemzetközi kapcsolatokban, és ezt valamennyiünknek értékelnünk kell. így senki sem tesz senkinek semmilyen szívességet. A Szovjetunió jószándékkal jött a konferenciára. Védelmezni fogjuk itt az államok és népek közti békét és arra fogunk törekedni, hogy a konferencia jelentős mértékben járuljon hozzá a nemzetközi kapcsolatok javításához és elősegítse az őrült lázas fegyverkezés megállítását. Az államok közti kapcsolatokban megnyilvánuló bizalom légkörének hívei vagyunk. A konfliktusok megoldásához és a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztéséhez ez elkerülhetetlen. A Szovjetunió azt szeretné, hogy Stockholmban, új fontos szerződésekben gyakorlatilag továbbfejlesszék a helsinki Záróokmányt. Az államok közti bizalom elvi kérdéseit vitatjuk meg. Ezzel összefüggésben el kell mondanom, hogy a jelenlegi amerikai kormány első lépéseitől kezdve mindent megtett annak érdekében, hogy aláássa a bizalmat önmagával szemben, és meg kell mondani, hogy ez már sikerült neki. Talán figyelmen kívül lehet hagyni mindenekelőtt azt, hogy Washington más államokkal szemben titkos, felforgató tevékenységet folytat és terrorista módszerekhez folyamodik? Hivatalos külpolitikája eszköztárába bevonta mindezeket a bűnöző és tisztességtelen módszereket. A gyakorlatban használja ezeket számos országgal, azok állami személyiségeivel és társadalmi rendszerével szemben. Feltesszük a kérdést, nincs-e jogunk elvárni, hogy az ilyen tevékenységet azonnal beszüntessék. Ha e konferencia véleményének valamilyen súlya kell hogy legyen, akkor világosan ki kell mondanunk és fel kell szólítanunk azokat, akik ezt a tevékenységet folytatják, hogy hagyjanak fel ezzel és tartsák tiszteletben az államok közti kapcsolatok általánosan elismert normáit és ne sértegessenek más államokat. Az államok társadalmi rendszere és ideológiája közti eltéréseket nem lehet a nemzetközi kapcsolatokban, az országok és képviselők közti kapcsolatokban általánosan elfogadott elvek be nem tartására kihasználni. A Szovjetunió kész arra, hogy konstruktív módon vitassa meg a bizalom és biztonság megszilárdítását szolgáló intézkedések széles skáláját. Ezeknek az intézkedéseknek tartalmazniuk kell kato- nai-politikai jellegű fontos megállapodásokat, és más lépéseket is a bizalom kialakítására. Ha kizárólag egyetlen területre összpontosítanánk csak, ez adott lehetőségeink leszűkítését jelentené. A konferencia eredményei sokban attól függnek majd, milyen politikai és munkalégkör lesz uralkodó kezdettől fogva a tanácskozáson. Ha valamennyi ország komoly szándékkal jött Stockholmba, ez lehetővé teszi, hogy a konferencia a bizalom és a biztonság megszilárdítását célzó hatékony eszközökre összpontosítson. Ezen a fórumon is nyíltan akarjuk kifejteni gondolatainkat. Elsősorban a nukleáris háború elhárításának kérdéséről van szó. Az egész világon mind határozottabban emelik fel az emberek milliói hangjukat, követelve azokat a megbízható intézkedéseket, amelyek megszabadítanák az emberiséget a nukleáris fenyegetéstől. Ha komolyan ki akarjuk alakítani a szükséges bizalmat az államok közti kapcsolatokban, akkor e veszély elhárításához való hozzáállásunknak is komolynak kell lennie. Mennyivel szilárdabb lenne a bizalom, ha a nukleáris fegyverekkel bíró államok köteleznék magukat, hogy azokat nem használják fel. Első pillantásra egyszerű és könnyen megvalósítható intézkedés! Hiszen az első csapás nélkül nem lesz második csapás sem. Nem vezetne-e ez valóban politikai fordulathoz a bizalom megszilárdítása terén, s nemcsak a nukleáris hatalmak között? A Szovjetunió már egyoldalúan kötelezettséget vállalt, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvereket. Erre a stockholmi konferencia tribünjéről is emlékeztetünk. A többi nukleáris hatalom, amely részt vesz ezen a tanácskozáson, eddig nem tett hasonló kötelezettséget. Ide kívánkozik a kérdés, hogy ilyen körülmények között lehet-e bízni politikájukban. Abból indulunk ki, hogy valamennyi nukleáris és nem nukleáris államnak azonos érdeke az ilyen kötelezettség elfogadása és feltétlen megtartása. A béke szempontjából a kötelezettségvállalás elleni legrafináltabb érvek is elfogadhatatlanok. A bizalom megszilárdításának van még egy nagyon fontos módja. Ez az államok kölcsönös kötelezettsége, hogy elsőként nem alkalmaznak más ország ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert, vagyis nem alkalmaznak erőt. Ebben a kérdésben álláspontunk szintén világos. A Varsói Szerződés más tagállamaival együtt 1983 januárjában javasoltuk szerződés megkötését a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok megőrzéséről. A jelenlegi körülmények között ez a javaslat mind időszerűbb. Természetes lenne, ha az államok ilyen kötelezettséget vállalnának tekintet nélkül arra, hogy tagjai-e valamilyen katonai csoportosulásnak, vagy semlegesek, illetve el nem kötelezettek. Ez teljes mértékben megfelel a helsinki Záróokmány szellemének és betűjének és ezt feltételezi a stockholmi konferencia mandátuma is. Ez világosan szól arról, hogy szükséges „meg- (Folytatás a 3. oldalon) ÚJ SZÚ 2 1984. I. 19.
