Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-30 / 52. szám
A lem vagy még ,,idő IV sebbek“ mégsem akaródzik elkezdeni. Csak ülsz a fotelban és nem akaródzik. Pedig el kellene kezdened végre, rád is rádférne egy kicsi mozgás. De nem, a lányod is hiába nyúl a kezed után, ütemesen ugrándozva a zenére, te akkor se mozdulsz. Csak bámulod a képernyőt, pontosabban a nőt rajta, és mindenféle szépeket képzelsz el... Tehát az agyad azért tornázik. Izgalmas gyakorlatok, de be kell vallanod. nem valami igényesek. Világmegváltó gondolatok nem jutnak eszedbe, legfeljebb az, hogy hányán ülnek még hozzád hasonlóan a képernyő előtt, és töprengenek, mint te, hogy végre el kellene kezdeni. És nem, még ez alatt az öt perc alatt is, borospoharat emelgetni, sós rudacskát rágcsálni, meg cigarettázni, ami ugyan mind mozgás, csak éppen... Szóval nem állsz fel. Pedig ezt az öt percet igazán kibírhatnád, legalább eny- nyit. Hisz a súlyzóidat, az expanderedet úgyis kerülöd hónapok óta, te, aki imádtál sportolni, úszni, kerékpározni, focizni, pingpongozni. Igaz, mindezt most is művelnéd, csakhát nincs rá lehetőséged. Hol, mikor? Új évtől változtatnod kellene a dolgokon, jut eszedbe. De nem fogsz, nem tudsz - már. Minthogy nemcsak rajtad múlnak a dolgok. Azért meg kellene próbálnod. Nagyobb önfegyelmet, és akkor talán menne is. Egyelőre azonban marad minden a régiben. Nem állsz fel. Minek is? Vége a műsornak. ,, Váljék egészségükre. “ (bodnár) Az a fehér fátyol... Szilveszteri terefere Milos Kopeckyval Három hétig üldöztem hívásaimmal, rendszeresen reggel hétkor, délután háromkor majd késő este. Megismertem két női hangot, amelyek néha ugyan hallhatóan álmosan, de mindig kedvesen közölték velem: már elment, még nem jött meg, forgat, színházba ment, a Violában próbál, Bécsben van, Jicínben van, Gottwaldovban van... Tehát nincs. Végre egy szombat délután, két harapás közt(ebéd? vacsora?), vidéki föllépése előtt sikerült találkoznunk. És azonnal a lényegre tértünk.- önt a tévénézők, hogy úgy mondjam, „jópofa embernek“ ismerik. Valóban az?- Jajjaj!! Kórház a város szélén, dr. Strossmayer... Nem, nem csak ilyen vagyok.- Mondhatna még valami újat erről a szerepéről?-Talán csak annyit, amit már ezerszer elmondtam: szívesen és nagy szeretettel játszottam ezt a szerepet, sót a forgatás . során, még szerelmes is lettem belé. De erről a témáról már annyit beszéltem és még fogok is... Most éppen egynapos budapesti útra készülök, ahol a filmmel kapcsolatos előadásom, beszélgetésem lesz. Egyébként Budapestet nagyon szeretem és a magyar kultúrát is ismerem kissé. Bartók Béla vagy például Örkény Istán a „nagy kedvenceim“ közé tartoznak. Szóval örülök a meghívásnak, csak azt sajnálom, hogy ilyen szégyenletesen vén vagyok. A magyar nők elegánsak és gyönyörűek. De visszatérve a témához. Szépen és jól játszottam és játszom - legalábbis remélem - más szerepeket is. Igazságtalanság lenne minden sikert és elismerést egy szerephez fűzni.- Dr. Strossmayerban pozitív szereplőt lát? Mennyiben azonosítja magát vele?- Ez a szerep par exellence pozitív volt. Dr. Strossmayer nem mai gyerek, érett férfi - ami nekem imponál -, a szó szoros értelmében szakember, vagy ahogy mondani szokás „szaki“; munkáját szereti és tökéletesen végzi, nem alakoskodik és van humorérzéke. Tehát mindene megvan, amit szeretek az emberben és ami szerint jómagam is igyekszem élni. Nem volt továbbá szájhős sem, nem fecsegett a munkáról és az erkölcsről, de tökéletesen dolgozott és egyszerűen erkölcsös volt. Ráadásul tudható, érezhető volt, hogy lényegében zárkózott, talán szomorú is, hogy megvan a maga „titka“ és bizonyosan bölcs is. De hagyjuk már ezt a filmsorozatot, mert még megutálom...- Indiszkrét kérdést is föltehetek?- Nincsenek indiszkrét kérdések, csak a válaszok lehetnek azok.- Nős?- Igen.- Először?- Nem először, de remélem, hogy utoljára.- Hány felesége volt?- Négy, a jelenlegi az ötödik.- Miért volt ennyi?- Még a legokosabb nő tudata előtt is ott lebeg a fehér fátyol. Miért tagadnánk meg tőlük ezt az örömöt, ha enélkül nem tudják teljesen átélni szerelmüket.- Gyerekek is vannak?- Egy 15 éves lányom van, Barborának hívják.- Az apjára ütött?- Remélem, hogy nem. Akkor nem menne férjhez - habár ez nem a teljes élet feltétele, sőt néha inkább a fordítottja igaz.- Mit játszik most a színházban?-Shakespeare III. Richárdját. Hogy hogyan? Jöjjön el és ítélje meg.- Szereti a karácsonyt?- Igen, gyermekkoromtól nagyon szeretem atmoszféráját és ezer illatát. A karácsonyfa, a ponty, a bíbor, a sütemények, a vacsora utáni szivar, reszkető várakozás az ajándékra - ez mind nagyon költői és a gyermeki lélek számára teremtett. De az el nem fásult és ki nem száradt felnőttekhez is szól. Ma felnőttként már inkább ajándékozni szeretek, mint ajándékot kapni és annak örülök a legjobban, ha valakinek valóban nagy örömöt szerzek. Ez nem az én nemes jellememnek tulajdonítható, egyszerűen az én önző voltamból ered.- ön szerint mi szükséges a jó élethez?- Egészség, alkotókészség, a munka sze- retete és pénz.- Milyen tulajdonságokat tisztel leginkább az emberben?- Mindenekelőtt a természetességet. A férfiakban ezen kívül az értelmet és a jellemet, a nőkben pedig a nőiességei.- A nagy színészekből ki hatott önre a leginkább?- Chaplin.- ön szerint ki vagy kik jelenleg a legnagyobb színészek a világon?- Nincs értelme felsorolni. De nem sokan vagyunk.- Mit tart többre a szerelmet vagy a bátorságot?- Természetesen a bátorságot.- Ki a legnagyobb ellensége?- önmagam és az idő.- Mit kíván az új évben?- Békét a világban és a lélekben egyaránt.- Legnagyobb óhaja az elkövetkező évre?- Hogy mindenkit, aki háborút akar, vigyen el az ördög, vigye a fenébe és hatalmas üstökben, forró olajon sütögesse. De valami ócskán, kár a jó olajért.- Valami személyes kívánsága?- Például szeretnék még egy jó szerepet egy magyar filmben vagy a tévében.- Mit tart az emberi élet legnagyobb értékének?- Magát az életet és azt, hogy az embernek megadatott az igazság megismerésének képessége.- Köszönöm a beszélgetést. "Kérek GÁL JENŐ A múlt nyáron történt... Amerikai filmesek forgattak a kőbányai sörgyárban. Reggel fél kilenc felé járhatott az idő; a gyárudvaron sütött a nap, fogyott a narancsszörp, tétlenül ücsörgött a rendező, köröket rajzolt a porba az operatőr, elegáns kézmozdulatokkal nyomta el ásításait az ügyeletes díva. A többiek, a világosító, a kellékes, a csapó, a fénydublőr a műszakiakkal együtt rúgták a bőrt a fák alatt. Várakoztunk. Közben egyre melegebb volt és mind lassabban peregtek a percek. Reggel héttől egy helyben ültünk á fűben. Ha fékcsikorgást hallottunk, felkaptuk a fejünket és nagy szemekkel figyeltük, mikor fordul be a kapun Maximilian Schell koLáttam egy fantomot! csija. Az operaház fantomját vették ugyanis filmszalagra, s a címszerepet, napi 35 ezer dolláros gázsiért Schell vállalta magára. Lenn, a sörgyár hűvös alagsorában már rég berendezték filmbeli szobáját: a rideg, szürke falakon se- lyeműrupéria, a magasban kristálycsillár lógott, közben középkori bútor, aranyozott szék, hattyúágy, kottákkal letakart orgona állt. Olyan volt az egész, mint egy zálogház. Korán keltem aznap, mert a kíváncsiság nem hagyott nyugton, de Schellnek még nálam is korábban szólt az ébresztőórája. Már hajnalban, háromnegyed négykor a tükör előtt kellett ülnie. Otthonról hozott sminkese azt ígérte, hogy hétre, ha törik, ha szakad, elkészül a világhírű színész arcával. Fél tíz is elmúlt, amikor a hatalmas, sötétkék kocsi megállt előttünk. A látvány döbbenetes volt. Mozdulni em tudtunk. A nők felsikoltottak, rajtam végigfutott a hideg. Schell fekete köpenyben szállt ki a kocsiból. Az arca, amelyet a filmben víz helyett véletlenül savval öntött le, olyan volt, mint egy égett húscafat. Aki ránézett, megborzongott és önkéntelenül elkapta a fejét. A sofőrje mesélte: amikor a sminkes befejezte a munkáját és Schell, immár elcsúfított arccal kilépett a szobájából, a Gellért Szálló vendégei között valóságos pánik tört ki. íme. a siker első biztos jelei! SZABÓ G. LÁSZLÓ A nagy sikerű sorozatban Iva Janzurovával (ŐSTK-felvétel) * * N incs rossz riportalany, csak rossz újságíró - szokták hangoztatni a tapasztalt szakmabeliek. Bizonyára sok igazság van ebben az állításban, de azért a riportalanytól is rengeteg függ. Van akivel azonban kontaktust lehet teremteni, s minden úgy megy, mint a karikacsapás. Akadnak azonban olyanok is, akikből harapófogóval kell kihúzni minden szót, s ez aztán meg is látszik az eredményen. Sok mindent illik tudni arról, akiről írni szeretnénk. Ám ha eminens tanulóként túlzott alapossággal készülünk fel egy-egy beszélgetésre, megtörténhet, hogy a kérdezett bosszankodva jegyzi meg: „Á, hát ezt is tudja rólam? Akkor mire jó egyáltalán ez a beszélgetés?“ Ha sötétben tapogatózunk, és halvány fogalmunk sincs az illetőről, az sértődötten magába zárkózik és a világ minden kincséért sem hajlandó holmi lojális kooperációra. A riportalanyok sorában az operaénekesek külön kategóriát képeznek. Náluk aztán sosem lehet tudni, mire számíthat az ember. Néhány éve a bratislavai operarajongók felcsigázott érdeklődéssel várták egy világsztár, az olasz származású amerikai szopránénekesnő, Anna Moffo bemutatkozását. A díva az ötvenes években tűnt fel, és szép hangjával, gyönyörű megjelenésével operaszínpadon és filmen egyaránt tüneményes kariert futott be. Mire elérkezett hozzánk is, hangja már csak emlék volt. Hazai közönségünk nincs túlzottan elkényeztetve, a világsztárok valahogy elkerülnek bennünket, igy az ex-világsztár feltűnése is szenzációt jelentett. Noha úgy hírlett, hogy Moffo senkit sem fogad, úgy éreztem, nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. A Devín szálló telefonosnője rövid habozás után kapcsolta az énekesnő szobáját.- Ki az? - kérdezte a vonal végén egy csöppet sem barátságos, rekedt női hang. Elmondtam, hogy nagyon boldog lennék, ha egy rövid interjút készíthetnék a művésznővel.- Én vagyok az, mit óhajt?-Csak egy rövid beszélgetésről, pár kérdésről lenne szó.- Nem, ez lehetetlen - közölte határozottan Moffo. - Fáradt vagyok, délután próbám, este pedig fellépésem lesz.- Talán a fellépés után - próbálkoztam bátortalanul.-A hangverseny után azonnal elutazom - közölte szárazon.- Gondoltam, hátha szóra bírom így, a telefonon keresztül, ennyivel is megelégszem, talán ki lehet kerekíteni valamit abból a néhány mondatból is. Mivel kelthetném fel az érdeklődését? Megvan: - Igaz, hogy ön a híres Giannini tanítványa volt? Moffo hangja egy kissé felengedett: „Nocsak ezt is tudja?“ Amikor megtudta, hogy egy magyar lapban jelenne meg a beszélgetés, és megemlítettem a Csárdáskirálynő filmváltozatát, amelyben a címszerepet játszotta, már úgy tűnt, hajlandó lenne egy személyes találkozásra is. Na most keli ütni a vasat, mindent bele - gondoltam. Egy ügyes, de nem banális bók és nyert ügyem van. A művésznő maga sietett a segítségemre:- Látta már valamelyik fellépésemet?- Sajnos nem, de sok felvételét hallottam, csodálatosak voltak. Hallottam a Ka- rajan-vezényelte Carmenben. Tudja, mindig túl passzívnak tartottam Micaela szerepét. De amikor önt hallottam Mica- elaként! Felejthetetlen élmény volt! Hosz- szú szünet következett, majd Moffo hangja valósággal sistergett.- Hogy én énekeltem volna Micaelát?! Talán Traviatát, Normát, Carment! No, de Micaelát!!! A kagylót úgy dogták le a vonal végén, hogy csak úgy reccsent. Ugyan kivel is téveszthettem össze akkor Moffo hangját? Pedig esküdni mertem volna rá, hogy ö énekelte azon a rádiófelvételen Micaelát. De hogy is juthatott eszembe, hogy a primadonna hajlandó lett volna elvállalni az elhagyott parasztlány szerepét, ami ráadásul nem is főszerep. Hiába, a primadonnák körében a demokratizmus máig ismeretlen fogalom. VOJTEK KATALIN Füstbe ment interjú ÚJ szí 14 1983. XII.
