Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-30 / 52. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1983. december 30. XVI. évfolyam 52. szám Ára 1 korona I destova két hete menekülök az írógépem elől, pedig igencsak szeretném már kivajúdni ezt az óévet mérlegelő, új esztendőt köszöntő írást; tizenegy- néhány napja mérek meg, mormolok magamban különböző szavakat, kutatok olyanok után, amelyek napjaink informá- ciózuhatagában, közhelydömpingjében nem üresedtek ki, képesek szívig, tudatig eljutva sok mindent elmondani a világ lélekemelő és szívszorító dolgairól. A látvány ugyanis egyre gyakrabban többet mond minden szónál. Napról napra házhoz jönnek az idegborzoló képek - Juhász Ferenc szavaival élve - az embervérrel t>ekent földrészekről, rákosán elburjánzó terrorról, a polgárháború iszonyat-zsákjába gyömöszölt országokról, az aligevök zsírtalan késéről, nacionalizmusok agyhomályáról, diktátorok fegyverrel őizött álmáról, zsarnokok nyugtalan nyugalmáról, megfertőzött vízről és levegőről, jövőbe tolt gyermekeink ácsorgó magányáról, elmevak nukleáris fölfegyverzésről. Láttam a minap döbbenetes filmet az atomháború várható következményeiről, szavakkal nem érzékeltethető borzalmairól. A film csalafinta dolog - olvasom: ami a képzelet kivetülése, az a vásznon konkrétnak, hitelesnek, megtörténtnek hat. A torkomban dobogott a szívem, amikor megláttam, milyen lehet a világ az atomkatasztrófa után: a túlélők is csak mérhetetlen szenvedésre, ehnaiana, sötét és jéghideg világra számíthatnak. Távol áll tőlem, hogy valakit is riogassak, csupán pattanásig feszült, ideg- és hidegháborús világunk jelenlegi állásáról szólok. Arról, hogy alig másfél évtizeddel a huszonegyedik század előtt tudósok kiszámították: az első gyilkos rakéta kilövésétől számított negyven percen belül elpusztulhat minden. Minden, amit őseink, nagyapáink, s a ma élő nemzedékek verejtékkel, vérrel, szorgalommal és tehetséggel megteremtettek. E bolygó ezernyi kis és nagy csodáit, s a legnagyobb varázslatot: az életet. Olykor már nem jön az álom sem, az enyhet adó, ha e idegőrlő képektől, információktól sokkolva pihenni térek. Ránézek békésen alvó, szorongásaimat itt-ott tán megérző gyermekeimre. Akiknek annyiszor meséltem, elszorult szívvel, önmagámnak is bizonygatva: legyőzi a jó a rosszat. Hitem szerint nemcsak a mesékben, habár a világ dolgai nem mindig és nem mindenhol alakulnak ez ősi erkölcsi törvény szerint. Ám elsősorban rájuk, a jövő nemzedékre gondolva, hiszem, tudom: nincs ok a csüggedésre, a borúlátásra, a félrevonulásra. Nincs, mert sok ugyan a háborús tűzfészek, puskaporos a világ, rakétaválságok, megszakadt béketárgyalások borzolják kedélyeinket, de van reális esély a legszörnyúbb, s minden bizonnyal utolsó világégés megakadályozására. Naponta erősödik a békességóhajtók hangja, tábora, s hiába az erőszak, a megany- nyi modern manipuláció; van, igenis van erőnk megakadályozni azt, hogy ez a Földbolygó ne legyen ravatal. Mi is e tábor erejét sokszorozhatjuk: munkánkkal, minden cselekedetünkkel. Mi, akik olykor joggal dühöngünk, ha ezt vagy azt nem lehet kapni, ha látjuk, eszméink bizony nem mindig érvényesülnek a gyakorlatban, mert nem sikerült még mindig levágni a korrupció-sárkány ki tudja hány fejét, s nem is egyszer bizony jogos felháborodással vesszük észre: mások a szavak és mások a tettek. Mindezeket a hibákat, társadalmi gondokat sem elhallgatva e nehéz, világválságtól terhes, szeszélyes időjárást hozó évről mégis elmondhatjuk: nem kis erőfeszítés árán megőriztük életszínvonalunkat, teljesítettük alapvető céljainkat, még úgy is, hogy nem nézhettük és nézhetjük tétlenül osztályellenségeink kardcsörte- tését. A világ első szocialista államának születésekor a békedekrétum volt az első dokumentum, amely azóta jelképpé magasodott. Ennek a társadalmi rendszernek nem érdeke a háború, mert a békés építőmunka az igazi fegyvere. Ez a meggyőződés, ez az erő önbizalommal, derűlátással tölt el bennünket. Hisszük, hogy végre jobb időt lát és újra kitágul ez a vészjósló ellentmondásokban vergődő világ. idestova két hete az írógépem helyett estéről estére a magnó mellé ülök. Idős parasztemberek újévi jókívánságait, rigmusait hallgatom, örök érvényű bölcsességeket, erkölcsi tartást sugallnak ezek az apró remekművek, amelyeknek évszázadok múltával is tisztán hallható, szinte minden versből sugárzó kívánsága a mi óhajunk is: BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET az új esztendőben nekünk, s az egész világnak, hogy végre az emberértelem és az emberszív döntsön jelenünkről s jövendőnkről. SZILVÁSSY JÓZSEF H M IMIINK ékés, boldog új esztendőt!
