Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-16 / 50. szám
X #■ ""I W/////////////W////////////////////W////////////W///////////W/W//////////////// Q-yLiggesztív egyéniség. OZ. Szeméből különös fény, lényéből mágikus erő árad. Pontos stílusérzékével, nagyszerű jellemábrázoló képességével és kifinomult tánctechnikájával minden szerepét sikerre viszi. Petipa és Balanchine koreográfiái ugyanolyan közel állnak hozzá, mint Bé- jart és Seregi alkotásai, így aztán a Hattyúk tava hercegét épp oly elhitető erővel táncolja, mint a Macskák Sam Mitsegélét. A Rómában élő Milloss Aurél, századunk egyik legjelentősebb koreográfusa így vélekedik róla: „Ha a fiatal magyar táncosokra gondolok, egyedül Szakály Györgyben látok fantáziát. “- Talán nem is túlzók, ha azt állítom, hogy ön szabálytalan tehetség, hiszen a Madách Színház színpadán, a Macskákban színészmesterségből, sőt még énektudásból is jelesre vizsgázott. És ezt ugye, nagyon kevés táncos mondhatja el magáról.- Engem mindig vonzott a színpad. Tizenegy éves koromig színész akartam lenni, aztán megfogott egy hír az újságban, hogy felvételt hirdet a balettintézet és attól a perctől fogva már csak a tánc érdekelt. Persze, ha figyelmeztettek volna, mennyi lemondással jár ez a hivatás, biztos, hogy kitartottam volna a korábbi elképzelésem mellett. De mert a hirdetés utolsó mondata az volt, hogy a növendékek a második évfolyamtól kezdve színpadra lépnek, nem teketóriáztam. Vonatra ültem, és beálltam a felvételizők közé.- Később, amikor már reggeltől estig megfeszített tempóban élt, nem érezte elhamarkodottnak a döntését?- Eleinte gyakran megfordult „Rögtön az elején csalódnom kellett magamban...“ (Szkárossi Zsuzsa felvétele) a fejemben, hogy a színészi pálya talán mégis jobb lett volna, de később megnyugodtam. Befelé forduló lettem és önálló életet kezdtem élni. Emlékszem, a szüleim azzal váltak el tőlem, amikor Budapestre költöztem, hogy vigyázzak, ne beszéljek sokat, mert túl közel engedem magamhoz az embereket. Nos, a balettintézetben egy csapásra megváltoztam, hiszen ébresztőtől villanyoltásig minden napom egyformán telt. Fegyelmezetten éltünk, de egyszer sem éreztem, hogy be vagyok zárva, vagy azt, hogy korlátoznak a szabadságomban. Nekem ez valahogy természetesnek tűnt. És most már örülök is, hogy így alakult az életem. m-A táncos azonban kevesebbet adhat magából, mint a színész.-Szerintem többet. Hogy fele annyi időt tölt a pályán, mint a színész, az más kérdés. Én akkor éreztem először igazán boldognak magamat, amikor a Diótörőben rám bízták a Négerbaba szerepét. Az már komoly feladatnak számított. Addig csak a gyakorlatok töltötték ki a napjaimat, amiért ma sem lelkesedem.- A balettintézet elvégzése után egy évet Leningrádban töltött. Megérte?- Amikor kiutaztam, azt hittem, nagyon jó táncos vagyok, de rögtön az elején csalódnom kellett magamban, mert ráébresztettek, hogy sok még a pótolnivalóm. De még ennél is jobban elkeserített az, hogy a mesterem mindent ezerszer elismételtetett velem, s csak húzogatta a száját, semmi sem tetszett neki. Amikor mások megdicsértek, 6 szótlanul állt mellettem. Aztán megbetegedtem és két hónapig nyomtam a kórházi ágyat. Úgy lefogytam, hogy szíjjal együtt esett le a nadrágom. Pokolian éreztem magam, mert biztosra vettem, hogy semmi újat sem tudok nyújtani, ha hazajövök. Ráadásul az orvos sem bíztatott sok jóval. Aztán furcsa mód mégis gyorsan talpraálltam, s Borisz Ejf- man koreográfiájában, A félbeszakadt dalban én kaptam meg a főszerepet: a dekabrista mozgalom vezetőjét. Rettentően nehéz feladatnak bizonyult, de amikor eltáncoltam, azt mondta a mesterem, hogy jó voltam. Akkor úgy éreztem, megérte, mégis csak tanultam valamit. Aztán hazajöttem és hónapokig néma csend volt körülöttem. Még tavaly ősszel is eléggé kilátástalannak láttam a helyzetemet. Nagyon fájt, hogy keveset foglalkoztattak, de még a legjobb barátomnak sem árultam el, hogy mi bánt. Aztán váratlanul minden jóra fordult. Egymás után bízták rám az érdekesnél érdekesebb feladatokat. — A legizgalmasabbat gondolom, a Macskákban kapta.- Amióta láttam a Hairt, én mindig ilyen szerepre vágytam. Amikor elkezdtem próbálni, már majdnem kész volt az összes jelenet. „Itt bejösz és csinálsz valamit“- nekem már csak ilyen instrukció jutott. Tehát az, amit csinálok az én fejemben született meg. És azóta, amióta odafigyelnek rám, a közérzetem is más. Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy fordult a kerék. SZABÓ G. LÁSZLÓ AMI A MAI LENGYEL NÉZŐ SZÁMÁRA ÉRDEKES... Négyszemközt Járt Pawel Gawlikkal a varsói Köztársasság Színház igazgatójával és művészeti vezetőjével • Lengyelország hatvanöt színházának kilencven társulata van. Varsóban tizennyolc színház működik, s a közelmúlban nyílt meg egy további, a KÖZTÁRSASÁG SZÍNHÁZ (Teatr Rzeczypospolitej). A pontosság kedvéért: nem igazi színház, hanem egy művészeti intézmény jött létre. JAN PAWEL GAWLIK igazgatót és művészeti vezetőt kérdeztük az új létesítmény küldetéséről.- A Köztársaság Színház létrehozásával az volt a célunk, hogy a vidéki színházak figyelemreméltó elődásait .Varsóban is bemutathassuk, de nemcsak a fővárosban, hanem más városokban is. Azt akarjuk elérni, hogy ami jó, érdekes, művészi szempontból kiváló a vidéki színházakban, minél nagyobb visszhangot kapjon, és minél szélesebb közönség láthassa. Mindenekfelett művészi követelményeket támasztunk, olyan repertoár összeállítására törekszünk, amely a mai lengyel néző számára érdekes. Mivel mind a kortárs, mind a klasszikus drámairodalom jellemzője a nemzeti, társadalmi és erkölcsi problematika, úgy vélem, a darabok megválasztásával nem lesz gondunk, lesz miből válogatnunk. Egyelőre inkább szerényebben akarunk dolgozni, csakis a legérdekesebb előadásokat tűzzük műsorra. Varsóban évente tíz bemutatót tartunk, vidéken húszat. • A Köztársaság Színházban varsói társulat nem játszhat?- Varsóban nem, vidéken azonban igen. • Ha új színház létesül, épületre is szükség van. Hol játszik a Köztársaság Színház?- A Kultúra és Tudomány Palotájában. Színháztermünk közös a Drámai Színházéval. S mivel mindkét színház igazgatója én vagyok, eleve kizárt minden konfliktus. Mindkét színházat úgy irányítom, hogy egyik a másikat ne akadályozza. • És valóban nem akadályozza?- Nem. A Köztársaság Színház havonta négy előadást tart, s ezt a Drámai Színház együttese nem érzi meg. Sőt, inkább valamiféle erkölcsi haszon származik belőle, 0 ön mindkét színház igazgatója. Jó ez?- Számomra semmiképpen nem, hiszen többletmunkát jelent. Komolyan véve a válaszadást: erre nehéz felelni, mivel nem egyenrangú színházakról van szó. Az egyik igazi drámai színház, társulattal, műszaki személyzettel, megvan a maga jellegzetessége, a repertoárja - a másik viszont , mint mondottam, inkább művészeti intézmény. • S ki dönti el, hogy milyen előadások kerüljenek a közönség elé?- Az igazgató és a művészeti vezető. Ézért kapják a fizetést! A felelősség az enyém, de a jövőben szeretnénk egy műsorbizottságot létrehozni, melynek tagjai megtekintenék a vidéki előadásokat. • Mióta igazgatója a Drámai Színháznak?- Pontosan azóta, amióta a Köztársaság Színháznak: április tizenötödike óta. Korábban hat évig a lengyel tévészínházat igazgattam, azelőtt pedig a krakkói Régi Színház igazgatója és művészeti vezetője voltam. • A Köztársaság Színház első bemutatója Stanislaw Wyspianski Felszabadítása volt. Véletlen ez?- A legkiválóbb előadással kezdte működését a színház, amilyen Lengyelországban e pillanatban létezik.A darabot jól ismerem, a bemutatóra még az igazgatóságom alatt került sor. Az új színház sok vita, sót tiltakozás után jött létre, de azt szeretnénk, hogy éppen azt a feladatot teljesítse, olyan küldetése legyen, amiről maga a darab szól. • Hogyan fogadta a közönség a bemutatót?- Nem számítottunk ekkora sikerre. • Külföldi vendégszerepléseket is terveznek?- Egyelőre otthon szeretnénk közönséget toborozni. Ez a küldetésünk. A lengyel színház megteremtője, Wojciech Boguslawski sem tett mást, mint járta az országot az előadásaival. • Fel sem vetődött, hogy egyszer majd a Köztársaság Színháznak saját társulata legyen?- Nem, hiszen akkor ez a színház egy lenne a sok közül, így meg az ország legjobb előadásait a fővárosi közönség elé vihetjük. • Milyen kapcsolat fűzi önt Csehszlovákiához?- A krakkói Slowacki Színház egyszer, elég régen Bratislavában vendégszerepeit. Moliére Don Jüanját adtuk elő nagy sikerrel. Szorosabb kapcsolatunk ez ideig nincs, de meggyőződésem, hogy rövidesen lesz, hiszen színházaink között ez történelmi szükségszerűség. KOPASZ CSILLA Ébren tartani a néző kritikai szellemét Bertolt Brecht Koldusoperájának ősbe- mutatója ötvenhat évvel ezelőtt volt, Berlinben. A próbák mindössze egy hónapig tartottak. A színészek augusztus elsején ismerkedtek meg a művel, s harminc- egyedikén megtartották a bemutatót. A munka szinte éjjel-nappal folyt, hiszen új színház megnyitására készültek a szokatlanul új darabbal. A közönség már tódult a premierre, a produkció viszont még mindig nem volt kész. Ennek ellenére 200 előadást tartottak belőle - megszakítás nélkül. Ezt a színháztörténeti tényt azért érdemes megemlíteni, mert azóta számtalanszor megismétlődött más színházakban. Annyira sokrétű, szerteágazó tevékenységet kívánnak az előkészületek, hogy a produkció megvalósítói a bemutató napján úgy érzik: most kellene elkezdeni a munkát. A közönség viszont a heterogén művészi eredmény ellenére rendszerint kegyeibe fogadja a Koldusoperát. Ez egyetlen produkciót sem ment fel a sikertelenség vádja alól, a tény azonban tény marad, ami még inkább a darab erényei mellett szól. A Koldusoperát világszerte sikerdarabként tartják számon. Bratislavában és Prágában 1928-ban, Budapesten 1930- ban mutatták be először. 1945-ig Csehszlovákiában érte meg a legtöbb premiert, bár az előadásokat többnyire német nyelven tartották. Napjainkig csaknem ötven alkalommal tűzték műsorukra hazánk különböző színházai. A Magyar Területi Színház komáromi társulata most készül második Brecht-bemutatójára. (A szerző két egyfelvonásosát: Carrar asz- szony puskái; Szophoklész Antigonéja 1977. január 14-én tűzte műsorára.) Az idők folyamán többféle értelmezésben került színre a Koldusopera. Csináltak belőle operettet, s megrendezte maga Brecht is - az általa vezetett színházban, a Berliner Ensembleben. A közönségsiker ellenére a kritika azokat a produkciókat fogadta elismeréssel, amelyek nem igyekeztek kiiktatni a darab társadalomelemző, bíráló szándékát. A Magyar Területi Színház a szerző eszméinek megfelelően kívánja interpretálni ezt a művet. Egy olyan dekadens társadalom bírálatát szándékozik felmutatni, amelyben deformálódottak az emberi kapcsolatok, s amely a törvény erejével védi a törvénytelenségeket. Az ilyen állapotok elöbb-utóbb nyílt erőszakhoz (történelmi példákkal élve: a fasizmushoz) vezetnek. Az ősbemutató utáni időszakban mindig Bicska Maxit állították az előadások középpontjába. A későbbi rendezések Peachumra testálták ezt a „szerepet“. Miután a rendezővel többször elolvastuk a darabot azzal a céllal, hogy más-más figurát helyezzünk a cselekmény középpontjába, úgy döntöttünk, hogy Polyt tesszük meg az előadás főszereplőjévé. Ő egyszemélyben testesíti meg mindazt, ami külön-külön jellemző Peachumra, Peachumnéra, Bicska Maxira, illetve Brownra. Ezeknek az elidegenedett embereknek az életét már csak a pénz, illetve a szex képes befolyásolni. A kapcsolatuk szinte minden esetben olyan, mintha üzleti tárgyalást folytatnának. Az életük egyetlen „nagy“ biznisz. Ebben a konstellációban Bicska Maxi szimbolikus figurává válik, aki az összekötő kapocs szerepére Ítéltetett a banda és a hatalom között. Brown szerepköre viszont jelentősebb lesz (előadásunkban Filchet is ő játssza „álruhában“): Ebben az értelmezésben a banda „igazi“ vezére Zsebes Jakab, s a ,,helyettese“ Lóvé Mátyás. Általában a többi szerep is jelentékenyen megváltozik, annak ellenére, hogy az eredeti szövegen igen keveset módosítottunk. Brecht a régi és - a különböző ,,izmusokkal“ ismét jelentkező - újromantika ellenében következetesen a realizmus szószólója volt. Egyszerre volt hagyományteremtő és újító. Koldusoperájának szokatlan volt a vásári hangja, pedig csupán hagyományokat élesztett általa. Sokáig az a nézet uralkodott, hogy Brecht felrúgja a színházi művészet realista alapjait. Később, amikor az expresz- szionista kísérletektől a didaktikus tan- drámákon át eljutott epikus színházi koncepciójának kidolgozásához, bebizonyosodott, hogy a hiedelmekkel ellenkezőleg: Brecht minden művésztől teljes realizmust követel. Maga nem egyszer megfogalmazta, hogy darabjainak előadásához „intelligens színészekre“ van szükség. Olyanokra, akik kellő differenciával alkalmazzák a színpadon azokat a lehetőségeket, amelyek a mindennapi beszédben, a fennkölt nyelvezetben, illetve egy-egy dal előadásában rejlenek; akik az érzelem és az értelem kölcsönhatását dialektikusán értelmezik; akiknek a mozgása ugyanolyan beszédes, amilyen mozgalmas a beszéde; akik eljátszói és bírálói is a saját szerepüknek stb. Élete utolsó éveiben - felülvizsgálva az epikus színházról vallott elveit - kidolgozta a „dialektikus színház“ koncepcióját. Ma ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével és továbbfejlesztésével szokás színpadra állítani a Brecht- múveket. A realista alapállás a mérvadó. A különböző rendezések elidegenítő eszközként alkalmazzák a szatírát, az iróniát és a groteszket. Az antiillúzió szerepe is módosul a mai előadásokban. A legfontosabb cél azonban nem változott. ,,Éberen kell tartani a néző tudatosságát, intellektuális képességeit és kritikai szellemét“. A MATESZ előadásában - egyebek között - erre szolgál majd az előadás ,, kettős cselekménye ‘ KMECZKÓ MIHÁLY ÚJ SZÍ 14 1983. XII. 1
