Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-16 / 50. szám
ÚJ szú 1983. XII. 16. Borisz Verzub és kis védencei A magas tornácon a kicsinyek „járművei“: gyermekkocsik, szánkók sorakoznak. Véget ért az óvodában a „munkanap“. Felmegyek a harmadik emeletre, benyitok a „Vezető óvónő“ feliratú ajtón, egy fiatal, feketeszemű, fehér köpenyes férfi fogad. Bemutatkozik: Borisz Verzub, az óvoda vezetője. A férfi vezető olyan ritka jelenség az óvodákban, hogy ajtajára nem akadt illő névtábla sem. ... Néhány évvel ezelőtt Borisz Verzub hazafelé tartott a munkából. Akkor még építőmunkás volt. A metrón szemben vele egy férfi ült, ölében kisfiút tartott. Az ittas apa hajánál fogva ráncigálta gyermekét.- Sokáig nem tudtam elfelejteni a kisfiú arcát - meséli Borisz. - Milyen védtelenek a gyermekek, mennyire kiszolgáltatottak a felnőtteknek. Valószínűleg akkor gondolkodtam el ezen először igazán. Amikor megláttam a felhívást, hogy a tanítóképző felvételt hirdet olyanok számára, akik óvónők akarnak lenni, jelentkeztem. „Ki fog vizsgázni: a felesége, a nővére?“ - érdeklődtek. „Nem, én magam szeretnék.“ „Bizonyára tudja, hogy... férfiakat nem veszünk fel, ez női pálya!" A Művelődésügyi Minisztériumhoz fordult segítségért. A főelőadó meghallgatta, és ámulatában összecsapta a kezét. „Csak nem?“ - hitetlenkedett és megpróbálta rábeszélni, hogy iratkozzon be a pedagógiai főiskolára, ahol általános iskolai tanítókat képeznek. Sokáig tartott, míg Borisznak sikerült Moszkvában mindössze két „óvóbácsi“ dolgozik. Egyikükről szól ez az elbeszélés őt meggyőzni arról, hogy milyen nagy szükség van férfiakra is az óvodákban. „Csak kísérletképpen“ egyezett bele végül a főelőadó, és felhívta a tanítóképző igazgatóját. Boriszt felvették. Amikor azonban elérkezett az első óvodai gyakorlat, majd az elhelyezés ideje, ismét meg kellett vívnia a maga csatáját, ezúttal a gyermekintézmények vezetőivel. Egyik sem kívánta óvodájában alkalmazni őt. Verzub fel volt háborodva, hiszen az óvodákban oly annyira kevés a szakképzett nevelő, hogy nőket minden pedagógiai szakképzettség nélkül azonnal felvesznek. Mindenhol ugyanazzal a bölcs frázissal utasították el, mely szerint: „A nő - anya!" A férfi pedig apa - jött indulatba Borisz, felidézvén az akkori vitákat. Miért hatódunk meg gyermekkocsit toló fiatal apák láttán? A férfiaknak kötelessége részt venni a családi, az iskoláskor előtti és az iskoláskori nevelésben. Én éppen ebben látom a férfi társadalmi szerepének kiteljesedését. Mindnyájunk előtt ismertek az egyoldalú anyai nevelés szomorú következményei: az infantilis, gyámoltalan, gyakran szeszélyes kisfiúk. A kislányok is megsínylik a férfi nevelő hiányát. Sok családban,“ különösen ott, ahol nincs apa, gyakrabban találkozunk kötekedő, mogorva kislányokkal. Az óvodában eltöltött néhány éves nevelői munka során Verzub valamennyi korcsoporttal (háromtól hatévesig) megismerkedett. Gyakran dolgozott egyedül, dajka nélkül két műszakban. Öltöztette, vetkőztette, etette az apróságokat, lefektette őket aludni, játszott velük, tanította őket. A nevelő és a gyerekek boldogok, kölcsönösen szükségük van egymásra- A gyermekekkel való foglalkozás megköveteli, hogy közel kerüljünk hozzájuk, megszerettessük magunkat velük. Ehhez nem elegendő csupán a jó kapcsolat, hanem életük eseményeit velük együtt kell megélni. Volt szerencsém érezni ezt a közelséget, amikor együtt ettem velük, amikor hol az egyik, hol a másik szájába dugtam a kanalat, akkor, amikor a fáradtságtól velük együtt én is elaludtam, amikor ébredés után sorban megmosdattam őket. Sok ismerősömnek az a véleménye, ha egy férfi óvodában dolgozik, elveszíti férfiúi méltóságát, mintegy „elnőiesedik“. Ellenkezőleg! Ha körülötted gyermekek vannak, köteles vagy őket megvédeni - erősnek és igazságosnak kell lenned. Csak itt, a gyermekek között éreztem meg azt, mit jelent boldog embernek lenni. Azt mondják, a boldogság tiszavirág életű. Nekem azonban tengernyi jut belőle. Borisz Verzubot nemrég kinevezték vezetőnek. De most sem az irodájában ül, hanem mint régen, sokat van a gyerekek között, foglalkozást is vezet.- Mit csinál nálatok Borisz Matvejevics? - kérdeztem az egyik kisfiútól.-Ő a mi mamánk - vágta rá gondolkodás nélkül a fiúcska.- Nem, a papánk-javította ki őt egy szúrós barna szemű kislány. Akik nem hittek Borisz Verzub igazában, most meggyőződhettek arról, hogy mennyire előnyös férfi nevelő alkalmazása az óvodában. A férfi nevelők általában higgadtabbak, tartózkodóbbak, mint a nők. Ez pedig igen fontos, mert az ingerlékenység gátló tényező a nevelésben. Látták már, hogy igyekeznek a gyermekek, ha egy olyan férfi dolgozik velük, aki tud polcot szögelni, széket javítani? A gyalu, a kalapács, az ásó mégiscsak férfiaknak való szerszám. Mennyire örülnek a gyermekek, amikor kinn a szabadban Borisz Verzub szíwel-lélekkel futballozik vagy hógolyózik velük, ha együtt építhetnek hóból várat! Érdemes megfigyelni, hogy változik meg a szemünk láttára az öt-hatéves kislányok magatartása, amikor csoportjukat meglátogatja az óvoda vezetője. „A férfi nevelő hatása az óvodás korú gyermekek személyiségének alakulására"-ez a témája Verzub szakdolgozatának, ugyanis jelenleg a pedagóiai főiskola esti tagozatán tanul. Természetesen, egyáltalán nem szükséges, hogy a férfi pedagógus óvóbácsiként élje le életét, de hasznára válik, ha fiatalon óvodában is szerez gyakorlatot, ahol sokkal közelebb kerül a gyermekekhez, mint az iskolában. Hiszen a fiatalemberek - jövendő apák. Az apaság, a felelősségtudat, ha úgy tetszik, a lovagiasság - a legfőbb férfitulajdonság. Ez Verzub véleménye.- Általános tapasztalat, hogy a pedagógiai tanácskozások alkalmával a teremben szinte csak nők ülnek, az elnökségben viszont férfiak. Rendjén van ez? Néha legszívesebben odakiáltanék: „ Férfiak! Elég az ülésekből! Gyerünk a gyerekek közé!" (Szputnyik) Család és demográfia A Szovjetunióban a népesség gyorsabban növekszik, mint a világ gazdaságilag fejlett országainak többségében. Ennek ellenére a szovjet demográfusok úgy vélekednek, hogy a népesség nem megfelelő ütemben nő. Statisztikai adatok szerint az átlagos szovjet család létszáma három és fél fő, vagyis az egy-két gyermekes családok vannak többségben. A közvéleménykutatások szerint az első gyermeket gyakorlatilag minden nő akarja, a másodikat a nőknek körülbelül a fele, a harmadikat viszont (amely döntő a lakosság gyarapodása szempontjából) a nőknek alig néhány százaléka. Megszűnt a sokgyermekes család gazdasági alapja - a gyermekek már nem töltik be az idős szülők „nyugellátási rendszerének“ szerepét, mint a múltban, ezt a funkciót átvette az állam. Kiderült tehát, hogy a harmadik gyermekre most inkább a társadalomnak van szüksége, mint a családnak. Lehet-e itt kölcsönösen elfogadható megoldást találni? Lehet, mondják a demográfusok, de ehhez meg kell szilárdítani a családot. Szerelem - konfliktus - válás A Szovjetunióban a házasságok túlnyomó többségét szerelemből kötik, a szerelem az első számú oka és alapja a házastársi kapcsolatnak. Ennek ellenére 1982-ben körülbelül egymillió válást regisztráltak. A Szovjetunióban a válások gyakorisága az utóbbi húsz év alatt több mint háromszorosára nőtt. Aligha lehet vigasz, hogy a válásjárvány kiterjedt más fejlett országokra Í3. Ahhoz, hogy megérthessük e folyamat lényegét, idézzük fel, mi volt a család alapja évszázadokon át. Nem csupán és nem annyira a szerelem, mint inkább a vallási előírások, a válás korlátozása, sőt helyenként tilalma. De legfőképpen az, hogy a nő nem volt egyenjogú a férfival, függött tőle. Ma a Szovjetunióban a nők egyenjogúak a férfiakkal az élet minden területén. A munkaképes nőknek több mint 92 százaléka az ország népgazdaságában dolgozik, a munkásoknak és az alkalmazottaknak több mint a fele nő. A szovjet nők munkájukért a férfiakéval egyenlő díjazást kapnak, anyagilag függetlenek. Általában magas a nők iskolázottsági szintje: az ország tudományos dolgozóinak 40 százaléka nő, körülbelül 118 ezer nőnek van tudományos fokozata. Természetes, hogy a mai nő - aki gazdaságilag önálló, akinek komoly szellemi igényei vannak, s állandóan társaságban forog - a múlthoz képest jóval magasabb követelményeket támaszt a házassággal szemben, és viszonylag könnyen választja a válást: a Szovjetunióban az esetek kétharmadában a feleség a kezdeményező. A konfliktusok rendszerint azzal kezdődnek, hogy a házastársak eltérően vélekednek a háztartás kérdéséről. Egyes férfiak mind a mai napig meg vannak győződve arról, hogy a házimunka csak az asszony dolga. Nem csoda, hogy ilyen esetekben a feleség nem akarja zokszó nélkül „viselni a keresztjét“... A szociológusok további érdekes megfigyelése: ma már az általános felfogás szerint a házasságnak nem csupán kívánatos, hanem elengedhetetlen feltétele a családon belüli lelki összhang. A házasságok felbomlásának egyik lényeges oka az is, hogy az egybekelők nincsenek lelkileg felkészülve a házastársi szerepre. Az állam népesedéspolitikája A családi és házassági viszonyok terén mutatkozó negatív jelenségek nyugtalanítják a szovjet társadalmat. A válások számának növekedése hátrányosan hat a születések számára, nehezíti a gyermeknevelést a csonka családokban, fékezi sok társadalmi probléma megoldását. Ezek közé tartozik a magányosság problémája: az elvált férfiaknak csupán körülbeül a fele, az elvált nőknek 40 százaléka lép újból házasságra. A család megszilárdítása természetesen nem korlátozódik csupán a válások számának csökkentésére. A feladat sokkal szélesebb körű, a családot mint társadalmi intézményt kell megszilárdítani. A szovjet állam éppen ezért aktív népesedéspolitikát folytat. A többi közt a legutóbbi rendeletek értelmében a szülő nő fizetett gyermekgondozási szabadságot kap a gyermek egyéves koráig terjedő időre, a dolgozó anya egyszeri szülési segélyben részesül. Növelték az egyedül álló anyák családi pótlékát, tervbe vették, hogy a sokgyermekes anyákat nyúgdíjkedvezményben részesítik. Különös gondot fordítanak a fiatal házasokra: előnyt élveznek állami lakáskiutalásnál, bizonyos adó- kedvezményekben részesülhetnek, más állampolgároknál kedvezőbb feltételek között vehetnek fel pénzhitelt. A családot a gyermekek gondozásában és nevelésében segíti a bölcsődék és az óvodák kiterjedt hálózata: ezekben az intézményekben ma 15 millió kisgyermeket nevelnek. Az állam kötelezte magát: a kilencvenes évek elejére biztosítja, hogy minden család elhelyezhesse gyermekeit bölcsődében vagy óvodában. A szovjet állam a népesedéspolitika terén fő feladatának tekinti, hogy növelje a család anyagi jólétét, javítsa lakáskörülményeit, segítséget nyújtson a gyermekek neveléséhez, juttassa több szabadidőhöz a dolgozó anyákat (a dolgozó anya a vállalatvezetéssel való megállapodás alapján csökkentett munkaidőben dolgozhat, rövidítheti a munkahetet, változó munkarendet alakíthat ki magának), s emellett szükségesnek tartja a rendszeres felvilágosító munkát. Például a Pedagóiai Tudományok Akadémiája ■felkészítette azt a tananyagot, melynek alapján a felsőtagozatos fiúkat és lányokat felkészítik a családi életre. Ezt most kísérleti tantárgyként tanítják 189 iskolában. (A Moszkvai Rádió alapján)
