Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-09 / 49. szám
szú XII. 9. A népi gyermekjátékok és mondókák után kutatva a galántai járásban - egy kedves ismerősöm tanácsára - felkerestem a Felsöszeliben (Horné Saliby) élő Takács Ferencnét, Irma nénit. Miután elmondtam neki jövetelem célját, elővett egy nagyméretű füzetet, amelyikbe belelapozva egyik oldalról is, másikról is a bejegyzések tömege tárult elém. A bőség láttán arcom biztos, hogy elárulta meglepődöttségemet. Hol a füzetre, hol a gazdájára néztem. Az egyszerű, mosolygó arcú falusi asszonyra. Az egyszerűre? Nem. A nagyszerűre! Arra, aki minden előképzettség nélkül történelmi, helytörténeti, irodalmi és néprajzi ismeretanyagot gyűjtött füzetébe, de ezen túlmenően még a tárgyi néprajz alkotásaiból is található nála néhány darab. Arra a kérdésre, hogy mindezt miért csinálja és kinek, a legegyszerűbb természetességgel mondja: Hogy megmaradjon, a gyerekeimnek és az unokáimnak. Kedves Olvasó, ne sajnálja az időt, lapozzunk bele együtt Irma néni füzetébe. ' Időjárás ,, Nagyon régi hivatalos följegyzések az időjárásról: 1327-ben olyan enyhe tél volt, hogy januárban kivirágoztak a fák, pünkösdkor arattak, Jakab-napkor pedig szüreteltek. 1473-ban havas tél volt, de a nyár és az ősz olyan meleg, hogy a fák kétszer virágoztak, októberben másodszor, s Márton-napkor cseresznyét lehetett enni. 1572-ben olyan lágy tél volt, hogy januárban már zöldültek a fák, a madarak visszajöttek. 1628-ban enyhe tél volt, utána iszonyú szárazság következett. Egész Európa éhezett. 1650-ben lágy tél volt ismét, majd korai tavasz, áprilisban már mézet pörgettek." - Ha hiszik, ha nem, ez így volt. De vajon hogyan lesz száz év múlva? Majd meglátjuk... Babonák Ezekből is olvassunk el egynéhányat: ,,Újévkor rétest sütöttek, azt hitték, hogy ha a rétest jó nagyra elnyújtják, akkor az életüket is megnyújtják. Hogyha nagypénteken esett az eső, azt mondták, hogy tűzeső esik, rossz termés lesz. Karácsonykor nem szabadott csavarogni, mert szétszélednek, elvesznek a baromfiak; söpörni, szemetet vagy hamut kivinni sem volt szabad, mert kisöprik a szerencsét. Karácsony este lencselevest vagy borsót főztek, hogy sok pénzük legyen“. Régi gyógyítások a faluban ,,Hogyha valakinek kelése volt vagy megütötte a kezét, vagy a lábát és az gennyezett, meleg tehéntrágyát, törött bodzalevelet, nagyboldogasszony tenyerét, pirított vöröshagymát vagy édes túrót tettek a sebre és bekötötték. Az édes túrót úgy készítették, hogy egy kis tejet öntöttek egy pohárba, adtak hozzá egy kanál ecetet, ami a tejet azonnaU túróvá változtatta. Fülfájáskor a kövirózsa nedvéből, nálunk fülbecsavarónak hívták, csepegtettek a fülbe. Ha valakinek a lába fájt, ecetes sárga földdel kenték be, ahol meg volt dagadva. A kirepedt kéz orvossága a birkafaggyú volt. Ha valakinek a szemébe beleesett valami, akkor rákszemet tettek a szemébe, az kihozta a piszkot belőle. Ha valakinek megrepedt a lábában a csont, a feketema- dár-levél gyökerét megtörték, azt tették a törött részre és bekötötték. Vérhasra embernél és állatnál egyaránt a törött »tökcsupkát« használták. Ha télen valakinek a lába megfázott, viszketett, »vizestetüs« volt, akkor petróleummal kenték be, vagy pedig amikor a tűz égett, kivették a hamutartót és a forró hamun jól megsütögették, megszárítgatták a lábat. Torokfájáskor a gyereknek megkenték a torkát petrós tollal...“ - Ha valaki kételkedne a felsorolt gyógymódok hatékonyságában, még Irma néni sem haragszik meg, ha kipróbálja őket. Elvégre, próba szerencse. Lakodalmas szokások „Hogyha más faluba vitték a menyasszonyt, akkor kocsival mentek, elkötötték az utat előtte, és ki kellett váltani a menyasszonyt, Amikor valamely falun keresztülmentek, diós, mákos patkót, kalácsot vagy kulcsos lepényt dobáltak a nézők közé vagy aprópénzt dobtak le a gyerekeknek, akik még össze is verekedtek érte. Amikor a menyasszony az anyós házához ért, először ki volt csukva; zörgettek, megkérdezték bentről, kit keresnek, és beszóltak, hogy az új asszonyt. Ekkor kitettek eléje egy vödör vizet, azt fel kellett neki rúgni, hogy lássák, milyen ügyes, aztán összetörtek előtte egy tányért és szétszórták a szemetet, azt össze kellett neki söpörni, raktak egy kis tüzet, azt át kellett ugrani, hogy tüzrölpattant legyen. A kútba annyi gabonaszemet dobtak, ahány gyereket akartak... Éjfélkor a menyasszonytáncnál egy széket kitettek középre, rátettek egy szitát, ebbe dobálták a pénzt a menyasszonynak. Mielőtt megkezdték a menyasz- szonytáncot, a vőfély elmondta a verset: Itt áll előttünk az ékes menyasszony, Hogy menyasszonyfejjel még egyet mulasson. Táncoljon hát vele mindenki egy kurtát, De le ne tiporják cipőjének sarkát. Gondoljanak arra, hogy drágáért varrták, És aztán tömjék meg bankóval a markát. Eladó a menyasszony! Amikor vége lett a menyasszonytáncnak, a vőlegény egy jó nagy bukszát hozott magával, beletette a szitába, majd az egészet a menyasszony ruhájába döntötte, fölnyalábolta őt és kiszaladt vele egy másik helyiségbe, ahol aztán megszámolták, hogy mennyit kaptak. A menyasszonytáncnál nálunk a cigányok ezt a nótát húzzák: Menyasszony, vőlegény, De szép mind a kettő, Olyan mind a kettő, Mint az aranyvesszö. Éljen mind a kettő! S végül álljon itt egy esküvői távirat: Kívánunk sok boldogságot, sikert, Egy év múlva két aranyos ikert. S hozzá egy aranykezű nagymamát, Ki fölneveli az összes unokát. S végül pedig szeresse a papa a mamát, Hogy szaporodjon a (pl.) Takács család! Szegény nagymamák. A boldogság és a siker a fiataloké, az iker meg legyen a nagymamáké. Az aranykezű nagymamáké, akiknek még a mai napig sem adatott meg a lehetőség, hogy elfelejtsék azokat a dalokat, amelyekkel egykor gyermekeiket álomba ringatták. Sajnos ezekre a dalokra a gyermekeik már alig-alig emlékeznek. De majd bűnhődnek tudatlanságukért: egyszer majd ők is lesznek nagymamák! Altatók „Valamikor az anya dallal ringatta álomba gyermekét. Ilyen dal volt a következő is: Tente, baba, tente, Késő van már, este. Aludj, aludj, szól a harang, A szemedet csukd be. Álmodj a rózsákkal, Rózsák illatával, Angyaloknak csengő-ringó Csillag hintójával.“ Mesék ,,A madi bicska meséje. A törökök a madi erdőben táboroztak. Amikor megebédeltek, a bicskájukat beleszurkálták a fákba, főleg a bodzabokrokba. Volt sárga, piros, zöld, kék színű bicska, szóval többféle bicska volt. A magyarok megtámadták és elkergették a pogányokat. Amikor a törökök eltakarodtak onnan, nem volt idejük a bicskájukat kihúzni a fákból, ezért ott hagyták. Amikor a csatazaj elült, a falu népe kiment az erdőbe, hátha talál valami élelmet. Megtalálták a bicskákat. Nagyon elcsodálkoztak, hogy hogyan kerültek azok a bicskák oda, azt gondolták, hogy a bokrokon termettek. Minden bicskát összeszedtek, csak a zöldeket nem. Azt mondták, hogy azok még éretlenek...“ - Melegen ajánlom a madiak- nak, hogy menjenek ki újra abba az erdőbe és nézzék meg, hátha azóta már megértek azok a bicskák. Szólásmondások Irma néni füzetében legalább öt-hat oldalon keresztül gyönyörködhetünk a „nyelvünk virágaidnak is nevezett közmondásokban és szóláshasonlatokban. Álljon itt ezekből is egy csokornyi: Annyit ér, mint a fejetlen csizma szár nélkül. (Semmit sem ér.) Akkora fülei vannak, hogy egy pár papucsa kitelne belőlük. (Nagy fülei vannak.) Olyan rongyos a ruhája, hogy száz macska nem fogna meg benne egy pocikot. (Nagyon rongyos. Egyébként a pocik egeret jelent.) Kijárta az ökörgimnáziumot. (Buta.) Olyan rossz a háza teteje, hogy ha Pozsonyban esik, őnála már becsurog. (Nagyon rossz.) Hatvan évig tartsa el az apja, azután már a nyugdíjból is megél. (Lustára.) Úgy élnek, mint a galambok: hol az egyik röpül ki a dúcból, hol a másik. (A házastársak állandó viszályban élnek; hol az egyik költözik haza a szüleihez s jön vissza, hol a másik.) Ha nem tetszik, verje a fenekit a gerebenbe. (Az elégedetlenkedőre.) Ég, mint Vezekény. (Nagyon ég. A régi tűzesetek emlékét őrzi.) El van förmedve, mint a nyéki búcsú. (Méregbe gurult. Egy régi feketenyéki búcsú emlékét őrzi, amikor is a szép idő csúnyára fordult, s a vihar feldöntögette a búcsúsok sátrait.) Aki hoz a házhoz pletykát, az visz is. Hajlik, mint a német nóta. (Nagyon hajlékony.) Mondd meg a szemibe, hogy a fülibe ne menjen! (Jelenlétében mondd meg a véleményedet.) Könnyebb egy gyereket szerezni, mint egy kispárnát. Farkaséi szalonnát reggelizett. (Vöröshagymát evett reggelire.) Lukas fogba gyufaszálat kell tenni, ha fáj, majd kiáll. (Ti. kiáll a gyufaszál, de nem a fájás.)“ Találós kérdések „Láttál már kenderből tornyot. Aki nem tudja a helyes feleletet, így okoskodik: Kenderből tornyot? Ugyan, ki látott már kendertornyot?! A helyes felelet: Nem is egyszer. Beleálltam a kenderbe, és néztem a templom felé. Azt is szokták kérdezni, hogy: Elhiszitek, hogy két szeli gyerek megeszik egy kocsi dinnyét? Ó, az nem létezik, két gyerek meg nem eszik egy kocsi dinnyét. Hát két szeli gyerek megeszik egy kocsi dinnyét, nem is elég neki. Mert hát két Szeli: Alsó- és Felsőszeli.“ S végül álljon itt egy harmadik találós kérdés is. Ez mit jelent: Imingiri, visiri, Piris cipi libiri. A megfejtést majd a tollfosztás után megleli mindenki. Gyermekjátékok Kitűnik közülük a Szarkatúró című játék. „A gyerekek egymás mögé guggolnak, majd az alábbi dalocskát énekelve szökdécselnek, közben testük előtt és mögött felváltva tapsolnak: Szarkatúró, szarkatúró, ördög unta. Mért szereted az én lányom, Tolvaj katona? Majd a bíróhoz vitetlek, Kalodába, kalodába Betétetlek. Hüccs ki, disznó, a búzából, Meg ne edd a búzát, Mert búzának nagy az ára, Megkérik az árát. Hej, túró, reszelő, Férjez ment a meszelő, Házasodik kalapács, Elvette a piszkafát.“ Ezt a játékot valamikor a fonóban játszották, amikor már kezdett rajtuk erőt venni az álmosság, hogy kissé felfrissüljenek. Esti torna helyett ma is hasznosítható. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt megkísérelhetik. Népdalok A sok közül legalább kettő álljon itt bemutatásképpen: Felsőszeli bíró udvarába, Térdig jár a kis pejlovam a sárba. Talán bizony el is estem volna, Ha a bíró lánya a szeretőm nem volna. Felsőszeli bíró kis kertjébe Megérett a ropogós cseresznye. Olyan piros, mint a csöppentett vér, Meghalok a régi szeretőmér. És egy másik, „nagyon régi“-nek nevezett dalocska: Atyafi, atyafi, sej, atyafi, A subám, a szűröm, hej, adja ki! Enyém az a ménes, amely ott legel, Melyet az emberek hajtanak el. Egyébként áruljam el, hogy az első dalt a Zselízi Népművészeti Fesztiválon is énekelték, és nem is akárhogyan! Sajnálom, hogy helyszűke miatt egy egész csokorra valót nem adhatok Irma néni dalaiból. Persze ha adnék is, dallam nélkül ezek úgyis csak színtelen virágok volnának. Házkészítés régen „A házakat vagy sövényfalból készítették vagy vályogból, vagy ahogyan nálunk mondták, válylokból. A sövényfalat úgy csinálták, hogy a ház négy sarkába akácfa gerendát vertek, s ugyanígy még közbe is tettek jó erős gerendákat, ezekre „szorítóleceket“ szegeztek, közbe karókat is vertek, ezek közét pedig kifonták fűzfavesszővel, ágakkal, majd törekes, pelyvás sárral beverték. Azután ugyanilyen sárral tapasztották, ezt úgy mondták, hogy kikörmölték, kézzel és ujjaikkal egyformára igazították, s csak azután simították ki. Tetejét eleinte náddal, majd zsúppal, illetve zsindellyel fedték be.“ Hol vannak ma már ezek a zsúppal fedett házak, beleolvadtak emlékeinkbe, dalainkba: Zsuppos a házunk teteje, Rászállott a cinege. Hess le róla, cinege, Beszakad a teteje. Vályogvetés „A válylokot is törekes sárból csinálták. Először is kerestek neki való jó sárga földet, ezt összekeverték búzatörekkel, vízzel, nagy kapával néhányszor átvágták, közben gyúrták lábbal, és ha kész volt a sár, „válylokvető- vel“ kivetették. A válylokvetőbe kézzel belevágtak egy jó csomó sárt, benyomkodták, majd vizes kézzel elsimították a tetejit. A rámát minden válylok előtt belemártották vízbe, hogy könnyebben lehúzhassák a válylokokról. Szép sorba vetették őket, az aljukat törekkel meghintették, hogy amikor megszárad, könnyebb legyen átfordítani a másik felére. Amikor elkészültek, piramisszerü kupacokba rakták, hogy minden oldalról jól kiszáradjanak.“ A vályogtéglából' épült házak ugyanúgy őrizték a család melegét, mint a mai modern építőanyagból készítettek. Vagy talán jobban? Mosás ,,Amikor még nem volt mosópor, akkor esővízzel vagy folyóvízzel, szappannal mosták a ruhát. Télen is a folyóvízben öblögettek, »leket" vágtak, a széket a lékbe tették, a jégre pedig a lábuk alá szalmát dugtak. Volt, aki kis fazékban vagy kondéban vitt ki meleg vizet, hogy fázós kezét néha beledugja. Amikor mostak az asszonyok, messzire lehetett hallani, olyan erősen verték a ruhát a mosófával, hogy csak úgy csattogott, de abban az időben még ragyogó tiszta volt a víz. Még akkor a vízparton vastagon nyílt a kék nefelejcs, a sárga liliom, a százszorszép és még mindenféle más vízi virág.“ Tollfosztás „Télen nem volt más szórakozás mint a tollfosztás. Ezt a szomszédokkal közösen csináltuk, körülbelül 9-10-en fosztottunk. Mindenki megszárította a tollat, ki kemencében, ki pedig a sporhelt mellett. Azután megbeszéltük, ki mikor foszt, és amint besötétedett, mentünk és 10-11 óráig fosztottunk, közben daloltunk, viccelődtünk. Amikor a fosztást valamelyik háznál befejeztük, áldomást csaptunk; volt sütemény, boros, rumos vagy citromos tea, utána még táncoltunk is. Ha jókedvőnk volt, még sajnáltuk is, hogy vége lett a fosztásnak.“ (Elment gólya vásárra, Piros cipőt lábára.) íme, az egyszerű falusi asszony nagyszerűsége. íme, Fábry igaza: ,, Munkás, paraszt, nép fia: kezedben, nyelveden a magyar szó jövője, a magyar emberség lehetősége. A szlovenskói vox humánénak mától kezdve nemcsak visszhangja vagy, de hordozója, folyamatossága. A sorsnak nem szabad megszakadni, a láncnak nem szabad elszakadni. Add tovább!“ GÁGYOR JÓZSEF
