Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-02 / 48. szám
n ám, hogy minden együtt ián. Akkorra csak kibőgtem en, fehér kötényt kötöttem, beilletlenkedhessek közéjük. ;n férfiasán komoly beszédek az ilyen pillanatokat, mikor az togy az én férfiaim, az ő ke- ijelentéseikkel a világ dolgait ti, nagy csapás volt, hogy el ( szerencse a szerencsétlensokkal erre sikeresen leégett ána ezt nagyobb szerencsét- felfogni annál ami téged ért, led után fakadó keserűséget; mondta Salamon s úgy tett, egyenesen a múltba tekinte- i, hogy Pál is látta, hogy ibb a szerzeményét, azt a fa- roha nem szűnő büszkeségvártam a további beszédeket, i örülni férfiaim jelentősészer áttörölt minden poharat, nellözve Salamon demizson- kancsóból töltögette beléjük léi elé rakta azokat, jrdezösködtem felőle, azért csak eredeti formában épült 3y Pál, s tudok, amit tudok, az felelősségrevonásától tartott az egész ház. Látom ám, Salamon iszik egyet saját megkönnyebbülésére, megsimogatja' kissé borostás állát, amelynek mindannyiszor érzem üde, enyhén timsós illatát, valahányszor elmegy mellettem. Ami mégiscsak bosszant, hogy ezek igy megvannak az én sürgölődésem nélkül. Lóránt most mindent kivesz a kezemből. Elemiben érzi magát a kölyök, én meg most itt békétlenkedhetek sorsomra várva, amiről nem is tudható, milyen változásokat hoz számomra. ,,Hát ami nem ment szépszerivel, azon segítettünk a magunk módján“ - mondta Salamon, csudamód felnagyítva az építőanyagok beszerzése és a munka körüli nehézségeket, igy vettem ki szavaiból, majd ivott egyet a poharából, oszt tovább mondta ennek a kacsalábon forgó palotának a történetét, ámbár, hogy az építkezés, nomeg a berendezés minő sikeres, az Pál magyarázat nélkül is jobban tudja mindünknél ... Egyelőre mosolyog... „És a berendezés egyenest műkincs“ szóltam el magam, ahogy azt Salamontól hallottam volt. Egy kicsit vártam, körülnéztem, oszt ahogy az arcok visszamondták, hogy semmi rosszat nem mondtam, számomra eldőlt, hogy Pállal ezennel szerencsésen visszagyarapodott a család. „Akkor igyunk!“ kiáltotta Illés, amire igencsak öszebámultunk, mert ez a kiáltás vagy azt jelentette, hogy Illés meghibbant, vagy... Nincs vagy. „Igyunk!“ kapott rajta Lóránt, átkarolta Illés vállát, hogy majdan így összekapaszkodva, sugdolózva, nagy egyetértéssel viseltetve egymás iránt, kicsámborogjanak a házból. Családi örömünnep ez, gondoltam magamban, amelyen utóbb, bigottságából kivetkőzve, még törvényes férjemhez is hozzájutok ......A nagy összebékélés órája“ gondoltam, úgy látva Lórántot az öreggel, meg azt, hogy a templomi bútor, Pál hallgatása által elfogadtatott. Erre mán magam is kihörpintettem a kezem ügyébe eső poharat, oszt még egyet, és amilyen jó volt hallani iménti beszédjüket, olyan jó lett hallani ugyanazt, csak most már messziről, annak értelme nélkül, pusztán a hangok lejtésire, akkurátusságukra, vagy hogy is kéne mondanom, hallgatni. Azt akarom gondóni, hogy a beszédet még nem értő kisgyerek hallgatja így az anyját; magam is kisleány lettem. Férjeimből és unokámból most apáim lettek, őket hallgatom. Jó ám hallani egy kisgye- teknek, hogy mások terveznek is, meg vitatkoznak is, meg határoznak is boldogulása felöl, mert rendületlenül hiszi, hogy ügyibe épp a legokosabb emberek döntenek, éppen a lehető legjobban. Most aztán az következik, hogy végigjárják a házat, Salamon meg majd elbeszéli, mennyire várta mán Pált, de avval is számót, hogy Sára hazajön, Lóránt is megnősül előbb- utóbb, ezért oszt az istálló mellett döntött, ellakik majd ő ott, holott mindössze arról van szó, hogy szereti a lovat, a ló szagát, mondta, nem ismer megnyugtatóbbat, mint amikor a ló a legyeket hajkurássza magáról a farkával, kitartóan ropogtatja a szénát, közben-közben fúj egyet. Szóval, nem az az összes igazság, amire Salamon ráfogta, de még az se, amit azon kívül nekem bevall, hisz az istállóban nem az istállót kedveli, mert annak mán csak a neve istálló, arról pedig majd maga Pál is megbizonyosodhatik, hogy a vót lóistálló egy valóságos szalon, ahol inkább a ló érezheti magát kényelmetlenül, mint Salamon.. . Ahogy félrehessentem szemem elöl azt a bortól jövő valamit, látom ón, hogy Illésnek megy elfelé az esze. Felmászik a vén szentségtörő az asztalra, fejére teszi a boroskancsót, Lóránt tapsol, én megtapogatom magam. Pál, meg az én öregem pedig egymás vállát átkarolva, poharukkal hadonásznak Illés felé, aki úgy, boroskancsóval a fejin, mint egy cirkuszos, leveti a nadrágját. A nadrág, mintha helyette lenne szemérmes, amint lecsúszik, és az öreg bokája körül harmonika gyanánt összesuvad. Hallani majdnem mindent hallok, de látni csak Illés lábát látom, mégpediglen olyannak, amilyen egy fegyverszakértőnek a kedvenc puskája lehet, csövével a födnek támasztva: vékonyságában is arányos, karcsú. Valaki poharat nyom a kezembe. A bor illatából kiérzem, hogy mint mindünknek, nekem is elmúlik a Pállal szemben érzett bűntudatom, mert hát tehetek én arról, hogy amit Pál már három éve annyiszor nem szerethetett, ahányszor azt már Lóránt, az unokám is szeretne szeretni, abból nekem helyettük is szépen és gyönyörűen kijutott Salamonnal, ott tanúskodik róla az udvaron a góré új köntöse. „Aztán Pál miatt ne emészd ám magad, Lujza" hallom a távolból Illés szavait. „Se te Salamon, mert ha fitymálná ezt a keservesen kipofásított házat, hát akkor félreteszi a büszkeségét és kölcsönkéri Lóránttól a szükséges összeget a maga álmodta palotára“. No, erre a buta beszédre csak a fejünket csóváltuk. ‘ Részlet egy készülő regényből lamügyész ma- a többszörösen uegkönnyebbül- lajd az íróasztal n elrejtett bár- >ett, félrevonta get, és hosszan, l az üvegek közt. >ricasárga arrak Az italhoz egy t löttyintett, és imbálta a poha- iejére szabályta- jzolta a folyadék, an csurrant rajta íróasztalhoz, és ra is a kezében árcsázta a szá- yedül ő ismert, lla és állának bal tve, figyelte az étlődő hívójele- parányi, barokk íny perccel múlt antkezett mogor- ang. fondta a legfőbb mert a másik lételte: - Elcsíp- uram. az íróasztal ra- ített lapjára.- A Hangot némi . - Hogy boldo;oportok bukkan- íos razzia során utattuk a telefon- négyzetcentimé- k. A 23. számú egyik kapcsolókelte be magát. ; volt. Gratulálok, lóságunkba ke•’ gratulálok. Val- á tenni? íügyész egy májéit. , szakadatlanul a. s időre elnémult, szólalt, csaknem ató volt. Vegye rúan. Csikarja ki egbízói. írásbeli szükségünk. írni ;soda?- Attól félek, excellenciás uram, hogy nem tud írni.- Ne tanúsítson iránta kíméletet. Bánjon vele keményen. Puhítsa meg. - A Hang itt lélegzetvételnyi szünetet tartott. Majd aggódva kérdezte: - De remélem, alaposan őrzik?- Kettős ólompáncélzattal ellátott gyufaskatulyába zártam. Ennél biztosabb őrizetben már nem is lehetne.- Főállamügyész úr - szólt a Hang, mintha túlcukrozott bor csordogált volna a vezetékben —, ha nem ön volna már amúgy is a legfőbb államúgyész, azonnal intézkednék, hogy nevezzék ki legfőbb államügyésznek. A legfőbb államügyész fancsali képpel levette a lábát az íróasztalról, és azt gondolta: de annyit azért nyugodtan elintézhetne, hogy nevezzenek ki rendőrfőkapitánynak. Vagy belügyminiszterhelyettesnek. Esetleg igazságügyminiszternek.- Mérhetetlenül boldog vagyok, excellenciás uram - mondta hangosan -, amiért hozzájárulhattam, hogy állampolgáraink ismét nyugodtan, zavartalanul telefonálhatnak.- És nem zaklatja őket az az ostoba vihogás.- Az a bárgyú hahota.- Az a kaján kuncogás.- Az a lázító nyerítés.- Az a plebejus röhej.- Amely veszélyeztette állam- . rendünket.- És hatalmunkat.- Szavahihetőségünket.- És egyáltalán, a hitet, mint olyat.- A hitet a jóban.- A fennállóban.- A megszenteltben.- A biztosban.-Amelyet biztosítanunk kell, hogy bizonyos maradjon.- Amelynek bizonyosnak kell maradnia, hogy mi biztosan állhassunk a lábunkon.- És biztosak lehessünk népünkben.- Meg önmagunkban. Mint hosszú imádság után, mindketten elhallgattak, majd ismét a Hang szólalt meg.- Mondja, főállamügyész úr, voltaképpen érvényben van még nálunk a halálbüntetés?- Nem is tudom igy hirtelenjében. Holnap majd utánanézek. De ez különben is lényegtelen. Megvannak a magunk módszerei.- Fogadja még egyszer jókívánságaimat. Hatalmas eredményt ért el. Ki fogom tüntetni. Roppant nagy szolgálatot tett nekünk.- Köszönöm excellenciás uram, végtelenül boldoggá tesz, hogy szerény képességeimmel hozzájárulhattam a nagy munkához.- Jó éjt. Szép álmokat.- Jó éjt, excellenciás uram. A legfelsőbb államügyész letette a kagylót, és a poharat az előtte fekvő gyufásdoboz mellé állította. A gyufásdobozon ugyanaz az ártatlan címke ékeskedett, mint az ország összes többi gyufásdobo- zán: éles orrú férfiarcot ábrázolt, félprofilban, keskeny, éber szemekkel, bozontos szemöldökkel, vékony, összeszorított ajakkal, eszményítve, miként a nemzet klasszikus mesterei tanították- annak a férfinak a fejét, akivel az imént beszélt. Füléhez emelte a gyufásskatulyát, de nem hallott semmit. Ivott egy-két kortyot az arrakból, és sikeresen leküzdötte ' a kísértést, hogy kinyissa a dobozt. Most nyugodtan telefonálhatok, állapította meg csodálkozva, és nem fogja holmi kotkodácsoló vagy heherésző, fojtott vagy harsány, üggyel-bajjal elnyomott vagy váratlanul kirobbanó nevetés félbeszakítani az én hivatalos, parancserejű, meggyőző, mértékadó, perdöntő szavaimat, végképp elhallgatott az az átkozott röhögés, amely a maga torokhangú, horkantó hohohóival és hahahái- val, röfögő, mekegő hehehéivel és hihihíjeivel bizonytalanná tett engem, bizonytalanná tette a hallgatómat, és bizonytalanná tette az egész rendszert. A telefon metsző hangja felvijjogott. A legfőbb államügyész összerezzent.- Halló! - vette a kagylót. Tapadósan és éjszürkén testetlen hallgatás hatolt a fülébe, s onnan tovább, az agyába, ahol fészket vert, megült.- Halló! - ismételte meg. Látta, amint kezén, amellyel a hallgatót szorította, kifehérednek a bütykök. Felkapta a poharat, és a falhoz vágta. Gennyezőn csurrant végig a folyadék a drága tapétán. A legfőbb államügyészt egy tűnő másodpercre mélységes részvét fogta el önmaga iránt. Hosszan maga elé meredt. Aztán feltárcsázta a rendör-fö- kapitányság számát.- Elsőfokú riadóállapot- mondta. SÁRKÖZI HELGA fordítása m m m m m m m IH ■■ i Hans Skirecki KOMLÓSI LAJOS PRELUDIUM Morajlás mélység Kinyílnak a rejtett ajtók Kongó termek jéggé fagyott szobrok integetnek Besetteng a sejtelem Dór oszlopok tartják a Földet barokkstílusban beszél a néma szent Feldereng egy halk sugár A kódexekre rímtelen verset ír telexgépen a történelem JOSEF RYBÁK Szentimentális ősz Mikor a madarak elszállnak az óceánok kékjébe, utánuk fészek milyen sok marad. A felhőkből víz csorog, lombjukat hullatják a fák, mint indián fejdísz a sastol lakat. Az őszök füstölögnek, mint ázott, nyirkos ágak. Esőbe fulladnak a derűs reggelek. Mint hajó, vagy bagoly, úgy tülköl minden este. A költő pedig, miként a selyemlepke, begubózik önönmagába. FÜGEDI ELEK fordítása KRAUSZ TIVADAR Őszül ősszel kemények az árnyak hideg ősz csípi a madárdalt a nap rongyokban lógó sugárszárnyai simítják a föld barna arcát a hold az a giccsesre álmodott tapadós fényébe süppedten temetkeznek a fehér csillagok a varjak kártalanítást követelnek sima arcomtól a tükrön felgyürődött az első ránc a csontosodó szeles fényben érzem az első hajszál őszülni készül Gyurák Éva: KISFIÚ TÉLI SAPKÁBAN
