Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-11 / 45. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA A legkorábbi feljegyzés, amely arra utal, hogy a fény a szervetlen anyagokra hatással van, az időszámítás előtti századból való, a római Vitruvius- tól. Mint építész és épületdíszítö észrevette, hogy az épületek délre néző oldalát sohasem szabad a látványos természetes vörös színű cinóberrel (higanyszulfid) befesteni, mert ezt a Nap sugarai rövid idő alatt piszkosbarna színűre változtatják. Nem kevesebb, mint 16 évszázad telt el, mig a következő hasonló feljegyzés megszületett. 1614- ben. Angelo Sala megemlíti, hogy az a csomagolópapír, amelyben ezüstnitrátot tárolnak és amelyet a napra tesznek, megfeketedik a kristályokkal érintkező helyeken, sőt maguk a kristályok is sötét színűvé válnak. A korabeli kézművesek ezt a jelenséget úgy használták ki, hogy látványos dekorációkat készítettek papírra, fára, fémre, de még elefánt- csontra is. Az elterjedt vélemény azonban az volt, hogy nem a fény, hanem a levegő hatása eredményezi a jelenséget. A fényképezés története (1) Szerencsére akadt egy ember, aki jó képzésben részesült fiatal korában, és tudományos érdeklődéssel fordult a probléma irányába. Megtette az első felfedezést, amely végső soron a fényképészeti eljárásokhoz vezetett. Ez az ember Johann Heinrich Schulze volt. 1727-ben salétrom-kréta keveréket készített, hogy kalciumnitrátot állítson elő, melyet akkoriban hatásos szárítóanyagként használtak. Egy alkalommal Schulze véletlenül olyan salétromsavat használt fel, amelyben előzőleg már némi ezüstöt is feloldott, csak erről megfeledkezett. A sav-kréta keveréket egy üvegben „biztonságos“ helyre tette, nem messzire egy ablaktól. A későbbiek során nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy az üvegnek az ablak felőli oldala megfeketedett, míg a másik oldal változatlan fehér maradt. Egy sor szellemes módszert alkalmazva végül is megfejtette, hogy a nemkívánatos adalékanyag az ezüstnitrát volt; de talán még ennél is fontosabb volt az a felfedezése, hogy a kémiai reakciót az ablakon bejött fény idézte elő. Ezt a kísérletet számtalanszor megismételte papírból kivágott maszkok segítségével, melyeket a fénnyel való „exponálás“ előtt az üvegpalack elé helyezett. Ezáltal különféle képeket, alakokat lehetett előállítani üvegpalackok oldalán. Különösen érdekes volt az olyan maszk, melyen betűk voltak kivágva és ezzel olvasható képet lehetett létrehozni a krétakeveréken. Giacomo Battista Beccaria 1767-ben felfedezte, hogy az ezüstklorid ugyanezeket a tulajdonságokat mutatja. Ugyancsak ő volt áz, aki megnyugtatóan be tudta bizonyítani, hogy az ezüsthalogéneken tapasztalható jelenségeket a fény okozza. Carl Wilhelm Scheele 1777-ben kiterjedt vizsgálatokat végzett a fény hatásairól különféle sókat alkalmazva. Elért eredményeiért a modern fotokémia megalapítóját tisztelhetjük benne. Elsőként tanulmányozta, hogy a különböző színű fénysugarak miképpen hatnak az ezüstvegyületekre. Kísérleteit prizma által felbontott napfény segítségével végezte. Sheele megerősítette azt az elképzelést, miszerint a halogén anyagok és a fény kölcsönhatása az egyedüli ok, ami a lezajló reakciókat magyarázza, és a hó vagy a levegő semmi szerepet nem játszik ebben. , A következő sikeres lépést a fényképezés terén Thomas WedgeVvood kísérletei jelentették, melyek során ezüstkloriddal impregnált papíron képeket sikerült előállítania úgy, hogy azokat egy festett üvegtábla mögé helyezte. Ezzel tulajdonképpen azt fedezte fel, hogy a képeket az egyik hordozóról át lehet vinni a másikra, gyakorlatilag változás nélkül. A későbbiek során Sir Hurhpry Davy-val dolgozott együtt, de kísérleteik, melyek a „camera obscura" által szolgáltatott kép haloidos rögzítésére irányultak, mindvégig sikertelenek maradtak. Nem sokkal később azonban Davy-nak mégis sikerült képeket rögzítenie mikroszkópja segítségével az előre érzé- kenyített papíron. A továbbiak során majdnem minden erőfeszítése arra irányult, hogy a keletkező képet valahogyan „fixálják“, azaz meggátolják attól, hogy a további fényhatások következtében tönkremenjen. Tulajdonképpen meglepő, hogy Davy, korának kiemelkedő vegyésze nem jött rá a voltaképpen igen egyszerű rögzítési eljárásra. Ehhez ugyanis semmi más nem kell, mint az egyszerű konyhasó oldata, mely tökéletes oldószere a különféle haloidoknak. A problémát végül is egy csillagász, Sir John Herschel oldotta meg. Azonban az általa felfedezett rögzítési eljárást annyira egyszerűnek tartotta, hogy évekig nem hozta nyilvánosságra, mígnem 1819- ben megemlítette egy összejövetelen, hogy ő már hosszú évek óta nátrium-hiposzulfit fürdőben kezeli az exponált lemezeket, s ezáltal oldja ki az emulzióból a fényt nem kapott halogenideket. A bejelentést nagy ünneplés követte, hiszen a vegyészek a fixálást már-már a fotózás misztériumának hitték. Joseph Niepce 1822-ben fordult érdeklődéssel a litografikus nyomás felé, amely akkoriban nagyon elterjedt volt a különféle nyomtatványok ábráinak és képeinek a nyomásakor. Az akkori nyomólemezek elkészítése szinte laboratóriumi precizitást követelt, hiszen kézi véséssel egy jól képzett, ügyes kezű művésznek is hetekbe telt egyetlen kép megrajzolása. A fényképészeti eljárás, mely a nyomólemezeken maradandó nyomát hagyná a nyomtatandó képnek, olyan nagy horderejű újításnak bizonyult volna, hogy Niepce idejének nagy részét a későbbiekben az ilyen irányú kutatásoknak szentelte. Próbálkozásai során fényérzékeny bikromát lakkot alkalmazott a már bevált ezüstsók helyett, azt remélvén, hogy ezt könnyebben bemaratja a lemez felületébe valamilyen sav segítségével, és ebben is jól megtapad majd a nyomáskor használatos festék. A siker nem maradt el, 1824-ben előbb jó minőségű litografikus reprodukciót, majd nem sokkal később nyomólemezt is sikerült előállítania (ez utóbbit polírozott ólomlemezen). Mindkét alkalommal camera obscurával (lyukkamra; fényképezésre alkalmas sötétkamra, lényegében doboz, amelynek egyik oldalán kis lyuk van) vetítette a képet a hordozóra. Az expedíciós idők a tűző nap ellenére órákat tettek ki! BÖDÖK ZSIGMOND (folytatjuk) 0 Igor Krajcovic mérnök a Videoton 2700-as sornyomtatót javítja. Ezt a sornyomtatót az SM 4-20 számítógépeknél használják A Zilinai Számítástechnikai Kutatóintézet bratíslavai részlegének alapfeladata a programkészítés, miközben az együttműködő szervezetek között koordinálja e téren a munkát. A kisszá- mítógépek - amelyekkel a munkahely lényegében a legnagyobb mértékben foglalkozik - a népgazdaságnak úgyszólván minden területén alkalmazhatók. Az intézet által megoldott progresszív számítástechnikai rendszerek alkalmazóinak lehetőségük nyílik a munkaerőmegtakarításra, a nehéz fizikai és monoton munka felszámolására, e rendszerek hozzájárulnak a hatékonyság növeléséhez, optimalizálják a munkafolyamatokat, elősegítik az energia és anyagmegtakarítás növelését, s a kisszámítógép költségei aránylag gyorsan megtérülnek. A megtérülési idő - a szervezetektől függően - 3 hónaptól 3 évig terjedhet. És az sem mellékes, hogy miközben a k issza- mítógépek egyre többet tudnak, áruk csökken. • Jozef Gubka mérnök az SM 7408-as videoterminálon való grafikai ábrázoláshoz hangolja össze a programot. (Felvétel: ÓSTK - Drahotín Sulla) kJ szá 17 *83. XI. 11. Érdekességek, újdonságok FESTETT INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK A kaliforniai Lawrence Livermore nemzeti laboratórium kutatói az integrált áramkörök gyártásának új módszerét dolgozták ki, festőecset módjára dolgozva egy gyorsan fel-felvil- lanó lézer fényével. A másodpercenként milliószor felvillanó lézerfény gázokon áthaladva közvetlenül a szilíciumlapocskára „festi“ az integrált áramkört. Az új eljárást lézer-panto- gráfiának nevezték el, és arra számítanak, hogy az év végére már másodpercenként ezer tranzisztort állíthatnak elő az új módszerrel. Az eljárás nagyobb gyártási sebességével elősegítheti a szuper-számítógépek elterjedését, és az is nagy előnye, hogy mód van az esetleges tévedések kijavítására. (d) OPTIKAI SZÁMÍTÓGÉP Japánban, a kiotói egyetemen elkészült az optikai tranzisztor mintapéldánya. A szakértők véleménye szerint ez az építőelem az alapja lehet egy olyan számítógépnek, amely villamos jelek helyett lézerfénnyel működik. Az újfajta építőelem fényjeleket erősíthet, tárolhat és sugározhat ki bizonyos irányban. Foszfor-indium kristályból áll, amelyet hét, indium- ból, galliumarzenidból és foszfor-* bői álló réteggel vonnak be. Az optikai tranzisztor csak bizonyos erősségű jeleket erősít. Emlékezik a felerősített és a nem felerősített fényjelekre, így bizonyos emlékezetet épít ki. Egyrészt az üvegszálkábeles hírközlő láncokba beépítve vehetik hasznát, másrészt talán elvezet a fényre épülő szuper-számítógépek kifejlesztéséhez is. (d) ROBBANÓ VÉDŐOLTÁS Angol kutatók új eljárást dolgoztak ki a gyümölcsfák bizonyos gombabetegségének biológiai leküzdésére. A védekezéshez a gomba természetes ellenségét, a Trichoderma viride-t használják fel. Egy kicsiny fapecket gombavíz keverékkel itatnak át, majd parányi robbanó töltettel belövik a fába. A védőoltás után a hasznos gomba gyorsan elterjed az egész fatörzsben és védelmet nyújt a fának a gombakártevők ellen. A metszőollóra szerelhető különleges készülékkel már a metszés során felvihetik a védőanyagot a sebfelületekre és így megvédhetik a gyümölcsfát a gombafertőzéstől. (d) AZ ALGÁK FAGYÁLLÓJA Az Antarktisz barátságtalan környezetében élő lényekben nemcsak a fagypont alatti hőmérséklet nem tesz kárt, hanem életben maradnak a rendkívül nagy sótartalmú tavakban is. Új- zélandi kutatók vizsgálatai szerint bizonyos mikroszkópos növények úgy védekeznek a fagy ellen, hogy fagyálló folyadékot hoznak létre a szervezetükben. Áttörve a tavakat borító jégpáncélt, mikroszkópos egysejtű algákat (Dunalella, Chlamyoomonas es a most lenuucZuú Pyramimonas gelidicola) emeltek ki a tó vizéből. Ezeknek az algáknak az életben maradása szempontjából döntő fontosságuk van az úszásukat biztosító ostorszerü farokban levő mikrotu- bulusoknak, egyfajta sejtállványzatnak, amely nélkül széthullanának az osto- rocskák. A vizsgálatok szerint a Dunali- ella sejtjei glicerint halmoznak fel magukban, nagyhatású fagyálló anyagot, ami a sós antarktiszi tavakban megakadályozza, hogy az élő sejtek az ozmózis következtében kiszáradjanak SZÍNES HOLOGRÁFIA Mozgó térhatású képeket állítottak elő a holográfia módszerével a leningrádi optikai intézetben. A képek rögzítésére egyfajta műanyagot használnak. A lézerfénnyel felvett térhatású képeket erre az anyagra egyenletesen egymásra rétegezik és ugyanilyen sorrendben tapogatják le a lézersugaras megjelenítő készülékkel. Egy mindössze három milliméter vastag, bélyeg nagyságú mú- anyaglapocskán két lexikonkötet anyagát sikerült rögzíteni. (d) A HALAK HALLÓKÖVEINEK ÉVGYŰRŰI A sztatolitok, más nevükön otolitok - magyarul: a hallókövek - a helyzet- érző szervekben szabadon elmozduló szilárd testek vagy a környezetükénél nagyobb fajsúlyú beágyazott testecs- kék. Helyzetváltoztatásra elmozdulnak, s ingerük az érzéksejteket. A halak sztatolitjai a világtól elzárt belső fülükben, az úgynevezett zsákocskában és tömlőcskékben vannak, s közvetlenül érintkeznek az érzékfoltok sejtjeivel. A sztatolitok nagysága és alakja a fajra jellemző, és csiszolatu- kon - hasonlóképpen, mint a fák törzsén - évgyűrűk vannak. Vagyis a sztatolitokon annyi évgyűrű képződik, ahány évig a hal élt. Képünkön egy halsztatolit évgyűrűinek szép példáját látjuk. (Science et Vie)
