Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-28 / 43. szám
NEMZETEINK ÉS NEMZETISÉGEINK SZILÁRD EGYSÉGE (Folytatás az 1. oldalról) kulásának bO. és az államosítás 23. évfordulóján - elfogadásra a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény. A csehszlovák állam szövetségi elrendezése a nemzetiségi kérdés megoldásában a lenini alapelvek optimális érvényesítését jelentette. Teret kapott a cseh és a szlovák nemzet kapcsolatainak egyenjogú demokratikus rendezése, s egyúttal jobb fejlődési lehetőségek alakultak az itt élő nemzetiségek számára is. Szövetségi rendszerünk abból indul ki, hogy mindkét nemzet számára lehetővé tegye a nemzeti önállóság érvényesítését, s egyúttal gondoskodjon a szükséges feltételekről és eszközökről is ahhoz, hogy a közös állam minden kérdésben olyan hatékony megoldást válasszon, amely megfelel mindkét nemzet és a nemzetiségek érdekeinek. Értelmét a szocialista internacionalizmus elvére épülő nemzeti önmegvalósítás, a két nemzet és a nemzetiségek együttműködésének elmélyítésére irányuló államiság fejlesztése, a közös szocialista állam szilárdítása, s ezen az alapon a nemzetek és a nemzetiségek kölcsönös közeledése adja meg. Az államszövetség lehetővé tette, hogy az állam politikai irányítása közelebb kerüljön a termelés és az igazgatás alapvető láncszemeihez, s azt is elősegítette, hogy kiszélesedhessen a szocialista demokrácia fejlesztésének intézményes alapja. Olyan eszközzé vált, amely a cseh és a szlovák nemzet államjogi viszonyát a marxista-leninista elvek szellemében rendezi. Az eddig eltelt másfél évtized gyakorlata igazolja, hogy az állam szövetségi alapokra helyezése bevált és a csehszlovák államiság tartós formájának tekinthető. A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvénnyel egyidejűleg fogadták el a CSSZSZK-ban élő nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvényt is. Az elsőrendű cél ift az volt, hogy a nemzetiségek is megkapják az őket megillető államalkotó jelleget, s az ennek megfelelő államjogi helyzetet, s hogy az alkotmányban kifejezésre jusson az, hogy a nemzetiségek is hordozói a csehszlovák államiságnak. Az alkotmánytörvény rögzíti azt a tényt - amit addig az 1960-as alkotmány nem tartalmazott - hogy Csehszlovákiát a cseh és a szlovák nemzet mellett a nemzetiségek is alkotják, s hogy ezek egyenjogúak. Ez kifejezésre is jutott az alkotmánytörvény 1. cikkelyében, miszerint ,,A Csehszlovák Szocialista Köztársaság, mint a cseh és a szlovák nemzet, valamint a köztársaság területén élő nemzetiségek közös állama, a szocialista demokrácia és az internacionalizmus szellemében a magyar, a német, a lengyel és az ukrán (ruszin) nemzetiségeknek biztosítja a sokoldalú fejlődés lehetőségeit és eszközeit“. Kifejezést nyert tehát, hogy ez az ország a két nemzet és a nemzetiségek közös állama. Továbbá, hogy a pártunk és szocialista államunk méltányosan kívánja rendezni a nemzetiségek helyzetét, hogy nem elégséges csak annak a kinyilvánítása - mint ahogy ezt az 1960-as alkotmány tette -, hogy a jogrend egyenlő jogokat hirdet meg és biztosít minden állampolgár számára, tekintet nélkül nemzetiségre és fajra. Megköveteli ez azt, hogy az alkotmány rögzítse a nemzetiségeknek, mint külön etnikai csoportoknak a kollektív jogait is. Ez egyben növeli a nemzetiségek társadalmi szerepét és tökéletesebb önmegvalósítását. A nemzetiségi kapcsolatok fejlesztésében tehát jelentős határkő volt a csehszlovák szocialista föderáció létrehézása, valamint a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvény elfogadása. Az eddigi, másfél évtizedes tapasztalatok bizonyítják, hogy a föderatív államszövetség biztosítja a cseh és a szlovák nemzet sajátos fejlődését, egyenrangúságát saját nemzeti ügyeinek irányításában és a szövetségi állam közös dolgainak megoldásában, valamint biztosítja a nemzetisé-; gek jogait is. Az államjogi együttélés ezen formája figyelembe veszi az osztály-, a nemzeti és a nemzetközi szempontokat egyaránt. Az osztályszempontot úgy, hogy az teljes mértékben megfelel a munkás- osztály és a többi dolgozó érdekeinek, a nemzetit oly módon, hogy a nemzetek és nemzetiségek számára megteremti a nemzeti önmegvalósítás lehetőségeit és eszközeit. A nemzetközi szempontok pedig abban nyilvánulnak meg, hogy a szövetségi szervek biztosítják mindkét nemzet és valamennyi nemzetiség alapvető érdekeit, akik a föderáció révén zárkóznak fel a szocialista táborhoz. Az államszövetség élő szervezet, amely a fejlett szocialista társadalom új feladataival és szükségleteivel összefüggésben fejlődik. Tevékenysége akkor lesz egyre tökéletesebb, ha a szövetségi és a két köztársaság állami szervei munkájának hatékonysága tovább növekszik annak keresztülvitelében - a nemzeti sajátosságok figyelembe vételével -, ami nemzeteinket és nemzetiségeinket összeköti. Az internacionalizálódási folyamatok hatnak a közös szövetségi elemek szilárdítására, és a nemzeti elemek fejlesztésére is. E történelmileg rövid idő alatt jelentős sikerekkel büszkélkedhetünk nemzeteink és nemzetiségeink s az általunk lakott területek politikai, gazdasági és kulturális életének kiegyenlítődésében. A nemzetiségi kapcsolatok új, magasabb szintjéhez értünk. Szlovákia sokoldalú fejlődésével párhuzamosan alapvetően megváltozott a magyar nemzetiségű lakosság helyzete is. A szocialista éDítés éveiben az elmúlt másfél évtized alatt a déli járásokban is számos gépipari, energetikai veqv' élelmiszeripari és más üzem épült. Az elmaradott mezőgazdasag neiyoll a gyors ütemű fejlődést a kiváló eredményekkel büszkélkedhető szocialista szövetkezeti gazdálkodás és az állami gazdaságok sora hirdeti. Dél-Szlovákia ma hazánk fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkező országrészévé fejlődött. Ezek a közös hazában a gazdaság dinamikus fejlődését, s ebből kifolyólag az életszínvonal emelkedését bizonyítják. A gazdasági átalakulás következtében jelentős szerkezeti változás történt a magyar nemzetiség szociális- és osztályösszetételében is. A politikai egyenjogúság növekedésével, a szocialista társadalmi átalakulással és a párt nemzetiségi politikája állandó tökéletesítésével a csehszlovákiai magyar dolgozók széles rétegei egyre aktívabban veszik ki részüket az eszmei átalakulás folyamatából, amelynek egyik legjelentősebb eredménye a nemzeti tudat szocialista átalakulása, a szocialista hazafiság és a nemzetköziség eszméinek megerősödése az emberek tudatában. A szocialista építés időszakában eddig elért eredmények bizonyítják, hogy a csehek és a 'szlovákok, valamint az ország területén élő nemzetiségek egységének és internacionalista testvériségének elért szintje egyik legjelentősebb történelmi vívmányaink közé tartozik. Egyik legkiemelkedőbb történelmi eredménynek tekinthetjük a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának, testvéri barátságának a szocializmus talaján megvalósított kiteljesedését. S a nemzetiségi politika terén elért eddigi eredmények a lenini tanítást nemcsak igazolták, hanem egész sor új ismeretet nyújtottak és nyújtanak, amelyeknek általánosítása és helyes alkalmazása a nemzetiségi kérdés megoldásában nagy jelentőségű ma és fejlett szocialista társadalmunk fejlődésének további szakaszában is. DR. GYÖRGY ISTVÁN A marxizmuson belül kialakult revizionizmus nem véletlen vagy peremjelenség. Kísérlet ez a munkásosztály forradalmi elméletének burzsoá elsekélyesítésére. A revizionizmusnak ugyan van történelmi háttere, fejlődési vonulata és összefüggései, de képviselői a „megújítására“ irányuló minden igyekezetük ellenére továbbra is ugyanarra törekednek - annak revidiálására, ami a marxiz- mus-leninizmusban lényeges és alapvető fontosságú. V. I. Lenin a revizionizmussal mindig mint tényleges tudós, forradalmár, alkotó marxista foglalkozott. A tudományos megismerést mindig egybekapcsolta a kommunista pártossággal. Feltárta a revizionizmus létrejöttének okait és történetét, rámutatott fő fejlődési szakaszaira, fejtegette e társadalompolitikai és ideológiai jelenség szociális és osztályszerepét. Elemezte a revizionisták érveit, rámutatott elméleti tarthatatlanságukra és ezzel egyidejűleg megoldotta a társadalmi fejlődésnek azokat a problémáit, amelyeken a revizionisták élősködtek. Lenin bírálatában abból indult ki, hogy a revizionizmus általános vonásai a nemzeti különbségeknél jóval mélyebb társadalmi és osztályjellegú körülményektől függnek. Ez az irányzat ezért nem minősíthető véletlennek és nem tulajdonítható ennek vagy annak az ideológusnak. A kapitalizmus a kisburzsoá szülöttje s magát a proletariátust körülveszik a kispolgári tömegek. Ezekből nyeri híveit és számtalan átmeneti fokozattal, felülettel és árnyalattal kötődik hozzájuk. A kispolgári világnézet ezért szüntelenül átszivárog a munkásosztály soraiba és politikai szervezetébe. A kispolgári elemek különösképpen intenzíven hatnak a marxista pártok gyors fejlődésének szakaszában. Lenin szavai szerint nincs ebben semmi rossz. A proletariátus történelmi feladata ugyanis átalakítani, tanítani, átnevelni a kispolgárságból származó, a régi társadalomtól örökölt elemeket. A revizionizmus társadalmi, osztály-, elméleti és ismeretelméleti gyökereinek lenini elemzése módszertanilag tartós érvényű. Az is igaz, hogy a revizionisták elméleti ösztönzést a burzsoá ideológusoktól kapnak. Ez nemcsak a tőkés országokra vonatkozik, hanem bizonyos formában a szocialista társadalmat építő országokra is, amelyek nem élnek elszigetelten a kapitalista világtól. Itt nemcsak az egyes szocialista országokban erős kispolgári rétegekről és a burzsoázia maradványairól van szó, hanem a revizionizmus és az opportunizmus számos ideológiai hagyományáról is. HAGYOMÁNYOK ÉS HIBÁK Közismerten mély történemi gyökerei vannak annak, hogy hazánkban 1968-ban eszmeileg bomlasztották a marxizmus-leni nizmus valamennyi alapvető értékét. A tapasztalt burzsoázia mellett hatást gyakoroltak a viszonylag nagyszámú kispolgári rétegek és a hozzájuk kötődő kispolgári ideológia, a társadalmi fejlődés nem osztályszemléletú értelmezésének hajlama, a dogmatizmus, a szubjektivizmus és a bürokrácia, amely párosult a radikalizmussal és a revizionizmussal. Nagyon erőteljesen hatottak a masarykizmus ideológiájához kötődő polgári demokratikus hagyományok. Noha nálunk a burzsoáziát 1948-ban megfosztottuk a politikai hatalmától és a termelő- eszközöktől, továbbra is hatással volt néhány társadalmi rétegben az emberek tudatára. Elsősorban az értelmiség, főleg a humán értelmiség társadalmi munkamegosztásban betöltött sajátos helyzetéből következett politikai magatartásának és szociálpszichológiai vonásainak ellentmondásossága, amelyet találóan jellemzett már V. I. Lenin. Szerepe volt ebben 1948 februárja után a szocialista értelmiség formálása sajátos és ellentmondásos folyamatának és annak is, hogy ennek az értelmiségnek egy része nem kötődött eléggé a munkásmozgalomhoz, a szocialista építés gyakorlatához és a párt politikájához. Nem szabad szem elől téveszteni a párt ideológiai munkájában elkövetett bizonyos hibákat és a fogyatékosságokat sem, amelyekre rámutat A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai c. dokumentum. Elsősorban az elméleti munka lebecsüléséről, a párttagok és a többi dolgozó formális eszmei befolyásolásáról, a megalkuvás tendenciáiról és a társadalmi életben feltornyosult problémák következetlen megoldásáról van szó. A szubjektivizmus főleg társadalmunk idealizált értékelésében és az olyan illúziókban nyilvánult meg, miszerint átlépjük az osztálynélküli társadalom küszöbét, a proletárdiktatúra már betöltötte a szerepét és az össznépi államot építjük. Durván lebecsülték az ellenforradalmi erőket, amelyek vereségükbe sohasem törődtek bele. A társadalmi konfliktusokat és a revizionizmus megnyilvánulásait jelentéktelen peremjelenségeknek tekintették. Lebecsülték az antikommunista központok szerepét, amelyek elsősorban a különféle „alkotó“ marxisták (valójában revizionisták) segítségével fejtették ki tevékenységüket. A MUNKÁSOSZTÁLYNAK SZÜKSÉGE VAN A TUDOMÁNYOS VILÁGNÉZETRE Filozófiánk fejlődésének egyik leggyengébb pontja volt 1956 után az, hogy következetlenül harcolt a dogmatizmus ellen. Ez a harc nem kötődött ahhoz a szükségszerűséghez, hogy küzdeni kell a marxista-leninista filozófia revíziójának kísérletei ellen. Sok filozófus eredetiségre és lehet, hogy szubjektíve jóhiszeműen a marxizmus-leninizmus alkotó fejlesztésére is törekedve, nem marxista talajra csúszott át, mivel feladta a társadalmi és az eszmei jelenségek osztályszemléletű, dialektikusmaterialista értékelését. A dogmatizmus egyoldalú bírálata nem egyszer a „modern“ nem marxista irányzatok csodálatába, majd végül is vállalásukba és a marxizmus-leninizmusba történő „beolvasztásukba“ torkollt. Ezzel egyidejűleg lebecsülték, mi több, semmibe vették mind a nyugati marxista, mind a szovjet filozófiát. A „dezideologizálásért“ 1956 után „folytatott harc bizonyos mértékben érthető volt, mivel a korábbi években „rövidzárlat“ következett be a filozófia és a politika között, elhanyagolták a filozófiának, de egyben a marxista-leninista politikának a sajátosságait is. Csakhogy a filozófia és a politika viszonyának gépies és metafizikus-dogmatikus értelmezésén nem lehetett változtatni azzal, hogy a filozófiát elszakították a politikától, sót, a politika fölé helyezték. Ez a megközelítés - ellenkezőleg - azt bizonyította, hogy végeredményben nem fogták fel az elmélet jelentőségét a társadalmi gyakorlatban és a politikában. Marx Károly már ifjúkorában rámutatott az elmélet ilyen szerepének a jelentőségére. Jóllehet revizionistáink a nyugati revizionisták hatására igen gyakran hivatkoztak a „fiatal“ Marxra, és nem egyszer szembe állították az „idős“ Marxszal, nem tudták, jobban mondva nem akarták felhasználni a „fiatal“ Marx gondolatait. O már 1834-ben megfogalmazta azt a gondolatot, hogy a tudományos filozófia elválaszthatatlan a munkásosztály forradalmi mozgalmától. Noha a filozófia és a politika mindig kölcsönhatásban volt és a filozófia mindig az uralkodó osztályok elméleti védelmét szolgálta, a munkásmozgalom fejlődésével új helyzetbe kerül. A munkásosztálynak harca sikeréhez szüksége van a tudományos világnézetre, amely közvetíti számára társadalmi helyének és szerepének megértését, a társadalom fejlődési törvényeinek megismerését, valamint a világ gyakorlati átalakítása módjának megismerését. Ez a tudományos világnézet lényegében a dialektikus és a történelmi materializmus filozófiája. A filozófia és a politika egysége azonban nem a társadalmi élet bizonyos tényezői ösztönös hatásának az eredménye, hanem tudatosan valósul meg a marxista-leninista párt vezetésével. Ameny- nyiben a marxista-leninista párt politikája a dialektikus és a történelmi materializmus alapjaira épül és a politikai gyakorlat módszereként alkalmazza a materialista dialektikát, a legmagasabb szinten testesíti meg a filozófia és a politika egységét. A SZOCIALIZMUST BOMLASZTÓ KÍSÉRLETEK CSŐDJE A munkásmozgalom történelmi tapasztalatai pozitív és negatív értelemben egyaránt megerősítik, hogy a tudományos filozófiának és a forradalmi tudományos politikának egysége nélkülözhetetlen előfeltétele a tőkés kizsákmányolás alóli felszabadulásért, az új, szocialista társadalom felépítéséért vívott harcnak. Ennek az egységnek a megbontása, a materializmus és a marxista dialektika elhanyagolása a politikában - amint arról nálunk az 1968-ban tetőző események is tanúskodtak - törvényszerűen egyoldalúsághoz és szubjektivizmushoz vezet a politikában és az elméletben egyaránt. Ezzel kapcsolatban nálunk annak idején mind gyakrabban követelték a filozófiai és a szociológiai kutatómunka elszakadását a pártirányítástól, ami állítólag szavatolta volna tudományos jellegét. Hangsúlyozták a társadalomtudományok ún. immanens, vagyis lényegében a szocialista társadalom szükségleteitől elvonatkoztatott fejlődésének szükségét. Továbbá azt a követelményt, hogy a filozófia és a szociológia területén mindenki a saját érdeklődési köre szerint folytasson kutatómunkát. A cél az volt, hogy a filozófia és a szociológia - más társadalomtudományokhoz hasonlóan - hazánkban a szocializmus bomlasztásának szolgálatába álljon. Ismeretes, hogy ez a kísérlet nem sikerült. A FORRADALMI POLITIKA ALAPJA ÉS ESZKÖZE A marxista-leninista filozófia szerepe továbbra is főleg ideológiai funkciójában nyilvánul meg. Itt ugyanis a világnézeti, a megismerési és a módszertani ismeretek a forradalmi szocialista politika alapjává és eszközévé válnak. A filozófia a politikával kapcsolatban mindig ideológiai szerepet töltött be. Vagyis mindig megkísérelte kidolgozni azokat a világnézeti, megismerési és módszertani alapelveket, amelyek elméletileg megindokolták az uralkodó osztály politikai céljait, növelték ideológiai öntudatát. Miután a munkásosztály színre lépett és világnézetileg, filozófiailag öntudatosodott, Marx, Engels, majd Lenin tanításában stratégiai és taktikai lépéseinek tudományos megindoklásával lehetségessé és szükségessé vált nemcsak a közvetlen politikai feladatok teljesítése, hanem a munkásosztály történelmi szerepének a betöltése is. Ennek magyarázata, hogy az osztályhatároktól nem korlátozott munkásosztály képes fenntartások nélkül, dialektikus materialista tudományos következetességgel megoldani az ember világ iránti viszonyának filozófiai kérdését. ' LADISLAV HRZAL llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll
