Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-14 / 41. szám
• Az elpusztított falu helyén emlékmű idézi fel a tragikus eseményeket Nem messze Prágától volt egy falu. A falunak volt önkéntes tűzoltóegyesülete, szép könyvtára, sportegyesülete, közepén szép iskola állt. Munkások éltek a faluban, kilencvenhat házban 483 ember. öregek és fiatalok. Békésen éldegétek, míg a háború szélvészként végig nem sepert a világon. Egyre nehezebb lett az-élet, riasztó hírek érkeztek mindenfelől. S amikor Heydrich SS-tábornok ellen merényletet hajtottak végre, elszabadult a pokol. Lidice sorsát - milyen kegyetlen iróniája a sorsnak! - szerelmes levél pecsételte meg. Egy tizenkilenc éves munkáslánynak írta ismeretlen rajongója: „ Drága Anic- ka! Bocsáss meg, hogy ilyen későn írok. Talán megértesz, hiszen tudod, hogy sok a munkám meg a gondom. Amit meg akartam tenni, megtettem...“ Aniöka éppen beteg volt, amikor a levelet a gyárba kézbesítették, felbontották, elolvasták, és gyanúsnak találták. A túlbuzgó Pála gyáros a csendőrségre továbbította, onnan meg a kladnói Gestapóhoz került. S bár a kihallgatások során nyilvánvalóvá vált, hogy ártatlan szerelmes levélről van szó, s hogy írója nem iidicei - mint hitték - és semmi köze a merénylethez, a Gestapo ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, a kényelmes megoldást választotta: Lidice megsemmisítésével, ártatlan emberek meggyilkolásával elrettentő példát statuált. Egy falusi krónikás, Josef Fechtner így örökítette meg a tragédiát: ,,íratott a Kladno melletti Hrebeőben, Lidice szomszédságában, 1942-ben. Július 9-én este búcsúzott Lidice a szabadságától. ...a legnagyobb pánik 10-én hajnali háromkor következett be, amikor Kladno felől autók jöttek, és elvitték az asszonyokat meg a gyerekeket tizenöt éves korig. A tizenöt évesnél idősebb férfiakat - kivételt a nyolcvanéves meg kilencvenéves aggastyánok sem képeztek - Horákék portájára hajtották, ott bezárták őket a pincébe meg a szérűbe. A lövöldözés hajnalban kezdődött... a legerősebb hat és kilenc között volt.“ Hogy mi történt, a világ hamarosan megtudta és mélységesen elítélte. Hogy mi történt gyerekeikkel, férjükkel, otthonukkal, csak a háború után tudták meg a Iidicei asszonyok - már akik visszatértek a koncentrációs táborokból. A hazatérés öröm helyett fájdalmat jelentett, nem volt viszontlátás, csak a kegyetlen valóság. A falu helyén pusztaságot találtak, otthonuknak csak a helyét lelték. A falu mégis él. Negyvenhétben kezdődött Lidice újjáépítése, s az asszonyok lassan visszaköltöztek a falujukba. A fiatalabbak férjhez mentek, gyerekeket szültek. Száznyolcvannégy asszonyt hurcoltak el Lidicéböl. Közülük negyvenkilenc nem látta viszont porig rombolt faluját. Százhat gyereket hurcoltak el a faluból. Közülük nyolcvankettő teherautón utazott Chelmno felé... a ki- pufogócsö a teherautó belsejébe vezetett. A gyerekek nem sokáig kiabáltak... Százhetvenhárom Iidicei férfi otthon maradt. Csak a Horákék portájára hajtották őket. Délelőtt már holtan feküdtek, tizenhét sorban. S azonnal megkezdődött a „planírozás“. A gépezet olajozottan működött. Minden terv szerint ment. Felrobbantották a házakat, kiásták az alapokat, kitépték a fákat, még a holtakat sem hagyták nyugodni, a temetőben a koporsók sem maradtak a helyükön, a romokat elszállították, a falu helyét a földdel tették egyenlővé. Hogy fű se nójjön ott többé. Gyors, pontos munkát végeztek. Tavaly, negyven év elteltével ismeretlen, megrázó dokumentum került elő Lidicéről. Egy beteg lelkű szörnyeteg lefényképezte a „tisztogatást“, sőt, a fotókat „szellemes“ kísérőszöveggel látta el. ,,Jó kedvvel munkára fel“- olvasható azon a felvételen, amelyen tizenhét, tizennyolc éves fiúk (a Reichsarbeitdienst tagjai) koporsókat ásnak ki. Hasonló buzdítást tartalmaz a „munkára nevelés“ többi mozzanatát ábrázoló felvétel is. Valahol megtalálták ezeket a képeket, valaki rejtegette őket, s csak tavaly, 1982-ben kerültek napvilágra. A fotóriporter, mintha mesét mondana, rémmesét, ezzel kezdi: „Volt egyszer egy falu. Most már csak kő és pusztaság, egyetlen lélek sem lakik benne... iszonyú robbanással minden a levegőbe repült. Van egy falu, nem messze Prágától. Szebb, mint valaha. Szép helyen épült, a takaros házak előtt virágoskert, a házakban családok laknak - s a szomorú asszonyoknak békében született gyerekei enyhítik a háborúban elveszettekért érzett fájdalmat. Telnek, múlnak az évek, felejteni mégsem tudnak. Felejteni nem is szabad. Az új falu főterén áll a művelődési ház. Itt látható az a mintegy ötszáz gyerekrajz, grafika, kerámia, amit hetven országból harmincezer gyerek beküldött - s ebből válogatta ki a legjobbakat a szigorú bíráló bizottság. A komáromi (Komárno) Tibor Zachar, a galántai Jana Kováciková, Ján Sido, Patrik Rajtáé alkotásait több ezren megnézték. Zdenka Crková fogadja a kiállítás vendégeit, szeretettel mutogatja a gyerekrajzo• Ők már az új Lidicében nőttek fel (ŐSTK felvételei) kát. Ó túlélte a tragédiát - gyereke még nem volt, fiatal házasok voltak. A férje neki is odaveszett. Mi maradt a régi Lidicéből? A falu helyén az emlékmű, az első, egy hatalmas fakereszt, amit a Vörös Hadsereg katonái állítottak, még 1945-ben. Három koszorú az emlékműnél, az egyik szalagján ez a szöveg: Kegyelettel emlékezünk a Iidicei mártírokra - a SZIM Vasas sportolói. A múzeumban, a falon asszonyok fényképei - akik nem jöttek vissza, férfiak fényképei - akik a közös sírban nyugosznak. Egy villa meg kés - ezt nem pusztította el a tűz, egy tábla - Storek Jan Lidice 25 felirattal, néhány igazolvány ... Á faluból csak a Horákék házának, az iskolának meg a templomnak az alapjai maradtak meg. A Szent Márton templom 1352- ben épült, - ma idegenforgalmi nevezetesség lehetne. De hogy az egész falut lerombolták, Lidice lett szomorú idegenforgalmi nevezetesség. Háborút nem akarók búcsújáróhelye. Poraiból életre kelt egy falu. Szebb, mint valaha. S erősebb. KOPASZ CSILLA A vállalat mintaboltjában találkozunk. Éppen azt figyelte, hogyan tetszik a betérőknek a Bárét ülőgarnitúra, vagy az új típusú lakószoba. Július Kele- csényi, a Bratislavai Ipari Kombinát gazdasági és kereskedelmi igazgatóhelyettese átlapozta a kitöltött ankétlapokat, s a dicséretek láttán örömtől sugárzó arccal jegyzi meg.- Mi nem dolgozhatunk raktárra, ezért vagyunk kíváncsiak a vásárlók véleményére. Többek között ennek köszönhetjük, hogy az utóbbi tizenöt évben nem volt problémánk a tervteljesítéssel. A lakosságtól eredő bevételt 15,1 millió koronáról 35 millió koronára növeltük, s ez a vállalat összbevételének a negyvenöt százalékát teszi ki. Hallgatom, milyen lelkesedéssel beszél a kilencszáz fős kollektíva eredményeiről, jóllehet elsősorban azért kerestem meg, hogy a képviselői tevékenysége felől érdeklődjem. Azt mondja, hogy a kettőt, mármint a munkahelyét és a képviselői tisztséget nem lehet elválasztani egymástól. Hogyan is állhatna a választói elé, ha a vállalat, amely több mint tízféle szolgáltatást nyújt, nem teljesítené feladatát. Ha elmarasztalnák, hogyan tölthetné be a szlovák főváros negyedik városkerületében a helyi gazdálkodási, kereskedelmi és szolgáltatási szakbizottság elnöki tisztségét immár a második megbízatási időszakban.- Amikor választóimtól első ízben kaptam bizalmat, a dubravkai lakótelep, amelyen én is lakom, még nem volt kiépítve - folytatja. - Mint a polgári bizottság tagjának, a szakbizottság elnökének ugyancsak akadt munkám, de nemcsak nekem, társaimnak is. A Dubra- vanka üzlet, amely hónapokig zárva volt, sok gondot okozott a lakosságnak. Sok-sok utánjárásba került, amíg sikerült az első gyermekjátszóteret felépítenünk...- Mindez már a múlté - vetem közbe.- Ez igaz, de a negyedik városkerület tovább épül. Petrzalkán sem kevesebb a probléma, mint itt volt. A lakóházak elkészülnek, de az üzletekről, a szolgáltató létesítményekről az építők „megfeledkeznek", s azok nem készülnek el határidőre. Éppen ezért a szakbizottságunk egyik tagja az említettek építését tartja szemmel, a lemaradásokat megvitatjuk és javaslatokat terjesztünk a városkerületi nemzeti bizottság tanácsa elé a további intézkedések foganatosítására. Kedvvel, odaadással Amint sorolja a szakbizottság feladatait, magamban azt latolgatom, hogyan futja minderre idejéből. Mielőtt azonban feltenném a ’ kérdést maga adja meg rá a választ.- Megosztjuk a munkát, együtt dolgozunk a polgári és a népi ellenőrző bizottsággal. Az üléseken a tagok konkrét feladatokat kapnak. Csakis a jó kollektív munka hozhat eredményt. Én a munkahelyemen is ehhez tartom magam. Hozzám bárki bármikor bejöhet, nem őriz a titkárnő. Mint képviselőt is gyakran megállítanak az utcám segítséget kérnek vagy csak egyszerűen felhívják valamilyen fogyatékosságra a figyelmemet. Azt vallom, bárcsak egyre többen tennének így, mert akkor könnyebb lenne a közigazgatásban részt vevők munkája. Szabad ideje ritkán van. Beszélgetésünket is egy telefonhívás szakítja félbe, a polgári bizottság elnöke hívta fel, hogy este az egyik lakossági panaszt kell kivizsgálniuk. Amikor a kagylót leteszi, mosolyogva csak ennyit mond: „Ma ismét későn lesz az estebéd“. Beszéde elárulja, hogy kedvvel, odaadással végzi képviselői teendőit, s nem jelent terhet számára a legbonyolultabb feladat megoldása sem. Addig megy, kilincsel, amíg megértésre, orvoslásra nem talál. Minden bizonnyal ez a magyarázata annak, hogy a városkerületi nemzeti bizottság legjobb szakbizottságai közé tartozik a helyi gazdálkodási, kereskedelmi és a szolgáltatási bizottság.- Nem szeretem a hangoskodást, de ez nem jelenti azt, hogy határozatlan vagyok. Megkövetelem a fegyelmet. Könnyebb az emberek bizalmát elveszteni, mint megszerezni - vallja. - Szeretem a sikerélményt, de a sikertelenség sem kedvetlenít el. Az élet útja göröngyös, tudni kell rajta járni, úgy, hogy mindig célba érjen az ember. Hogy mi a kedvtelése? A szakirodalom és a kertje. Aztán meg ott a család, az ötéves kislánya, a másfél éves unokája. A gyerekek jó kikapcsolódást jelentenek számára, amikor velük foglalkozik nincs idő a gondolkodásra, száz meg száz kérdésre kell felelnie.- A feleségem, aki egészségügyi nővérként dolgozik, évekig volt tisztségviselő, így megérti elfoglaltságomat, azt, hogy kevés idő jut a családra - mondja búcsúzóul. - Ha netán elkedvetlenedek, még biztat is. Július Kelecsényi úgy akar dolgozni, hogy a számadáskor emelt fővel állhasson a választói elé. NÉMETH JANOS
