Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-14 / 41. szám
1 í r A négyhatalmi erők - hivatalosan: nemzetközi békefenntartó erők - jó egy évvel ezelőtti megjelenése Libanonban nem váltott ki osztatlan lelkesedést sem a cédrusok országában, sem a csapatokat küldő államokban, sem pedig a világ más részein. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az USA volt az, aki kapva kapott közvetlen katonai jelenléte megvalósításának lehetőségén, s a brit, francia és olasz erőkre csak azért van szükség, hogy több szereplője legyen a libanoni dráma újabb felvonásának. A bejrúti kormány segélykérő szava pont jókor jött Washingtonnak: Izraelben olyan mértékben erősödtek fel a háború befejezését követető hangok, hogy arra már muszáj volt odafigyelni. A megszállók hozzáláttak a csigalassú- ságú visszavonuláshoz az Avali folyó mögé, és Dél-Libanon tartós megszállására rendezkedtek be. Az USA-ra maradt, hogy megőrizze és lehetőleg gyarapítsa a hódításokat. Az amerikai kormány részéről ez nem önzetlen segítség volt, hiszen egy olyan helyzetet használt ki ürügyként, amelynek kialakításához tevékenyen hozzájárult. Talán nem túlzott merészség azt állítani, hogy a Libanon elleni izraeli inváziónak kettős célja volt: Tel Aviv részéről a csapásmérés a palesztinokra és a libanoni haladó erőkre, valamint az újabb terjeszkedés, amerikai részről pedig a katonai jelenlét előkészítése. Ezt az állítást bizonyítja az is, hogy Londonnak, Párizsnak és Rómának nem nagyon fűlt a foga a csapatok Libanonba küldéséhez, s a három fővárosban annak idején elhangzott több olyan - persze nem hivatalos - nyilatkozat is, hogy kontingenseiket mintegy az amerikai haderő ellensúlyozására küldik Bejrútba. Úgy látszik, az USA NATO-partnerei már akkor tartottak attól, ami egy évvel később bekövetkezett: az amerikaiak közvetlenül beavatkoztak a harcokba, és a többieket is belerántották a bajba. Háborúfenntartók Amikor az 1200 amerikai tengerészgyalogos elindult Bejrútba, Reagan elnök kijelentette: ha közülük csak egy is meghal, valamennyit visszarendeli. Azóta - sajnos - nem egy és nem kettő halt meg közülük, és veszteségek érték a többi kontingenst is. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az Amerika-ellenesség nem újkeletű jelenség Libanonban. Akik elvesztették családtagjaikat, otthonukat, nem tesznek különbséget a fegyverek gyártói és felhasználói között. Az amerikaiak népszerűségét tovább csökkentette, hogy mandátumukkal ellentétben nem maradtak meg pártatlan békefenntarlentöségű, így napokig tartó harcok folytak birtoklásáért a drúzok és a hadsereg között. Az amerikai csapatok szeptember közepén beavatkoztak a harcokba. A libanoni hadsereg és a „bőrnyakúak“ összehangolt támadást intéztek a drúz-szocialista erők ellen. A libanoni légierő bombázta, az amerikai hadihajók a tengerről ágyúz- ták a drúz állásokat. A hivatalos amerikai nyilatkozat szerint a beavatkozásra azért került sor, mert a Súfban folyó harcok során támadás érte az USA bejrúti nagykövetségét. E nyilatkozat elhangzása után egy-két nappal a Pentagon tisztségviselői már nyíltan beismerték, hogy a Gema- jel-klán védelméről van szó, mivel ez - és Szűk El-Garb megtartása - rendkívül fontos az Egyesült Államok számára. Ezek szerint legújabban a Súf hegyvidéken keresztül húzódik az USA ,,létérdekei“ zónájának határa! Ha követjük a washingtoni logikát, így már világos is, miért csaptak fel a tengerészgyalogosok háborúfenntartókSyrian troops Israeli troops "I Lebanese zonie • Amerikai térkép a helyszínről. A ferdén satírozott területeken szíriai csapatok tartózkodnak. A pontozott rész az izraeliek által megszállt terület. Az erős, sötét pontozású részről vonták vissza az izraeli csapatokat. A fehéren hagyott rész a libanoni kormány tényleges területe. • Amerikai tengerészgyalogosok a bejrúti repülőtérnél. tóknak: nyíltan támogatták a Ge- majel-vezetés fellépéseit a muzulmán és haladó erők ellen. Ahogy éleződött a keresztény-muzulmán, a jobboldali-baloldali ellentét, úgy szaporodtak a tengerész- gyalogosok állásai elleni támadások. A washingtoni vezetés „elrettentésül“ és 1200 katonája „védelmére“ újabb és újabb erőket irányított a libanoni partokhoz, s ma már gyakorlatilag a térségben állomásozik az egész földközi-tengeri 6. flotta. A várt(?) hatás elmaradt, ettől még senki sem kezdte jobban szeretni Amerikát. A már eddig is veszélyes helyzet akkor robbant, amikor az izraeliek kivonulása után Súf és Alaj térségében, Bejrút közvetlen közelében kitörtek a harcok a terület ellenőrzéséért az ott többségben levő drúzok és az oda benyomulni akaró, a keresztény jobboldal irányítása alá került libanoni hadsereg között. Szűk El-Garb hegyi falucska nevét ekkor ismerte meg a világ. Ellenőrzése stratégiai je-izraeli különszerződés teljes kudarca is bizonyítja - Szíria hozzájárulása nélkül bármilyen jellegű libanoni rendezés megvalósíthatatlan. Szíria ugyanis Libanon felöl védtelen, területét onnan elérni gyerekjáték, s ezt Tel Avivban is jól tudják. A hosszas damaszkuszi alkudozások eredménnyel jártak: szeptember 26-án Libanonban érvénybe lépett a tűzszünet. Az első naptól kezdve szórványos lövöldözések tarkították, de folyt a felek közti párbeszéd a tűzszüneti vegyesbizottság keretében, ami a limarink ACK fSOM LEBANi • Tünetők a Fehér Ház előtt. Az amerikai katonák Libanonból való kivonását követelik. • A New Jersey amerikai hadihajó, tek a libanoni partokhoz. amelyet erősítésként vezényelnak. S tehetik ezt még 18 hónapig, mivel a szenátus után az amerikai képviselőház is megszavazta, hogy Reagan elnök a törvényhozás külön engedélye nélkül még másfél évig Libanonban hagyja őket a flottával együtt. Sőt ,,védekező hadműveleteket“ is folytathatnak. Valahogy úgy, mint Szűk El-Garb- nál. Tűzszüneti közjáték Az arab világ vezetőjének szerepére aspiráló Szaúd-Arábia- egyrészt a további vérontás elkerülése és Libanon végleges megosztásának megakadályozása, másrészt saját pozíciói megerősítése céljából - határozott lépésre szánta rá magát. Bandar Bin Szultán herceg, Rijad kijelölt washingtoni nagykövete diplomáciai offenzívába kezdett hétpontos megbékélési terve elfogadtatása végett. Ismét Damaszkusz lett a Libanon körüli diplomáciai nagyüzem központja. Nem hagyomány- tiszteletből, hanem azért, mivel- ezt a május 17-én aláírt libanoni banoni belpolitikai viszonyokat ismerve óriási eredmény. A megoldásra váró problémák pedig még nagyobbak. A libanoni lakosság vallási és nemzetiségi csoportjai közti tényleges megbékélés legalapvetőbb feltétele a múltból örökölt, az azóta már kisebbségbe került keresztényeket előnyhöz juttató felekezeti államrendszer megszüntetése. További fontos kérdés a helyi közigazgatás és a központi kormány hatáskörének pontos, igazságos kijelölése. A baloldali és muzulmán erők a hadsereg felekezeti felépítésének megszüntetését is követelik. Probléma van bőven, s ezeket tényleg csak egy keresztény-muzulmán konferencia lenne képes megoldani, ahogyan azt a szaúdi terv is javasolja. A konferencia megrendezésének feltétele azonban a szilárd tűzszünet, de kérdéses, hogy mire ezek a sorok megjelennek, fennáll-e majd legalább a tárgyalásokra még módot adó, incidensekkel tarkított fegyvernyugvás. Az eléggé kétséges libanoni belső megegyezés létrejötte sem oldja meg minden valószínűség szerint a cédrusok országának hosszú évek óta tartó válságát. Mert míg a rendezés a libanoniak létérdeke, s az egész arab világ számára is rendkívül fontos, nagy csapást jelentene Izrael és legfőbb pártfogója, az Egyesült Államok számára. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Tel Aviv katonái még mindig nem vonultak ki, megszállva tartják az ország egyhar- madát, s Washingtonról is nehezen képzelhető el, hogy siet majd tengerészgyalogosai hazarendelésével. A négyhatalmi erők jelenleg 5347 katonából állnak, ebből 1200 amerikai, 2050 olasz, 2000 francia, 97 brit. Tartani lehet attól, hogy ha majd az amerikaiak vonakodnak kivonulni, győz az atlanti szolidaritás annak ellenére, hogy - főleg a nemzetközi erők beavatkozása után a harcokba - Olaszországban és Franciaországban nőtt a kontingensek hazarendelését követelők száma. GÖRFOL ZSUZSA ' Drúz harcosok a Súf hegységben. (ÓSTK és arch ív-felvételek)