Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-07 / 40. szám
A mikor néhány héttel ezelőtt egyik közös ismerősünk elárulta Csontos Vilmosnak, hogy készülünk hozzá születésnapi beszélgetésre, azt üzente vissza, ne menjünk, neki már nincs mondanivalója senki számára. Vajon miért e szavak, ez az elkeseredettséget sejtető üzenet? Most már csak azért is meg kell látogatnunk Vilmos bácsit, gondoltuk nyomban. Abban biztosak lehetünk, hogy nem zárja be előttünk az ajtót, hisz korábban többször volt alkalmunk együtt tölteni órákat, iró-olvasó találkozón, művelődési táborban, szerkesztőségben,, sőt, otthonában is és mindenkor kedves barátként üdvözölt bennünket. Miért lenne most másképp? Legfeljebb valóban nem mond semmit, és akkor kénytelenek leszünk egy sima pályaméltatással köszönteni irodalmunk legidősebb képviselőjét, az örökség című verseskötetért nemzetiségi-díjjal kitüntetett költőt. Zalabához közeledve, ahol 1948 óta él, igyekszem felejteni üzenetét, figyelem a Garam menti tájat, Csontos Vilmos szülőföldjét, mely annyiszor volt ibletője a költőnek. Keskeny úttesten fut kocsink, néhol fák sűrű lombja takarja el az eget és a szélesen hullámzó földeket. Péntek délelőtt van, csend és napsütés a faluban. A Csqntos-portán is békés a kép, melyet egyelőre az utcáról szemlélünk. A ház előtt virágok, dúsan. Az udvaron almafák, lugasok duzzadó fürtökkel; sütkérező kacsák, tyúkok, fölröppenő és landoló galambok. Jól van, itthon van Vilmos bácsi, mondom magamban, amikor a lugas résein át meglátom, amint az udvar végében éppen kerékpárt tá- r maszt a nyári konyha falának. Nagyon remélem, látogatásunkkal nem zavarjuk meg ezt a békét. A fogadtatás szíves, de;- Ne haragudjanak, nincs mondanivalóm, semmit sem tudok mondani. Na, jöjjenek beljebb.- Hol járt, Vilmos bácsi?- Bevásárolni voltam, a hét végén jönnek az unokák, ilyenkor még tejet is be kell készíteni, hároméves is van köztük, itt vannak az újságok, mind jár.- Ez itt milyen füzet?- Ebbe írom, hogy mikor és hol közöltek tőlem. „Megjelent írásaim jegyzéke: 1954. 1955-56-57...“, olvasom a borítóján. Benne pedig minden pontosan jegyezve; a legutolsó közlés sorszáma 1961, az Ez a menés című vers előtt áll, mely nemrégiben jelent meg a Hétben.- Keveset ír az utóbbi időben.- Tudnék én írni, vannak most is gondolataim, leírom őket egy papírra, aztán ott vannak valamelyik zsebemben. Nincs időm, nehéz ez az év. Tizenöt család méhem van, ott a gyümölcs, leveri a szél. A lányomnak is segíteni kell, a feleségem készíti a gyerekeket iskolába. Ide futni, oda futni. Kár pazarolni azt a filmet, nekem már úgysem szereznek örömet. Ez a hetvenötödik év komisz esztendő. A Dalol a földből kétszáz vers maradt ki, lehetett volna vastagabb kötet. Most meg itt az Estéli ének, abból is sok szép vers kimaradt. Hetvenöt évig bíztam, küszködtem. Nem tudom, kiben csalódtam. Az ... ahonnan estére hazajöhetek olvasóimban nem. De már csak olyan helyre megyek író-olvasó találkozóra, ahonnan estére hazajöhetek. Keveset írok. Négy verset írtam az idén, az ötödik félben van. Szélcsend a címe, ez már a kort jelenti, áttételesen. Nem akarok vele sietni, legyen belőle rendes vers. Nem mondtam én le mindenről, átmeneti kor ez az öregedés. Képes vagyok én a Gyalogútat is újraírni. Az hamar elfogyott. Keleten, Rozsnyón, Gömörhorkán nem is tudják, hogy van életrajzom. Amilyen belső fűtést éreztem, most olyan lehangolt vagyok. Valamikor még a kapát is felfor- dítottam és írtam. Nekem hiányzik az ösztönzés. Fölösleges, minek írok én, az jár az eszemben. Közben Vilmos bácsi felesége nagy tál tojásrántottát tesz elénk, melybe bőven aprított zöld meg piros paprikát; aztán bor is kerül az asztalra, és „házi“ pálinka, melynek sokan ismerik ízét, zamatát a fővárosban is, ha olykor feljött Vilmos bácsi meglátogatni a szerkesztőségeket, mindig volt nála egy-két kisüveggel.- A feleségemet negyvenkilenc éves korában nyugdíjazták izületi gyulladással. A szövetkezetben dolgozott. Most ö gondozza a szőlőt is. Jobb, ha egy kéz csinálja. Különben lábatlankodnánk egymásnak. Kétszáz liter bort szoktunk meghagyni, a többi szőlőt eladjuk. Kell a pénz gabonára, hol erre, hol arra.- Ha már szó esett egészségről, Vilmos bácsi hogy érzi magát?- Nem érzek különösebb veszedelmet. A gyomrommal meg a fogakkal van baj. Februárban alacsony volt a vérnyomásom, ha nincs orvos, nem tudom, mi történik. Inni nem szoktam, alkalomadtán egy stampedlivel. Néha már elalszom a tévé előtt, de ha érdekel, nem.- Soha futballista nem volt - szól közbe Csontos néni -, mégis rettenetesen érdekli a futball.- Érdekelne engem sok minden, csak időm lenne több. Itt az Élet és Irodalom, azért ezeket elolvasom. Amit Cselényi Lászlóról írtak.- Érzem eddigi beszélgetésünkből, hogy azért csak foglalkoztatja Vilmos bácsit nap mint nap a vers is, a versírás is. De hadd kérdezzem meg, mikor írt a legnagyobb kedvvel, melyik volt az az időszak?- Ez akkor volt, amikor Fábry a bírálatában szép, tiszta mezsgyét rajzolt elénk. Az én életemben mindig az volt a hiba, hogy engem mindig vállon veregettek. Igen, kevesebb verset, több költészetet. Akkor akartam bizonyítani. Fontos állomás volt pályámon, amikor egy CSEMA- DOK-közgyülés szünetében Égri Viktor megkérdezte tőlem: - Csontos, akarsz-e személyesen megismerkedni Fábryval? - Levélben már ismertük egymást, meg ismerte verseimet a két háború közti időszakból. Az Új Szóban találkoztunk. Egri tudta, hogy van két vers a zsebemben, az egyiket odaadta Fábrynak, a másikat ö olvasta el, és értelmetlennek mondta, majd átadta Fábrynak. - Szép ez, Csontos, nagyon szép - mondta Fábry. Mind a két embert szerettem, tiszteltem, kíváncsi voltam a véleményükre. És akkor azok különböztek, és akkor tisztáztam magamban, hogy elsősorban nekem kell tudnom, éreznem, jó-e, amit csinálok.- Hogy hangzott az a vers, egy szakaszát legalább ha elmondaná?-Valahogy így: „Ha érzed, hogy lelked rejtekén merész álmok szülnek magzatot, csókold életre. Új csillag gyűlt sorsunk egén, fényében megmosdathatod". Lejegyzem e sorokat, aztán javaslom, nézzünk körül az udvaron.- Az én birodalmam. Az udvar hátsó részében: tető alatt, ketrecekben rengeteg nyúl, csupa fehér- szőrű. Harminc darab „leadásra“ vár. A kertben: már őszi a hangulat, almák piroslanak száradó fűben, kukorica kórók, falevelek,, egy sor kaptár, csendesen kirepülő és visszatérő méhek a napsütésben. Aztán a szőlőben, ahová kocsival „szaladunk föl“: a dombnak futó hosszú sorok közül egynek az elején, betonoszlopon nagy betűkkel Cs. V. A termésről, az idei szárazság okozta bajokról, meg a szőlő itteni művelésének módjáról beszélgetünk a csősz, Tóth János bácsi kíséretében, aki a sorok között elejt egy- egy mondatot sorsáról. Mire visszaérkezünk, ebéd az asztalon. Élvezném a finom falatot, de nem hagy nyugton egy kérdés. Vajon Csontos Vilmosban, a költőben mennyi a távolság „birodalma“, számlálhatatlan „hétköznapi“ tennivalója és a vers között? És egy másik kérdés. Születhet-e vers ebben a „birodalomban“, a számlálhatatlan „hétköznapi“ tennivaló közepette? Az első kérdésre talán csak a költő tudja a választ, a másodikra mi, akik ismerjük Csontos Vilmos költészetét. Igen, születhet. És hisszük, születik is még. BODNÁR GYULA TALÁLKOZÁS A HETVENÖT ÉVES CSONTOS VILMOSSAL Húsz év a költészet szolgálatában Prága kulturális életében szinte egyedülálló szerepet tölt be a Národní trída sugárúton, a Nemzeti Színház közelében a Viola irodalmi kávéház. A költészetnek, a szép és tartalmas vers kedvelőinek ez a szentélye most érte meg fennállásának huszadik évfordulóját. A két évtized mérlegének legfontosabb tanúsága, hogy ez a létesítmény bebizonyította: az emberek, s főként az ifjúság szeretik a szép szót, hogy ma is van érdeklődés a költészet iránt. Húsz év alatt a Violában (ahol tizenöt perccel a műsorkezdés előtt még felveszi a pincér a rendeléseket), 1002 önálló műsort összesen 5558-szor adtak elő. Ha ehhez hozzávesszük a Viola műsorainak vidéki előadásait, akkor azok száma meghaladja a hatezret. A Viola pódiumáról a klasz- szikus, s mai cseh és a világ- irodalom remekei csendülnek fel neves előadóművészek tolmácsolásában. Létrejötte óta a Viola műsorait több mint négyszázezren látogatták meg. A műsorokban, amelyeket hozzáértő irodalmárok, koreográfusok és rendezők állítanak össze, több mint kétszáz zenész, ötven énekes és 397 színművész lépett fel. A sikert és az érdeklődést jelzi, hogy például Vladimír Holan Hamlet társaságában című költeménye alapján összeállított műsort eddig több mint 130-szor ismételték meg. Ugyancsak száznál több rep- rizt ért meg Miroslav Hornfőek műsora, a „Provencei levelek“ vagy a Prágai nép dalai összeállítás, továbbá Cocteau „Emberi hang" című költői monológja. Felcsendült a Violában az antik költészet, a világ szerelmi lírájának színe-java, ezrek ismerhették meg színvonalas tolmácsolásban a világirodalom híres szerelmes leveleit. Szombat délutánonként gyermekek népesítik be a Violát. A legszebb cseh népmesékből, népi mondókákból, zenei alkotásokból kapnak itt ízelítőt. Az irodalmi kávéház műsorait nemegyszer átvette a rádió és a televízió is, több műsorát hanglemezen is forgalmazzák. Kedveltek a Találkozások elnevezéssel megrendezett esték. Ezeken meghívott hazai és külföldi költők adják elő verseiket. Az elmúlt évben például kilenc szovjet költővel találkozhattak a Viola vendégei. Számos kulturális intézménnyel, alkotó szövetséggel karöltve együttes műsorokkal emlékeztek meg társadalmunk nagy évfordulóiról. A Viola irodalmi kávéház cselekvőén kivette részét a testvéri szocialista országok kultúrájának csehszlovákiai seregszemléiből is. Ez az intézmény az elmúlt húsz év alatt nagy szolgálatokat tett az irodalom, elsősorban a költészet kedvelői tábo- -ának kiszélesítéséért, elősegítette az ifjúság olvasási ked- /ének felkeltését. Hozzájárult ahhoz, hogy az irodalom igazi írtékei eljutottak sok emberhez. SOMOGYI MÁTYÁS
