Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-16 / 37. szám
R eggeli kilenc óra. A cirkusz még alszik. A hatalmas sátor körül a lakókocsikban senki sem mozdul. Pihennek a tevék, lovak, medvék is. Csak a cifra páva illeg-billeg kecsesen, magasra tartva fejét az állatok kocsijai körül. Közelebb érve a medvékhez, azok nyomban ugrándozni kezdenek. Felkapják fejüket a lovak is, s a csupa izom mének nyerítve kérnek vizet, abrakot. Etetőjük lép hozzám s oroszul mondja:- Hajnalban már megkapták az adagjukat, hadd pihenjenek. Megizzadtak tegnap a dupla program alatt. JÁTSZANI, NEVETTETNI A cirkuszigazgató lakókocsi-irodájában viszont már korán reggeltől állandóan csörög a telefon. A főváros és a környék lakói sűrűn érdeklődnek: melyik napra, melyik előadásra kapni még jegyet.- Nagyon nagy az érdeklődés a kazahsztáni cirkusz műsora iránt - mondja Zdenko Strnad, a szovjet művészeket vendégül látó Slovan cirkusz igazgatója. - Bár ennek a cirkusznak az artistái először járnak Európában, a szovjet cir- kuszmüvészekkel évek óta nagyon jó az együttműködésünk. Az idén tizennegyedik alkalommal látunk vendégül szovjet artistákat, s a mi artistáink szintén tizennegyedik alkalommal vendégszerepeinek - az együttműködés keretében - a Szovjetunióban. S hadd tegyem hozzá, úgy hírlik, hogy a mieinknek is lelke• Zdenko Strnad igazgató rond művészei, akik ámulatba ejtik a közönséget.- Hogyan lesz valakiből artista, cirkuszos?- Nos, sokan az egykori régi mesterek gyermekei közül kerülnek ki: akár artista, akár a cirkusz egyéb dolgozója lesz belőlük. Másrészt pedig Prágában van egy artistaképző iskola, amelyet a normál iskola mellett látogatnak a fiúk, lányok. Helyszűke miatt egyelőre csak huszonötén. Közülük a legügyesebbeket Moszkvába küldjük tanulni, ahol már nagyon sok artistánk kapott remek képzést. A kazahsztáni cirkusz artistái is ebből az iskolából kerültek ki. sen tapsol az ottani közönség. Ez a huszonnyolc éve fai fő együttműködés azt jelenti, hogy mi adjuk a teljes technikai felszerelést, a kisegítő személyzetet, a szovjedt artisták ,,csak“ műsorukat, no meg az állataikat hozták magukkal.- Úgy tudom, a Slovan cirkusz artistáin kívül még egy csehszlovák cirkusz szerepel immár hosszú ideje a Szovjetunióban.- Valóban. A három hazai cirkusz közül a Praga már tizenhatodik évadját zárja a szovjet közönség körében. S a harmadik, a Cirkusz Humberto az NDK-ban vendégszerepei. Így aztán- S a cirkusz egyéb dolgozói?- Azoknak általában valamilyen családi kapcsolatuk van a cirkusszal. Tudja, különös, csábos világ ez a miénk, aki nem született bele, az nehezen szokja meg. Itt szinte az év minden napján kemény, megerőltető és nagyon felelősségteljes munka folyik. Bár nincs szigorúan vett nyolc órás munkaidő, mégis... Valójában mi naponta nem nyolc, hanem 12-15 órát dolgozunk, s a nap huszonnégy órájában készenlétben kell lennünk. Jöhet akármikor egy szélvihar, felkaphatja a sátrat, s akkor a bohóc, az artista ugyanúgy rohan a kötelekhez, mint a sá• A késdobáló számával kezdődik az előadás ránk, a Slovanra nemcsak az a fontos szerep hárul, hogy vendégül lássuk a külföldi cirkuszokat, hanem az is, hogy saját műsorunkkal szórakoztassuk az egész ország cirkuszkedvelö közönségét. így egy-egy cirkuszi évad nyolc, kilenc hónapig tart, ami azt jelenti, hogy évente nyolc, kilenc hónapon keresztül minden áldott nap játszunk, szinte egyetlen nap pihenőnk sincs. Ez óriási megterhelés, amely állandó készenlétet, nagy erőfeszítéseket igényel a cirkusz minden egyes dolgozójától.- Hány ember, milyen mesterségek szükségesek ahhoz, hogy a cirkusz utazó- és működő képes legyen?- Cirkuszunknak száztizenhárom alkalmazottja van. Ennyi ember kell az évi 320-350 előadáshoz. S hogy milyen mesteremberekre van szükségünk? Kellenek sátorépítők, gépkocsivezetők, asszisztensek egy-egy előadáshoz, villanyszerelők, karbantartók, hangtechnikusok, világosítók, zenészek, adminisztratív munkaerő, porondmester, kellékesek, portások, állatgondozók, szakácsok és kell egy tanító is. Tanító, mivel állandóan utazunk s a gyerekeknek iskolába kell járniuk. Most is van nyolc iskolaköteles gyermekünk, akikkel a tanító az egész tanévben ugyanúgy foglalkozik, mint minden más iskolában. És ki ne felejtsem a legfontosabbat: kellenek artisták, a potorépitó munkás. A nagyvárosokban ugyan hosszabb ideig tanyázunk, de kisebb helyeken két-három napot állomásozunk csak, ami azt jelenti, hogy hetente kétszer kell sátrat bontani és sátrat építeni, költözködni, utazni. Megállás, pihenő nélkül. S a felelősség: trapéz-művészekkel, vadállatokkal dolgozunk - elég egy óvatlan pillanat s máris kész a tragédia. Itt tessék-lássék munkát nem lehet végezni. Kevesen képesek ezt az utazó, életformát megszokni, akárcsak az állandó veszélyhelyzeteket, izgalmakat, amelyek egy-egy műsor, előadás során adódnak. Csak az marad meg nálunk, aki mindezt nagyon komolyan tudatosítja, akinek ez már a vérében van. Szóval, csak látszatra könnyű életforma a miénk. Mert gondoljon bele: itt az év nyolc, kilenc hónapjában az embernek nincs jószerével magánélete. Egymás mellett álló lakókocsikban élünk: a szó szoros értelmében belelátunk egymás fazekába, ágyába. Ugyanazok az arcok minden nap. S ez a bizonyos bezártság, egymás mellett élés nagy-nagy toleranciát igényel. Vannak itt is zajos napok, viták és éles véleménycserék, de ilyen helyzetben nem is csoda. Ellenben, ha megszólal a harmadik sípszó, ha kigyúlnak a porond fényei, ha elkezdődik az előadás, akkor minden harag, minden viszály a múlté. A cirkusz minden egyes dolgozója csak a produkcióra, a porond művészeire ügyel, nekik szurkol, mert tudatosítják: egy rosszul kihúzott kötél, egy rosszul behúzott csavar, egy elhibázott kézmozdulat életeket követelhet... S a cirkusznak élni kell: játszani, szórakoztatni, nevettetni. HÁROMNAPONTA SÁTORÁLLÍTÁS A terepmesterrel, Frantisek Sulccal sétát teszek a sátrak, lakókocsik világában. A középkorú mester huszonkét éve dolgozik cirkuszban. Ő az első, aki egy- egy új helyszínre megérkezik, felméri a terepet, kijelöli, hol állítsák föl a sátrat, hol álljanak a lakókocsik, az állatok karámjai. Ö. utána érkeznek a sátrat szállító kocsik, nyolc sátorállító munkással. Hat óra alatt felállítják a közel háromezer émbert befogadó sátrat és a porondot. A sátorállitás nem akármilyen munka: négyszáz másfél méteres karót kell beverniük a földbe, kihúzni több száz méter drótkötelet, s ezek segítségével elkészíteni a nyolc hatalmas lapból álló sátrat, amelyben aztán az előadás zajlik. Mondják a sátorállítók, hogy egy-egy ilyen munka után a kanalat, villát is alig tudják a kezükbe fogni. Mire kész a sátor megérkeznek a kellékesek, az állatok, az artisták. Gyorsan helyére kerül az előadáshoz szükséges rengeteg kisebb és nagyobb kellék, az artisták közben beöltöznek, a bohóc kifesti magát s máris kezdődhet az előadás. Olajozottan, gyorsan kell mindennek zajlania, hiszen, ha este tízkor véget ér a műsor, akkor hajnali háromra már le kell bontani és összecsomagolni a sátrat, hajnalban elutazni, hogy aztán másnap, mikor egy másik városban délután fél négykor kezdődik az előadás, már minden a helyén legyen. Mindez két-három naponta ismétlődik, évente nyolc, kilenc hónapon keresztül. S mindemellett a legeldugodtabb helyeken is beszerezni a lovaknak, tigriseknek, oroszlánoknak, medvéknek, tevéknek, zebráknak, kecskéknek, farkasoknak, kutyáknak, pónilovaknak a több mázsa szénát, húst, zöldséget. És persze a töménytelen mennyiségű kockacukrot, amely nélkül az idomároknak legkedvesebb állataik sem fogadnak szót a porondon. Sétánk során bekukkantunk a cirkusz konyhájára, ahol már javában fő az ebéd; benézünk a szovjet művészek lakókocsijaiba, ahol hármasával, négyesével laknak az artisták. S benézünk a porondra, a sátor alá is, ahol most hőség és félhomály uralkodik. Később megjön a zenekar, próbálnak egy sort, majd megjönnek a kellékesek s egyéb munkások: ellenőrzik a sok-sok kötelet, tartózsinórt, kellékeket ... VOVA BOHÓC A délutáni előadás fél négykor kezdődik. Fél háromkor bekopogok a bohóc lakókocsijába. Vlagyimir Karp, azaz Vova bohóc komolyan fogad, ám alig beszélgetünk két perce, önkéntelenül is elnevetem magam. Aztán komolyra fordítjuk a szót.- Tíz éve vagyok bohóc - mondja. - Moszkvában végeztem a cirkusziskolát. S hogy mi az én bohóc- ars poeticám?... A naiv kisembert szeretném a porondon életre kelteni. Azt a kisembert, aki az életben mindenféle fonák helyzetekbe kerül - akaratán kívül. S ezekből a fonák helyzetekből igyekszik a tőle telhető leg- különbélébb módokon kimászni. Ez persze csak úgy, egyszerűen sosem sikerül: általában nevetségessé válik. Szeretem ezt a kisembert, mert általában mindany- nyian ilyenek vagyunk. S úgy érzem, a közönség is szereti - nevet, kacag téblábolásain, bot!adózásain, s talán • A bohóc csak a produkció végén jön rá: önmagát látta viszont a porondon. Már három óra elmúlt. A közönség egy része a helyén, a többiek most tódulnak be a kapun. Az artisták már teljes díszben várakoznak a porond lefüggönyzött bejáratánál. Próbálok velük szóba elegyedni, de egyikük sem bőbeszédű. Egymással sem nagyon váltanak szót: már mindannyian a produkcióra összpontosítanak. Felhangzanak az első taktusok. A közelben lévő lovak, tevék, medvék és egyéb állatok is felkapják a fejüket - az ismert dallamok alapján már tudják: rövidesen rájuk is sor kerül. A tevéket feldíszítik, a lovakat felkantározzák, a macik nyakába díszes kendő kerül... Pontban fél négykor pedig kigyulladnak a lámpák, fényárban úszik a cirkusz, felgördül a függöny, az artisták teljes létszámban befutnak a porondra. Kezdetét veszi a csoda, a cirkusz csodája. ZOLCZER JÁNOS • Néhány perccel a műsor kezdete előtt (A szerző felvételei) BIHiaiS • Reggeli csendélet a lakókocsik között
