Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-09-16 / 37. szám

R eggeli kilenc óra. A cirkusz még alszik. A hatalmas sátor körül a lakókocsikban senki sem mozdul. Pi­hennek a tevék, lovak, medvék is. Csak a cifra páva illeg-billeg kecsesen, magas­ra tartva fejét az állatok kocsijai körül. Közelebb érve a medvékhez, azok nyom­ban ugrándozni kezdenek. Felkapják fe­jüket a lovak is, s a csupa izom mének nyerítve kérnek vizet, abrakot. Etetőjük lép hozzám s oroszul mondja:- Hajnalban már megkapták az adag­jukat, hadd pihenjenek. Megizzadtak teg­nap a dupla program alatt. JÁTSZANI, NEVETTETNI A cirkuszigazgató lakókocsi-irodájá­ban viszont már korán reggeltől állandó­an csörög a telefon. A főváros és a kör­nyék lakói sűrűn érdeklődnek: melyik napra, melyik előadásra kapni még je­gyet.- Nagyon nagy az érdeklődés a ka­zahsztáni cirkusz műsora iránt - mondja Zdenko Strnad, a szovjet művészeket vendégül látó Slovan cirkusz igazgatója. - Bár ennek a cirkusznak az artistái először járnak Európában, a szovjet cir- kuszmüvészekkel évek óta nagyon jó az együttműködésünk. Az idén tizennegye­dik alkalommal látunk vendégül szovjet artistákat, s a mi artistáink szintén tizen­negyedik alkalommal vendégszerepei­nek - az együttműködés keretében - a Szovjetunióban. S hadd tegyem hoz­zá, úgy hírlik, hogy a mieinknek is lelke­• Zdenko Strnad igazgató rond művészei, akik ámulatba ejtik a kö­zönséget.- Hogyan lesz valakiből artista, cirku­szos?- Nos, sokan az egykori régi mesterek gyermekei közül kerülnek ki: akár artista, akár a cirkusz egyéb dolgozója lesz belő­lük. Másrészt pedig Prágában van egy artistaképző iskola, amelyet a normál iskola mellett látogatnak a fiúk, lányok. Helyszűke miatt egyelőre csak huszon­ötén. Közülük a legügyesebbeket Moszk­vába küldjük tanulni, ahol már nagyon sok artistánk kapott remek képzést. A ka­zahsztáni cirkusz artistái is ebből az isko­lából kerültek ki. sen tapsol az ottani közönség. Ez a hu­szonnyolc éve fai fő együttműködés azt jelenti, hogy mi adjuk a teljes technikai felszerelést, a kisegítő személyzetet, a szovjedt artisták ,,csak“ műsorukat, no meg az állataikat hozták magukkal.- Úgy tudom, a Slovan cirkusz artistáin kívül még egy csehszlovák cirkusz szere­pel immár hosszú ideje a Szovjetuni­óban.- Valóban. A három hazai cirkusz közül a Praga már tizenhatodik évadját zárja a szovjet közönség körében. S a harmadik, a Cirkusz Humberto az NDK-ban vendégszerepei. Így aztán- S a cirkusz egyéb dolgozói?- Azoknak általában valamilyen csalá­di kapcsolatuk van a cirkusszal. Tudja, különös, csábos világ ez a miénk, aki nem született bele, az nehezen szokja meg. Itt szinte az év minden napján kemény, megerőltető és nagyon felelős­ségteljes munka folyik. Bár nincs szigorú­an vett nyolc órás munkaidő, mégis... Valójában mi naponta nem nyolc, hanem 12-15 órát dolgozunk, s a nap huszon­négy órájában készenlétben kell lennünk. Jöhet akármikor egy szélvihar, felkaphat­ja a sátrat, s akkor a bohóc, az artista ugyanúgy rohan a kötelekhez, mint a sá­• A késdobáló számával kez­dődik az elő­adás ránk, a Slovanra nemcsak az a fontos szerep hárul, hogy vendégül lássuk a kül­földi cirkuszokat, hanem az is, hogy saját műsorunkkal szórakoztassuk az egész ország cirkuszkedvelö közönségét. így egy-egy cirkuszi évad nyolc, kilenc hóna­pig tart, ami azt jelenti, hogy évente nyolc, kilenc hónapon keresztül minden áldott nap játszunk, szinte egyetlen nap pihenőnk sincs. Ez óriási megterhelés, amely állandó készenlétet, nagy erőfe­szítéseket igényel a cirkusz minden egyes dolgozójától.- Hány ember, milyen mesterségek szükségesek ahhoz, hogy a cirkusz uta­zó- és működő képes legyen?- Cirkuszunknak száztizenhárom al­kalmazottja van. Ennyi ember kell az évi 320-350 előadáshoz. S hogy milyen mesteremberekre van szükségünk? Kel­lenek sátorépítők, gépkocsivezetők, asszisztensek egy-egy előadáshoz, vil­lanyszerelők, karbantartók, hangtechni­kusok, világosítók, zenészek, adminiszt­ratív munkaerő, porondmester, kelléke­sek, portások, állatgondozók, szakácsok és kell egy tanító is. Tanító, mivel állan­dóan utazunk s a gyerekeknek iskolába kell járniuk. Most is van nyolc iskolaköte­les gyermekünk, akikkel a tanító az egész tanévben ugyanúgy foglalkozik, mint minden más iskolában. És ki ne felejtsem a legfontosabbat: kellenek artisták, a po­torépitó munkás. A nagyvárosokban ugyan hosszabb ideig tanyázunk, de ki­sebb helyeken két-három napot állomá­sozunk csak, ami azt jelenti, hogy hetente kétszer kell sátrat bontani és sátrat építe­ni, költözködni, utazni. Megállás, pihenő nélkül. S a felelősség: trapéz-művészek­kel, vadállatokkal dolgozunk - elég egy óvatlan pillanat s máris kész a tragédia. Itt tessék-lássék munkát nem lehet vé­gezni. Kevesen képesek ezt az utazó, életformát megszokni, akárcsak az állan­dó veszélyhelyzeteket, izgalmakat, ame­lyek egy-egy műsor, előadás során adódnak. Csak az marad meg nálunk, aki mindezt nagyon komolyan tudatosítja, akinek ez már a vérében van. Szóval, csak látszatra könnyű életforma a miénk. Mert gondoljon bele: itt az év nyolc, kilenc hónapjában az embernek nincs jószeré­vel magánélete. Egymás mellett álló la­kókocsikban élünk: a szó szoros értelmé­ben belelátunk egymás fazekába, ágyá­ba. Ugyanazok az arcok minden nap. S ez a bizonyos bezártság, egymás mel­lett élés nagy-nagy toleranciát igényel. Vannak itt is zajos napok, viták és éles véleménycserék, de ilyen helyzetben nem is csoda. Ellenben, ha megszólal a harmadik sípszó, ha kigyúlnak a porond fényei, ha elkezdődik az előadás, akkor minden harag, minden viszály a múlté. A cirkusz minden egyes dolgozója csak a produkcióra, a porond művészeire ügyel, nekik szurkol, mert tudatosítják: egy rosszul kihúzott kötél, egy rosszul behúzott csavar, egy elhibázott kézmoz­dulat életeket követelhet... S a cirkusz­nak élni kell: játszani, szórakoztatni, ne­vettetni. HÁROMNAPONTA SÁTORÁLLÍTÁS A terepmesterrel, Frantisek Sulccal sétát teszek a sátrak, lakókocsik világá­ban. A középkorú mester huszonkét éve dolgozik cirkuszban. Ő az első, aki egy- egy új helyszínre megérkezik, felméri a terepet, kijelöli, hol állítsák föl a sátrat, hol álljanak a lakókocsik, az állatok ka­rámjai. Ö. utána érkeznek a sátrat szállító kocsik, nyolc sátorállító munkással. Hat óra alatt felállítják a közel háromezer émbert befogadó sátrat és a porondot. A sátorállitás nem akármilyen munka: négyszáz másfél méteres karót kell bever­niük a földbe, kihúzni több száz méter drótkötelet, s ezek segítségével elkészí­teni a nyolc hatalmas lapból álló sátrat, amelyben aztán az előadás zajlik. Mond­ják a sátorállítók, hogy egy-egy ilyen munka után a kanalat, villát is alig tudják a kezükbe fogni. Mire kész a sátor meg­érkeznek a kellékesek, az állatok, az artisták. Gyorsan helyére kerül az elő­adáshoz szükséges rengeteg kisebb és nagyobb kellék, az artisták közben beöl­töznek, a bohóc kifesti magát s máris kezdődhet az előadás. Olajozottan, gyor­san kell mindennek zajlania, hiszen, ha este tízkor véget ér a műsor, akkor hajna­li háromra már le kell bontani és össze­csomagolni a sátrat, hajnalban elutazni, hogy aztán másnap, mikor egy másik városban délután fél négykor kezdődik az előadás, már minden a helyén legyen. Mindez két-három naponta ismétlődik, évente nyolc, kilenc hónapon keresztül. S mindemellett a legeldugodtabb helye­ken is beszerezni a lovaknak, tigriseknek, oroszlánoknak, medvéknek, tevéknek, zebráknak, kecskéknek, farkasoknak, ku­tyáknak, pónilovaknak a több mázsa szé­nát, húst, zöldséget. És persze a tömény­telen mennyiségű kockacukrot, amely nélkül az idomároknak legkedvesebb ál­lataik sem fogadnak szót a porondon. Sétánk során bekukkantunk a cirkusz konyhájára, ahol már javában fő az ebéd; benézünk a szovjet művészek lakókocsi­jaiba, ahol hármasával, négyesével lak­nak az artisták. S benézünk a porondra, a sátor alá is, ahol most hőség és félho­mály uralkodik. Később megjön a zene­kar, próbálnak egy sort, majd megjönnek a kellékesek s egyéb munkások: ellenőr­zik a sok-sok kötelet, tartózsinórt, kellé­keket ... VOVA BOHÓC A délutáni előadás fél négykor kezdő­dik. Fél háromkor bekopogok a bohóc lakókocsijába. Vlagyimir Karp, azaz Vova bohóc komolyan fogad, ám alig beszél­getünk két perce, önkéntelenül is elneve­tem magam. Aztán komolyra fordítjuk a szót.- Tíz éve vagyok bohóc - mondja. - Moszkvában végeztem a cirkusziskolát. S hogy mi az én bohóc- ars poeticám?... A naiv kisembert szeretném a porondon életre kelteni. Azt a kisembert, aki az életben mindenféle fonák helyzetekbe kerül - akaratán kívül. S ezekből a fonák helyzetekből igyekszik a tőle telhető leg- különbélébb módokon kimászni. Ez per­sze csak úgy, egyszerűen sosem sikerül: általában nevetségessé válik. Szeretem ezt a kisembert, mert általában mindany- nyian ilyenek vagyunk. S úgy érzem, a közönség is szereti - nevet, kacag téblábolásain, bot!adózásain, s talán • A bohóc csak a produkció végén jön rá: önmagát látta viszont a porondon. Már három óra elmúlt. A közönség egy része a helyén, a többiek most tódulnak be a kapun. Az artisták már teljes dísz­ben várakoznak a porond lefüggönyzött bejáratánál. Próbálok velük szóba ele­gyedni, de egyikük sem bőbeszédű. Egy­mással sem nagyon váltanak szót: már mindannyian a produkcióra összpontosí­tanak. Felhangzanak az első taktusok. A közelben lévő lovak, tevék, medvék és egyéb állatok is felkapják a fejüket - az ismert dallamok alapján már tudják: rövi­desen rájuk is sor kerül. A tevéket feldí­szítik, a lovakat felkantározzák, a macik nyakába díszes kendő kerül... Pontban fél négykor pedig kigyullad­nak a lámpák, fényárban úszik a cirkusz, felgördül a függöny, az artisták teljes létszámban befutnak a porondra. Kezde­tét veszi a csoda, a cirkusz csodája. ZOLCZER JÁNOS • Néhány perccel a műsor kezdete előtt (A szerző felvételei) BIHiaiS • Reggeli csendélet a la­kókocsik között

Next

/
Thumbnails
Contents