Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-09 / 36. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA- És most egy percre hunyja be a szemét; ez az alagút már az aknatoronyhoz vezet - fordul hátra Stanislav Kristóf. Csukott szemmel állok hát az ércbánya bejáratánál. Fejemen védősisak, oldalamon erős fényű lámpa és mentökészü- !ék. Inget is kaptam, munkaruhát meg csizmát is, hozzá néhány jótanácsot, figyelmeztetést, hogy tudjam, mi vár rám a föld gyomrában. Először a kilencedik szintre indulunk.- Jó, most már kinyithatja a szemét. Már nem lesz bántó a sötétség. Vakító napfény után koromfekete éjszaka. Ide-oda világítok az alagútban. A sínek között zavaros tócsák, helyenként bokáig merül a csizmám, a szürke sziklafalakon kövér vízcseppek futnak lefelé. A hőmérséklet huszonnyolc fok. Kint sem lehet sokkal több.- Most jár először Banská Stiavnicá- ban? - érdekíödik a barátságos részlegvezető, aki már a negyvenes években is ezen az úton járt. - Igen - mondom én, s már folytatja is: - A város múltjáról csak annyit; a hegyek aranya és ezüstje, ólma és reze már évezredek óta ismert volt. Hogy VI. Béla tette szabad királyi bányavárossá Selmecet, azt biztosan tudja. De hallott arról is, hogy a világon itt használtak először puskaport a robbantáshoz? Nem? És azt tudja, hogy 1753-ban már hidraulikus szivattyúval távolították el a bányavizet? A vágatok között sajnos ma is vastag erekben csörgedezik a víz. Nincs is nála nagyobb ellenfelünk, elhiheti. Ami pedig a mostani érckitermelésünket illeti: évente 185 ezfer tonna a teljesítményünk. Háromszáz méteres gyaloglás után liftbe szállunk. Egy, kettő, három... számolom a szinteket, a kilencediknél állunk csak meg, tudom. Itt-ott távoli fénypontok tűnnek fel a járatokban, a hetedik szintnél hangokat hallok, a nyolcadiknál síneket cipelnek, a kilencediknél csönd fogad. A mélység: 348 méter. Újabb gyaloglás a sötét folyosókon. Kezdek kimelegedni. Jó volna megszabadulni a védősisaktól. Jó volna, de nem lehet. Senki sem tudja, hol lazult meg a „mennyezet“. Aztán felhangzik a fejtőkalapácsok zaja, és két fénypontot látok a sötétben. Frantiéek Matkoviö a kedvünkért tart szünetet.- Kremnicában szerettem meg ezt a munkát még 1962-ben. Pár évvel később átjöttem Selmecre és azóta le is horgonyoztam.- önszántából vagy rábeszélték?- Nem kellett engem rábeszélni, tudtam én, miért maradok. A pénz, a jó kereseti lehetőség vonzott, megmondom őszintén.- És a kemény fal azóta sem szegte a kedvét?- Nincs irigyelni való ezen a munkán, az biztos. Alaposan neki kell gyürkőzni. Az ólom is, a cink is nehezen adja meg magát. A fúró meg annyira rázza a karomat, hogy még műszak után is úgy érzem: a kezemben van. Tudják ezt a fiaim is, mégsem hagyták lebeszélni magukat. Mind a ketten itt fognak dolgozni. Az idősebbik nagy bánatomra otthagyta az iparművészeti szakközépiskolát, pedig ha látná, milyen szépen rajzol... Azt mondja, ő inkább bányász lesz. A kisebbik meg mindig ide vágyott. Most lesz elsős a helybeli bányaipari szaktanintézetben. Michal Siakel tizenegy éve dolgozik a föld alatt.-A sötétséget gyorsan megszoktam, de az, hogy néha-néha szem elől veszítjük az ólomeret, még ma is gyakran elkedvetlenít. Ilyenkor mindig úgy érzem, fölöslegesen rázattam a testemet a fúróval. (Folytatás a 2. oldalon) Az ólom is, a cink is nehezen adja meg magát Nincs irigyelni való ezen a munkán (Archív felvételek) VASÁRNAPI KIADÁS 1983. szeptember 9. XVI. évfolyam 36. szám Ára 1 korona J
