Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-26 / 34. szám
E gy moszkvai lakás szobájában két korosodó férfi ül az asztal mellett. Előttük, a kisasztalon fényképek halmaza. Kicsik és nagyok, a szálló évek sokat megbarnítottak, de sok a vadonatúj, fénylő kép is. Az ablak mögött zúg a nagyváros, a konyhában az asszonyok trécselnek, de ők ebből semmit sem érzékelnek. Nézegetik a fényképeket, időnként egymásra néznek, mintha az ismerős vonásokat keresnék.- Egyáltalán nem változtál...- Te viszont megférfiasodtál. Harminchét év után találkoztak. Mindketten részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, bajtársak voltak a harcok idején. Vjacseszlav Bondar, a partizáncsapat rádiósa volt, Vlagyimir Volosztnov pedig a törzsparancsnok. Vjacseszlav Bondar tizennyolc éves fiatal fiú volt, amikor elvégezte a moszkvai rádiós iskolát, s azon- * nal ledobták Lengyelországba, az ellenség hátországába. A Halált a fasizmusra! nevű partizánkülönítményben harcolt, majd később, 1944-ben mint Zorács őrnagy csapatának tagja, eljött segíteni a szlovák felkelőknek. Vlagyimir Volosztnovnak, a hivatásos tisztnek és határőrnek egészen másként alakult a sorsa. Sze- vasztopol hős védői közé tartozott, súlyosan megsebesült, fogságba esett. Kétszer próbált megszökni sikertelenül, csak harmadszorra sikerült, mikor Lengyelországba szállították át a foglyokat. így került Lublinba, a Halált a fasizmusra! nevű partizánkülönítményhez. Szakaszparancsnok volt majd a törzsparancsnok helyettese, és később, Szlovákiában ö volt Zorics őrnagy partizáncsapatának törzsparancsnoka.- A mi csapatunk a Felső-Nyitra vidékén harcolt, ott, ahol Frantisek Hagara vezetésével a Felsönyitrai brigád - emlékezik Vlagyimir Volosztnov. - Egyszer a fasiszták heves támadást indítottak és a Zorics- csapat kis csoportokra oszlott. Hárman maradtunk: én, Szlava, és a politikai biztos, Agladze. Hiába kísérleteztek, a csapatot nem találták meg. Mikor végre kapcsolatot találtak a parancsnoksággal, megjött a parancs, hogy csatlakozzanak a Zse- leznyakov-csapathoz, amelynek Őiőmany környékén volt a támaszpontja. A hármas csoport Nyitrától, az ismeretlen szlovák hegyeken verekedte magát keresztül Őicmanyig úgy, hogy német üldözőik állandóan a sarkukban voltak.- Bizony, a hegyekben jól megkergettek a fasiszták - emlékezik Vjacseszlav Bondar. - Csak Kl'ak- ban lett könnyebb a helyzetünk, ahol sokat segített a helybéli pap. Emlékszel, néhány nappal azután a fasiszták felgyújtották a falut. Vjacseszlav Bondar a menetelés minden részletére emlékszik, a falvak, a harcostársak, még a cigaretták nevére is. Megjegyezte a szlovák dalokat is, bár a háború óta egyszer sem járt Szlovákiában. Hosszú bolyongás után végre eljutottak Öicma- nyig, és megtalálták Zseleznyakov csapatát. Itt Bondar rádiós volt, Volosztnov pedig törzsparancsnok.- Jól emlékszem Vologyára a Zseleznyakov-csa- patban - meséli Vjacseszlav Bondar. - Energikus volt, de nyugodt, nem kapkodott, a géppisztolyát a hátán hordta, hogy a keze mindig szabad legyen, mert folyton csinált valamit: magyarázott, mutogatott, irányított, intézkedett. Egyszer csoportot szervez a feladatok teljesítésére, máskor bajtársa géppisztolyának hibáját javítja, tanácsot ad, hogyan kell feldarabolni az elejtett állatot, vagy elmélyedve tanulmányozza a térképet, s közben finoman mosolyog.- Meg kell hagyni, Szlava nagy betyár volt - mondja mosolyogva Vlagyimir. - Ó volt a fő-fő A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 39. ÉVFORDULÓJA mókamester, szerette a vicceket. Szlava, emlékszel még a bikára? - és nevet. A csapatnak volt - isten tudja honnan - egy bikája. A partizánok az ellenségtől zsákmányolt vaskereszttel tüntették ki. Az ötlet - természetesen- Bondár rádiós agyában született meg.- Az egy nagyon derék, vaskeresztes bika volt- nevet Vlagyimir Volosztnov.- De komolyra fordítva a szót: sok minden történt a háborús évek alatt. Bár a sorsunk sosem volt könnyű, elsősorban a jóra emlékezünk - folytatja Volosztnov.- Igen, sokmindent megjegyeztünk. Szlovák barátainkat sosem felejtjük el - folytatja Vjacseszlav Bondar. - A legnehezebb időkben az utolsó falatokat is megosztották velünk. Az ellenséget épp úgy gyűlölték, mint mi, azt akarták, hogy mi győzzünk, és lehetőségeikhez mérten meg is tettek érte mindent. A mi barátságunk Csehszlovákia népeivel a legnehezebb próbát, a háború, a közös ellenség ellen vívott harc próbáját is kiállotta.- Épp a velünk együtt harcoló szlovákok - folytatja barátja gondolatát Vlagyimir Volosztnov - bizonyították, hogy helytállnak a békés életben is. Emlékszel Karol Siskára, a Stará Hora-i kórház parancsnokára? Kardiológusként dolgozik, Szlovákiában ö hajtotta végre az első szívátültetést. Siska akadémikus nemrég járt Moszkvában, a kardiológusok világkongresszusának résztvevőjeként. Vlagyimir Volosztnov a bajtársak fényképeit mutogatja Vjacseszlavnak, s arról beszél, hogy az utóbbi években hogyan alakult az életük.- A mi felderítőnk, Emit Dneky ma a Zornica vezérigazgatója, a Felsönyitrai brigád politikai biztosa, akivel együtt hajtottuk végre a harci feladatokat, Frantisek Miseje, a Szlovák Szocialista Köztársaság pénzügyminisztere.- Milyen szívesen találkoznék újra velük - ismeri be Vjacseszlav Bondar. - Mennyi év eltelt azóta!-Te hová tűntél a háború után, Szlava? Azt hittük, már nem is vagy az élők között. Vjacseszlav Bondar negyvenötben hazatért Ukrajnába. Befejezte az építőipari szakiskolát, a főiskolát, aztán a krími csatornát építette és üzemeket Ukrajnában. Egész életében úton volt, csak az utóbbi években telepedett meg Harkovban. így aztán, az állandó költözködés közben nyoma veszett. A barátai nem is remélték, hogy még életben van, ö maga szerény ember, senkinek sem beszélt a múltjáról. Csak az elmúlt évben hallota a rádióban volt parancsnokának Alexander Zorics- Szvjatogorovnak az előadását. írt a rádiónak, aztán felvették a kapcsolatot Zoriccsal, majd rajta keresztül Volosztnowal. És végre, annyi év után, találkoztak Moszkvában. Vlagyimir Volosztnov, a tősgyökeres moszkvai, szintén hazatért a háború után. 1945-től dolgozik a Mosenergo Vállalatban, most pedig a hőenergia- felhasználási részleg vezetője a főváros szívében, a Kremlben.- Nézd, hogy néz ki most a mi falunk, Őicmany - mondja Vlagyimir Volosztnov. A lánya, Natasa egy nagy albumot tesz elé és fordítja Bondarevnek a képek alá írt szöveget. Történész, Csehszlovákia a szakterülete, és jól beszél szlovákul.- Csehszlovákiában 1977-ben voltam - mondja Vlagyimir - meglátogattam Banská Bystricát, Kl’a- kot, csak Cicmanyba nem tudtam eljutni. De az elvtársak, a volt partizánok, akik az utóbbi időben ott jártak, azt mondják, hogy a csapatunkat emlegetik, se énrólam, sa rólad, Szlava, nem feledkeztek meg.- Most biztosan együtt megyünk oda - mondja Vjacseszlav Bondar - hisz nemsokára itt a nagy ünnep, a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója. Úgy szeretném látni a szlovák hegyeket, újra végigjárni a régi események színhelyét és találkozni a bajtársakkal.- Igen, nagyszerű lenne újra látni Szlovákiát - sóhajt Volosztnov. - Hisz ez volt az ifjúságunk Szlava. Megismered még? Ez a fénykép a mi partizáncsapatunkról készült. Akkor ilyenek voltunk. Nézegetik a félyképeket, én meg őket nézem, és gondolkodom: különbözőek, mégis valahogy egyformák. Lényegében mindketten civilek. Az egyik építészként élte le az életét, a másik meleget és fényt adott az embereknek. De a háború szörnyű éveiben, mikor a hazát kellett védeni mindkettő katona volt. Olyan katonák, akik megvédték a hazát, s más népeknek is elvitték a békét és a szabadságot. JELENA KOVALENKOVÁ A karja a járókelő vagy sem, elfoglalt vagy sem, siet vagy ráér - észreveszi a nagyméretű fényképeket. A feliratból mindjárt megtudja, hogy kiket lát: munkahősöket, élenjáró dolgozókat. A rövid, de találó szövegű képaláírásokból a nevükön kívül tudomást szerez tetteikről is. így vonja magára a figyelmet az egyik leghatásosabb propagandaeszköz: a legjobbak arcképcsarnoka. Előnye, hogy messziről szembe tűnik, kiemelkedik a falakat borító plakátok, hirdetések, közlemények közül, és audovizuálisan is hat a szemlélőre. Régebben általános igazságokkal végeztük a propagandát - magyarázta Lenin 1919-ben - most munkával kell folytatnunk,ez szintén propaganda, de tettekkel bizonyított propaganda, felhívás a tömegekhez, ez a fontos. Tetekkel, példákkal agitálnak az arcképcsarnokban elhelyezett fényképek, mert akár ismerősünk, akár ismeretlen a felvételen látható személy, a legfontosabb, amit megtudunk róla: példásan teljesíti munkafeladatát, élenjáró, dolgos hétköznapjaink hőse. Gútán (Kolárovo) már fél évtizede hagyományos ennek a propaganda- eszköznek az alkalmazása. Jezsó László, a városi pártbizottság elnöke kezdeményezte. Évenként kétszer, az üzemi és munkahelyi pártszervezetek javaslata alapján a városi párt- bizottság dönt, hogy kinek a fényképe kerüljön az arcképcsarnok táblájára. Természetesen, a döntést minden esetben körültekintő, tárgyilagos értékelés előzi meg: a javasolt személyek munkateljesítményének, példamutatásának méltatása. Évente kétszer, esetenként 28 élenjáró dolgozó arcképe kerül fel a táblára, s ha az illető példamutatását a következő értékeléskor is követésre méltónak ítélik, ott is marad a fényképe. Minderről, vagyis a kivitelezésről Tóth Anna, a városi népművelési központ igazgatója, munkatársai, és Csizmadia Zoltán, a fényképész gondoskodnak. Hasonló módon, csak nagyobb, országos méretű hatásra számítva alkalmazza ezt a propagandaeszközt a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága. Néhány éve csak, de sikeresen. Ünnepélyesen, évente egyszer cserélik a fényképeket. Ilyenkor személyesen megjelennek az így kitüntetett fiatalok is, s bemutatják őket pártunk képviselőinek, a tömegtájékoztatási , eszközök dolgozóinak. Persze, nem az ünnepélyesség, nem a bemutatás eredményezi a sikert, a hatást, hanem a kitüntetett fiatalok példamutatása. Az egyik brigádvezetöje annak az ifjúsági munkakollektívának, mely a handlovai bányában, folyosóhajtásban csehszlovák rekordot ért el. A másik - mint kohász a Keletszlovákiai Vasműben - országos rekorddal dicsekedhet. A harmadik tervező a számítóközpontban, melynek programja szerint dolgozva több millió korona értékű megtakarítást értek el a gépipari üzemek. Mindegyik munkával, tettekkel agitál. És ez a propagandaeszköz. - A legjobbak arcképcsarnoka - formája, kivitelezése tekintetében is egyre tökéletesebb. Bratislavában, a PRIOR áruház előtti Kijev-téren az I. városkerületi nemzeti bizottság megbízásából Karol Lackó szobrász terve alapján nemrégiben kezdtek hozzá egy ilyen építéséhez. Még nincs kész, de a járókelők észrevették, érdeklődéssel figyelik a munkát, mert maga az építmény látványa is azt ígéri, hogy dísze, ékessége lesz a térnek. A művészi kivitelezésnek a rangját, a jelentőségét pedig csak növelni fogja, hogy a szocialista munka hőseinek, az élenjáróknak arcképeit láthatjuk majd ott. Mi, kommunisták természetesnek tartjuk, hogy a fényképeken látható személyek sorában szép számban pártunk tagjaira ismerünk. Ha a járókelő megnézi a fényképeket, s a képaláírásokból tudomást szerez a munkahósök tetteiről, köny- nyen megtörténhet, hogy tisztelete, elismerése ellenére, vagy éppen annak nyomán ilyen gondolata támad: Óh, hát azért nem csodalények ők sem, olyanok mint én, képes vagyok én is arra, amit ók tettek... Tehát a fényképen láthatók nemcsak a munkahelyükön, munkatársaik között, de itt is, így is agitálnak. HAJDÚ ANDRÁS A legjobb dolgozók arcképcsarnoka Gútán (Kolárovo) (A szerző felvétele) Tettekkel
