Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-12 / 32. szám
J asek főszerkesztő fürkészően nézegette magát kis tükrében. Barták abbahagyta a kefelenyomat olvasását, és megszólalt:- Azt hiszem, jobb már nem lesz.- Rosszabb ugyan, mint az eddigiek, de egészen biztos, jobb, mint amilyen lesz - mondta Jasek. Rámutatott a csengő telefonra: - A magáé! Barták felemelte a kagylót, s az öröm legcsekélyebb jele nélkül beszélgetett Jitka Maiéval. Amint befejezte, felsóhajtott:- Tipikus nő! Miért nem telefonálsz? Miért nem jelentkezel?-Tulajdonképpen miért nem keresi fel?-Kit?- Feltételezem, hogy a legújabb lányról van szó, a langalétáról.- Azért, mert kapcsolatunk további kimeneteléről túlságosan konkrét elképzelései vannak!- Miért csodálkozik, ha ilyen reményeket kelt a másikban? - mérgelődött Ja- éek. - Egyáltalán, teljesen amorális a maga viszonyulása a nőkhöz! Ameny- nyiben, természetesen, nincs még mindig kamaszkorban, mert akkor ez nem erkölcsi, hanem orvosi kérdés.-Tehetek én arról, hogy tetszem a nőknek? - fintorodott el szemtelenül Barták. Jasek újra belepillantott a tükörbe, uj- jával megtapogatta a pattanását, és melankolikusan kérdezte:- Mit kezdjek ezzel? Barták mosolygott, összecsomagolta a korrektúrát, és elköszönt:- Drahoslavicébe megyek a barátomhoz, valamilyen nehézségei vannak, egy kicsit felvidítom. Amint kiért Prágából, annyira esett, hogy Skodája nem bírta tovább, és az elülső üveg gyenge tömítése szépen átengedte a vízsugarakat. Mivel minden autó kárörvendö berendezés, a vízsugár egyetlen pontban folydogált lefelé, Barták jobblábas cipőjébe. Nem csoda hát, hogy pocsék kedve volt. Nem sokkal később azonban bájos jelenséggel találkozott. A háremtáncosnők csodálatos alakjával és gyönyörű égszínkék szemekkel volt megáldva. Egy ilyen jelenség érthetően nemcsak a jókedvét hozta meg, hanem felélesztette hódító ösztöneit is. Megállt, kinyitotta az ajtót, és csak arra várt, hogy emberi nyelven szólal-e meg ez a csoda. Erre kicsit várnia kellett, mert legelőször egy bizsukkal ékesített zsákszatyor repült az első ülés alá, s csak aztán foglalt helyet a gazdája. Érdeklődéssel tanulmányozta Bartákot.- Szia, szépfiú - szólalt meg végül. A szépfiú elégedetten sebességet váltott, öntudatosan elöreszegezte állát, legalábbis azt gondolta, hogy így tesz. Ezután egy folytában csak produkálta magát. A jelenség hallgatta őt, mosolygott, itt-ott kifejezte csodálatát, és Barták egyre csak ömlengett... Meg kellett állnia a benzinkútnál. Kiszállt az autóból, gyorsan tankolt, fizetett és sietett vissza, hogy folytassa a kellemes beszélgetést. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a jelenség az első faluban megszólalt:- Itt kiszállok!- Máris? - kérdezte csalódottan a nekilendült szerkesztő. A jelenség magához vette táskáját, és ragyogó mosolyt küldött a sofőrnek:-Sajnálom..., hazaértem. Valamikor álljon meg nálunk. Dása Kolísková vagyok, a négyes szám alatt lakom.- Este beugróm - ajánlotta örömmel.- Lehet?- Nagyszerű - egyezett bele a csoda.- A nővéremnél lakom... Biztosan jöjjön el! S máris eltűnt, mint minden tünemény, az esőben. Bartákot az érzelmek annyira magukkal ragadták, hogy elinduláskor összetévesztette a féket a gázpedállal. Ezután fél órán át slágereket dúdolgatott. Csak azért hagyta abba, hogy a kisvárosban egy üveg bort vegyen a várúrnak. Semmit nem tudott venni, mivel a táskájában hiába kereste tárcáját. Az egész autót átkutatta, hiába... egyszerűen eltűnt, s vele együtt az egész fizetése és minden irata. Rájött, persze hogy rájött. De csak akkor, amint visszament a faluba, ahol a csodálatos jelenségtől elbúcsúzott. Dá- áa Kolísková soha nem lakott a faluban, á négyes szám alatt a túzoltótestület szertára volt. Az épület előtt megtalálta a tárcáját. Iratai mind benne voltak, de pénzének nyoma veszett...- Biztosan csak képzelődsz - kiáltott fel Tománek, ahogy Barták felbőszültén elmesélte megalázó szerelmi kalandját.- Nem azért jöttem utánad, hogy kinevess! - szólt rá sértődötten Barták. Tománek elővett a zsebéből ötszáz koronát. Habozott, majd kiegészítétte még kétszázzal.- Ennyi egyelőre elég lesz, nem? Barták elrakta a pénzt, bort töltött magának, és sóvárogva mondta:- Milyen gyönyörű lány volt! S annak a ringyónak elég volt az a pillanat, amíg tankoltam, hogy megfújja a tárcámat!- Nem volt nálad, amikor fizettél?- Az aktatáskámban hagytam... csak egy százast vettem magamhoz, almikor tankolni mentem.- így már értem. Mindjárt ki is szállt az első faluban.- Igen, az első faluban megállított, hogy megérkezett.- Te pedig majd felfaltad a szeneddel. ..- .. .én majd felfaltam a szememmel - hagyta rá Barták mert első osztályú ísaj volt.- Mindjárt reggel jelented. Remélem, nem felejtetted el, hogyan nézett ki.- Azt én, barátom, soha el nem felejtem - jelentette ki bánatosan Barták. De semmit nem fogok jelenteni!- Nem? Neked nem számít, hogy további hiú szeladonok esnek áldozatul?-Talán szüksége volt a pénzre..., nagy szüksége - töprengett Barták. Tománek ironikusan leintette:- ... beteg anyukájának orvosságra! Esetleg éhező árvák számára! Ne légy gyerek, kérlek szépen! Ha megadod a pontos személyleírást, lehet hogy azonnal előveszik a tolvajok nyilvántartásából a fényképét.- Gondolod? - Barták elbizonytalanodott. - Ilyen fiatalon?- Micsoda barátaim vannak! - sóhajtott fel Tománek. - Az egyik fejreesettebb, mint a másik. Tudod mit? Holnap szombat, te először bejelented a lopást, aztán eljössz értem és meglátogatjuk a várurat. Barták bólintott, és másnap reggel korán megérkezett Tománekhez. Kiegyensúlyozott volt, a váratlan sokktól már magához tért.- Nem tettél jelentést - támadott rá Tománek.- Nem. Úgy veszem, mintha kölcsönöztem volna az összeget - jelentette ki határozottan Barták. - Saját szakállamra fogok nyomozni utána. Biztosan prágai.- Add meg a személyleírást, és rengeteg időt megspórolok neked!- Még meggondolom. Tománek segélykérőén az égre tekintett, és minden további rábeszélést fölöslegesnek tartott. Barták ugyan letett a nyomozásról, de a véletlen a kezére játszott. Már egy órája üldögélt az étteremben, rájött, hogy hiába várakozik. Megpróbálta még telefonon elérni Tománekot, de ez nem sikerült. Intett hát a főpincérnek, és fizetett. Felállt az asztaltól, de abban a pillanatban visz- sza is ült. Az étterembe ekkor lépett be az a lány, aki ellopta a havi fizetését. Nem volt egyedül. Két fiatalember kisérte, mindketten úgy néztek ki, mint a strigók. Az asztalhoz sompolyogtak, rárivalltak a pincérre, és fennhangon megbeszélték a legutóbbi murit. A lány alig figyelt rájuk. Kifestett szemét körül- jártatta a termen, és olyan unott képett vágott, hogy mindenkit ásítozásra késztetett. Abban a pillanatban éledt fel, amikor megpillantotta Bartákot. Odahajolt társaihoz, és valamit súgott nekik. Mindketten, mintha csak parancsra, ránéztek a szerkesztőre. Ezután a lány felkelt, és gyorsan elhagyta az éttermet. Barták természetesen azonnal követte, s az utcán utolérte.- Hová rohan úgy, kisasszony?- Mi köze hozzá? - förmedt rá a lány.- Egyáltalán nem ismerem.- Hogyhogy nem ismer, amikor pénzt is kölcsönzött tőlem.- Hogyan... kölcsönöztem? - dadogott, és idegesen nézett körül.- Biztosan nagy szüksége volt rá- mosolygott Barták.- Valakivel összetéveszt, az nem én voltam.- De igen! Egész biztos vagyok benne. A lány más taktikával támadott:- Ha nem hagy békén, zsarukat hívok! Barták megjátszotta a fölényest.- Megpróbálhatjuk. Ott áll egy a kereszteződésben.- Akkor jöjjön! - szólt rá határozottan. Barták fürkészően tekintett rá. Nem fél a kockázattól a galambocskám. Mennyi ideig bírja a játékot? Csak pár lépést tett, aztán megállt.- Ingyen cirkuszt akar? - kérdezte idegesen.- Miért ne!- Miért szegődött a nyomomba?- Azért, mert pénteken pénzt vett kölcsön tőlem.- Ezzel a trükkel nem megy sokra!- vetette oda.- Megpróbálkozhatok másmilyennel... az igazival!- Milyennel? - elbizonytalanodott, és a szemébe nézett.- Hogy egyszerűen elvitte a fizetésemet.- De hiszen az nem lehettem én! Nem is ismerem - esdekelt. Barták csak mosolygott. Látta, hogy kétségbeesetten keres valamilyen menedéket. Ezért úgy döntött, hogy kiprovokálja:- Mondok valamit. Amikor eltűnt a kocsimból a pénzzel együtt, megálltam a legközelebbi rendőrségen, és ujjlenyomatot vetettem onnan, ahol ült. Biztosíthatom, hogy eleget találtak. Most összehasonlítják a magáéval, s azután egyezkedhetünk, hogy ismer-e vagy sem. Természetesen hazudott, de a lányra hatott.- Visszá akartam adni azt a pénzt... Akkor sürgősen kellett a bátyámnak, aki csávába került. Higgye el, nem vagyok tolvaj, csak szerettem volna a bátyámat kihúzni... kisegíteni a bajból. Egy szuszra mondta el mindezt, ég sírásra görbült a szája.- Milyen bajból? - kérdezte ridegen.- Szakszervezeti akcióra összeszedett pénzt, aztán elverte - magyarázta buzgón. - Amikor rájöttek, falhoz szorították. Mivel csak ketten vagyunk a bátyámmal, ki segített volna neki?- Kik voltak azok ketten az étteremben?- Az egyik a bátyám volt, a másik egy pióca, aki állandóan rátapad... - Elővette táskájából a pénztárcáját, és átadott neki néhány százast.- Ezt vegye el, a többit megadom.- Mikor?- Akár ma este. Barták nagylelkűen visszaadta a pénzt, és elmosolyodott:- Ma kaptam fizetést, úgyhogy most nincs szükségem rá. De azért este találkozhatnánk. Hol? A lány gyengéden megsimogatta a fejét, és azt suttogta:- Pontosan olyan... Barták egész testében remegett, és szerényen megszólalt:- Egyáltalán! Csak hát ismerem... A lány nem hagyta , hogy befejezze:- Akkor este nyolckor várom a Rygrák- ban... a szobornál! - sarkon fordult, és eltűnt a tömegben. Bartáknak azonnal eszébe jutott, hogy újra átverték. Biztosan hiába fog várakozni! Majdnem utánafutott, de aztán meggondolta. Ha nem jön el, akkor vége. Tovább már nem fog fájni a feje miatta, és odaadja személyleírását Tománek- nak. De nagy kár lenne, micsoda nő... Ez egyszer tévedett. A lány pontosan nyolckor ott volt. Kicsinosította magát, és mosolygott...-Tudja, hogy örülök?- Minek?- Hogy végre találkoztunk. Azt mondogattam magamban ilyen szimpatikus fiú, és pont vele kellett megtennem! Elhoztam a pénzt.- Annyira nem sürgős - úszott a boldogságban, hogy a lány megtartotta a szavát. - Bemutatkozhatnánk... Zbynék Barták.-Tudom - mondta szégyenlősen -, elolvastam akkor az igazolványában. Katerina Víchová vagyok.- Valóban? - mosolygott.- Ha akarja, megmutatom a személyimet.- Hiszek magának. Hová megyünk?- Itt a parkban van egy étterem. El is indultak a vendéglőbe. Barták csodákkal teli estét élt át. Az első pohár után tegeződtek, a második után csókot váltottak. Katerina részletesen elmesélte nehéz sorsát. Tizenkét éves kora óta egyedül tengődik a bátyjával. Természetesen voltak szülei, csak elváltak, és egyikük sem törődött velük. Bartákot teljesen elbűvölte, úgyhogy záráskor nyomban felajánlotta:- Elmegyünk még valahová, ugye?- Ahogy akarod, Zbynku - állt rá gondolkodás nélkül -, csodálatosan érzem magam veled. Fizetett, és elindultak a nyirkos éjszakába.- Merre? A sötét park sűrűjébe mutatott, és ígéretesen mosolygott:- Ne siessünk... Barták csak nyeldesett örömében, és kézen fogva elindultak. A park elnéptelenedett, csak a sötétség és a csend vette őket körül. A lejtőn, az út mentén megállt.- Egy pillanat! - mondta pajkosan, és eltűnt a sűrű bokorban. Barták rágyújtott egy cigarettára. Többre már nem volt ideje. A bokorból két alak ugrott rá. Az egyik szájon vágta, a másik gyomron rúgta. Amikor leesett az útra, még kapott néhány kegyetlen rúgást a bordái közé. Minden elsötétült előtte, és elvesztette eszméletét. Egy férfi ébresztette fel, aki a kutyájával jött a parkba sétálni.- Ki intézte el így magát, emberke? Barták nehezen felkelt, de nyomban a padra roskadt. Valamit mondani akart, de ebben megakadályozta fájdalomtól égő szája. Megállapította, hogy feltépő- dött a szája, és hiányzik az első foga. Lélegezni sem tudott rendesen, úgy érezte, mintha gombostűkkel lenne teli a szája. A férfi a doggal elkísérte az útra, és megállított egy taxit.- Vigye el az éjszakai ügyeletre - kérte a sofőrt. A taxis még a rendelőbe is bekísérte Bartákot. Amikor fizetni akart, megállapította, hogy sem pénztárcája, sem táskája nincs, sőt az óráját is elvették. Hogy Katerina Víchová is eltűnt, azon nem csodálkozott. Már abban a pillanatban, amikor az első ütést kapta, tisztában volt vele, újra alaposan rászedték. SCHMIDT ÉVA fordítása
