Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-08-05 / 31. szám

Rajtra készen!- Az I. atlétikai világbajnok­ság házigazdái, a finnek nagy tapasztalattal rendelkeznek- mondta a fedettpályás Euró- pa-bajnokságon tartott sajtótá­jékoztatóján Primo Nebiolo, az IAAF elnöke, s még hozzáfűz­te: - Helsinki a szövetség egyik fellegvára. Úgy tűnik, a finnek igazolni akarják a neves szakembert. Sokéves, szorgos munkájuk eredményes volt: Suomi fővá­rosa rajtra készen várja a vi­lágverseny részvevőit. Az Olimpiai Stadion - előterében a híres Paavo Nurmi szobra amely az 1952-es játékok, majd az 1971.-es Európa-baj- nokság színhelye volt, a kor­szerűsítés után szép, új kön­tösben várja a főszereplőket s minden látogatót. Az 50 ezer ember befogadására alkalmas létesítmény új műanyagborítót kapott, s a célegyenessel szemben lévő lelátón egy 25 méter magas acélcsőállványt helyeztek el, amelyen további 5000 néző foglalhat helyet.- Sokat törtük a fejünket a megoldáson - nyilatkozta Budapesten Carl-Olaf Hornén, a VB szervező bizottságának elnöke -, s reméljük, sikerült a legjobbat megtalálnunk. Mi­nél több embert szeretnénk fo­gadni, nemcsak a bevétel mi­att. Elsősorban azért, mert az atlétika a világ legnépszerűbb sportága. A legutóbbi tájékoz­tatók szerint a VB négy napjára már elkeltek a jegyek (áruk átlagosan 74 cent), s a többi napról megmaradt (így például hétfőről, amikor a 100 méteres vágta döntői lesznek) is nyilván mind gazdára talál. Külön rekord a részt vevő országok száma. A szervezők Budapesten 120-ról beszéltek- márpedig a nevezési határ­idő leteltéig 158 szövetség je­lezte részvételét. (Megjegyez­zük, hogy az eddigi csúcsot a müncheni olimpia tartotta 121 nevezővel, ebből 107 in­dult az atlétikai versenyeken.) A versenyzők kényelméről is gondoskodtak a szervezők: napfény, víz, gyönyörű táj várja őket a Otaniemiben lévő Es­poo atlétikai faluban (az 1952- es olimpiai falu), amely hat ki­lométerre fekszik az Olimpiai Stadiontól. I71. I Calvin Smith nemrégiben fan­tasztikus fegyvertényt hajtott vég­re: Jim Hines 15 éve fennálló vi­lágcsúcsát döntötte meg a 100 méteres férfi vágtában. Ennek el­lenére nem öt tartják a világbaj­nokság szupersztárjának. Ez a rang honfitársát, Carlton Lewist illeti meg. A 21 éves, fekete bőrű amerikai fiút már tavaly úgy emle­gették, mint a szuperatléta, Jesse Owens utódját. S hogy nem alap­talanul, ennek igazolására idézzük föl a június 17-19-én Indianapolis- ban rendezett verseny eseménye­it: az első napon 10,32-vel nyerte a 100 m, 20,70-nel a 200 m elöfu­Húsz világcsúcs a VB évében A helsinki VB-t megelőző idényben 20 világcsúcs született. A sort — 10 nappal a rajt előtt - Kratochvílová zárta. A rekordok időrendi sorrendje: 1. Női maraton 2. Női maraton 3. Női távol 4. Férfi gerely 5. Női diszkosz 6. Férfi diszkosz 7. Női 10 000m 8. Női távol 9. Női távol 10. Tízpróba 11. Női 100 m 12. Női 400 m gát 13. Férfi magas 14. Női gerely 15. Hétpróba 16. Kalapács 17. Férfi súly 18. Női 100 m 19. Férfi 100 m 20. Női 800 m Waitz (norvég) ápr. 17. London 2:25:29 Benoit (amerikai) ápr. 18. Boston 2:22:43 Cusmir (román) máj. 15. Bukarest 721 Petranoff (am) máj. 21. Los Angeles 99,72 Szavinkova (szovjet), máj. 21. Leszelidze 73,26 Dumcsev (sz), máj 29. Krasznodar 71,86 Baranova (sz) máj. 29. Krasznodar 31:35,01 Cusmir (r), jún. 4. Bukarest 727 Cusmir (r) jún, 4. Bukarest 743 Hingsen (NSZK) jún. 5. Bernhausen 8777 Göhr (NDK) jún. 8. Berlin 10,81 Ambroziene (sz) jún. 11. Moszkva 54,02 Csu Csien-hua (kínai) jún. 11. Peking 237 Lillák (finn) jún. 13. Tampere 74,76 Neubert (NDK) jún. 19. Moszkva 6838 Litvinov (sz) jún. 21. Moszkva 84,14 Beyer (NDK) júl. 2. Colorado Springs 22,22 Ashford (am) júl. 3. Colorado 10,79 Smith (am) júl. 3. Colorado 9,93 Kratochvílová (cs) júl. 27. München 1:53,28 Rekord - mellesieq nvolcszázon Jarmila Kratochvílovával és Miloslav Kváccsal a VB előtt tárnát, majd a távolugrás selejte­zőjében 873 cm-t teljesített. (Ez az ugrás az elrugaszkodás helyétől mérve 892 cm volt!) Másnap 10,27 mp-cel győzött a 100 m döntőjé­ben. (Tegyük hfozzá, hogy az idén a megengedettnél 3 tizeddel erő­sebb hátszéllel már 9,93-at futott.) Vasárnap a távolugrással kezdő­dött számára a nap: az első soro­zatban 879-re repült (11 cm-rel maradt el Beamon világcsúcsától), a másodikban 871-re. Tovább nem ugrott, mert még várt rá a 200 m középfutama, majd döntője. Az utóbbit később a tévé képernyőjén is láthattuk, s azt is, ahogy Lewis 10 méterrel a cél előtt biztos győz­tesként magasba emeli karját. Ide­je ennek ellené­re: 19,75 mp. Az előbbiek­hez nem kell kü­lön kommentár. Azt viszont el kell mondanunk, hogy Lewis Hel­sinkiben valószí­nűleg négy szám­ban is rajthoz áll (100 m, távolug­rás, 4x100 és 200 m), de az el­ső háromban bi­zonyosan. S ennyi lehető­ségből valame­lyiket biztosan ki­használja... Szombaton, amikor az orszá­gos bajnokságon 48,45 másod­perccel aratott 400-as győzelme után beszélgettünk, csak fedettpá­lyás világcsúcstartó volt. Három számban is. Négy napra rá jött a hír Münchenből: Jarmila Kra­tochvílová a 800 méteren 1:53,28 percre javította.a szovjet Olizaren- ko világrekordját. Hihetetlenül kaptam fel a fejem a tévé előtt ülve- éppen a középtávon jönne az első szabadtéri csúcs, ahová vág- tázónónk csak kirándult?! Márpe­dig ez történt! Aztán bejátszották a felvételt, s még jobban csodál­koztam: az egész távot magányos farkasként tette meg, a többiek talán negyven méterre is lesza­kadtak mögötte. Micsoda akarat­erő kell ahhoz, hogy az ember ké­pes legyen önmagát legyőzni csak az időmérővel vívott versenyben?- röppent át az agyamon, s mind­járt az is; egy Kratochvílová és a hozzá hasonlók akaratereje. A hír hallatán vele együtt örül­tünk a' sikernek, annak, hogy e sokéves pályafutás során oly sok sikert, de talán még ennél is több csalódást, keserűséget megért, nagyszerű, de mégis mindig sze­rény sportembernek teljesült egyik titkos álma. Mert az országos baj­nokság után valami szomorúságot fedeztünk fel hangjában, amikor megköszönte a gratulációt. - Ta­valy ez a 48,45 még világcsúcsot jelentett volna - mondta elgondol­kodva de akkor túlságosan erő­sen tettem meg az első 200 mé­tert, s a végére elfogyott az erőm. Ez a mondat lett későbbi be­szélgetésünk tő témája, amellyel kapcsolatban a mester, dr. Miros­lav Kváé így fejtette ki véleményét:- A sokkal gyorsabb kezdés után Jarmila elmerevedett az utolsó száz méterre, ami természetes, mivel akkor egy négyszázas futó már csak oxigéntartalékból merít. Tavaly többször is megismétlődött a helyzet, s talán ezért is tűnt védencem optikailag keményebb­nek. Emiatt határoztunk úgy, hogy az idén egész más erőbeosztásra térünk át, ésszerűbbre. A 22,43- as kétszázas részidő helyett 23,5 körülit választottunk, s ez sokkal jobban megfelel Jarmila alka­tának. Számoltak-e már az OB-n ilyen jó idővel?- Én nem - tiltakozik hevesen a tanítvány. - A franciaországi edzőtáborban rettenetesen kemé­nyen dolgoztunk, s a hazaérkezés után sem tértünk át könnyebb edzésekre, így még nem volt lehe­tőségem a formacsiszolásra. No meg mindenki azt mondta, hogy az elutazás után hat nappal kez­dődik a válság, s én verseny előtt valahogy így is éreztem.- Hát igen, Jarmila szörnyen ideges volt egész délelőtt - bólo­gat doktor Kváé-----, alig tudtam me gnyugtatni. Már reggel azzal jött, úgy érzi, nincs se keze, se lába, hogy fog rajthoz állni. Aztán melegítésnél láttam, hogy ez nem így van, csak az idegfeszültség miatt érzi ezt. Az igazat megvallva, 48,80 körüli eredményt vártam az utolsó négyszázasunkon. Éz a mai teljesítmény minden remé­nyemet fölülmúlta. Persze, igazán örülni még nem szabad. Helsinkiig oly sok minden közbejöhet... Sérülésre gondol?- Oh, igen. Tudja, az utóbbi időben olyan balszerencsés volt Jarmila. Emlékszik, milyen formá­ban volt Athén előtt? S akkor jött a sérülés. Aztán Budapesten a náthaláz és bronchitis, és el­úszott a világcsúcs... Nem akarok magamnak előre alibiről gondos­kodni, egy ilyen eredmény után ez visszásnak is tűnne, de az igazság az, hogy a csigolyasérülés csak relatíve van rendben. Ez így van, s ez tizenötéves sportpályafutás után jobb nem lesz. Annyit tehet­tünk, hogy ehhez igazítottuk a me­legítést. Úgy tűnik, futónönk egyre job­ban izgul a versenyek előtt, egyre érzékenyebb, ön szerint milyen a lelkiállapota Helsinki előtt?- Jól látja, Jarmila nagyon érzé­keny. Nőről lévén szó, nem lenne szabad ilyet mondanom - de zár­juk ki most ezt a tényt -, minél jobban rohannak az évek, annál rosszabb. Ideges, bárki fusson mellette, legyen az Marita Koch, vagy bárki más. Ennek magyará­zata egyszerű: az idősebb futó nagyobb felelősséget érez azért a teljesítményért, amelynek min­den idejét, erejét, tudását szenteli. S nem tudhatja, nem lesz-e ez számára az utolsó lehetőség. Nem játszott közre a szombati idegességben egy kicsit az is, hogy Jarmila figyelmeztetni akarta Kochot?- De igen, akartam, hogy Marita tudjon rólam - vallja be Jarmila s azt is, hogy az embereknek ne okozzak csalódást. Semmiképp se lett volna jó hatással, ha a VB előtt gyenge időt futok.- Marita biztosan tökéletesen felkészült - folytatja az edző nem tudom, mennyire akadályozta nemrégi kisebb sérülése. De ez számunkra nem lehet fontos. Ha Jarmila egészséges lesz, akkor csak rajtunk múlik. Az önbizalma megvan hozzá... Marita nagysze­rű harcos, és nagyszerű vágtázó. De Jarmila is az. A csata tehát nyílt... Augusztus 10-ig, csütörtökig, 17 óra 50 percig. Az oldalt írta: URBÁN KLÁRA A felvételeket Peter Pos- písil és a ŐSTK készítette VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18, gazdasági ügyek 506-39. Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovicova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava. Vaianskébo nábreiie 15 II. emelet, telefon 551-83 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14 70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kcs 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 HELSINKIBEN A SPORTOK KIRÁLYNŐJE * ( ni':, ' . n - 1982 a futball éve volt, 1984 az olimpiáé lesz, s őszintén remélem, r? hogy az idei az atlétikát illeti meg - kezdte budapesti sajtóértekezletét r? Primo Nebiolo, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke. Vele együtt n hisszük, hogy a sportok királynője teljes fényében mutatkozik be r? a vasárnap Helsinkiben kezdődő, s egy hétig tartó világbajnoki ősbemu­n tatón. Összeállításunkban néhány képet próbálunk felvillantani a H sportágból, kedvcsinálóként a nagy esemény előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents