Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-12 / 32. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A természet különleges mozgatórugó, amely csak ritkán enged lélegzetvételnyi ^döt annak, aki földművelésből él. Munkák, megbízatások sorozata követi egymást, a termelés szinte végeláthatatlan folyamatában pihenő, megállás alig van. Ha mégis megállnak egy percre, akkor legtöbbször azért, hogy rendezzék dolgaikat; maguk előtt, maguk között, másokkal; akikkel együttműködnek.. . Percnyi megállás volt Perbetén (Pribe- ta) az az ünnepség is, amelyen a szövetkezet vezetősége és tagsága számba vette az első félév munkájának eredményeit, s azt, hogyan zárták az év első nagy erőpróbáját, az aratást. Az ünnepségen részt vett Benyó Máté a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke és Jaromir Al- gayer mérnök a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója. Átalakult ez az ünnep, komolyabb töltetű lett, mint az egykori számvetések, aratóünnepélyek voltak. A régi, hajnalig tartó mulatozások néhány órás összejövetellé zsugorodtak össze, de talán tartalmasabbak. Azért is, mert a felsőbb szervek képviselői is megtisztelik jelenlétükkel, osztoznak az elért sikerekben, és e találkozás jó alkalom arra is, hogy megismerjék a mezőgazdasági üzem esetleges problémáit, miben kell, lehet segíteni, hogy a gazdálkodás még eredményesebb legyen. Viszont a derű, a vidámság sem hiányozhatott. Ezt Perbetén ezúttal a Komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház művészeinek délutáni két órás nagy sikerű műsora nyújtotta. így volt teljes a számadás, a kenyér ünnepe, amely ma is a munka - a sokszor kedvezőtlen, a gazdálkodóktól független körülményeken is úrrá levő - a természethez alkalmazkodó létnek értelmet adó munka ünnepe. Nem kevésbé embert próbáló feladatot hajtottak végre az idei nyáron az itteni aratók is, mint az egykori kaszások, cséplésnél dolgozók... Sőt talán nagyobbat! Ez csendült ki dr. Nagy Ferenc mm szövetkezeti elnök szavaiból, amikor beszédében érzékletesen ecsetelte, milyen körülmények közepette aratták le a 850 hektár őszi búzát és a 90 hektár tavaszi árpát. A nyári napok szinte lángolóan ismételték önmagukat, az aratás idején a napon negyven, árnyékban harminchét fok meleg volt. A kombájnok kabinjaiban hatvan! Mégis kimagasló teljesítmények születtek a betakarításban. Harmat sem volt, tehát hajnaltól napestig megállás nélkül vágták a gabonát. Kihasználtak minden percet, mert féltek, hogy a besült szemek kiperegnek. Az erőfeszítés nem volt hiábavaló; 0,71 százalékos volt csupán a betakarítási veszteség. A munka lázában a tűzmegelőzésről sem feledkezhettek meg. A tűzvésztől 3. 1. Az aratási koszorú átadása szép hagyomány a szövetkezetben. Dr. Nagy Ferenc szövetkezeti elnök a kép jobb oldalán 2. A félévi számadásra és aratóünnepélyre a község művelődési házában került sor 3. Kazlazók egy csoportja az égyik „fújatott“ szalmakazal előtt (A perbetei művelődési ház fotóköre tagjainak felvételei) való félelemtől lidércnyomásos álmai voltak a szövetkezet elnökének, mert mint mondotta a „sivatagban“, ahol a perbetei szövetkezet határa elterül, ha egy kő, egy vasdarab szikrát vet, a nagy hőségben pillanatok alatt lángba borul a búzatábla, a szalmakazal s akkorra itt a vízhiány, hogy egyszerűen nem lehetne útját állni a terjedő tűznek... Hogy a vízhiány milyen gond, az is bizonyítja, hogy amikor a több tízméteres mélységű kutakból búvárszivattyúkkal felszínre hozott vízzel a kertészeti növényeket öntözik, a háztartásokban „elapadnak“ a vízcsapok. A kedvezőtlen természeti adottságok ellenére jó hektárhozamokat értek el gabonából. Búzából a tervezett hektáronkénti 5 tonna helyett 5,2 tonnát, árpából közel 5 tonnát takarítottak be. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár az aszály vámot szedett a termésből, az aratás sikeresnek mondható. Ezért is nyújtottak át nagy örömmel a munkában élenjáró hatvanöt dolgozónak különjutalmat. Kombájnosok, magelhordók, rakodógép-kezelők, gépjavítók, szárító és tisztitó részlegen dolgozók, tarlóhántást végzők, szalmaelhordók, kazlazók, szalma- prés-kezelök kaptak 100-300 korona jutalmat. Ez valójában nem nagy összeg, de akik kapták, szemmelláthatóan örültek a jutalomnak. Annak talán még a „borítéknál“ is jobban, hogy a tagság elé kiállva részesültek elismerésben. S talán már el is felejtették vagy legalábbis már nem bosszantja őket, hogy a vendéglátó- ipar nemhogy üdítőitallal de még vízzel sem látta el az aratókat. A szövetkezet vezetősége a kötelességmulasztók helyett ezt a munkát is magára vállalta. Az aratás sikere a későbbi munkákban bizonyára serkentőleg hat az emberek hangulatára, a szövetkezet pénzügyi gazdálkodását pedig kedvezően befolyásolja. S talán ellensúlyozza majd az őszi érésű növényekben keletkezett aszálykár kedvezőtlen kihatásait. A siló-, a szemes-kukorica, a cukorrépa valóban olyan képet mutatnak, amelyet az elnök „festett“ róluk beszámolójában. A Makai Ferenc növénytermesztési részlegvezető társaságában tett határszemlén láttuk, hogy a sűrűn vetett kalászosoknál vízigényesebb növényekből a vártnál gyengébbek a terméskilátások. Kísérőnk azt is elmondta, hogy egy kora tavaszi szélvihar a kikelt zsenge cukorrépát szinte kifújta a földből. A második vetésből származó cukorrépatáblák növényzete ritka, nincs elég egyed egy hektáron. A silókukorica alacsony növésű, sárgászöld. A szemes kukoricát is megviselte a nagy meleg. A tarlókeverékkel bevetett területeken nagy üres foltok vannak, ami kikelt, az pedig nem fejlődik. A lucerna pedig aligha ad harmadik termést. (Folytatás a 2. oldalon)
