Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 4. szám
Napirenden: a Szahelövezet KÜZDELEM A HÓDÍTÓ HOMOKKAL Ha valamire helytálló a megállapítás, hogy nem a tüneteket kell kezelni, hanem a kór okozóját kell megszüntetni, akkor a Szahel-övezet krónikus aszályára az. Az afrikai szárazföld nyugati partjaitól Szudán határáig az Egyenlítőtől északra elterülő 5,3 millió négyzetkilométer kiterjedésű területén évszázadunkban négyszer pusztított aszály (legutóbb 1972 - 73-ban) és a hat ország - Mauritánia, Mali, Niger, Csád, Szenegál és Felső- Volta - összesen mintegy 30 millió lakosa számára a szó szoros értelmében létkérdés a víz . Az egy Szenegál kivételével valamennyi elmaradott mezőgazda- sági ország, területük jelentős része sivatag. Az 1972-73-as aszály idején százezrek (ha nem milliók) pusztultak el, s ami még tragikusabb a nagyarányú nemzetközi segélyezés (a FAO szerint 1973-ban 160 millió dollár) ellenére a rákövetkező évben még több volt az áldozatok száma. Elsivatagosodás Bebizonyosodott: az 1972-73-as aszály nem a katasztrófa előidézője, hanem annak csupán siettetője volt. Anélkül is bekövetkezett volna, mert á Szahel-övezetben megbomlott az ökológia egyensúly. Előrenyomult a sivatag - becslések szerint egyes években 50 kilométert is terjeszkedik dél felé! Ezt részben az ember idézte elő. A fák, bozótok tüzelés és építkezés céljaira való rendszeres kiirtásával, a sztyeppék növényzetének a megnövekedett állatállomány általi megsemmisítésével a talaj védtelenné vált a szél és a viz eróziós hatásával szemben. Az elsivatagosodást siettette nem egy elhibázott fejlesztési terv is. Amíg például emberi vagy állati erővel merítették a vizet a gyér kutakból, addig ez határokat szabott az állatállomány nagyságának. Amikor azonban a kutak egy részét Dieselszivattyúval látták el, körülöttük máról holnapra az addigi állatállomány sokszorosa összpontosult. Az eredmény: húsz kilométeres körben sivatag képződött és ezerszámra hullott el a jószág. Sem a tudósok, sem a szakemberek egyelőre nem értenek egyet abban, mi idézi elő a csaknem állandó aszályt a Szahel- övezetben. Kemény vitákban csapnak össze klimatológusok, ökológusok és hidro- lógusok. Az előbbiek is két táborra oszlanak: az egyik azt állítja, hogy a nagy éghajlati zónák eltolódnak az Egyenlítő felé. A Szahara északon visszahúzódik, délen pedig terjeszkedik. A másik tábor egy évszázad éghajlati és hidrológiai feljegyzései alapján hisz ugyan bizonyos „szakaszokban“, de nem hajlandó körforgásról, ciklusról beszélni. Az ökológusok két jelenség együttes hatásának tudják be az elsivatagosodást. Az egyik az aszályos évek egymásutánja (ez egyébként száraz éghajlatú vidékeken normális), a másik a demográfiai robbanás. Afrikában 1979-ben az évi népszaporulat 2,9 százalék volt, szemben az 1,7 százalékos világátlaggal. A fekete földrész lakossága évenként 13,3 millióval növekszik és az előrejelzések szerint az ezredfordulóra eléri a 831 milliót. Albedohatás Kormányok, nemzetközi szervezetek és tudósok abban egyetértenek, hogy az esetenkénti humanitárius segély, az alapvető élelmiszerek és egyéb cikkek (takarók, gyermektápszer, tejpor és orvosságok) odaszállítása nem oldja meg a problémát. Az 1972-73. évi katasztrófa bebizonyította: hogy a három lépcsőn át lebonyolodó segélyezésnek (óceáni kikötök, elosztóközpontok, egyéneknek való kiosztás) milyen, szinte leküzdhetetlen akadályokkal kell megküzdenie olyan vidéken, ahol a szállítmányokat 1500-2000 kilométerre kell eljuttatni, az út- és vasúthálózatteljesítöképessé- ge csekély (Csádban nincs vasút!), az igazságos, körültekintő szétosztást pedig alig teszi lehetővé a korszerű nyilvántartás hiánya és az utak siralmasan rossz állapota. A megoldást tehát másutt kell keresni. Már csak azért is, mert Afrika nagyrészében, de a Szahel-övezetben különösen, az élelmiszer-termelés növekedése képtelen lépést tartani a lakosság növekedésével. A mezőgazdaságilag még hasznosítható területeken kimerült a talaj, a kötő növényzet gyors pusztulása következében megváltozott az albedohatás. (Albedo = viszonyszám, megadja, hogy egy test felületére eső fehér fény hányad része verődik vissza.) Kút - napenergiával Ennek a helyezetnek gyökeres orvoslásához elengedhetetlen az öntözéses gazdálkodásra való mielőbbi áttérés. De vajon nem agyrém-e öntözésre gondolni a Szahel-övezetben, ahol ma jó, ha napi öt liter vizet tudnak egy embernek biztosítani? A nemrég Orléans-ban megtartott nemzetközi hidrológuskongresszus mégis biztató képet vázolt a jövőről. A világ minden részéből összesereglett tudósok szerint az utóbbi másfél évtizedben végzett próbafúrások ugyanis rácáfolnak az eddig általános véleményre, amely szerint a Szahel-övezet nagyrészén még a talaj mélyén sem található víz. Ma már biztosra veszik, hogy bizonyos geológiai képződmények tekintélyes mennyiségű vizet rejtenek magukban, s ennek a víznek a felszínre hozása - ezt igyekeztek bebizonyítani Orléans-ban - nem jelent elviselhetetlen költségeket. (Maliban például az utóbbi tíz esztendőben a hagyományos energia mellett napenergiát is használtak kutak fúrásához.) Felső-Volta, Mali, Niger és Szenegál mintegy 30 ezer különösen veszélyeztetett településének vízellátásához 20-25 ezer korszerű kútra lenne szükség. A hidrológusok számára a Szahel realitásának képlete ma már viszonylag egyszerű: víz van, de eddig túlságosan' kevés kutatómunkát végeztek, hogy megállapítsák a talajban rejlő víz mennyiségét és „újratermelődésének" valószínűségét. A feladat óriási, az idő sürget. A tíz év előtti katasztrofális aszályhoz képest azonban a szakértők ma már gazdagabbak egy felismeréssel: tudják, hogy - ha minden bizonnyal szükség is lesz még ezután is humanitárius segélyezésre - a Szahel helyzete nem végzetsze- rú. Az ember is hozzájárult ennek a helyzetnek kialakulásához, az embernek is közre kell működnie leküzdésében! BARABÁS MIKLÓS Sziklába vésett rajzok, ősi kőszobrok, furcsa betűikkel telerótt oszlopok idézik Mongólia-szerte a régmúlt időket. A gazdag leletanyagban vannak két és félezer éves rajzok, középkori eredetű művek, s olyanok is amelyeknek a korát még nem tudták pontosan meghatározni a tudósok. A legrégibb köbe vésett alakok - állatok figurái. A rajzok legtöbbször a fejét mélyen hátrahajtó, vágtató szarvast ábrázolnak. Díszes kövek jelzik az egykori uralkodó osztály tagjainak sírjait. Ezeken a sírköveken az állatalakok mellett gyakran láthatók fegyverek - íjak, harci bárdok- rajzai is. A szarvasban gazdag vidékeket az ősidőkben sajátos módon jelölték meg a vadászok. Az ösvények mentén emelkedő sziklákba - mintegy útmutatóul MONGÓLIA Sziklarajzok, totemek, állat-istenségek- belevésték a rajzukat. Úgy gondolták: a rajz, akárcsak a szarvas megpillantása, kedvező előjel a jó vadászathoz, a gazdag zsákmányhoz. A nomád ősök totemállatként tisztelték a nemes vadat. Agancsát a különböző rituális szertartásokon körbehordoz- ták. Bőréből készültek a sámándobok és az ünnepi palástok is. Voltak azonban olyan vidékek, ahol például a hattyút és a túzokot tisztelték istenségként. A mai Központi Ajmak több helységében láthatók e szent állatok sziklarajzai. A napjainkhoz közelebbi korokban már egész jelenteket véstek a sziklákba. Érdekes példa erre a Bogdo-Ula hegy lábánál folydogáló patak partján emelkedő szikla, amelyen több jelenet tusrajza látható. A szakemberek becslése szerint a sziklarajz a XIII-XIV. században készült. Az egyik jelenten hatun - szarvas formájában megjelenő nőalak - látható. A következő képen sámánok csoportja figyelhető meg, s a jelentsort egy újabb nőalak zárja le. Ez a nőalak a sziklarajz legértékesebb figurája. Megfestése művészi kézre vall. Az asszonyt ősi mongol viseletben ábrázolta a festő. Körülötte állatok, egy dámvad, és egy kanca látható. A szikla emellett terjedelmes szöveget is őriz, amelyben gyakran előfordul „az örök kék ég“ kifejezés. (Az ősi mongol vallásban az eget istenségként imádták.) A helyet pedig, ahol a sziklarajz áll, a Nagy Kék Ég Völgyének nevezték el. Az ősi kultúra emlékeit ma nagy becsben tartják Mongóliában. Erről tanúskodik a gondozott és védett sziklarajz és síremlékek. (MONCAME) KÉTFRONTOS HARC ANGOLÁBAN ÚJ SZÚ A nemzeti újjáépítés - a fiatal Angolai Köztársaság jelenleg legfontosabb frontja, és itt még lenyú- gözőbb sikereket érhetnének el, ha az ország déli részén nem dörögnének a fegyverek. Angolának hétéves függetlensége óta egetlen békés napja sem volt. 1975-töl kezdve a Dél-afrikai Köztársaság szoldateszkája a ragadozó tehetetlen dühével, újra még újra belemélyeszti karmait az ország déli tartományainak sok viszontagságot látott földjébe. Az ok? Mert Angola a fejlődés szocialista útját választotta, s elvi támogatást nyújt a dél-afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmához. A Dél-afrikai Köztársaság Angola ellen folytatott, hadüzenet nélküli háborúja jelentős kárt okoz az ország gazdaságának, s az kénytelen jókora erőforrásokat elvonni a védelem szükségleteinek kielégítésére, a dél-afrikai szolda- teszkának és az UNITA ellenforradalmi csoportosuláshoz tartozó cinkostársainak rablótámadásaitól sokat szenvedett lakosság megsegítésére. E nehéz viszonyok ellenére, az angolai nép tántorítha- tatlanul halad tovább a maga választotta újtán, amely megszabadítja az országot az évszázados elmaradottságtól és biztosítja a népgazdaság felemelkedését, ezen az alapon pedig - a dolgozók jólétét. Az országnak még sok nehézséggel kell megküzdenie, ezek közül azonban jó néhányat már jogosan a fejlődés nehézségei közé lehet sorolni. A legutóbbi időben például hiány van tantermekben - bár a függetlenség évei alatt sok száz iskola épült -, a diákotthonokban nincs elegendő tanár. Ezek a problémák azonban érthetővé válnak, ha tekintetbe vesz- szük, milyen hatalmas előrelépést tett a köztársaság a művelődés terén. Hét év alatt mintegy 700 angolait ragadtak ki az írástudatlanság sötétségéből, több mint 800 ezren pedig most sajátítják el az írni-olvasni tudás alapjait. A főváros utcáin sok új autóbusz látható, az ország útjain száz meg száz új gépkocsi közlekedik. A TAAG nemzeti légiforgalmi társaság menetrendszerű járatokkal köti össze a fővárost a köztársaság valamennyi nagyobb városával, úgyszintén Párizzsal, Rómával, Havannával, Moszkvával... A tengeri szállítások volumene is bővül. Márpedig a közlekedési hálózatot érték a legsúlyosabb károk az 1975-1976-os külföldi fegyveres intervenció következtében. Azok az ipari üzemek is újra működnek és termelnek, amelyeket a gyarmatosítók kifosztottak. Az állami vállalatok által 1981 -ben előállított termékek részaránya a nehézipar össztermelésének volumenében több mint 63 százalék volt, az élelmiszeriparban pedig elérte a 80 százalékot. A mezőgazdaságban ma az állami gazdaságok játsszák a döntő szerepet - ezek termelik a rizs, a kávé, a gyapot, a szizál, a napraforgó, a gyümölcs nagy részét. Az MPLA - Munkapárt, amely a mezőgazdaságot nyilvánította az ország gazdasági fejlődésének alapjául, különleges figyelmet fordít a falusi szövetkezeti mozgalomra. Ennek a mozgalomnak már megvannak a maga eredményei, erről tanúskodik az a tény is, hogy a paraszt vonzódik a szövetkezethez és a paraszti társuláshoz (az egyesülés szövetkezet-előtti formájához). De megoldatlan problémák is vannak még. Ezeket megvizsgálták az országos szövetkezeti konferencián, amely kijelölte a szövetkezeti mozgalom további megerősítésének útjait, a falusi lakosok és a halászok, kisiparosok között egyaránt. Módom volt megismerkedni a „Quilamba Chiasi“ halászszövetkezettel, amely a Laundától nem messze eső Cacuaco településen működik. Ez a szövetkezet, amely az első az országban, öt évvel ezelőtt létesült. A halászok akkor négy fenékhálós halászhajót kaptak ajándékba egy észt halászkolhoztól. Az egysülés ma már szilárdan áll a lábán, tapasztalatait más halászszövetkezetek szervezésénél is felhasználták. A szovjet szakembereknek a „Quilamba Chiasi“ szövetkezetben végzett munkája - annak a segítségnek a sok példája közül az egyik, amelyet a Szovjetunió a nemzeti gazdasági, az egészség- ügyi, a közoktatás, a kultúra fellendítésével kapcsolatos feladatok megoldásában nyújt az angolai népnek. „Rokonok a sors akaratából leszünk, barátainkat azonban magunk választjuk“ - ez tartja az angolai közmondás. A népi Angola már régen választott, azáltal, hogy a barátság és együttműködés kapcsolatait fejleszti a Szovjetunióval, Kubával és más szocialista országokkal. Ebben a barátságban látja az angolai nép annak a zálogát, hogy sikeresen haladhat előre a maga választotta szocialista úton. F.DMITRENKO 1983.1. 28.
