Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-21 / 3. szám
Az Izrael agresz- sziója által megsemmisített libanoni infrastruktúra felújítására legkevesebb 15 milliárd dollárt kell fordítani. Az izraeli bombázások során csupán Nyugat- Bejrútban, ahol felvételünk készült, összesen 10 000 épületet romboltak le teljesen és több mint 16 000-et igen súlyosan megrongáltak. Ezek a számadatok nem foglalják magukba a palesztin menekülttáborok házait, amelyeket a megszállók teljesen egyenlővé tettek a földdel. (CSTK-felv.) ' CIONIZMUS MA A palesztin nép ellen Libanonban elkövetett bűncselekmények: szemléltető bizonyíték arra, hogy Tel Aviv közel-keleti politikájában egy egész nemzettel szemben folytatott népirtás módszereire épit. Az izraeli szolda- teszkának Libanon sokat szénvedett földjén történő garázdálkodásban azok az eszmei -elméleti irányelvek testesülnek meg, amelyeket a cionizmus ideológusai még jóval Izrael állam megalakulása előtt dolgoztak ki. A palesztinai arab néppel szemben folytatott népirtás „teoretikusai“ hosszú listájának élén Theodor Herzt, a cionizmus hivatalos megalapítója áll. Éppen ó szólított fel Palesztina elfoglalására azáltal, hogy kiadta a hírhedt jelszót: „A földnélküli népnek - földet nép nélkül“. Teljesen őszintén beszélt erről Menahem Begin jelenlegi izraeli miniszterelnök „szellemi atyja", V. Zsabotyinszkij, az első cionista terrorszervezetek létrehozója: ,,Palesztina a zsidóké kell hogy legyen. „Befejezett tényeket“ kell létrehozni, és meg kell magyarázni az araboknak, hogy kötelesek elhagyni területünket és a sivatagba távozni". A palesztinai arab nép ellen folytatott népirtás Tel Aviv állami politikájának alfája és ómegája volt Izrael létezésének első napjaitól kezdve. Az ennek szükségességére vonatkozó cionista elgondolás azonnal gyakorlatilag is megvalósult, mihelyt a cionizmus gyökeret vert Palesztina területén. A népirtás első aktusa a Deir- Jaszin faluban végrehajtott mészárlás volt, amelyért személy szerint Begin viseli a felelősséget. A cionista tevékenység megindokolására 1956-ban nem átallotta kijelenteni: az izraelieknek ,,nem kell könyörületesnek lenniük, amikor megsemmisítik az arabokat és elpusztítják civilizációjukat". Arra szólított fel, hogy ennek romjain „Isten választottjainak“ valamiféle „új civilizációját“ kell felépíteni, amelyben a zsidók kivételével senkinek nincs és nem is lesz helye. Izrael 35 éves fennállása óta a cionisták arra törekednek, hogy kitűzött céljuk elérését minden eszközzel, mindenáron biztosítsák - a totális zsarolást,"a terrort, a faji megkülönböztetést, az emberi méltóság megcsúfolását, az erőszakot, a palesztinok rafinált kínzását és fizikai megsemmisítését is beleértve. így valósul meg a palesztin kérdés cionista módra történő, „végleges megoldásának“ terve. Izrael vezető körei 1982. júniusában újabb fekete oldalt nyitottak a cionizmusnak a palesztinai arab néppel szemben követett bűnös politikája történetében. A zsidó állam vezetői, akiket nyugtalanít a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet nemzetközi tekintélyének erősödése, a haladó világközvélemény erőfeszítéseinek aktivizálódása - ez a palesztin nép törvényes jogainak megvalósítását, a saját szuverén és független állam létrehozására való jogot is beleértve, követeli valamint a megszállt területek arab lakosságának fokozódó ellenállása- elhatározták, hogy fegyveres erővel érnek el a maguk javára döntő fordulatot az események alakulásában. Az izraeli vezérkar „Békét Galileának“ fedőnévvel tervet dolgozott ki a libanoni invázióra. Ennek fő hadászati célja a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőségének fizikai megsemmisítése, valamint a palesztinai arab népnek a PFSZ vezetésével, a libanoni nemzeti-hazafias erők támogatása mellett Libanonban létrehozott valamennyi politikai és kulturális-gazdasági intézményének elpusztítása volt. Egyúttal minél több olyan palesztin fizikai megsemmisítését is előirányozták, aki ideiglenesen a libanoni állam területén talált menedéket. A libanoni kaland, amelyet a népirtás módszereivel, különféle tömeg- pusztító eszközök alkalmazásával- ezeket Washington szállította Izraelnek - valósítottak meg, arról tanúskodik, hogy Tel Aviv arra számít: csakis fegyveres erővel veheti le a napirendről a palesztin problémát. Itt a következő, teljesen jogos kérdés merül fel: vajon Izrael Állam a világközvélemény tiltakozása ellenére, az ENSZ számos határozatát semmibe véve, a nemzetközi jog valamennyi normája dacára, miért folytathatja a rablás politikáját a nemzetközi szin- . téren? Világos, hogy külső támogatás nélkül nem tudott, de nem is mert volna ilyen akciókat végrehajtani. Közismert tény, hogy a cionizmus fő irányító központjai már régóta Izraelben és az Egyesült Államokban rendezkedtek be. Az imperialista államok politikai életére kifejtett cionista befolyás éppen az Egyesült Államokban a legerősebb, amely az imperializmus egész rendszerében a vezető szerepet játssza. A cionizmus éppen az amerikai imperializmus erejére és sokoldalú segítségére támaszkodva szerzett széles körű lehetőségeket politikai, ideológiai és katonai kalandjainak megvalósítására. A cionisták minden eszközzel segítik a nemzetközi imperializmusnak azokat a kísérleteit, hogy az emberiséget a hidegháború idejébe vesse vissza. Az Egyesült Államokban és más tőkés országokban híven szolgálják a monopoltőke legreakciósabb csoportosulásait, hevesen védelmezik a hadiipari komplexum és a bank-nagytőke érdekeit. A Közel-Keleten az izraeli cionista rendszer az imperialista csendőrnek és a népek szabadsága elnyomójának szerepében tevékenykedik. Már öt agresszív arabellenes háború, sok ezer megölt és megsebesített békés arab lakos - mindenekelőtt palesztin - sorsa szárad a lelkén, akinek jogait a cionisták, az Egyesült Államok vezette imperialista tábor széles körű támogatásával, lábbal tiporták. Az ö lelkűket nyomja az arab és a világcivilizáció legbecsesebb emlékeinek szétrombolása és meg- gyalázása, a faji megkülönböztetés, az idegen területek annektálása és megszállása. Izrael pártfogói, akik kihasználják a burzsoá államok és elsősorban az Egyesült Államok tömegtájékoztató eszközeire kifejtett befolyásukat - itt a cionisták ilyen vagy olyan módon a tömegtájékoztató eszközök legfontosabb fajtáit tartják ellenőrzésük alatt - szándékosan tévedésbe ejtik a világ-közvéleményt a közel-keleti események valódi lényegét illetően, mégpedig azáltal, hogy mindenféleképp eltussolják Tel Aviv politikájának agresszív, imperialista jellegét. Különböző izraeli források és nyugati újságírók adatai szerint, Tel Aviv naponta sokmillió dollárt költ a libanoni invázióra. Ezek a kiadásai nagy hasznot hoztak a libanoni mészárlás ösztönzői és szervezői számára. Azoknak a szennyes pénzösszegeknek egy része, amelyeket a libanoniak és a palesztinok ezreinek vére mocskolt be, a nemzetközi cionizmus és az izraeli uralkodó rendszer pénztárába kerül, hogy újabb cionista és imperialista diverziós cselekményeket szervezzenek a béke, a demokrácia és a haladás erői, az arab nemzeti felszabadító mozgalom ellen. A cionizmus, mint az imperializmus világrendszerének alkotórésze, nemcsak az ó- és az újvilág országaiban élő zsidó nagypolgároktól kap támogatást. Tevékenyen segítik a cionisták partnerei is, akik együttműködnek velük a földgömb mindazon országaiban élő dolgozók kifosztásában és kizsákmányolásában, ahol még a töke uralkodik és a dolgozók elnyomásának kapitalista rendszere áll fenn. Mint az imperializmus világrend- szerének fontos láncszemét, a cionizmust az agresszív nyugati körök jelenleg saját arabeilenes akcióik katonai-politikai leplezésére használják fel. Washington, a Nyugat-Bejrút számára történő „segítségnyújtás“ ürügyével, így próbálja katonailag megvetni a lábát a libanoni területen, s ott új hídfőállásokat létesíteni az agresz- szió számára. Az imperializmus és a cionizmus veszélyes tervei az egész világon mindenütt haragos rosszallást keltenek. JEVGENYIJ JEVSZEJEV, az Oroszországi Palesztina Társaság vezetőségi tagja Fordulatot hoz-e 1983 a leszerelésben? A fegyverkezési verseny folytatódik, ám légkörében valami fontos történik. Egyre növekszik azok száma, akik szerint „itt az ideje, hogy megálljunk“. Figyelemreméltó azoknak az amerikaiaknak a száma, akik kételkednek a fegyverkezési verseny új lépéseinek az ésszerűségében. Mivel magyarázható ez? Azzal, hogy nemcsak az ellenzéki csoportok, hanem a hatalomhoz közelállók is felismerték: az MX- rakétákkal olyan nukleáris fegyverkezési verseny kezdődik, amelyet semmivel sem lehet igazolni. Ennek kapcsán különösen szemléletesen nyilvánul meg az igazság az erőviszonyok kérdésében. Tekintélyes, hozzáértő emberek joggal emlékeztetnek arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti egyensúlyt nem lehet kétségbevonni semmiféle - mint Patrick Leachy szenátor mondotta - az elnök által fényes papírra rajzolt „karikatúrákkal". Az utóbbi 2-3 évben a Pentagon nagy előrelépést tett hadászati nukleáris fegyvereinek több robbanófejes rakétákkal történő ellátása terén. A nyugati uralkodó körök megfontoltabb véleményét elősegíti, hogy a Szovjetunió keresztülhúzta a fegyverkezési verseny amerikai és NATO-beli híveinek számításait. Nem hagyta, hogy a nyugati világ bármely fegyverfajta fejlesztésében előnyre tegyen szert és ezzel a büntetlen első csapás lehetőségét biztosítsa magának. Az események legutóbbi menete azt bizonyította, hogy az USA katonai körei legnagyobb illúziója az volt, hogy számításaik szerint a Szovjetunió nem tud egyenrangú eszközöket szembeállítani a másik fél fegyvereivel szemben biztonsága szavatolása érdekében. Erre számítani a legreménytelenebb dolog. Éppen ezért egyre kevesebben hajlandóak hinni az illúzióknak. A közvélemény, de a törvényhozásban levők közül is egyre többen követelik, hogy az USA katonai stratégiája és politikája a realizmus szilárd talaján álljon. Az elmondottak fényében érthető, miért hangzik el egyre gyakrabban az a vélemény, hogy az 1983-as év fordulópontot fog jelenteni a fegyverkezési verseny hívei és ellenzői közötti harcban. Könnyű belátni, hogy amennyiben a Reagan- kormány és a NATO továbbra is az úgynevezett „nulla változatot“ erőlteti (vagyis azt, hogy a Szovjetunió egyoldalúan hajtson végre leszerelést annak az ígéretnek a fejében, hogy nem telepítenek újabb amerikai nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákat) úgy a zsákutca elkerülhetetlen. Ugyanakkor, amennyiben új, első csapás mérésére alkalmas amerikai rakéták jelennek meg, többek között azok, amelyeket a tervek szerint 1983-tól a nyugat-európai térségből fenyegetik a Szovjetuniót - új hadászati helyzet jön létre: megbomlik a jelenlegi egyensúly. Ez a Szovjetuniót arra készteti, hogy mind a fegyverrendszerek, mind a döntéshozatal mechanizmusában olyan válaszintézkedéseket tegyen, amelyek biztosítják az elkerülhetetlen megtorlást. Más szavakkal, az amerikai kormány viseli a felelősséget a választásért. Más részről a nyugat-európai NATO-orszá- gok vezetőinek szembe kell nézniük az új amerikai rakéták telepítését támogató irányvonaluk politikai következményeivel: ez nemcsak azt jelenti, hogy romlik a rakétákat területükön elhelyező országok és a Szovjetunió kapcsolata, de még inkább elmélyíti ezen országok válságát, aláássa azt a külpolitikai alapot - az enyhülés platformját -, amely biztosította hatalmukat. Nem lehet tovább támogatni az amerikai játékot, vagyis azt, hogy a genfi tárgyalásokkal fedezzék az új rakétaállások kiépítését. Ez a felelősség azáltal is elmélyül, hogy Washington mindezideig teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a genfi tárgyalásokon a hadászati fegyverekkel és az eurorakétákkal kapcsolatos szovjet javaslatokat. Amennyiben az amerikai kormány lépést tenne a javaslatok irányában, a helyzet gyökeresen megváltozna az enyhülés javára. A Szovjetunió mindent megtett, hogy elősegítse az események ilyen fejlődését: a középhatótávolságú rakétákra kimondott egyoldalú moratóriumával, az atomfegyverek befagyasztására tett javaslatával, valamint azzal a történelmi kötelezettségvállalással, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert. Reagan az amerikai közvéleményhez fordul az új rakéták érdekében, ám válaszul az atomfegyverkészletek befagyasztásának követelését hallja. Mi bizonyíthatja meggyőzőbben az atomzsarolás és a fegyverkezési verseny politikájának teljes válságát? A háború és béke kérdésében folyó nagy küzdelemben a felek álláspontja teljes világossággal megfogalmazódott. Az amerikai kormánytól függ, mennyire fogja igazolni az 1983- as év az emberek azon reményét, hogy megszűnik az értelmetlen fegyverkezési verseny. SZPARTAK BEGLOV (APN)
