Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-27 / 21. szám
Szuper-légikikötő • Moszkvai látkép az Ukrajna Szálló tizennegyedik emeletéről nézve Aki külföldről repülőgépen érkezik a Szovjetunió fővárosába, a gép landolásakor jó ideig csak nyírfaerdöt lát a mélyben. A hatalmas település levegőjét szűrő, illetve dúsító kiterjedt zöldövezetben aztán hirtelen feltűnik egy asztallap-for- májú betonpálya, a Seremetyevo repülőtér fel- és leszállómezője. Legutóbbi megérkezésemkor hiába tekingettem jobbra-balra, hiába keresgettem az egykor megfigyelt „támpontokat". Három év után nem ismertem rá Moszkva nemzetközi légikikötőjére. Talán majd akkor - gondoltam -, ha kiszálltunk a gépből és az autóbusszal elindulunk az utascsarnokhoz. Meglepetésemre a „sétakocsikázás“ ezúttal elmaradt. Elmaradt, mert a Csehszlovák Légiforgalmi Társaság IL-62 típusú gépmadara a nyolcemeletes csarnok közvetlen közelébe gördült. A pompás épületből aztán „kinőtt" egy kar - amint később kiderült, a repülőgép ajtajáig érő teleszkópos be- és kiszállófolyosó -, s a 174 utas nem a betonpályára lépett, hanem néhány pillanat múlva már bentről csodálta a 85 ezer négyzetméter alapterületű, display- rendszeres korszerű utascsarnokot. ÜSS Qmm PILLANATKÉPEK York-ira vagy londonira, a céltudatos munka eredménye. S még egy megfigyelés: évekkel ezelőtt a halászok hiába ültek órákig a Moszkva folyó partján, jóformán semmi sem akadt horgukra. Az utóbbi időben azonban, vagyis amióta több tucatnyi ipari üzemet kitelepítettek a belvárosból, egyre tisztább a folyó vize és egyre több benne a hal. Később azt is megtudtam, miért nem ismerek rá erre a repülőtérre, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt a kedvezőtlen repülési viszonyoknak köszönhetően szinte egy fél napig szemrevételeztem. Kiderült ugyanis, hogy ez már nem az a Seremetyevo, hanem az azóta felépült ll-es számú. Ez egy óra alatt több, mint kétezer, egy év alatt pedig közel hatmillió utast szolgál ki. A 41. kilométerkőnél A repülőtérről a fővárosba tartva körülbelül félúton lehettünk, amikor Irena Zsukova, a szovjet Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának dolgozója felhívta figyelmünket a Leningrád felé vezető országút mentén álló, furcsa kivitelezésű emlékműre. A személygépkocsi lassított, s mi érdeklődéssel néztük a beton alapzaton keresztbe rakott síndarabokat, valamint azt a helyet, azt a terepet, ahol 1941 decemberében a második világ háború egyik nagy csatáját vívták egymással a szovjet és a német hadosztályok, s ahol véget ért a Moszkva ellen óriási erővel vonuló hitleri hadsereg útja. Az emlékmű jelképül szolgál, emlékeztet és figyelmeztet. Jelképe a városukat akkor hősiesen védelmező moszkvaiak kitartásának, s az általuk készített harminc kilométer hosszú, 19 ezer öt-hat méteres, keresztbe rakott síndarabokból álló harckocsiakadálynak, a hosszú szöges drótsövénynek; emlékeztet az ott lejátszódott öldöklő csatára és a harcban elesett katonák és civil lakosok tízezreire; ugyanakkor figyelmezteti a jelenkort a háború borzalmaira, illetve a béke megőrzésére. Az emlékmű egyben a védők erejének szimbóluma is. Az ott harcoló németek 1941 decemberének elején szinte biztosra vették a főváros elfoglalását. Biztosra, hiszen többek között ezt jelentették a hátországnak s a világnak: „Rövidesen elfoglaljuk Moszkvát, távcsövön már látjuk a Kremlt...“ Ismert tény az is, hogy december 2-ára virradó éjszaka a berlini újságok szerkesztőségei körtelefont kaptak: a készülő lapok első oldalain hagyjanak üres helyet a Moszkva bevételéről érkező, illetve érkezhető hírnek. Az előzetes tájékoztatást a későbbiek során nem követte a „nagy eseményről" szóló hír. Elmaradt. Elmaradt, mert az önvédelem eszközeként alkalmazott „sündisz- nó-akadály" erősebbnek bizonyult a támadó harckocsiknál. lom. Lenyűgözik a látogatókat az olimpiai létesítmények, a Kreml, a Bolsoj-Szín- ház, a múzeumok, képtárak, a múltat idéző apró utcák, a jövőt jelképező tágas sugárutak, a metró, az új városnegyedek, valamint sok-sok más látványosság. Nyugodtan az értékek közé sorolhatjuk Büszkék „falujukra“ a fővárosiak Az 1980-as olimpiai játékok sportolóinak 107 hektár területű „faluja“ ma Moszkva egyik legszebb és legkorszerűbb lakótelepe. A tizenöt emeletes házak csoportja közel háromezerötszáz családnak ad otthont. Otthont, ám nem csupán az összkomfortos két- és háromszobás lakásaival, (gy egyebek között a szükséges üzlethálózattal, szolgáltató- üzemekkel, színházteremből, moziból, táncteremből, könyvtárból és különböző klubhelyiségekből álló kultúrközponttal, sportlétesítményekkel, játszóterekkel, gondosan ápolt zöldterülettel, valamint négy óvodával, két alapiskolával és egy korszerű lakótelep minden más „kellékével“. A világ sportolói már közel három éve elbúcsúztak az olimpiai falutól, ám ott az élet nem szűnt meg, hanem továbbra is élénken zajlik. Hogy büszkék „falujukra“ a fővárosiak, az érthető, elvégre melyik város ne lenne büszke egy ilyen „összkomfortos“ lakótelepre. Környezetvédelem - felsőfokon Ebben a 900 négyzetkilométer területű óriásvárosban rengeteg érdekességet lát az ember. Elbűvölő látvány például a világ legmagasabb építményének számító, 537 méteres osztankinói tv-torony, továbbá az idegennek mindig biztos iránytűként szolgáló hét felhőkarcoló, amelyeket az ötvenes években Moszkva hivatalosan bizonyítható nyolcszázadik „születésnapjára“ emeltek, s amelyek közül a Lenin-hegyen levő Lomonoszov Egyetem 240 méter magas toronyépülete a legnagyobb, a legszembetűnőbb. Csodálatra méltó a műemlékké nyilvánított régi épületek százainak mindegyike, így például a Kalinyin sugárút korszerű ház- óriásai tövében lapuló és friss színekben pompázó Oszlopos Simeon nevű tempa zöldövezeteket és a tiszta levegőt is, hiszen olyan jó levegővel, mint amilyen itt van, kevés világváros dicsekedhet. A helyenként 10-15 kilométer széles erdősáv alkotta első „zöld gyűrűt“ már akkor észrevesszük, amikor még bent sem vagyunk a városban. Később, a Moszkvát ölelő 107 kilométer hosszú külső autókörpályát átlépve csökken a zöld gyűrűk vastagsága, ám számuk nő. A belvárosban szinte egymást érik a nyírfaerdőcskék, parkok és gondosan ápolt ligetek. Bárhová néz vagy megy az ember, lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a környezetvédelemre a moszkvaiak óriási figyelmet fordítanak, s rájön: a számok, melyek szerint a szovjet fővárosban évente 1,8 millió díszbokrot és 300 ezer facsemetét ültetnek, nem csalnak. Az tehát, hogy itt egy lakosra 20 négyzetméter zöldterület jut, vagyis körülbelül kétszer annyi, mint egy-egy New Moszkva „szíve“ Hullhat a hó, süthet a nap, a Történeti Múzeumtól, a GUM áruháztól vagy a Rosszija Szálló s a Vaszilij Blazsennij- templom irányából érkező látogatót mindig tiszteletadásra készteti Moszkva „szívének“, a Vörös térnek, továbbá a Kreml falai fölött emelkedő csillogó kupoláknak, a Szpaszkij-toronynak, a Le- nin-mauzóleumnak a látványa. Találkoztam ezen a helyen virágokkal érkező fiatalokkal, ékes csokrát ott elhelyező ifjú házaspárral, nyugdíjasokkal. Szívébe ugyan egyiküknek sem láttam, ám arckifejezésükből én azt olvastam ki hogy köszönetét mondtak, békét kívántak a Vörös téren. GAZDAG JÓZSEF ISZÚ 15 83 V. 27. • Ez az óvoda is az olimpiai faluhoz tartozik Az Ismeretlen Katona sírjánál mindig van virág (A szerző felvételei) • Díszőrségváltás a Vörös téren
