Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-27 / 21. szám
Kulcsár Ferenc Ki ne hallott volna már közületek Mátyás király tetteiről? Annak az igazságos uralkodónak a cselekedeteiről, aki, ha csak országló gondjai-bajai közben tehette, álruhát öltött, s úttalan utakon járta a tanyákat, falvakat, városokat fáradhatatlanul, hogy megjutalmazza a jót, a rosszat pedig kemény kézzel megbüntesse. Nem volt már egyetlen csücske sem az országnak, ahol meg ne fordult volna, s tetteiről ne szálltak volna szájról szájra a legendák. Ki nem tudta volna hát, ha ő nem, az igazságos, hogy igazságtalan lenne, ha a Bodrogközt kifelejtené országjáró útjaiból. Elvégre itt, a nagykövesdi várban is huszárságot tartott a király. Nem is sokat halasztgatta hát a dolgot, egy meleg nyári éjszakán kopott koldusgúnyát öltött magára, s útnak indult a fényes budai várból, hogy lássa, miként él népe a távoli Bodrogközben. Útja során sok veszély leselkedett rája, éhezett is, szomjazott is néha, mert hiszen a rongyos koldust nem fogadták mindenütt étellel itallal, meleg szállással. De hosszú vándorlásai közben a király megszokta már a nélkülözést, s útja harmadik napjának éjjelén meg is érkezett a Bodrogközbe, pontosabban Olaszi falu határába. Az itt-ott felcsaholó kutyák meg a sápadt hold kíséretében ment végig az olaszi utcán, aztán csak gondolt egyet, s bekopogott az éppen előtte álló ház ablakán. Fiatal, takaros menyecske nyitotta meg előtte résnyire az ajtót, kezében halvány mécses pislákolt. Mátyás illendően köszöntötte a menyecskét, s szállást kért tőle éjszakára. A fiatalasszony a rongyos gúnyájú, út porától lepett koldus láttán szélesre tárta az ajtót, s betessékelte a házba. Leültette a koldus-királyt az asztal mellé, hamarjában egy kis harapnivalót készített a számára, s szíves szóval kínálta:- Egyél, szegény jó ember, biztosan rég nem ültél már terített asztal mellett. A koldusnak álcázott király a kedves szavak után falatozni kezdett, mert hát valóban éhes volt már, s közben széttekingetett a tiszté, csendes parasztszobában. Feltűnt neki, hogy az asszony nem kelti fel a férjét, ezért hát megkérdezte tőle:- A férjeura talán nincsen idehaza?- Jaj, ne is kérdezze, drága ember- felelte az asszony. — Két ökrünket eladni ment hetekkel ezelőtt a helmeci vásárra, s azóta semmi hír nem érkezett róla. Fűt-fát kérdezgettem már felőle- folytatta alágördülő könnycseppekkel az arcán -, de aki egyáltalán mondani tudott valamit, az mind a Lecse kocsmába látta betérni utoljára öt, aztán mintha a föld nyelte volna el. Nem tudok kihez fordulni már - fejezte be kezét tördelve a fiatalasszony.- Ne sírjon, kedves, minden jóra fordulhat még - igyekezett ót megvigasztalni Mátyás, de a szomorú történet hallatán neki is torkán akadt a szó. Mivel nem tudtak már ezek után miről beszélni, csendesen jó éjszakát kívántak egymásnak, és nyugovóra tértek. Másnap reggel a király megköszönte a szállást, mondott még egy-két illedelmes, vigasztaló szót a menyecskének, s útnak indult. Nehezen jutott csak előre a mocsarak, lápok övezte keskeny utakon, a sűrű erdők szalagnyi kis övényké- in, de erősen feltette magában, hogy addig meg nem áll, amíg Királyhelmecre nem ér. Egész álló nap gyalogolt, már alko- nyodni kezdett, amikor megpillantotta a kisvároska Jemplomtornyát. Nem nézett se jobbra, se balra, egyenesen a Lecse kocsmába igyekezett. Benyitott a vendéglő ajtaján, de ott bizony egy árva lélek sem tartózkodott a fogadóson kívül. Az meg végigmérte a koldust tetőtől talpig, lekicsinylőén morgott valamit magában, s bizony nem nagyon akart neki innivalót sem adni, mert a poros, rongyos gúnyájú embertől nem sokat remélhetett. A király persze mindezt jóelőre tudta, ezért útközben kitervelte, hogyan fogja majd lépre csalni a mit sem sejtő kocs- márost. Most a zsebébe nyúlt hát, s onnan egy aranypénzzel teli zacskót húzott elő. Amint a kocsmáros megpillantotta a töÖsszeállításunk a nemzetközi gyermeknap és a ( méntélén csillogó aranyat, mindjárt hajlongó, nyájas lakájjá változott, kerülgetni kezdte a különös vendéget, árgus szemmel leste a kívánságait. Mátyás király egy kupa bort rendelt, majd leült a sarokban álló asztalhoz, s csendesen iszogatni kezdett. Fél szemét azonban a kocsmároson tartotta. Az meg idegesen topogott a söntés mögött, majd kisvártatva bement a hátsó szobába a feleségéhez, s Mátyás jól hallotta, amint fojtott hangon azt suttogta neki:- Te, nem tetszik nekem ez az ember. Utóbb még valami bajt hoz ránk, mert akármi legyek, ha az ott a sarokban közönséges koldus. Sustorogtak még egy darabig, aztán a vendéglős újra előjött, tett-vett a pultnál, sötét pillantásokat vetve a titokzatos vendégre. Lassan csordogált az idő, a király nemsokára csendesen felállt, s kifelé indult, mint aki félrevaló dolgára igyekszik. De amint elhaladt a konyhaajtó előtt, hát egyszer csak hallja, hogy az ajtóban tétlenül tébláboló szolgálólány ezt suttogja neki:- Ó, te szegény ember, minek is jöttél ide? Hát te nem tudod hogy itt az életedre törnek? Mátyás nem lett volna tapasztalt, bölcs király, ha még ezt sem látja mindjárt az első pillanatban. De hiszen éppen ezért tette meg az egy járóföldnyi utat, hogy a végére járjon ennek a dolognak, s igazságot tegyen. így szólt hát a szolgálólányhoz:- Hallod-e, te lány? Jó szolgálat fejében elvinnél-e egy levelet a nagykövesdi várba?- Elviszem bizén örömmel, ha igaz ügyet szolgál - hangzott a talpraesett, suttogó válasz.- Egyet se félj, lányom. Hanem várj itt rám, tüstént visszajövök. Azzal a király bement az árnyékszékre, papírost, pennát vett elő rongyos kabátja elrejtett zsebéből, s ott irta meg a parancslevelet, nehogy a fogadós bármit is megsejdítsen. Levelében kevés szóval, de annál keményebben elrendelte, hogy a kövesdi várból késedelem nélkül, sebes vágtával induljon el a hu- szárság Királyhelmecre, a Lecse kocsma elé. Aztán a konyhaajtó előtt várakozó szolgálólány kezébe nyomta a levelet, s halkan így szólt neki:- Itt van ez a gyűrű, Mátyás király arcmásával a pecsétjén. A levéllel egyetemben ezt átadod a nagykövesdi várkapitánynak. S fogd, itt van egy aranypénzzel teli zacskó. Fogadd fel a város leggyorsabb kocsisát, s induljatok tüstént. A király pedig visszament az ivóba, s újra ivogálni kezdte csendeskén a zamatos hegyaljai bort. Egy darabig így üldögélt, ám egyszer csak látja, hogy a kocsmáros belülről bereteszeli a vendéglő ajtaját, becsukja a vastag ablaktáblákat, mint aki esti záráshoz készülődik. Ám épp hogy végzett ezzel, a sarokban iddogáló koldushoz fordult, s gyors mozdulattal egy henteskést rántott elő az övéből. Mátyás fürgén talpon termett, s erre a fogadósnak egy pillanatra a földbe gyökerezett a lába: fel nem foghatta, az öreg koldusnak honnan ez a hirtelen frissesége. De aztán erőt vett magán, s kergetni kezdte. Mátyás gyorsan siklott az asztalok között, a kocsmáros sehogy sem tudta megközelíteni; tehetetlen dühében neki-nekirohant az asztaloknak, lihegett, patakokban folyt róla a veríték. A nagy hajszában már mindketten jócskán elfáradtak, most meg a fogadós kezdte utána vagdalni a nagykést, s egyszer-egyszer bizony majdnem eltalálta vele a királyt. Az idő múlásával Mátyás is annyira megizzadt, a sok futástól, na meg az izgalomtól már csak kapkodta a levegőt, egy-egy percre úgy érezte, a kocsmáros menten eléri, s akkor vége van. De ekkor éktelen dörömbölés zaja hatolt az ivóba, az ajtón, az ablakokon öklök zuhogása verte fel az éjszaka csendjét. Nemsokára pedig hatalmas reccsenéssel zúdult rá az ivó padlójára a kocsma ajtaja, s a gyér fényű ajtókeretben nyalka huszárok alakja jelent meg. Megérkeztek a nagykövesdi vár vitézei.- Parancsára megérkeztünk, felséges király! - húzta ki magát a huszárkapitány a koldus előtt. No hiszen, ezt hallva a kocsmáros még a száját is tátva felejtette az ámulattól, de a következő pillanatban zölddé vált arccal vacogott, egész testében reszketett, mint a nyárfalevél.- Fogjátok meg ezt az elvetemült akasztófáravalót, kötözzétek meg, s vessétek a várbörtön sötét fenekére, hogy soha többé ne láthassa meg a napvilágot - szólt csengő hangon a király. Aztán így folytatta: - Kapitány, két legjobb vitézedet azonnal indítsd útnak, gyorshintóval vágtassanak Olasziba, s hozzák ide azt a menyecskét, akinek a férjét ez a gaz kocsmáros elveszejtette. Miután pedig így mindent elrendeztek, mindannyian nyugovóra tértek. Még alig pitymallott azonban, s már újra talpon voltak valamennyien, mert a kocsma előtt a lovak éles horkantása jelezte, hogy megérkezett a hintó az olaszi szép menyecskével. Mátyás király ekkor kiállt a huszárok elé, s hangos szóval kezdte beszédét:- Vitézek, figyeljetek jól a szavamra. Itt van ez a szegény, becsületes és bátor szolgálólány, akinek az életemet köszönhetem. Derék leány, megérdemli a jutalmat. Azt mondom hát ezért, aki közületek feleségül veszi ót, megkapja vele a kocsmát, hogy a lánnyal együtt gazdálkodjon benne tisztességesen. Aki pedig ennek a takaros, jóravaló menyecskének a férjéül szegődik, gazdag jutalomban részesül. Nem kellett sokáig várakozni, épp hogy elhangzottak Mátyás király szavai, a huszárok soraiból előlépett két nyalka bajszú káplár. Egyikük a szolgálólány mellé állt, másikuk a menyecske oldalára, s a király ott helyben áldását adta rájuk. Ami pedig ezután következett, azt igazán nem nehéz kitalálni. A két ifjú pár tiszteletére lakodalmat csaptak, olyan vigasságot, amilyet eddig a Bodrogköz népe nem is igen látott. Gyökeres György felvételei Barak László Nem is olyan régen, talán száz év múlva, nem is olyan i nyi mélyen, élt egyszer egy Olivér nevű pöttömke emberke megmondom még az elején, hogy akkoriban egy óriás ur, Ez a pöttöm emberke, aki Olivérnek született az emberi volt nagyobb egy arasznál. És hiába telt, hiába múlt az idő fikarcnyit sem: akkora maradt, amekkorának a világi elnevezték ót Arasz Olivérnek. Eleinte nem is lett volna s mert emberek, csúfolták, gúnyolták sokat Olivért: araszká mélynövésűnek meg efféléknek hívták őt. Később, úgy hán minden csoda három napig tart, megszokták, hogy ilyen I többé. Olivérnek azonban keserű volt az élete. Egy parányiságát, jelentéktelenségét. Az emberek csúfolódásé tudta megbocsátani nekik, hogy szóra sem méltatják. Történt egyszer, hogy egyszercsak nem történt sen történik, hogy nem történik vele semmi, az ember abba ember, miután ez a szörnyű baj érte őket. Olivér meg e. mintha újjászületett volna, újból előkerült, s ahogy hullotta boldogabban élte világát. Minden ember halálával egyre ne Addig hullott, addig fogyott a sok ember, míg végül elpt én maradtam egyedül. Vártam a halált. Arasz Olivért ser villant eszembe, hogy ilyen borzasztó átokkal senki mái embereket sújtani. Végső kétségbeesésemben ezért élt tovább nem várok a halálra. Elébe megyek. Nekivá erdőrengetegnek, ahol az óriás lakott. Telt-múlt az id erdőrengeteg legsűrűbb közepébe. Hát amint ott reszke látom ám, mert én bizony félelmemben hittem a szemeimi fülcimpáján Olivér kapaszkodik fölfelé.- Tartott az átok, tartson az átok! - kiáltott Olivér az - Az emberek gonoszok, mint senki más. Kedves óriás! A förtelmes vagy, amiért ilyen nagy vagy. E szavak hallatára egyszeriben olyan világos lett mine a világ. Ekkor értettem csak meg, hogy Olivér azért gono nem felejtette az emberek csúfolódását, és azt még kev méltatták őt. Merthogy kicsi maradt. S aki kicsi, annak ilyer megfordul a fejében, hogy óriás is lehetne. S mivel pedig volt képes nagyobbra nőni, hát a gonoszsága nőtt óriásra, embert elpusztíttatott az óriással. Én csak azért maradta mindig kell maradnia, hogy legyen kitől okosodniuk az en mert ijedtemben elkiáltottam magamat:- Látlak, Olivér! Hallottam mindent! Te uszítottad az er- Olivér ettől úgy megijedt, hogy ijedtében egyensúlyát barlangszájnyi fülelyukába. Nagy. morajlást, dübörgést hallottam ekkor, ha hiszitek, lantásban az óriás, fülében a gonosz besúgóval, szeméta DÉNES GYÖRGY Kerekes k Kerekes, Kerekes, hol a kút, a kerekes? Ott a kút, ott a kút, ahol fut a gyalogút, ott, ahol a nyúl szalad, hol a szomjú madarak megmártóznak a vályúba, ahol ürge fut a lyukba, szarka csörög fent a fán, forró nyári délután. öreg paraszt mosolyog, megtölti a csobolyót, húz belőle jó kajla bajsza csupa víz, csöpp csöpf. gyöngyözik. Kerekes, Kei itt a kút, a kt Forgatom a I rám nevet a Teli a vödör, ez a szarka, egyre csörgi itt van a víz, Ő is száll ma s ráül a vede
