Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-13 / 19. szám
K ortanyeti faluban nem szerették tálságosan Uknarát, Svelize konyhakertész fiát. Igazából Misikónak hívták a gyereket, de az Uknara gúnynév, ami naplo- pót jelent, úgy ráragadt, hogy még odahaza sem szólították másképp.- Itt valami idegen is benne lehetett a dologban - tréfálkoztak az emberek, ha feltűnt valahol lángvörös, loboncos üstöké. - Mifelénk soha, egyetlen vörös sem volt. És kire üt a csibész természete? A csibésznek persze mindegy volt, hogy mit beszélnek róla: ro- hangászott a faluban, a'tyúkokat hajkurászta, hergelte a kutyákat. Egyszer két macskát kötött össze a farkuknál fogva, és úgy engedte be őket az emberek közé, máskor meg fölmászott a himlőhelyes Matróna viskójának a padlására, és üvegpalackok letört nyakát dugdosta a fal repedéseibe. Micsoda süvöltés támadt, ahogy átfújt rajtuk a szél; az egyiknek vékony a hangja, mintha sírna valaki, a másik meg huhog. Matróna este sikoltozva hívta segítségül a szomszédokat. Botokkal, nyársakkal, vasvillával felfegyverkezve valóságos kis sereg mászott föl a padlásra. Éjfél elmúlt, mire rájöttek, hogy miről is van szó. Uknara meg volt elégedve magával; a hasát fogta nevetté- ben. Hej, de nyakon verték volna akkor, na dehát, addig nem bűnös valaki, amíg rajta népi kapják. Szandra Svelidze, az öreg kertész térdig lejárta a lábát, amikor be akarta juttatni a fiút valami munkára. De sehol sem fogadták be. Amikor a faluban elhatározták, hogy átkelőhelyet létesítenek a folyón, s már hatalmas csónakokat is kezdtek építeni, Svelidze bement a tanácsra, hogy fogadják föl a fiát révésznek. Az elnök, a félkarú Mito hosszú ideig hallgatott, csak hogy meg ne bántsa régi cimboráját, aztán ezt kérdezte tőle:- Na és ha, Uk..., ha elsüllyeszti a kompot az emberekkel együtt?- Az nem létezik! Hát, hogy lehetne elsüllyeszteni? Ott van az a vastag drótkötél, a hajók erősek, a gerendákat jól összetákolták.- Már van révész... - hazudta az elnök.- A torkomra tetted a kést! Szandra hazament; a kapuban szembe találta a gyereket; amúgy isten igazából lekevert neki egy nyaklevest. Uknara elugrott, és kérdő pillantást vetett az apjára; barna szeme elkerekült, egy hajfürt lógott a homlokába.- Nesze neked, elsüllyeszteni a kompot, az anyád!... e - mondta komoran Szandra, ahogy bement az udvarra. Uknara megvonta a vállát - ez most egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor nem tudta, miért kapott, hiszen ok nélkül sohasem bántotta az apja. Szökdécselve lefutott a folyóhoz. Ettől kezdve egy álló héten át ott lebzselt az ácsok körül, zavarta őket a munkájukban; amikor aztán kifeszítették a drótkötelet a két part közt és kipróbálták a kompot - két nagyobbfajta lapos fenekű csónak, rajtuk vastag gerendázat - rájött, hogy keresve sem találni jobb helyet, ahonnét a vízbe ugrálhat, mint a csónakok fara. Akármennyit is mérgelődött Mito, akárhányszor is elzavarta őket Vazsa, a révész, aki valóságos hajóskapitánynak képzelte magát, Uknara belevaló irányításával a gyereksereg végérvényesen befészkelte magát a csónakok farán. Ä komp eltávolodik a parttól, a középső, gyors folyás hullámokat vet a hajók tompa orránál, és akkor: plüh, plüh - a barnára sült gyermekek beugrálnak a vízbe. Vazsa irigykedve nézi őket; neki nincs ideje fürödni, mert hol az egyik, hol a másik parton harsan föl:- Vazsa! Hahó-ó! Vazsa! A kompot, a kompot! De ősszel, amikor kezdődött a szeles, esős idő, beállt a hideg, már ö sem irigyelte kis cimboráit, hiszen lejárt a fürdés ideje. Most az öreg Beszoval együtt dolgozott; reggel iskolába ment, délben felváltotta társát. Unalmas volt a szolgálat; máshol jártak a cimborái, ö meg itt ülhetett a szemerkélő esőben a furnér bódéban, és vacoghatott a foga a hidegtől. Csak Uknara nem felejtkezett meg róla, mindennap kijött horgászni. De beszélni vele sem lehetett. Ha megszólalt, Uknara csak rápisszegett válasz helyett:- Csendesebben te, elfuserált kapitány!... Szánalmasan nézett ki Uknara; a szája elkékült, reszketett a hidegtől, a szeme meg úgy parázslott, mintha belülről hevítették volna. Az egyik vasárnap tiszta idő volt; a szél elhajtotta a felhőket, fütyülve fújt át a hegyszoroson, rázta a hatalmas fenyőket, felkorbácsolta az esőzések után megduzzadt folyó vizét, és arra kényszerítette az embereket, hogy szorosabban fogják össze magukon a kendőt, a csuklyát. Reggeltől kezdve szinte kiürült a falu, mindenki elment a vásárra. Délután kezdtek hazaszállingózni; néhányan vonattal jöttek, a többiek meg, akik autóval, most a folyó túlsó partjáról hívogatták a révészt. Uknara a szél elől egy hatalmas, görgelékkö mögé húzódva a parton ácsorgott, és csípős megjegyzésekkel fogadta a kompról partra szállókat. Mihail Lohvickij- Csak nem nyaralni jöttek? Szobát akarnak kivenni? - kérdi Zsenya Gongadzét és férjét, akiken új gabardin-esőkabát volt. És visítva nevet hozzá. Gongadzéék a nyáron üdülőknek adták ki az egész házat, ők maguk meg a tehénistállóban húzták meg magukat.- Gratulálok a szerzeményhez - üdvözli gúnyosan a divatmajom Szonát, akinek a mellén új bross pompázik -, hasznos dolog is egy szép bross; ha majd tönkremegy, a tűjével megfoltozhatod az apád nadrágját. Szona mögött foltozott térdű nadrágban lépkedett koros apja. Uknara csúfolódása felbőszitette a lányt,.. Megállt, hogy lepocs- kondiázza a pimasz frátert, de az egy másik kő mögé surranva már új áldozatot keresett szemével. Aztán hirtelen előugrott és úgy futott a vízhez, mintha kergették volna. Futtában lekapta kabátját, cipőjét. Belevetette magát a zúgó folyóba; szinte még ugyanabban a pillanatban elnyújtott női kiáltás hangzott fel a kompon. Uknara nem hallotta a kiáltást; néhány erős karcsapással beúszott a folyó közepére és lebukott a víz alá. Közben a komp kiért a kavicsos partra; két asszony ugrott le róla elsőnek. Kétségbeesett kiáltozással letépték a fejükről a kendőt, összekarmolták az arcukat, és a folyás irányában nekiiramodtak a parton. Az emberek kiugrottak a házakból; és lefutottak a komphoz, hogy megtudják, mi történt. Uknara a zúgok alatt úszott ki. Elhagyta minden ereje, sápadt volt; egy kislányt tartott a karjában, alig tudott vele kimászni a vízből. A kicsi nem is lélegzett, de addigra, mire az emberek odaértek hozzájuk, már magához tért. Az anyja és a nénikéje szinte kitépték Uknara kezéből a kislányt, becézni kezdték, elhalmozták csókjaikkal. Körülvették őket az emberek. Most derült ki, hogy a kislány a beszélgetésbe felejtkezett asszonyok mellől odament a komp széléhez, és a vízbe esett.- Ha nem veszi észre ez az Uknara gyerek, akkor elvesztettük volna — szipogja az anyja. - Drágaságom, hát megijedtél? Gyorsan, gyorsan, szaladjunk haza, mert még megfázol! Boldogságom, szemem világa! Uknara a hidegtől vacogva félrehúzódott, s a zúgó tömeget nézte; voltak, akik sajnálkoztak az eset miatt, mások az asszonyokat szidták, akik a nagy beszélgetésben elfelejtkeztek a gyerekről. Uknara vánszorogva megindult, hogy megkeresse a kabátját és cipőjét, de hirtelen megragadta valaki a vállát.- Várj csak, fiam! A fiú megfordult, a kolhozelnök, Szergo Betanyeli állt mellette. Uknara visszahőkölt, szokás szerint készen rá, hogy valami magyarázattal kivágja magát. Az elnök szó nélkül kezet nyújtott neki. Még soha, senki sem fogott vele kezet. Ügyetlenül nyújtotta maga elé széttárt ujjú tenyerét. Betanyeli keményen megszorította hatalmas, meleg kezével. Mielőtt a fiú leereszthette volna a kezét, már más szorította meg.- Na, vedd csak fel az én kabátomat! -r mondta Szergo. - De szaporán ám! Úgy bizony! Most aztán nyomás haza! Gyerünk, gyerünk! Átkarolta a fiú vállát, megindultak, mögöttük az emberek. Amíg az elnök a fiúval beszélgetett, a himlőhelyes Matróna, aki igen szeretett elsőként beállítani az új hírekkel, előrerohant. Gyorsan, gyorsan, Szandra! Uknara beleugrott a folyóba... A kislány beleesett, gyorsan, gyorsan! - hadarta összefüggéstelenül, ahogy befutott Svelidzéék udvarára. A holtra rémült Szandra úgy ugrott ki az utcára, ahogy éppen volt. Nem kellett messzire futnia, az iskola mellett vette észre az embereket. Köztük volt a fia is, az elnökkel jött. Mintha vasvillával hányták volna rá, úgy lógott rajta az elnök új kiskabátja, vizes vörös haja most is úgy lógott a homlokába, mint máskor.- Na megállj, majd adok én neked! - fenyegette meg az öreg, és futásnak eredt feléje. Futtában kirántott az egyik sövényből egy botot. A bottal hadonászva ért oda a fiúhoz.- Jaj! - tört ki Uknarából.- Ne merj hozzányúlni Misikó- hoz! - kiáltotta Szandrára az elnök, és kirántotta a kezéből a botot. * Az öreg tanácstalanul nézte a fiát. Hosszú évek óta most először szólította valaki a rendes nevén. Rá nem tudott jönni, hogy mi jót csinálhatott a gyerek. Végighallgatta az elnököt, aztán sarkon fordult, és rohant hazáig.- Tán csak nem ment el az öreg esze? - kérdezte valaki.- Nem bizony - mondta a találékony Szergo, és elmosolyodott. - Rohan az asszonyhoz, viszi neki a jó hírt. Uknara görnyedt apja után nézett, huncut szemét könny futotta el; életében most először értett meg valamit. Szandra már a ház tornácán állt, és hadonászva kiabált az emberek felé:- Jöjjenek, jöjjenek be hozzánk! Már terítünk is. Mindenki jöjjön vendégségbe, mindenki!... BRATKA LÁSZLÓ fordítása E gy viharos éjszakán, amikor javában tombolt a francia forradalom, egy fiatal német diák késő este Párizs régi negyedén keresztül szállása felé tartott. A mennydörgés hangja csak úgy csattant és a villámlás beragyogta a szűk utcákat. De talán először hadd beszéljek a fiatal németről. Gottfried Wolfgang jó családból származó fiatalember volt. Egy ideig Göttingenben tanult, de élénk fantáziája és könnyen lelkesedő természete felkeltette érdeklődését az akkor divatos, különös tanok iránt, amelyek oly gyakran megzavarták a német diákok fejét. Zárkózott élete, megfeszített szorgalma és tanulmányainak egyedülálló jellege, testére és lelkére kihatással volt. Egészsége megrongálódott, fantáziája betegessé vált. Különös lélektani elmélkedésekbe merült és akárcsak Swedenborg, ö is egy saját maga által kialakított képzelt világban élt. Az lett a rögeszméje, hogy veszély fenyegeti és rossz szellemek tőrbe akarják csalni, hogy elpusztítsák. Ez a rögeszméje befolyásolta amúgyis melankólikus kedélyét és rossz hatást tett rá. Lefogyott és teljesen elhagyta magát. Barátai észrevették, hogy lelki betegség emészti és megállapították, a legjobb gyógykezelés számára a környezetváltozás lenne; ezért a vidám és ragyogó Párizsba küldték, hogy tanulmányait ott fejezze be. Wolfgang éppen a forradalom kitörésekor érkezett Párizsba. A tömegőrület és azoknak a napoknak politikai és filozófiai elméletei eleinte megragadták lelkesedő képzeletét, de a bekövetkezett vérengzések megrázták érzékeny természetét, megundorodott az egész társadalomtól, az egész világtól és még magányosabb lett, mint valaha. Bezárkózott elhagyatott szobájába, melyet a Pays Latinon, a diákok negyedében bérelt. Ott, egy homályos utcában, nem messze a Sorbonne kolostori falaitól, kedvteléseinek élt. Hosszú órákat töltött Párizs nagy könyvtáraiban, elhunyt írók e katakombáiban, porlepte, idejétmúlt kincsek között kutatva, hogy beteges irodalmi étvágyát kielégítse. Bizonyos értelemben olyan volt, mint egy kielégíthetetlen szörnyeteg, aki már csak eltemetett dekadens irodalomból táplálkozik. Habár Wolfgang visszavonultan élt, tüzes vérmérsékletű volt, ez azonban egy idő óta már csak fantáziáját hevítette. Megcsodálta ugyan a női bájt és szépséget, de túlságos szemérme és tapasztalatlansága gátolta abban, hogy a szép nemhez közeledjen. Magányos szobájában gyakran ábrándozott futólag már ismert női arcokról és alakokról, melyeket képzelete kiszínezett és a valóságot felülmúló szépséggel ruházott fel. Amikor lelke állapotban volt, « gyakorolt rá. Külö látott, amely olya benne, hogy álm dött, megzavarva is szenvedélyese álomalakjába. Ez volt, hogy valósát a búskomorságra elméjét megzavar Ilyen állapotba amikor azon a bi; tott a Marais, Pál mályos régi utcáii kény utcák közö élesen csattant. A ahol a nyilvános k re. Az ódon Hotel i fel-felcikázott és I tóttá el a szemt Amint Wolfgang k mülten visszariadt a guillotine-hoz. A a vérpadon szüne vére. Az egész na nyű eszköze a hal des, alvó város I áldozatokra várva. Wolfgang undor el a szörnyű eszk alakot pillantott m lépcsők alján. A vil násai kivehetőbb« öltözött nő volt, ak egyikén ült, előre I a patakokban ö hosszú, összeboiz Wolfgang megállt. Sötét van és hideg, éjszakára lehűlt a levegő. Megborzongok, ahogy eltaposom a félig szívott cigarettát. A füst utolsó maradványait is kipréselem tüdőmből, ásítok egy kiadósat, és visszaindulok a váróteremben „lefoglalt“ helyemre. A peronon csoportokba vegyült kamaszok mellett megyek el, beszédükből kiérzem, hogy vidékiek. Szidják a vasúti resti főnökét, hogy épp az orruk előtt zárta be a sörkimérést. Csak egy kis ablakot hagytak nyitva, azon át piros málnalevet, forrázott feketekávét. szalámis szendvicset és más apróságokat árusítanak. A bejáratnál a sötétben épp csak bele nem botiok egy összesimuló szerelmespárba. Jelzem, hogy ne haragudjanak, nyugodtan folytathatják, azonnal eltűnök. Megnézem a vonatok indulását, valakit útbaigazítok, elolvasom az utasok jogait és kötelességeit, de elnyom az álom, hiába dörzsölöm a szememből. Belépek a váróterembe. A két szemközti falon nagyméretű olajfestmények, porosak és megkopottak. Csak a szememmel köszönöm meg a szundikálóknak, hogy beengednek a helyemre. Ránézek az órámra, még jó két óránk van a vonat indulásáig. Este tizenegykor futott be velünk a prágai gyors, mindent összevetve a nagyján már túlvagyunk. Először még csak erőltettük a társalgást, T-vel művészetről, irodalomról beszélgettünk, de a szokásos parázs vitáink helyett ez alkalommal csak unalmas bölcselkedésre tellett. Aztán kimentem, rágyújtottam, remélve, hogy felfrissülök. De nem, az sem segített, csak egy kicsit azon, hogy az orrom ho. az alvók izzadság- és l gához, a hőség mara nem enyhült. Előveszel nan vásárolt könyvet, r lók olvasni, nehezen kor a betűk összeolvadnai Pár mondat után vist a könyvet a táskámba. , gyök, ez tény. T. már el. a pad támlájára hajtv, Nem ébresztem fel, ö megpróbál aludni, bé hogy csak mímeli az alv, körülnézek, hogy mindéi ügyre vegyek. Pari nyok, kofák, városi festi részeg férfiak, hazautal éjjeli kimaradó fiatalok, ők, el kell viselniük ec, egyformák, várakozó utí nek éjszaka indul a vona re. Az idős parasztassz cukba húzzák vastag tél két, így bóbiskolnak ültt ittas férfiak cirkuszolnak sál, hadonásznak, oki A diákok olvasnak vagy két keresnek. Hirtelen ej idős ember hangoskoc bele a csöndbe.- Itt van egy tizes, ért egy pohár bort a büfébi az nem mozdul, még h - Teringettét, hát ne, a szóból, te taknyos! kamaszodó fiú szégyelli öreg pont őt szúrta ki, a rászegeződő szempár- Nem volt még elég r. Minden pénzét el kell v este? - mordul rá eg kendős öregasszony, he sen a fiú zavarán, vagy saját férjére gondol, al
