Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-13 / 19. szám
ennkölt hatást 5i arcot keltett smétlő- . Végül pséges n erős It és ez i férfiak >lfgang, elé tar- äze ho- és kes- hangja irre ért, ák vég- in fénye árasza szinte kővé dermedt szomorúságban. A nő, megjelenéséből ítélve, magasabb körökből származott. Wolfgang tudta, hogy ezekben az időkben milyen forgandó a szerencse és hogy sok, azelőtt jobb napokat látott ember, aki fejét valamikor pehelypár- nán pihentette, most hontalanul vándorol. Talán ez a nő is egy volt a gyászolók közül, akit ez a szörnyű bárd magányosságra ítélt és most összetört szívvel itt ül zátonyra futott életével, mert elvesztett mindent, ami kedves volt számára. Közeledett a nőhöz és részvéttel megszólította. A nő felemelte fejét és vadul ránézett. Micsoda meglepetés! A villámlás ragyogó fényében felismerte álmainak asszonyát. Sápadtnak és vigasztalhatatlannak látszott, de elbűvölően gyönyörű volt. Heves és ellentétes érzésektől áthatva Wolfgang ismét megszólította. Kifejtette agkezésére állok, nehogy bántalom vagy méltatlanság érje. A fiatalember modora olyan becsületességet és komolyságot fejezett ki, hogy az nem maradt hatástalan. Idegen akcentusa is előnyös színben tüntette fel, mert arra engedett következtetni, hogy nem tartozik Párizs alvilágához. Őszinte lelkesedése ojyan ékesszóló volt, hogy minden gyanút eloszlatott. Az otthontalan, ismeretlen nő rábízta magát a diákra. Wolfgang, a botladozó nőt támogatva keresztülvezette a Pont Neuf hídon és álhaladtak azon a téren, ahol IV. Henrik szobrát a nép ledöntötte. A vihar alábbhagyott és a mennydörgés moraja már csak messziről hallatszott. Egész Párizs elcsendesedett, az emberi szenvedély óriási tűzhányója egy kis srséget. •en, ré- íl került tán állt, Jozatok e ször- a csen- sen, új il fordult guggoló ilvezető íllobba- sketébe csőinek 3 rejtve; xnvizes g értek, j ebben godalmát, hogy ily késő éjszaka nemcsak a tomboló viharnak, de egyéb kellemetlenségeknek is ki van téve és felajánlotta, hogy elkíséri barátaihoz. A nő szörnyű arckifejezéssel, jelentős pillantással a vérpadra mutatott.- Már nincsenek barátaim itt a földön - mondta.- De otthona talán csak van? - kérdezte Wolfgang.- Igen, a sírban! Ez a pár szó meghatotta a diákot.- Ha merészségemet nem értené félre, boldogan felkínálnám szerény hajlékomat menedékül; magamat pedig odaadó jóbarátul. Jómagam is magányosan élek Párizsban és idegen vagyok ebben az országban; de ha életemmel szolgálatára lehetnék, rendelidöre elszunnyadt, hogy másnap új erővel ismét kitörjön. A diák védencét keresztülvezette a Pays Latin ősrégi utcáin a Sorbonne sötét falai mellett és egy piszkos hotelbe vitte, ahol lakott. Az öreg portásnö, aki beengedte őket, csodálkozott a szokatlan látványon, hogy a búskomor diák női társaságban mutatkozott. Lakásába lépve, most első ízben szégyenkezett a diák annak szegényessége és jelentéktelensége miatt. Csak egy szobája volt - egy régimódi szalon - faragott díszítésű bútorokkal, a fényűzés maradványaival, mert ez egyike volt azoknak a szállodáknak, a Luxemburg palota közelében, amelyik valamikor az előkelőségek tulajdona volt. A szobában rengeteg könyv, papír és egy diáknál megszokott egyéb segédeszközök halmozódtak fel. Az ágy a szoba egyik sarkában, egy falmélyedésben állt. Mikor a lámpát behozták, Wolfgangnak nagyobb lehetősége nyílt az idegen nő megszemlélésére és még mámorosabb lett szépségétől. Arca sápadt volt, de káprázatosán vonzó, szépségét még jobban kiemelte gyönyörű, hollófekete haja, mely fürtökben vette körül arcát. Különös, nagy szeme szenvedélytől csillogott. Alakja - amennyire fekete ruhája látni engedte - tökéletesnek, arányosnak tűnt. Habár egyszerűen öltözködött, megjelenése feltűnő volt. Egyetlen díszként- ha ezt dísznek lehet nevezni - egy gyémántcsattal összekapcsolt széles, fekete szalagot viselt a nyakán. A diák tanácstalan lett, nem tudta mit tegyen a gyámoltalan, segítségre szoruló teremtéssel. Arra gondolt, hogy szobáját rendelkezésére bocsátja és saját maga máshol keres szállást. Annyira el volt azonban vonzó lényétől bűvölve, hogy úgy érezte, gondolatain és érzékein valami varázslat ül és képtelen meglenni nélküle. A nő is rejtélyesen viselkedett. Már nem beszélt a vérpadról. Fájdalma alábbhagyott. A diák figyelmessége nemcsak bizalmát, hanem szívét is megnyerte. Nyilvánvalóan éppen olyan rajongó természetű volt, mint ő; és a rajongók nagyon hamar megértik egymást. Wolfgang örületes szerelmétől indíttatva, bevallotta iránta érzett szenvedélyét. Elmesélte titokzatos álmait és azt, hogy már akkor szerette, amikor még nem is ismerte. A nőt nagyon meghatották a diák szavai és maga is bevallotta, hogy ugyanilyen rejtélyes vonzalmat érez iránta. Elérkezett a féktelen elképzelések és cselekvések ideje. Az ósdi előítéleteket és aggodalmaskodásokat félredobták, mindent az „ész istennője“ irányított. A szabad gondolkodású emberek az elmúlt idők ostobaságai közül a házasságot és az ezzel járó ceremóniát is felesleges köteléknek tartották. Az elfogadott társadalmi szokás szerint elegendő volt a kölcsönös házassági megállapodás. Wolfgang, aki főleg elméleti kérdésekkel foglalkozott, szintén hatása alá került az akkori idők liberális tanainak.- Miért válnánk el? - kérdezte a diák.- Szívünk már egyesült, a józan ész és a becsület szemszögéből nézve egyek vagyunk. Mi szükség van arra, hogy két ilyen nemes lelket hitvány formalitások kössenek össze? Az idegen erősen felindulva hallgatta; nyilvánvalóan felvilágosultságát ugyanott szerezte, ahol a diák.- Nincs se otthona, se családja - folytatta a diák -, engedje meg, hogy én jelentsek mindent a maga számára, vagy talán helyesebben, jelentsünk mindent kölcsönösen egymásnak. Ha formaságokra van szükség, az is meglesz, itt a kezem rá. örök hűséget fogadok önnek.-örök hűséget? - kérdezte az idegen ünnepélyesen.- Igen, örök hűséget - ismételte Wolfgang. Az idegen megszorította a feléje nyújtott kezet.- Akkor hát a magáé vagyok - suttogta és a diák melléhez simult. Másnap reggel a diák nem zavarta menyasszonyát az alvásban, még a korai órákban elrohant, hogy a megváltozott körülményeknek megfelelően tetszetősebb lakás után nézzen. Mikor visszatért, a nőt még az ágyban találta, feje egyik karjával lefedve lecsüngött az ágyról. Megszólította, de nem kapott választ. Közelebb ment hozzá, hogy felébressze. Arca fakó és kísérteties volt, keze jéghideg, pulzusát nem érezte. Egyszóval halott volt. Megdöbbenve és kétségbeesetten fellármázta a házat. Zűrzavar keletkezett. Kihívták a rendőrséget. Ahogy a rendőrtiszt a szobába lépett, visszahőkölt, mikor a hullát észrevette.- Egek! - kiáltott fel -, hogy került ez az asszony ide?- Talán tud valamit róla? - kérdezte Wolfgang mohón.- Hogy tudok-e? - kiáltott fel a rendőrtiszt.- Hiszen ezt a nőt tegnap lefejezték. Előrelépett, levette a fekete szalagot a hulla nyakáról és a fej a földre gurult. A diák őrjöngeni kezdett. - Az ördög, igen az ördög szállt meg - ordítozott. Örökre el vagyok veszve. Megpróbálták lecsendesíteni, de hiába. Annak a szörnyű hitnek a megszállottja volt, hogy valami gonosz szellem újra életre keltette a halott nő testét, hogy ót tőrbe csalja. Megzavarodott és az őrültek házában halt meg. Ezzel az idős, zavaros fejű úriember befejezte elbeszélését.- És valóban megtörtént ez az eset?- kérdezte a másik kíváncsi úr.- Ehhez nem fér kétség - felelte a kérdezett. - Biztos forrásból tudom. Maga a diák mesélte el nekem. Egy párizsi elmegyógyintézetben találkoztam vele. PERTL ETELKA fordítása 'Hál ibadlábon" érezve magát inígy kirúg a hámból. A fiú ott 'ja az öreget, aki tovább mo- és lefekszik a padra. A sarokkülföldi átutazók rakodnak le tmas hátizsákjaikkal, isúti ellenőr lép be, felkelti az kát. Álmos szemekkel, és ha- s megvetéssel figyelik a dol- eljesítő ellenőr kényszeredett ításait. külföldiek jönnek-mennek az pőkben, vadonatúj fényesen igó fekete gumicsizmákban. ;an peregnek a percek. Pró- k aludni. Kényelmetlen. Az kon benéz az ellenőr. Kora haj- relé jár az idő. A hangosbe- dó jelenti, hogy az Újvár felé ló személyvonatot most állít- be a vágányra. Szedelőzkö- Sötét és meleg van a vo- an. ilahol Szene előtt felébreszt ilauz. A jegyeket kéri, és jó ikát kíván... nehezültén vonszolom ma- , de bensőmben ott pislákol lol a derű egy picinyke, fény- ira, ami nemsokára elűzi mor- ágomat. Még nem tudom vitáin megfogalmazni magam- mi is az, amitől jó kedvre tolódtam. Egy kellemes illat Ke csapja meg az orromat, I egy kedvesen csengő hang dűl meg a fülembe. Elnyomja natfütty egy pillanatra, de az- újra hallom. A hang fátyla ott felizzik a jól ismert szemmegjelenik az arc... icsoda gyönyörű hajnal! a talán szép napom lesz. TALLÓSI BÉLA Orest Dubay: HEGYEK HORVÁTH LÁSZLÓ Örökség Katona István azonos című előadóestjéhez Már sejtjük érezzük őseink dalát kutatunk sárguló pergamenek között elhagyott padlások zeg-zugában itt-ott még felizzik letűnt századok emléke Mindegy minek nevezed magad trubadúr igric regős vagy muzsikus a fontos az hogy pereg a dob szól a doromb nyúzott kecskebőr visít hónod alatt lantoddal adsz történelmet szót nyelvet anyanyelvet miközben kezedben testvért keres a koboz Mindegy minek nevezed magad fényes termek színpadán itt-ott már felizzik letűnt századok varázsa fontos hogy pereg a dob szól a doromb nyúzott kecskebőr visít hónod alatt testvért talál a koboz Stefan strázay Ami megmarad Elmúlt a nyár, immár hányadszor! Az maradt csupán, mi ért valamit - az örök víz (de már csupa sötét árny), a gazdag lomb (de egyre jobban kopva), leány mosolya a vonat padján, lakótelepek s gyárak suhanó árnyképei, hegyek kék vázlata, hirtelen merevedő éles, hús levegő! S gyermek mosolya gyümölcse fölött. Minden olyan teljes, változatlannak látszó és abszolút - örökké s holnapig. FÜGEDI ELEK fordításai
