Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-13 / 19. szám
A Jókai-napok jubileumára Végiglapoztam sok dokumentumot: fényképeket, műsorfüzeteket, plakátokat, sajtókritikákat, több együttes krónikáját. Emlékezetes sikerek és gyenge előadások, viharos értékelések, hangulatos, olykor kivilágos-kivirradtig tartó találkozások, szakmai megbeszélések, közös dalolások elevenednek fel bennem. S velem együtt sok ezer szereplőben, akik az eltelt két évtized során eljöttek Jókai szülővárosába, a felnőtt színjátszók, a kisszínpadok, valamint a vers- és prózamondók országos fesztiváljára. Hogy is kezdődött? A kezdetről, s általában amatőr színjátszásunkról még vajmi keveset tudunk. Többször leírtuk már, hogy hiányoznak az elemző, átfogó tanulmányok, amelyek felmérnék szlovákiai magyar amatőr színjátszásunk több mint hat évtizedét, gazdagítva ezzel művelődéstörténetünket és önismeretünket. Sajnos idáig csupán a tennivalók fölismeréséig és ismételgetésig jutottunk el... Nem erőltetett az a megállapítás, hogy a Jókai-napok történetét is 1948 Februárjával kell kezdeni, ugyanis ez a történelmi jelentőségű esemémy teremtette meg a feltételeket anyanyelvi művelésűnk kibontakozásához, többek között a CSE- MADOK megalakulásához is. A CSEMA- DOK helyi szervezeteiben sok helyen már 1949-ben dolgozni kezdtek a helyi öntevékeny színjátszó csoportok. Rozsnyón (Roznava), Dunaszerdahelyen (Du- najská Streda) és máshol az év végén már előadásokat is tartottak. S hogy milyen színvonalon, arra jó példa a komáromiak (Komárno) sikere, akik három évvel később a Vitézek és hősök című színmüvei elsők lettek az országos öntevékeny színjátszó fesztiválon, Prágában. A mozgalom fellendüléséhez és terebé- lyesedéséhez nagymértékben hozzájárult a nemzeti bizottságok népművelési intézményeinek megalakulásáról szóló törvény, amelyet szintén 1952-ben hagytak jóvá. Az ötvenes években az amatör színjátszó együttesek többnyire csak helyben vagy a környező helységekben léptek fel. Az évtized vége felé a legjobb együttesek már szerepeltek különböző regionális fesztiválokon, a legjobbak pedig meghívást kaptak a szlovák fesztiválokra. A színjátszók Spisská Nová Vesre, a szavalok Dolny Kubínba. A hazai magyar amatőr berkekben is egyre erősödött az igény, hogy rendezzenek a cseh és a szlovák fesztiválokhoz hasonló nemzetiségi rendezvényeket is. A szándékból, a tervekből rövidesen valóság lett. A hatvanas évek elején először a szavalok és a prózamondók, a magyar tanítási nyelvű iskolák növendékei, 1963- ban pedig a színjátszók és az irodalmi színpadok tagjai is eljöttek Komáromba, s fellépésükkel nagy sikert arattak. Dióhéjban összefoglalva így született meg egyik legrangosabb fesztiválunk, a Jókai- napok. Nevek, együttesek, emlékezetes előadások Hálátlan feladatra vállalkozik a krónikás, amikor húsz év műsoraiból neveket, előadásokat próbál meg kiemelni. Hálátlan azért, mert a lista nem lehet teljes, s a lelkesedésért, a fáradságos munkáért tulajdonképpen minden rendezőt, szereplőt meg kellene dicsérni. Mégis úgy érzem, hogy vannak olyan egyének, akik megérdemlik a kiemelést, mert felkészültségükkel, együttesükkel meghatározó szerepet töltöttek be amatőr mozgalmunkban, s így a Jókai-napokon is. A sort a már elhunyt Tyl-emlékérmes Riedl Sándorral kell kezdeni, aki az ötvenes, de főleg a hatvanas években sokat tett a szép hagyományokkal rendelkező dunaszerdaheiyi amatőr színjátszás további előrelépéséért. Főleg 1961 után, amikor megalakult a Csallóközi Színpad, az első állandó dél-szlovákiai amatőr színpad. Az Antigoné és a többiek, A bor, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és több más emlékezetes előadás a dunaszerda- helyiek lelkesedését, tehetségét dicséri. A másik állandó színpadunk Léván (Levice) alakult meg, s a Garamvölgyi Színház Nagy László vezetésével napjainkban is, tevékeny. Máig legnagyobb sikerüket a hatvanas évek végétől érték el főleg a Vássza Zseleznovával, a Pigmalionnal, s a Kísértetekkel. Kabát Gabriella, Zórád Árpád és mások játékáról elragadtatva nyilatkoztak a szlovák és a cseh szakemberek is. Csaknem a kezdettől rendszeresen fellépnek a fesztiválon a komáromiak is, akik Tarics János és Löwinger László szakmai irányításával több emlékezetes előadást produkáltak. Éveken ét a Kulcsár Tibor vezette bratis- lavai Forrás Színpad gazdagította figyelemre méltó produkciókkal (A debreceni lunátikus, A néma levente, Az özvegy Karnyóné, Huncut kísértet) a szlovákiai magyar diákszínjátszás szép hagyományai. Nagy kár, hogy bizonyos fellángolás után (Molnár László rendezései) az utóbbi években semmit sem hallunk erről az együttesről... Az érsekújváriak (Nővé Zámky) kezdetben Boleman Iván, az elmúlt években pedig Záhorszki Elemér rendezésében főleg zenés játékok és sokszereplős, kosztümös darabok felfigyeltető színrevi- telével tűntek ki. Kezdetben a kassai (Kosice), a rimaszombati (Rimavská So- bota) és a füleki (Fil’akovo) színjátszók is állandó vendégek voltak Komáromban. Tavaly a fülekiek Mázik Istán vezetésével Komáromban, sőt Martinban is tapsra ragadtatták a közönséget és a szakembereket, ám az idén már nem készültek el időre az újabb műsorukkal. Nem feledkezhetünk meg a rövid felsorolásban sem a vágkirályfai (Král'ová nad Váhom) Vincze Gábor, majd Morovics Imre vezette együttesről, a naszvadiakról (Nesvady), akiket Holubek László irányított, s az ambiciózus királyhelmeciekről (Král1. Chlmec) (rendezőjük: Kassai Béla) sem, s nem hagyhatjuk ki a vámosfalusiakat (Horné Myto), akik Oláh Ödön vezetésével több díjat is nyertek Komáromban. Nagy kérdés marad, hogy ezek a rendezők miért hagyták abba három-öt év múltán, mi minden gátolta őket a további művészi munkában? Az irodalmi színpadok hőskorában a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad, a füleki Fáklya, a Nyitrai Pedagógiai főiskola együttese, a MATESZ Stúdiója, a komáromi Petőfi, a bücsi (Búc) Lant, majd a dunaszerdaheiyi Fókusz, a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csoportja, a hetvenes évektől egészen napjainkig a kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad írta a legszebb fejezeteket a Jókai-napok történetébe. Veres János, Mács Zoltán, Vavreczky Géza, Beke Sándor, Kiss Mihály, Gáspár Tibor, Szobi Kálmán, Kulcsár Tibor, J. Truchly Gabriella, Gágyor Péter és mások rendezései valóban művészi élményt jelentettek. S végére hagytuk a talán legnagyobb teljesítményt: Vas Ottó tiszteletet, elismerést parancsoló pedagógiai és művészi munkáját. Az általa vezetett Ipolysági (Sahy) József Attila Irodalmi Színpad 1965 óta állandó résztvevője a Jókai- napoknak. Két évtized a mérlegen A Jókai-napokon eddig több mint 160 színművet és 140 kisszínpadi összeállítást vittek színre. E szép számok tükrében még inkább jogos a kérdés: mi a jelentősége, kulturális életünkben hol a helye a Jókai-napoknak? E kérdésre csupán hosszabb - szociológiai felméréseket is igénybe vevő - tanulmányban lehetne részletesen, minden lényeges összefüggésre kiterjedően válaszolni. Annyi tény, hogy ez a fesztivál is hozzájárult az amatőr mozgalom fellendüléséhez, egymás munkájának, sőt bizonyos vonatkozásban a szlovák és a magyarországi amatőr mozgalom megismeréséhez. Ezrek és ezrek számára jelentett nemes célt és fontos művészeti, közművelődési fórumot a Jókai-napok, amely hozzájárult a szereplők, s a nézők tudatformálásához, világnézetük, életvitelük formálásához, szellemi, erkölcsi értékeik gyarapodásához, egyéni és közösségi ambíciók, elképzelések megvalósulásához. Amatőr színjátszómozgalmunk életképességét igazolja, hogy főleg a hetvenes évektől már nem csak az együttesek lelkesedését lehetett dicsérni, hanem művészi munkájuk is értékelhető volt: ennek egyik bizonyítéka, hogy az említett színjátszó együtteseken kívül a Fókusz és a Szép Szó előadásait a szlovák szakma is nagy elismeréssel méltatta. Főleg az utóbbi években több tehetséges szereplő és rendező emelkedett ki a mezőnyből. Kár, nagy kár, hogy szlovák társaikkal ellentétben, (Vajdicka, Bednárik) nem kaptak sok bizonyítási lehetőséget, nem találtak kellő megértésre színházunknál... Pedig ismerve színészképzésünk gyenge pontjait, s a mármár vészesnek mondható rendezőhiányt a Magyar Területi Színházban, éppen az amatőr mozgalom lehetne az egyik erős utánpótlás-bázis, ha az illetékesek ezt valóban akarnák. A jövőbe tekintve Az utóbbi években sokat beszélünk - s nem jogtalanul - amatőr mozgalmunk stagnálásáról, többek között a Jókai-na- poK hullámzó színvonaláról. Nyilvánvaló, hogy a Jókai-napok olyan lesz, amilyen az együttesek színvonala, műsorválasztása, s a rendezők szakmai tudása. A bratislavai Népművelési Intézet nemrég felfigyeltető tanulmányt adott ki az amatőr művészeti mozgalom jövőjéről (Podkladová stúdia k prognóze rozvoja záujmovej umeleckej cinnosti do roku 2000). Jó lenne, ha azok is kézbe vennék, akik elhamarkodott, szubjektív véleményt mondanak vagy írnak le színjátszó mozgalmunkról, nem kevés kárt és félreértést okozva ezzel. E tanulmányból kiderül, hogy Szlovákia szerte átalakulóban van az amatőr művészeti mozgalom szerkezete. A tudományos-technikai forradalom egyik hatásaként jelentős mértékben szaporodnak a fotós szakkörök, mind többen járnak a reprodukciós zenét hallgatók, a hang- technika iránt érdeklődők klubjába. Nagymértékben csökkent viszont az aránylag nagyobb létszámú színjátszócsoportok (évi csökkenési arányuk 107,0>/o ) a tánczenekarok (40,0/0 ) száma. A tanulmány szerzői rámutatnak, hogy A Vas Ottó (középen) vezette Ipolysági József Attila Irodalmi Színpad szerepelt a legtöbbször a Jókai-napokon. Felvételünk az idei, Vívódások című műsoruk egyik jelenetét örökítette meg (Gyökeres György felvétele) változatosabb lett, s bővült a lakosság igénye és érdeklődési köre. Ma az emberek egyre inkább a kisebb létszámú szakköröket kedvelik. Ezt az igényt a jövőben feltétlenül jobban figyelembe kell venni, ugyanakkor - hangsúlyozzák a tanulmány szerzői - fokozatosan meg kell szüntetni a színjátszó együttesek lemorzsolódását. Egyébként huszonöt pontban sorolják fel a visszaeséseket kiváltó, illetve a fejlődést akadályozó okokat. íme, a legfontosabbak: 1. nincs meg a megfelelő müsorvá- lasztás lehetősége; 2. a csoportok egy része alapvető anyagi gondokkal küzd; 3- a lakosság sok helyen szabad idejében csak anyagi kérdésekkel foglalkozik, csak az anyagiak érdeklik őket, több helyen erkölcsileg sem támogatják az amatőr színjátszókat; 4. az amatőr színjátszók irányítása sok helyen ösztönös és nem tudatos; 5. számos csoportban hiányoznak a szakképzett vezetők és rendezők; 6. több csoportnak nincs önkritikája, nem szívlelik a jószándékú kritikát sem; 7. nem elég hatékony a szereplők képzése és továbbképzése. Ezek a felsorolt és más nehézségek szlovákiai magyar amatőr színjátszó mozgalmunk fejlődését is akadályozzák. A továbblépés érdekében véleményünk szerint az együttesek munkájának feltételein kell javítani, vagyis a gyakorlatban kell következetesen megvalósítani az amatőr művészeti mozgalom társadalmi jelentőségét, további fejlődésének fontosságát hangsúlyozó párthatározatokat. Jó lenne, ha az együtteseknek már nem kellene természetes dolgokért végeláthatatlan csatákat vívniuk, s az alapvető feltételeket - a tevékenységükhöz nélkülözhetetlen anyagiak, próbaterem, erkölcsi és módszertani segítség - mindenhol megteremtenék számukra, hogy maradjon idejük, energiájuk a leglényegesebbre: a színmű betanulására, . színvonalas előadására. Üdvös lenne az is, ha a szlovák és a cseh amatőr együttesekhez hasonlóan a hazai magyar színjátszóknak is lennének patrónusai. Dél-Szlová- kiában számos anyagilag erős földművesszövetkezet és ipari üzem van. Jó társadalmi ügyet szolgálnának, ha kulturális alapjuk egy részét amatőr együtteseink támogatására fordítanák. Nehezíti együtteseink munkáját a magyar lakta vidékeken is elburjánzó anyagias szemlélet. Kétségtelen, hogy nőttek és nőnek a megélhetési költségek, s nincs semmi kivetnivaló, — sőt, ez egyéni és társadalmi szempontból is hasznos- a munkaidő utáni foglalatoskodásban, ám az már helytelen, ha szabadidő-háztartásunkban nem szabunk ésszerű határokat, ha sokan csak a pénzszerzéssel törődnek, lebecsülve az aktív pihenés, a művelődés és a szórakozás, a társadalmi eszményeinknek megfelelő életmód kialakításának jelentőségét. E káros szemléletek miatt is nehéz ma színjátszó együttest összehozni a falvakon, s még inkább kisvárosainkban. Éppen ezért kellene jobban megbecsülni a már meglevő együtteseket, támogatni azokat, akik szabad idejük egy részét az amatőr színjátszásnak szentelik. Amatőr színjátszásunknak szakmai gondjai, tisztázásra váró kérdései is vannak. Ezek közül fontos feladatnak tartjuk, hogy a járási és a kerületi népművelési központok több szakmai segítséget nyújtsanak, méghozzá az egész évad alatt, már a músorválasztásnál, a rendezői koncepció kialakításában, az egyik alapvető kérdés- a hogyan játsszunk? - helyes megválaszolásában. Jó lenne végig gondolni, vajon elég hatékony-e a rendezők és a szereplők továbbképzése, megfelelő-e a csoportok minősítése. Ezeket és más hasonló gondokat megfelelő fórumokon - országos fesztiválok, különböző tanfolyamok és más tanácskozások - természetesen kellő felkészültséggel és jó szándékkal tisztázni lehet. Nincs tehát különösebb okunk a borúlátásra, de van mit tennünk azért - egyénileg és intézményesen is-, hogy szlovákiai magyar amatőr színjátszásunk is előbbre léphessen, töretlenül fejlődhessen, pártunk politikájának szellemében kitűzött nemes céljaikat a mostaninál eredményesebben valósíthassa meg. SZILVÁSSY JÓZSEF Iafflim.iMm.iwiM
