Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-05-06 / 18. szám

A szocialista országok ÉLETÉBŐL Európa legkorszerűbb színháza Színházat avattak a közel­múltban Szkopjében. A Mace­dón Nemzeti Színház új épüle­tében megnyitó díszelőadás keretében mutatták be Zsivko Csingo ,,Makavejski praznici“ című drámáját. A Macedón Nemzeti Szín­ház régi épülete az 1963-as súlyos földrengés idején sem­misült meg. A Vardar folyó partjára telepített új színház építése tíz évet vett igénybe. Az impozáns hófehér palo­tát ljubjanai építészek tervei alapján macedón mesterek építették föl. A csaknem 3000 négyzetméter területű épület összköltsége mintegy 450 mil­lió dinár volt. Nagyszínpada 1970, kisszínpada pedig 450 négyzetméter. Szakértők véle­ménye szerint a szkopjei palo­ta jelenleg Európa legkorsze­rűbb színházi épülete. A dísz­leteket, a színpadokat mozga­tó, a fény- és hanghatásokat szabályozó szerkezetek a mű­szaki fejlődés legújabb ered­ményeit tükrözik. A színház­ban gondoskodtak az elkéső nézőkről is, akik a felvonás végéig a tévészobában képer­nyőn követhetik a színpadon folyó eseményeket. HÍREK ROMÁNIÁBÓL FÉNYÉRZÉKENY ANYAGOK Több mint 30 keresett cikk gyártástechnológiáját dolgozták ki a marosvásárhelyi mütrágyakombinát közelmúltban létesített, fényérzékeny anyagokat előállító melléküzemében. A korszerű gyártósorokon a többi között színes fényképpapírok, ipari és orvosi rendeltetésű röntgenfilmek, fotószedéshez, televíziós és amatőrfilmezéshez alkalmas alapanyagok készülnek nagy meny- nyiségben. Több termék, így például a nagy fényérzékenységű fekete-fehér fényképpapír gyártástechnológiáját menetközben tovább tökéletesítették. SILAC-7000 A RAKTÁRI MUNKÁHOZ A raktári anyagmozgatást irányító és gépesítő, automatikus vezérlésű, integrált logikai rendszert terveztek a román könnyű ipari technológiatervezési intézet munkatársai. A Silac-7000 a gyakorlatban is bevált. Magas fokon gépesíti a raktári munkát és 400-szorosára növeli a munkatermelékenységet. A rendszer agya egy M-18-as számítógép, amely biztosítja az optimális raksúlyt és pontos nyilvántartást vezet a készletekről. Az ötletes rendszert, amely számos raktározási és anyagmozgatási feladat elvégzésére alkalmas, jelenleg a cipő- és kötöttárú raktárakban hasznosítják. ÜVEGSZÁL- ÉS SZÖVETGYÁRTÁS Hazai alapanyagokat feldolgozó üvegszál- és szövetgyártó üzem létesült Bukarestben. Az új gyár termékeit az elektrotechni­kai, az elektronikai és az építőipar hasznosítja a jövőben. Az üzem gyártmányait - köztük a speciális üvegszálakat - öntözőbe­rendezések építéséhez szükséges betonlapok gyártásához is alkalmazzák. „Vaskollégák“ A berlini tévé-elektronikai gyár egyik kutatócsoportja a szem szerepét betöltő érzé­kelő berendezést - szenzort - készített robotok számára. A kutatók szerint az ilyen érzé­kelővel felszerelt robot tökéle­tesebben ,, lát“, mint az ember. Amíg ugyanis az ember szeme másodpercenként legfeljebb 25 mozdulat érzékelésére ké­pes, a szenzor ugyanezen idő alatt egymillió észleléssel is boldogul. A mikroelektronikus agy lá­tóközpontja tulajdonképpen egy magasan integrált szen­zorsor, amelynek 4,25 x 1,5 milliméternyi területén 256 szenzor helyezkedik el. A mini­agy mindössze egy köbcenti­méternyi tokba zárva illeszke­dik a robotba. Az NDK-ban kifejlesztett ro­botcsalád második és harma­dik generációját már ilyen ma­gas fokon integrált szenzorso­rokkal látták el. A robotok „szemei“ el tudják olvasni az adatokat, elvégzik a vizuális minőségi ellenőrzést és képe­sek színkép- és gázelemzésre is. A „látó“ robotokat ,.vaskol­légának“ becézik a velük dol­gozók. Az orvosi elektro­nikus műszereket gyártó magyar Me­dicor röntgenek sorozatgyártása val is foglalkozik, me­lyek iránt külföldön is nagy kereslet mutatkozik. A fel­vételen a Medicor dolgozója egy röntgent szerel. Források: BUDAPRESS, PANORAMA, TANJUG, VNA, MON- CAME, AGERPRES, ŐSTK A vilniuszi (Litván SZSZK) Elfa üzemben kiváló minőségű híradástechnikai berendezéseket gyártanak. A felvételen az üzem egyik szerelőcsarnoka látható. Fellendülőben TERMÉSZETI REZERVÁTUM VULKÁNI TÁJON a vietnami könnyűipar Tovább fejlődött a könnyűipar tavaly a Vietnami Szocialista Köz­társaságban. Az ágazat 19 száza­lékkal termelt többet, mint az előző évben. A cérnagyártás 14,5, a tex­tiltermelés 40, a papírkibocsátás 20, a porcelánáru gyártása pedig 36 százalékkal növekedett a ko­rábbihoz képest. A Textilipari Egyesülés üzemei az 1982-re előirányzott mennyi­ségnél 20 millió méterrel többet, összesen 220 millió méternyi kel­mét szőttek. Ezek a gyárak adták a könnyűipar össztermelésének 60 százalékát. A belföldi szükségletek kielé­gítése mellett a könnyűipari ter­mékek kivitele 19 százalékkal nö­vekedett. A textilipar exportteljesít­ménye még ennél is többel, 24 százalékkal nőtt. Évmilliók természeti ereje alakította a tájat Mongólia középső részén, Arhangáj ajmak területén. A harmadkor végén, a negyed­kor elején sorozatos vulkánkitörések formálták át a vidék arcula­tát. Hegyek keletkeztek, mély völgyek szabdalták szét a terepet, s a folyók medrükből kilépve új utakat vágtak maguknak. Vizük helyenként tavakká duzzadt. Ezen a vulkáni eredetű vidéken található az ország egyik legszebb rezervátuma, amelynek különleges látványossága a tengerszint felett 2060 méteres magasságban elterülő, 61 négyzetkilométer kiterjedésű Terkin-tó. A tó hossza 16, széles­sége 6 kilométer, víztömege pedig 369 millió köbméter. Legna­gyobb mélysége: 20 méter. A tavat 11 folyó táplálja, s csak a gyors folyású Szuman viszi el a vizét messzi tájakra. A Terkin-tó vize október vége felé rendszerint befagy és csak májusban indul meg az olvadás. A tó felületét apró kőszigetek teszik változatossá. Közülük a legnagyobb a Csandman-sziget, amelyet bazaltsziklák soka­sága „népesít“ be. A hegyi tó környékén ritka virágok, különleges aromájú gyógynövények tenyésznek. A nyári hóna­pokban a partvidék viziszárnyasok költő- és pihenőhelye. Gyakori látvány itt a sirály, a bukóréce, a hattyú, a vádlód és a vadkacsa. Északnyugati partján magasodik a kialudt vulkán, a Horgo, amelynek egykori kitöréseiről ma már csak tekintélyes kürtője tanúskodik. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünkben József Attila: MÁJUS című ver­séből idézünk; az idézet első sora (zárt betűk: A, O, G, G). 14. Borpárlat. 15. Vénebb. 17. A há­zastársunk apja. 18 Néma góré. 19. Hágcsó. 20. Sulfur, hidrogén. 22. Kamrában van! 23. Kikötővá­ros az USA-ban. 24. Neves ma­gyar erdőmérnök. 25. Méhlakás. 27. Posztófajta + azonos betűk. 30. Térképrész! 31. Finnugor nyel­vet beszélő nép. 33. O. N. P. 34. Mohón eszik. 40. Fogó közepe. 41. Kellemetlen szag. 42. Névutó. 43. Majdnem azonos betűk. 44. Az idézet harmadik sora (zárt betűk. A, P, P). 49. Női név. 50. R. S. L. 51. Magyar színésznő. 52. Sorban van! 55. Csecsemő kabát­kája. 57. Mázol. 58. Labdajáték. 60. Piaci árus. 61. Guba fele. 63. Vissza: dísz. 64. Város Belgium­ban. 66. Rag. 67. Balti nyelvű nép. 69. Vontatásra használt motoros jármű (ék. h.). 71. Édesburgonya. FÜGGŐLEGES: 2. Rubidium. 3. Korszak (ék. h.) 4. Anyós. 5. Aranymondás. 6. Ő. D. S. 7. Ket­tősbetű. 8. Finn-svéd költő. 9. Bróm. 10. Rag. 11. Szófaj - töb­besszámban. 12...dáció, hátrálta­tás. 13. Illusztrációk. 16. Az idézet második sora (zárt betűk: É, S, E). 18. A középkori Magyarorszá­gon a határokat védő területsáv. 21. Nyereség. 23. L betűvel a vé­gén veszít a kitartásából. 26. A ló törzsének a két mellső láb közti része. 28. Kolumbia fővárosa. 29. Palást. 32. Tallium. 34. Fölkel. 35. Léc szélei. 36. Osztrák zenetörté­nész. 37. Háziállat. 38. Égési ter­mék. 39. Várhatok. 45. Agyag — szlovákul. 46. Móka. 47. Latin elöljáró. 48. Az idézet negyedik sora (zárt betűk: H, É, B, É). 53. Pattog. 54. Koblenz nagyobb ré­sze! 55. Kényszermunka. 56. Az igének toldalékok nélküli része. 59. A francium és a tellúr jele. 62. Gyűlöl. 65. Francia filmszínésznő. 67. Finomságérték. 68. Azonos betűk. 70. Téma fele. 71. Irány. 72. Régi római súlyegység. Az április 22-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes: 1 Baudelaire szeretője 64. Olympia. Függőleges: 23. Miksa császár kivégzése 56. Folie-Bergéres bárja. Könyvjutalomban részesülnek: Vezér Józsefné, Ipolyszakállas (Ipel'sky Sokolec), Kondé Mihályné, Nyárasd (Topol'níky), Faragó Csilla, Rimaszécs (Rimavská Sec), Tóth Kálmán, Kassa (Kosice). Zachar Beáta, Örsújfalu (Nová Stráz).

Next

/
Thumbnails
Contents