Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-29 / 17. szám
Hogyan fogadta előadásukat a szerző? Giorgio Strehler közelmúltban megjelent könyve - Az emberi színházért - magyarul is sikerkönyv lett. A milánói Piccolo Teáira rendezője a párizsi Európa Színházat is vezeti. Tavaly ősszel az NDK-beli Berliner Festtage zenei és színházi fesztiválon részt- vett a Piccolo Teatro is. Ebből az alkalomból beszélgetett a rendezővel a Sonntag című hetilap munkatársa, Dieter Krebs. A beszélgetést rövidítve közöljük.- Mindig hangsúlyozza, hogy az ön színháza két forrásból táplálkozik - Goldoniból és Brechtböl. Miben látja Brecht népiségét?- Brecht egyszerű történeteket mesél. Végeredményben a legösszetettebb folyamatokat, a leg- elvontabb filozófiai kérdéseket is egyszerű fabulában mondja el. Ez az egyszerűség azonban nagyon rafinált, ami minden nagy művészetre érvényes. Brechtnél fontos, hogy történeteit az alul lévők szemszögéből meséli el. Királyok dolgairól is a kisemberek oldaláról beszél. Brecht színpadra állításának egy kapitalista országban természetesen van következménye. Brecht társadalmi kritikája ott állandó kihívásként hat. Ő maga azt mondta, hogy a jó színháznak meg kell osztania a nézőket. Az ötvenes évek elején mi, fiatal színháziak azt hittük, hogy a színháznak mindenkiben egységes reakciókat kell kiváltania. Brecht ezzel szemben azt állította, hogy a dialektikus színház csak akkor jó, ha megosztja a közönséget, pro et kontra. Elvégre a társadalom a maga szociális ellentéteivel nem ér véget a színház kapujában.- 1956-ban a Piccolo Teatró- ban megrendezte a Koldusoperát.- A Koldusoperát megrendezni nem egyszerű feladat, hiszen Brecht zseniális dolgokat csinál benne: fogyasztható csomagolásban mindvégig a közönség ellen beszél, de az mégsem fordul a darab ellen. Kevés rendezőnek sikerül ezt a sajátosságot megőrizni. Mert hogyha túlzottan hangsúlyozzák a tetszetős, fogyasztói felszíneket, elveszik a darab politikai éle és megfordítva. A mi bemutatónkkal elégedett volt. Megtalálta benne azt a kettősséget, amit a parlagi ínyenckedés és a politikai célzatosság adhat. Ezt az alapszínt színészileg rendkívül nehéz volt értékelni. A színésznek nehéz elmagyarázni, hogy most egyszerre legyen szúrós, de vidám is. Ifyen volt például Chaplin filmjében Monsieur Verdoux. Chaplinről akkor sokat beszélgettünk Brechttel. A Piccolo Teatróban játszott Szecsuáni jólélek című Brecht-darab díszlete. (Archív-felvétel) WNmimta.- Az ön Szecsuáni jólélek rendezése, amelyet Berlinben is bemutattak, rengeteg olyan elemet tartalmaz, amelyet Brecht „elidegenítési effektusnak“ nevezett Hogy értelmezi ezt a fogalmat?- Az ,,elidegenítésről“ már rengeteget írtak és még többet vitáztak. Ezzel együtt rengeteg a félreértés, mivel különböző dolgokról beszéltek. Meg kell különböztetni az absztrakció síkjait, amelyeket ez a fogalom takar. Ha a valóságból indulunk ki, az egyik oldalon mindig az elidegenített színházat látjuk, vagyis: aki játszik, nem azonos azzal a figurával, akit megjelenít. Brecht azonban ezt a fogalmat másképpen értelmezte. Egyszerűen: a színész eltávolodása a szereptől csupán egyetlen momentum. Hangsúlyozom: egyik és nem egyetlen domináló elem. Brecht számára az egyén és a társadalom kapcsolata kiinduló pont, és ezt aligha lehet csak bevérzéssel, pszichológiai rajzolattal érzékeltetni. Szükség van bizonyos távolságtartásra, hogy a nézőnek ne csak nevetni és sími legyen alkalma, hanem gondolkodjon is róla. Az az elidegenítés, amely csak a szürke függönyből, a színészek hideg, érdektelen és közönyös arccal szöveget dekla- máló játékából áll, helytelen. Ez azoktól az emberektől származik, akik a Kis Organont felcserélték az egész Brecht-tel. A jó Brecht-ren- dezésnek nem szabad félnie attól, hogy meghatja a nézőt. Azt azonban tudatosítani kell, hogy mi hatja meg az embereket és hogyan.- Rendezői munkájában van-e olyan meghatározó elem, amelyet nagy részben Brecht hatásának köszönhet?- Leleplezni az egyes figurákban rejtőző ellentmondásokat, amelyek végül is a leginkább hatnak a nézőre. Brecht a saját darabjait mint módszereket hagyta ránk. Itt van például a Kurázsi mama. Nevetséges, ahogy ez az elvakult, rossz markotányosnő erejének végét járja. Azért azonban már nem nevetséges, hogy a háborúban elveszítette gyermekeit. Tragédiáját látva sírhatunk, de amint kisírtuk magunkat, megértjük, hogy az ö tragédiája megérdemelt. Ugyanis kicsit vétkes a nagyvilág bűneiben, tragédiáját saját számlájára is írhatja. Kurázsi mamát én Brecht kísérleti figurájának tartom. Az emberi és az embertelen komplex témáját hozza játékba. És én az emberi színházért vagyok, amely az emberekért, és nem ellenük lesz.-Az emberiség eddig is elegendő fegyvert halmozott fel ahhoz, hogy többszörösen megsemmisítse önmagát. On szerint milyen szerepet játszik Brecht életműve a világ békeharcában?- Egészen konkrétan válaszolok. Évek óta szerettem volna bemutatni A Kommün napjait. A Galilei élete miatt halasztottam el. Ezt többször is színpadra állítottam, de nem ez a fontos. A Galilei a békeharc nagy frontjához tartozik, Brecht szava éles fegyver a fegyverek ellen. Időközben új generációk nőttek fel, akikkel szeretném az ezzel a darabbal kapcsolatos tapasztalataimat közölni. Ugyanígy Brecht Baal-ja is foglalkoztat. Van azonban még egy tervezetem, ebben a Kivétel és szabályt szeretném a Bádeni didaktikus /áfákkal együtt bemutatni. Szándékosan szeretném a nézőket megismertetni a didaktikus Brechttel. A legfontosabb feladat azonban mindvégig a Galilei marad. Ha emberi színházat akarunk, annak eszközeivel harcot kell folytatnunk azért, hogy a színház és az emberiség fennmaradjon. • Gogol Kártyások című komédiájában (balról) Jirí Kodét, Josef Abrhám, Josef Vondrácek és Petr Nározny. (Miroslav Pokorny felvétele) Kártyások Nyikolaj Vasziljevics Gogol Kártyások című komédiájáról maga az író vallotta: „... nem komédia, hanem komikus jelenet“. Nos, hogy ez valójában nem egészen így van, azt a prágai Őinoherni klub előadásán is láthatjuk. Igaz, hogy a Kártyások nem a legtökéletesebb műve, azonban az általa teremtett figurák, akiket minden esetben a pénz hajt, igazi szerepek. Szenvedélyes kártyások jönnek össze egy fogadóban, ahová megérkezik a neves hamiskártyás. Szeretnék megkopasztani, s olyan csapdát állítanak neki, amelyben alkalomadtán talán ők maguk is besétálnának. Csellel közelítik meg a híres szélhámost, aki erről mit sem sejtve elhiteti önmagával és a nézővel, hogy zseniális. Legalább annyira meglepődik aztán, mint a néző. Olyan ez az előadás, mint egy varázslat. Nemcsak Icharev (Josef Abrhám) bódul el a nyerés lehetőségétől, ami egy gazdag üzletember feltűnésével kínálkozik. A néző is bedől ennek a szélhámosságnak. Ismerve vagy nem ismerve az eredeti művet, Ladislav Smocek rendezőnek és a színészeknek - Jozef Abrhámnak, Jirí Zahajskynak Jirí Kodéinak, Petr Nároznynak, Josef Vondráőeknak, ifj. Rudolf Hruéinskynak - mindent elhisz. Ez a momentum teszi ezt az előadást emlékezetessé. No, meg a káröröm, hogy egyszer a csalót is megcsalják... DUSZA ISTVÁN BEMUTATÓ A BOLSOJBAN Az Aranykor, Dimitrij Sosztakovics balettje, a moszkvai Nagyszínház első premierje volt az idei, kétszázhetedik színházi évadban. A müvet Jurij Grigorovics balettmester, Jurij Szimonov karmester és Szimon Virszaladze díszlettervező állította színpadra.- Október huszonhatodikán, tehát még a múlt évben rendeztük az első, zártkörű bemutatót színházunk és a Moszkvai Koreográfiái Intézet szakmai közvéleménye előtt. Az Aranykor mintegy ötvenkét év elteltével jelent meg újra a színen, első bemutatója 1930. október huszonhatodikán volt Leningrád- ban. Akkor nem aratott sikert. Irina Sosztakovics, a zeneszerző özvegye indítványozta, hogy vigyük színre ismét. S kell-e mondanom, mekkora örömmel fogadtam javaslatát! Az Aranykor zenéje csupa ragyogás, karakteres alakok, kontrasztok, a balett abszolút foka. Ritka alkalom kínálkozik itt a legkülönfélébb táncnemek, a táncformáik, a koreográfiái eszközök összes színeinek felvonultatására. A feladat nehézsége a mű dramaturgiai megszerkesztésében jelentkezik. Teljesen új librettót írtunk, tehát új történetet, de megmaradva Sosztakovics zenei elgondolásain belül. ...A cselekmény a húszas években játszódik, miként a korábbiban, de megváltoztattuk a helyszínt. Nem külföldön zajlik a városba érkezett szovjet labdarúgócsapat története, mint az első változatban, hanem az egyik fiatal szovjetköztársaságban, egy tengerparti városban. A főszereplők nem mind futballisták, köztük vannak a munkásszínház színészei is, akik szerepük szerint halászokat alakítanak. Az Aranykor cím az előző librettóban a kapitalista országok kiállításának megnevezése, ahol a legfontosabb kiállítási tárgy - az ágyú. Most, nem szakadva el az ironikus értelmezéstől, az Aranykor egy éjszakai kabaré neve, ahol a látogatók Oroszország letűnt életformájáról ábrándoznak. Ezt a, meglehet, egyszerűnek látszó történetet Grigorovics fordulatos cselekménnyé változtatja, s talán elsőként alkalmaz szovjet balettszínen kalandos elemeket detektíwel, üldözési jelenetekkel, csetepatékkal. Ráadásul él a feszesen épülő cselekmény fokozásának színházi lehetőségeivel, maszkos, kettős-szerepű figurákat mozgat, s ez lényegéből fakadóan szintén a kalandos elemeket erősíti. Rita, az egyszerű lány, akit először az ifjúsági ünnepséget ábrázoló színen pillantunk meg, később hirtelen a kabaré tündöklő primadonnájává változik át, megdöbbentve Boriszt, a halászt, aki szerelmes belé. De Borisz sem egyszerű karakter, az új munkásszínház színésze. Rita partnere, a kabaré-tulajdonos monsieur Jacques elragadó külsőségei alól váratlanul előbukkan a fosztogató-garáz- dálkodó banda vezére, akit gúnynevén Jaskának hívnak. Szövetségesének, a cinikus Ljuszkának a szívében a főnöke iránti viszonzatlan szerelem lángja lobog. így a szereplők személyes sorsában a színház eszközeivel koncentrálva jelenik meg azoknak az éveknek a kvintesszenciája. Jelen vannak a helyüket keresők és megtalálók, s azok, akik megtévednek, elvesznek, az új élet számára. Minden jelenetnek összehasonlíthatatlanul plasztikus, sajátságos arca van. Virszaladze díszletei a színház konstruktivista, kubista időszakáról, a húszas évekről vallanak - különféle helyzetekbe hozható kubista-szögletes, mozgatható, könnyed vászonfelületek. Külön kell szólnom Jurij Szimonovnak, a darab zenei „gazdájának“ munkájáról. Szimonov a Sosz- takovics-muzsika új létezési formáját tárja fel interpretációjával. Egyszerűen lelkesítő az a kifinomult érzék, amely a megszólaló zene stílusát adja. A karmester a pontos zenei „olvasat“ legmagasabb fokán szólaltatja meg a mű stilisztikailag eltérő síkjait. A zenekar eredeti tehetségű dirigense akaratának engedelmeskedve ez „a hatalmas hangszer“ kifejező erővel, tisztán, díszesen szólal meg. A balettnek van még egy sajátossága, mégpedig az, hogy a mű, amelyet fél évszázada a huszonnégy éves Sosztakovics komponált, a Bolsoj Tyeatr mai fiatal művészeinek táncával elevenedik meg, s így szembetűnően mutatja, hogy a nemzedékek közt folyamatosság van, az ifjúság hervadhatatlan, s hogy az igazi művészet maga az örök korszerűség. SZANYIJA DAVLEKAMOVA
