Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-29 / 17. szám

A Volga környékénél fekvő Sztá­lingrád (azelőtt Cáriéin) moz­galmas történetre tekinthet vissza. A polgárháború idején 1918 és 1921 között háromszor cserélt gazdát, há­romszor vették be a fehérek, három­szor foglalta vissza a Vörös Hadse­reg. A forradalmi harcokban acélossá edződött sztálingrádi proletariátus a felépítés korszakában sem tagadta meg magát: őrá hárult az a feladat, hogy felépítse a Szovjetunió első ha­talmas traktorgyárát. Ennek az épít­kezésnek, ennek az új formájú harc­nak nehézségeiről és a nehézségek hősies leküzdéséről nyújtanak képet a következő sorok. A történelem szereti a hősi tetteket. De amikor megesnek, ugyan ki tud róluk? írhatnék ezerszer a traktorgyár hő­seiről, de aligha tudnám összeszedni mindenki nevét, aki ott dolgozott. Két­hónapos távlatból csodálatosnak tűnik fel mindaz, amit Sztálingrádban átél­tem. De amikor még mindkét lábam­mal benne álltam a csodában, csak piszkos, csoportokban nyüzsgő mun­kásokat láttam, meg mérnököket, aki­ket nem lehetett megkülönböztetni a munkásoktól. Egyszerű a dolog: dolgoznak! Dolgoznak, sorba állnak a szövetkezeti boltok előtt, szeretkez­nek, szidják a fagyot, gyűléseznek, kártyáznak, pipáznak, hangosan ne­de ezt az egy hőst nem tudja megmu­tatni. Egy szép este felszólalt az egyik hős fiú a Komszomol gyűlésén:- No, gyerekek, belefogunk?- Bele! A traktorgyárnak háromszáz üve- ge§ kell, és van neki egy. Ez se üveges már, hanem szakoktató. So­káig kertelt, kár az üvegért, aztán megdörzsölte a tenyerét, a térdére csapott:- Meglátjuk! A tanítványai komszomolisták. Fiúk, lányok. Az első nap megbeszélték a munkát, de kevés az idő az elmélet­re, ha a fedetlen műhelyekben a szél fütyül. Ügyetlenül fogdossák az üveg­táblákat, gyúrják a gittet, hadonász­nak az üvegvágóval, veszélyeztetik magát az üveget meg az egész kör­nyéket. Másnap már a vasvázon mászkálnak, tizenöt méter magas­ságban, a hőmérő higanya a fagypont alatti huszonöt fok alá zsugorodik, a kéz sötétre vörösödik, végül már a tapintóképesség is elvész, mintha kesztyű volna a kézen. Mi az ördög, kesztyű? Bár csak volna! De nincs, a kéz feldagad, nem akar a fiatal önkéntesek akaratának engedelmes­kedni, akik a lázas munka közben tanulják meg, hogy mit, hogyan kell elvégezniük. A fagy csúnyán a szemekbe ver. Nem látsz a könnyektől. Lepottyansz? ha akartok valamit, a munkakerülők­höz. hadd dolgozzanak. Hozzájuk menjetek!- Az úttörőbrigád nem büntetés! A naplopók éppen nem odavalók! A brigádot nem értette meg a mu­zsik. A múlt nyár óta üzemi újság jelenik meg: ADJ TRAKTORT a címe. Ezer olvasóval kezdte, most van tízezer. Olvassák az üzemben, olvassák Sztálingrádban, olvassák a kollektivi- zált parasztok az egész vidéken. Kü­lönösen ők azok, akik minden megtett lépésről tudni akarnak, s egyre kér­dik: mikor jönnek már a traktorok? Az újság állandóan mozgósít. Szezono­sok, be az úttörőbrigádokba! Május elsejére ide a két próbatraktorral! Jú­lius elsejére befejezni az építést!- Olvasni tudsz?- Nem!- Megtanítunk.- Minek? Nem akarok. Nem kell. No, üzemi újság, agitálj az írástu­datlanok közt! Az ifjúság úttörőbrigá­dokat alakít az olvasni tanításra. Min­den barakkba behatolnak. Agitáció. Gyűlések. A faliújságokra minden osztályban fényképeket és karikatú­rákat ragasztanak. Nevethetsz, ha nem is tudsz olvasni, elgondolkod­hatsz, ha húzódozol is. Május elsejére meglesz a két pró­batraktor. Lázban ég az úttörőbrigád, A traktorgyár fölött lobog a vörös zászló. Valaki beszél. Aztán eljátsszák az Internacionálét. A két próbatraktor, a két első sztá­lingrádi traktor kifut a műhelyből. A kezek felemelkednek, a sapka lekerül a fejről. Sorban ott állnak a pa­rasztszövetkezetiek, spárgára kötött tarisznyával, mellettük a traktorgyár munkásai. A legjobb úttörők boldo­gan, szélesen mosolyognak, integet­nek, tapsolnak, nekik szól a dörgő taps, de mit törődnek ők ezzel, a mun­kát illeti az, és a munka jól sikerült! Tavaly áprilisban a tambovi sze­zonmunkáscsapat letette a munkát, mert nem ízlett neki az étel a munkás­étkezőben, és csúnyán elkergetett egy fiatal technikust, aki magyaráza­tot akart adni. Most itt látod őket, nevetnek, tapsolnak, már rég nem idegen, bizalmatlan csapat, hanem a traktorgyár legnehezebb téli pillana­tainak úttörőbrigádja. (- Te pedig, Vaszka, nem is akartál mesélni rólunk. Mintha ez a szeren­csés vége a munkásság fejlődésének a szabad alkotás felé nem volna olyan fontos, mint a gyár valamelyik nagy műhelye!) Tavaly májusban egy csoport mér­nök kishitű, fáradt levelet írt a szovjet lapoknak. Szidtak, vádoltak, panasz­kodtak - meghátráltak az építkezés nehézségei előtt. Most itt hallgatod őket: lelkesen magyaráznak, lelkesen ecsetelik a kilátásokat. Akkor meghát­ráltak, most tömegesen jelentkeznek a pártba, és innen aztán már soha­sem lehet meghátrálni. ' Az emelvényre a sejt titkára lép. Csend. Táviratot olvas fel, Moszkvából küldték. ,,A munkások, mérnökök, techniku­sok és szervezők hősies munkájáért, melynek gyümölcse az építés befeje­zése a tervezettnél rövidebb idő alatt, a sztálingrádi traktorgyár minden épí­tőjének, a munkások, mérnökök, technikai dolgozók és szervezők kö­zösségének megszavaztuk a Munka Vörös Lobogója rendjelet. A szovjet kormány elnöke, Kalinin“. A sztálingrádi traktorgyár megkap­ta a Vörös Lobogó kitüntetést. A leg­szebb rendjelet: a Munka Vörös Lo­bogójáét. * * Részlet A holnap országa című re­gényből vetnek és köpködnek, néha bizony sírni való kedvük van, ami pedig egyáltalán nem illik hősökhöz. Dol­goznak, és amikor huszonnyolc nap alatt összeállítottak egy épületrészt, amelyre az amerikai tapasztalat száz­hatvanhárom napi munkát irányzott elő, föltűzik rá a vörös zászlót, és hosszú üdvözlő beszédek helyett csak odadobják a kérdést:- No és az üveg? ilyen kérdésnél persze megfeled­kezik az ember az ünnepségről. Ez megint nagyon fontos, egyenesen életkérdése a traktorgyárnak: mi lesz az új épületrészek beüvegezésével? Mit ér a vasváz, hiszen minden oldal­ról besüvít a szél, ez a soha jól nem lakott vendég, behúz a fagy, és kiszo­rít irigyen a térből, melyet el akartál hódítani tőle. Ha a műhelyek be len­nének üvegezve, kinevethetnéd a hi­deget, a jó melegben lerakhatnád a padlót, megépíthetnéd az Ameriká­ból rendelt gépek alapzatát, kábeleket fektethetnél, felállíthatnád az első esztergapadokat, és szép rendben mindent előkészíthetnél, hogy 1930. május elsején bemutathassa a trak­torgyár a falusi küldötteknek az első két próbatraktort, az első saját gyárt­mányú traktorokat.- Csak üvegfedél alá kerülnének már a műhelyek! De ki üvegezze be a műhelyeket? Nyolcvanezer négyzetméter üveget kell a vaskeretekbe illeszteni, ez nem gyerekjáték. S ha játék volna is, hol vannak az üvegesek? A traktorgyár vezetősége írt már mindenfelé, a munkaközvetítőket mozgósította, de üvegesek nincsenek! Moszkva épít, kellenek az üvegesek. Leningrád épít, kellenek az üvegesek. Taskent épít, Szamara épít, Tiflisz, Cseljabinszk, Minszk, az egész Szovjetunió! Minde­nütt építenek, és szükség van az üvegesekre. Nincsenek üvegesek, belebújtak az építésbe, elmerültek benne, mint a tengerben, csak most tűnik ki, hogy milyen kevesen voltak. Háromszáz üveges kell a traktor­gyári munkához, és csak egy akadt. (- Vaszka, mondd csak? Melyik volt az azok közül a fiúk közül, akikkel találkoztunk? Ki javasolta őt?) Szépen mesél Vaszka a hősökről, Nem pottyansz le? Lent az üveges tanító szaladgál, tanácsokat ad, segít, int, kiabál, néha megszédül a fejed, de az üvegtábla mégis a helyén van, és a gitt nem a kézben keményedik meg, hanem már ott, ahol kell. Néha szökhetnéked van - és nem szöksz meg. Pár embert erőszakkal kell a vasvázról lekergetni: pár úttörőt, akik példájukkal az egész brigádot vég nélküli teljesítményre serkentik, még az életüket sem becsülik. Le kell váltani őket. Az építés megköveteli a fiatalok minden erejét, de nem teheti tönkre az egészségüket. Huszonöt fok hideg. Nyolcvanezer négyzetméter üve­get raktak be a traktorgyár új műhe­lyeinek vaskereteibe. Az üveges és háromszáz fiú és lány a Komszomolból. A történelem szereti a hősi tetteket. De amikor megesnek, ugyan ki tud róluk? A tél már oda van. A felszabadult Volga körülfutja Sztálingrádot, és fut­tában fél füllel hallgatja, hogy mi újság a jobb parton. Ez a part magas és meredek, mint egy szakadék, de most már a folyó is megpillantja az új épü­leteket. A traktorgyár villanyművének négy kéménye messzire kiáltó tanú. A tavaszi szélben ide tartanak a szezonmunkások. Tutajon, vona­ton, Sztálingrádból villamoson jönnek, tarisznyával, kofferrel, benne minden­féle holmival. A tél a traktorgyár dolgozóit egyet­len nagy úttörőbrigáddá kovácsolta. Most másképp lesz. A család meg­szaporodott. Már nem hétezren, ha­nem - tizennyolcezren dolgoznak Sztálingrád fölött a villanyműnél. Úttö­rők és szezonosok. Érezni a különb­séget.- Látod, elvtárs, mennyire halad­tunk!- Hát ami igaz, az igaz!- Köteleztük magunkat, hogy július elsejére megindítjuk az üzemet!- Jól van no, bánom is én?- Nem érted? Hiszen ez a mi gyá­runk. Mindnyájunké. Lépj be az úttö­rőbrigádba!- Én? Minek? Jól dolgozom, amit akartok, megteszem, a szerződést betartom. A naplopókhoz menjetek. és felgyújtja a szezonosokban is az építő roham szenvedélyét. Amerika még mindig a régi Oroszországgal számol, és megfeledkezik az új kom­munista Sztálingrádról. Későn, na­gyon későn ért partot a hajó a traktor­gyárnak szánt első gépekkel. Április harmincadika reggelén a jel­szó csaknem kérdéssé vált. Meglesz május elsejére a két próbatraktor? Az öntöde úttörőbrigádja pihenés nél­kül dolgozik. A kovácsműhely úttörői türelmetlenül nyúlnak az első acél felé. A szerelőműhely úttörői csak most fejezik be az első gépek szere­lését. Meglesz holnapra a két próbat­raktor? Április harmincadikén este a trak­torgyár munkásai május előtti konfe­renciára gyűlnek össze. Csak a sze­relőműhely úttörői hiányoznak. Még nem készek, de készen lesznek, hol­nap meglesz az első két sztálingrádi traktor, csak mintapéldány, az első, minden falusi kiküldött megnézheti, megsimogathatja, megtapogathatja. A brigád elküldi üzenetét a gyűlés­re: az egész éjjelt átdolgozzuk, elvé­gezzük a feladatot! És amikor az összeszorított ajkak már mosolyra nyílnak, amikor már a szemek felragyognak az örömtől - a gép sóhajt egyet, és megáll. Nincs áram! Miért? Mi történt? Mi lesz? Hol kell kijavítani és hogyan? A szerelőcsarnokban egy pillanatra ostoba, üres, tanácstalan csend támad. Mi lesz? Nincs áram.- Nos, gyerekek, várni fogunk az áramra?- Nem várunk! Egy, kettő! Fiatal markok megra­gadják a lendítőkereket, a gép nehéz­kesen megindul. A kezek egyre gyor­sabban forognak. Jár a gép! (- Emlékszel, Vaszka, meséltél a húszas év teléről, amikor az elvtár­sak fagytól gémberedett két kezükkel hozták mozgásba a vízvezeték szi­vattyúját, hogy egy kis tiszta vizet juttassanak a ragályokkal küszködő caricini lakosságnak!) Május elseje reggelére megjönnek a kiküldöttek. Emberáradat hömpö­lyög a traktorgyár műhelyei közt. CSONTOS VILMOS MÁJUSI DAL Akácvirágok nyissatok Ablakot - szívünkbe, Hozzatok nektár illatot, Várunk vágytói űzve. Várunk - a téli dermedés Bilincsét te vedd le, Május: s a zöldülő vetés Váljon ígéretre. ígéretre, s hitesse el: Bőséges lesz a nyár. S aki a sorsán mérlegel: Már értelmet talál! Akácvirágok nyissatok Ablakot szivünkbe, Hozzatok nektár illatot, Várunk vágytól űzve. SZITÁSI FERENC Béke legyen az édesanyám Virágaival játszik az orgona, illatának lombja az otthona. A szirmok kancsói csordultig teltek napfénnyel. A kardos fű-katonák már hadnagyok. Fűz ágainál, nyárfa ágainál is nagyobb nagyok, úgy érzik. Repül a dongó és a méh, szélben táncol a cserebogarat ringató levél reggel is. Én is napfénnyel teli orgonavirág és fű-hadnagy leszek, csak béke legyen az édesanyám. f Julius Fucík

Next

/
Thumbnails
Contents