Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-29 / 17. szám
n IV. 29. Vaszilij Novikov A TÖRTÉNELEM ÉLŐ HŐSE Eszmeiség, érzelmi hatás a művészetben A mü eszmei hatásának ereje közvetlenül összefügg művészi erejével, kifejező- és ábrázolóeszközeinek egész rendszerével. Művészi ereje pedig szintén függ (egyenesen vagy közvetve, genetikusán vagy reproduktive) attól), hogy milyen eszméket, érzéseket, emóciókat helyez bele a művész alakjaiba azok megformálásakor, a kor milyen problémáit boncolgatja müveiben. Nem szabad megfeledkeznünk a művészet hatásának szuggesztív, emocionális erejéről, mert ennek megvannak a maga belső törvényei. Miért kavar fel annyira Juríj Bondarev Égő hó című regénye, Borisz Vasziljev A hajnalok itt csendesek című kisregénye, Szergej Bondarcsuknak A hazáért harcoltak, című filmje, amelyet Mihail So- lohov azonos című regénye alapján készített? Mert ezekben az alkotásokban a jellemző tények, az elmúlt háború eseményei, emberek sorsai, ezeknek az oly hétköznapi és ugyanakkor oly különleges embereknek a hőstettei mély történelmi összefüggésükben, a fennkölt eszmények poétikus fényében jelennek meg, olyan művészi erővel, hogy az olvasó, a néző szinte az események résztvevője lesz. Átérzi a hősök érzéseit, gondolatait és tetteit, mintha ott lenne velük együtt a csatamezön, az események sodrásában, és maga is, velük együtt, hőstettet hajtana végre. És az olvasóban megerősödik a szovjet emberbe, rendszerünk igazságosságába és magasztos eszményeinkbe vetett hite. A művészetnek ezt a sajátosságát az esztétika sokatmondó szóval jelöli: ez a katarzis, amely az átélés során bekövetkező lelki megtisztulást jelenti. A katarzisról Arisztotelész, Lessing és Csemisevszkij is írt. A marxizmus-leninizmus klasszikusai pedig a művészetnek ebben a sajátosságában - tudniillik hogy együttérzést kelt - hatalmas nevelő erőt láttak. A művészet nevelő erejének jelentősége a fejlett szocializmus szakaszában megnő, összhangban a dolgozó tömegek szellemi igényeinek és kulturáltságának növekedésével. Ebben a szakaszban a legfőbb feladat a harmonikusan fejlett egyéniség kialakítása, akire nagy történelmi küldetés vár - a kommunizmus felépítése. Az aktív egyéniség kialakulása a fejlett szocializmus viszonyai között különösen intenzíven zajlik le, és az emberi megnyilvánulások minden területét felöleli. A kommunista jellemű egyéniség nem ismer különbséget személyes és társadalmi érdek között. Ezt az antinómiát, amely oly jellemző a szocializmus előtti társadalmi formációkra és a magán- tulajdonosi pszichológiára, a Szovjetunióban maga a történelem menete szüntette meg, midőn felépítette az új, szocialista viszonyokat. Új feltételek jöttek létre a harmonikusan fejlett személyiség számára, aki csodákat képes tenni a kommunizmus építésének nevében, életünk minden területének aktív részese. Az ilyen személyiség kialakításában és erkölcsi fejlődésében óriási szerepet játszik az irodalom és a művészet. Az első és kiindulási kritérium, amely meghatározza a művészi alkotásnak az olvasóra gyakorolt eszmei és emocionális erejét, a történelmi mélység és az élet tipikus oldalának ábrázolása és értelmezése, szoros kapcsolatban a történelem állandó fejlődésével. Ez a szocialista realizmus alapelve. A szovjet ember élete a szovjet irodalom és művészet legjobb alkotásaiban élő képként testesül meg, az élet egy jellemző darabjaként, ami érzékletes képet ad az egészről, korunkról, kavargó világunkról, ahol élőként állnak előttünk a történelemalkotó hősök - Csapajev, Pavel Korcsagin, Szemjon Davidov, Vaszilij Tyorkin... N em véletlen, hogy a legragyogóbb típusokra helyezzük itt a hangsúlyt, azokra az élő egyéniségekre, akiket a szovjet irodalom és művészet kiemelkedő alkotói hoztak létre. ,,A típus - a kor jelensége“ - mondta Gorkij. A típus mindig művészi felfedezés. A művész képzeletének erejével létrehoz egy hőst, akiben a jellemzőt testesíti meg. A típusban - a művészet törvényeinek megfelelően - az egyéniségnek a művész által felfedezett társadalmi, pszichológiai sajátosságai összefonódnak és egybesűrűsödnek azzal az eszményivel, amit az élet hirdet, amiért a szerző harcol. Ezért van az, hogy az élet jellemző tényeinek értelmezésében megnyilvánuló történelmi mélység mellett a legfontosabb olyan tényező, amely meghatározza a művészi alkotás eszmei és emocionális erejét, a pozitív hős, a küzdő hős, az alkotó hős világa, valósághű ábrázolása. Ennek a hősnek emberi tulajdonságai (márpedig az egyéniség azoknak a tulajdonságoknak az összessége, amelyek a történelemben működő legbonyolultabb társadalmi erőket tükrözik) a műben nem a szükségesség, hanem a létező hősiesség elve alapján testesülnek meg, ami igen világos képet nyújt arról, milyen is a történelem élő hőse - a szovjet ember. * A szovjet irodalom és művészet legjobb alkotásainak pozitív hőseiből a típusok egész galériáját lehetne felsorakoztatni, akikben a tipizáció törvényeinek megfelelően (egy kiemelkedő egyéniségben a jellemző megtestesülése) életünknek ez a történelmileg fontos folyamata a legmélyebben, legigazabban tükröződik. A pozitív hőstípusok alapján meg tudjuk ítélni életünk különféle periódusait. A Szovjetunióban a szocializmus felépítésének ideje alatt kialakult a szovjet emberek új társadalmi és internacionalista közössége - az egységes szovjet nép. Életünk pozitív tartalma az alapja minden győzelemnek, minden fontosabb vívmánynak, mind a társadalmi, mind pedig a szellemi átalakulásnak. Az aktív hős, miközben a valóságot alakítja át, átalakítja saját természetét is. A szocializmusban az életkörülmények is emberibbek lesznek (bennük jelenik meg áz új egyéniség alkotó lényege), és maga az egyéniség is megváltozik - viselkedése, világfelfogása, érzésvilága kommunista lesz (ha figyelembe vesszük életünk pozitív tartalmának fejlődését). A szocialista realizmus létrejött és új korszakot nyitott az emberiség kultúrájának mint művészetnek a fejlődésében; tárgya az új ember lett, aki az új életért vívott nagy harcok tüzében született. És ez a művészet az új egyéniség fejlődésével és alakulásával együtt fejlődik. Az új ember emocionális és intellektuális életének szférája - ez az, ami vonzza az írókat és művészeket. Emellett - erre Anatolij Lunacsarszkij mutatott rá - ezt a szférát semmilyen más eszközzel nem lehet átfogni és teljes egészében (mint különös létformát) ábrázolni, csakis az irodalom eszközeivel. Ezért olyan különösen fontos a szovjet jellem legjobb tulajdonságait megtestesítő hősnek a problémája. E probléma megoldásával függ össze korunk művészetének sajátossága - a pszichológiai elemzés elmélyülése; annak a teljes, aktív hősnek a létrehozása, akinek meggyőződése és magatartása teljes összhangban van belső világával, a konfliktusok hú ábrázolása, és a magasztos eszményekért harcba szálló hős győzelemre vivő ereje. A hős erkölcsi szférája létezésének egészében úgy jelenik meg, mint jellemének belső tulajdonsága. E legendő ezzel kapcsolatban az utóbbi időben megjelent legjelentősebb alkotások hőseit megnevezni: Apejka Ivan Melezs Decemberi hóferge- teg című regényéből, Edigej Csingiz Ajt- matov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényéből, Bacsana Ramis- vili Nodar Dumbadze Az örökkévalóság törvénye című regényéből, Kirill Zabolotnij Olesz Honcsar A te hajnalod című regényéből, Anton Szobolev Georgíj Markov A jövő századnak című regényéből és még lehetne sorolni. Társadalmunk emberi lényege és a népi hős lelki szépsége a művészetben és az irodalomban új művészi és érzelmi kifejezést nyer. A szovjet irodalom és művészet legjobb alkotásaiban a pozitív hős jelleme a nagy feladatok megoldása közben és a nehézségek leküzdésében mutatkozik meg. Nemhiába adta regényének Nyiko- laj Osztrovszkij azt a metaforikusán sokatmondó címet, hogy Az acélt meg- edzik. A szocialista művészetben nemcsak a körülmények alakítják az egyéniséget, hanem az egyéniség formálja a körülményeket, edzi akaraterejét, s az ütközetek kohójában „kovácsolja ki“ jellemét. Egy mű minden egyes hőse a nép létformáinak részecskéje. A kommunista eszményekért vívott harcok szférájában - sokrétű életünk minden területén - formálódik és mutatja meg erejét, szépségét és nagyságát a szovjet ember mint pozitív hős. Megjelennek intellektusának sajátosságai, képességei, erkölcse, amelynek ábrázolását és feltárását oly nagy figyelemmel követi mai irodalmunk és művészetünk. S itt szem előtt kell tartani a hős plasztikus; művészi ábrázolásának jelentőségét, az írónak azt a mesterségbeli tudását, amelyet így jellemzett Makszim Gorkij egy 1925-ben, Konsz- tantyin Fegyinhez írott levelében, saját alkotói vajúdásáról szólva: ,,... számomra ez a kérdés így vetődik fel: hogyan írjak, hogy az ember bármilyen is legyen, a róla szóló elbeszélés oldalairól létezése fizikai érzékelhetőségének olyan erejével, a félig fantasztikus realitás olyan meggyőző erejével keljen fel, mint amely- lyel én látom és érzékelem őt?“ A hősnek, aki felfelé törekszik, hogy boldogságot adjon az embereknek, s az aktív cselekvés közbeni emberi lényegét adja, a hősnek ez a félig fantasztikus realitása, ez a realitás, amelyet az író a szó művészi kifejezőeszközeivel alkot meg, létrehozza mű emocionális légkörét, „biztosítja“ a művészet titokzatos erejét, amely elbűvöli és magával ragadja az olvasót és a nézőt. Milyen is a szovjet ember? Miért harcol? Hogyan viselkedik a hétköznapokban, a termelésben, a kollektívában? Egyszóval, milyen az erkölcsi és szellemi világa? Hiszen az élet ellentmondásai a szocializmusban sem tűnnek el, csak más jelleget öltenek. Sőt az erkölcs világában ezek az ellentmondások kiéleződnek, tükrözve azt, hogy milyen nagy harc folyik az emberek szívéért és leikéért, a kommunista nézetek győzelméért a még meg-megjelenő tulajdonosi ösztönök felett, a társadalmi tulajdonhoz való fogyasztói viszony és a kispolgári pszichológia felett. A kispolgári pszichológiával, amely - ahogyan Gorkij mondta - ügyesen álcázza magát, és képes alkalmazkodni, a szovjet embernek még élethalálharcot kell vívnia, egészen addig, amíg nem győzött a kommunizmus. És a művészetnek ebben a harcban különleges szerep jut. Ahhoz, hogy feltárjuk az új ellentmondásokat - először létrejövésük folyamatát, majd az újnak a régivel folytatott kiéleződött harcát -, nagy tehetségre és mély életismeretre van szükség, s alaposan kell tanulmányozni a hősök lelki és erkölcsi világát. F igyelembe kell venni azt is, hogy a szocialista művészetben az építés és a bírálat elszakíthatatlan egységet alkot, s korunk pozitív és negatív jelenségeinek dialektikus harcát tükrözi. Ennek megvan a maga törvényszerűsége, amit megint csak az határoz meg, hogy a szo- • cialista társadalomban a pozitívum a vezető erő, hogy valóságunkban az eszményi mindinkább életszerű realitássá válik, megerősödik, és a dolgozó tömegek erőfeszítéseinek köszönhetően valóra válik. Az élet törvényszerűségeinek ilyen felfogása a szocialista realista író és művész kiindulási pontja az új ellentmondások tanulmányozása, valamint a pozitív és negatív elemek éles harcának feltárása során. Minél erősebb a szocialista realista alkotásokban a bírálat, annál erősebb a pozitívumok hirdetésének pátosza, ami az újnak és a haladónak előre vivő erejét tükrözi. A mai szovjet irodalom és művészet számos olyan alkotást hozott létre, amely magán viseli a szocialista művészet említett jegyeit (Alekszandr Gelman: Prémium, Csingiz Guszejnov: Mohamed, Mamed, Mamis, Nodar Dumbadze: Az örökkévalóság törvénye, az azerbajdzsá- ni filmstúdió Kihallgatás című filmje, amelyet Rusztam Ibrahimbekov forgatókönyve alapján készítettek, és egy sor más alkotás). Ezekben a művekben a hiányosságok leleplezése mellett világosan kirajzolódik mai valóságunk pozitív, alkotó pátosza. Az ilyen művek társadalmi jelentőségét egyébiránt nem szabad leszűkíteni csak a kritikai pátoszra. Ezeknek a müveknek szélesebb jelentőségük van. Nodar Dumbadze Az örökkévalóság törvénye című regénye például sokrétű. Erőteljesen kifejezésre jut benne életünk pozitív tartalma, amelyet Bacsana Ra- misvili alakja testesít meg. Dumbadze regénye műfaját tekintve társadalmi-filozófiai mű, amely hangsúlyozza a szocialista életmód szépségét, és bátran leplezi le mindazt a rosszat, ami zavarja előrehaladásunkat. A párt mindig szembeszállt a valóság bonyolult jelenségeinek egyoldalú megvilágításával. A szocialista realizmusnak mint módszernek abban rejlik az ereje, hogy a valóság forradalmi fejlődésében való ábrázolását követeli. Ez pedig elsősorban azt jelenti, hogy látni kell a távlatokat, és az élet ellentmondásait a megújulás és alkotás erőinek szempontjából kell megítélni. E zt a történelmi optimizmust nagy művészi erővel ábrázolta annak idején Alekszandr Tvardovszkij Egyre messzebb című elbeszélő költeményében, amely híven tükrözi a szocializmus előrehaladását: Az évek elhúznak felettünk, s tűnnek az útjelző kövek, az úton egyre emelkedünk, korunk nekünk küld jó szelet. (0 '5* k. <ü > LÜ J* C 3 > ü < > o o *-I o □ z o ü
