Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-22 / 16. szám
• Nem tudunk igazán kitárulkozni (Margita Stecková felvétele) KAMERAKOZELBEN • A cseh színház éve alkalmából gazdag műsortervet állított össze a Csehszlovák Televízió. Különböző műfajokban igyekszik bemutatni a cseh színház történetét, helyzetét a múltban és a jelenben, beleértve a drámairodalmat is. Ennek a programnak a megvalósításában több músorszer- kesztöség vesz részt. Például A televízió színházba hívja önt című sorozatban számos színházi előadás kerül képernyőre, egyebek között Plzenból, Hradec Královéból, Liberecből. Ugyanebből az alkalomból több cseh klasszikus és kortárs zeneszerző operáját is műsorra tűzik, és a nézők portréfilmekben találkozhatnak a legnagyobb cseh előadóművészekkel. A műsorterv egyértelműen sugallja: a televízió méltóképpen akar hozzájárulni a prágai Nemzeti Színház megalakulása 100. évfordulójának és a cseh színház évének alkalmából rendezett ünnepségekhez. • Bementem a házba címmel Tvardovszkij-novellák alapján készített filmet a szovjet televízió. A történet a háború utáni nem könnyű éveket eleveníti fel, különböző foglalkozású emberek szerepeltetésével mutatva be az új élet építésének kezdetét. • A francia televízióban hatrészes sorozat készült a francia forradalom évfordulójának alkalmából, Carpentier Robbanás a székesegyházban című novellájának felhasználásával. Az egyes epizódokat Franciaországon kívül Kubában és Spanyolországban forgatták. (b) K alapok közt válogat. Kéket, barnát, zöldet, feketét és krémszínűt kér, aztán egymás után mindet felpróbálja. A kék azonnal megtetszik neki, félre is teszi, a többiben percekig nézegeti magát. Ha felém fordul, mosolyog és csak a szemével kérdezi, hogy ,,na, milyen vagyok‘, de a tükörben minden pillanatban más arcot vág. Ahány szín, annyi jellem. Ahogy cserélgeti a kalapokat, úgy változtatja arcvonásait. A krémszínűben úgy fest, mint egy jól szituált, előkelő feleség, a feketében titokzatos, a barnában álmodozó - ezeket meg is veszi, de a zöldet éppen hogy csak a fejére illeszti, már vissza is adja. Nevetek. Mosolyog az eladó is.- Előbb, amikor nézegette magát a tükörben, első tévéfilmjei jutottak az eszembe. A Meztelenül meg a Mire megvénülünk. Emlékszem, ebben is, abban is igazi kosztümös szerepet kapott, s hozzá a miliő is romantikus volt. Az utóbbi egy-két évben már egészen más feladatokkal bízzák meg. Mit gondol, melyek a leginkább önnek való szerepek? — Nem hangzik furcsán, ha most azt mondom, hogy azok, amelyek jól vannak megírva? Engem ugyanis azok a szerepek tudnak igazán lázba hozni, amelyek közölnek valamit. Ha ez megvan, akkor már el tudom képzelni a figurát és az életre keltése is köny- nyebben megy. Sokoldalú, érdekes nőket szeretek játszani, akik magukban hordják a változatosságot.- Ezek szerint a mai nőkre gondol.- Miért? Minket talán nem lehet megunni? Bár ki tudja... Lehet, hogy ebben az örökös rohanásban sosem fogjuk kellőképpen megismerni egymást. Az Ideiglenes paradicsom is azért idézte sokaknak a rég letűnt hetilapok romantikáját, mert ma egészen más időket élünk. Nem tudunk igazán kitárulkozni, mert szégyelljük az érzelmeinket, mert félünk a csalódástól, sőt veszíteni se merünk. Kapcsolataink felületesek, így több ponton is megbonthatóak.- ön könnyen teremt kapcsolatot valakivel?- Azt hiszem, igen. Persze függ a hangulatomtól, meg a másik féltől. Ha érzékeny ember, akkor könnyen feloldja a gátlásaimat.- Gyerekként is csak így lehetett a közelébe férkőzni?- Gyerekkoromban elég sok barátom volt, pedig eléggé zárkózott voltam. Tanáraim, osztálytársaim azonban Így is nagyon kedveltek, mert szerénynek tartottak. S bár jól tanultam, anyám szigorúan nevelt. Ha azt mondta, este nyolckor otthon kell lennem, akkor tudtam, nincs sok értelme vitázni vele. Tizenhat éves voltam, amikor először szegtem meg a parancsát, és attól fogva a nagy dolgokban mindig egyedül döntöttem. Anyám persze továbbra is befolyásolni akart, de látta, hogy nem megy, hát nem iktatott új pontokat a családi rendszabályzatba. A nagy változás huszonöt évesen történt meg az óletémben. Úgy látszik, akkorra dolgoztam fel a felgyülemlett tapasztalatokat, mert akkor alakult ki bennem az az értékrendszer is, amelyre most már nagyon vigyázok.- Huszonévesen, egy tucat filmszereppel a háta mögött milyennek látja hivatását? Mitől tartja szépnek és mitpl nehéznek?- Nekem ez a pálya azért szép, mert egy egyfajta kifejezési formát jelent. Az örömöm azonban csak akkor határtalan, ha összejön egy jó csapat és okos emberek vesznek körül. Ez persze nem mindig valósul meg. Ha látom, hogy olyan emberekkel dolgozom, akik nem érzik igazán szívügyüknek ezt a munkát és csak a külsőségek tartják őket a pálya közelében, akkor nagyon elkeseredek. Ennél jobban már csak a fölösleges ás- kálódás tud kihozni a sodromból.- Hogy tud ez ellen védekezni?- Úgy, hogy felkeresem a barátaimat és azok mindig taplra állítanak. Jó lenne már bölcsnek lenni, akkor bizonyára nem fájna a fejem a sok pitiáner dologtól.- Meg tudná mondani, mit tart a legfontosabbnak az életben?- Egymás tiszteletben tartását, a becsületet és a szeretetet. Az első kettővel nincs elakadásom, a munkámat és a magánéletemet azonban nem könnyű összeegyeztetni. Hiába a megadott modell, ho^y hogyan kell élni, nekem máshogy kell berendeznem az életemet. SZABÓ G. LÁSZLÓ HA022£JÓN WJÓ CSAPAT Találkozás Frajt Edittel A mikor a hatvanas évek közepén elkezdtem tanulmányaimat a színművészeti főiskolán, úgy tűnt föl nekem, hogy már tanszékünknek a puszta neve is — film- és tévérendezés - kifejezi azt az általános felfogást, miszerint a film és a tévé rokon „műfajok“. A főiskolán, majd később a gyakorlatban is, amikor játékfilmeket készítettem és drámai alkotásokat a televízió számára, megismerkedtem számos olyan, elméletileg megalapozott nézettel, amely ezt a logikusnak tetsző rokonságot elfogadja, de olyanokkal is, amelyekben kicsinyes féltékenység, merev esztétikai szempontok választják el egyiket a másiktól, jóllehet e nézetek helytelenségét a film és a televízió harminc éve tartó aktív egymás mellett élése is bizonyítja. A rendszeres tévéadás indulásának első szignálja akkor hagyta el a petrini antennát, amikor nyolcéves voltam, és a filmművészet természetesen már „érett hölgyként“ csillogott. Az első tévékészülék csak 1957-ben került lakásunkba. A film fiatalabb - kezdetben kissé lenézett — testvérének akkorra kihulltak a tejfogai és nagyon életképesnek mutatkozva kezdett elválaszthatatlan „társunkká" válni a mindennapokban. Ha gyermekeimnek azokról az időkről beszélek, amikor még nem volt televízió, mintha mesét hallgatnának. Ma a családok zömében az egyik leghatásosabb nevelési eszköz, mint büntetés, a tévénézés megtiltása. A televízió tömeghatásának nagysága korán nyilvánvalóvá vált; viszont nem ismerték el múvészettudományi szempontból, mint esztétikai értékek forrását; más szóval - egyes elméleti szakemberek megpróbálták leszűkíteni a televízió „szerepkörét“, mégpedig úgy, hogy az nem más, mint azoknak az egyszeri információknak a közvetítése, amelyeket a nézők idejével azonos időben szül a valóság, az élet, és ezek mindenekelőtt a publicisztikai jellegű információk; ugyanakkor mindazt, amire esztétikai kritériumok érvényesíthetők, a kinematográfia körébe sorolták- Ez a bizonyíthatóan téves nézet ma is tartja magát különböző formákban: a filmes szakma nem egy képviselője állítja, hogy egy-egy film sikere a televízióban azt jelenti, hogy az adott filmben nem érvényesítették kellőképpen a filmművészet sajátos eszközeit, és fordítva, a tévénéző által elutasított játékfilm az igazi film. Az így megfogalmazott nézeteket nem tartom helyesnek, az esztétika felöl tekintve pedig félrevezetők. Egyetlen bemutatás a képernyőn olyan nézettséget biztosít a játékfilm számára, amelynek alapján, ha eladott mozijegyekben fejeznénk azt ki, kinematográfiánk legsikeresebb alkotásai közé sorolhatnánk a filmet. Ez azt jelenti, hogy a film bemutatásának sikere mindenekelőtt az értéket igazolja, mind a témát, mind az alkalmazott kifejezési eszközöket tekintve. Vannak természetesen kivételek is. A tévénéző, ellentétben a moziban ülővel, például, kétségtelenül kevésbé tud figyelni az idősíkok gyors váltására; a látványra épülő filmek hatása jóval kisebb a képernyőn; ugyanakkor a tévénéző jobban tudja értékelni a probléma (mondanivaló) időszerűségét, a figurák kidolgozottságának szintjét lélektani szempontból vagy a színészi munkát azokban FILM KONTRA TELEVÍZIÓ? a filmekben, melyekben az érdekességek akarva-akaratla- nul hamarabb elvonják a moziban ülő néző figyelmét a lényegről. Akik makacsul állítják, hogy a tévé jellegénél fogva képtelen érzelmek, mélyebb jelentések közvetítésére (igazi filmes eszközökkel készült filmekkel), még azok sem tagadhatják, hogy számos kitűnő - témájában időszerű, gondolatokban gazdag, a színészi alakításokat tekintve színvonalas, megoldásaiban újszerű - hazai és külföldi film, melyek nagy fesztiválokon nyertek díjakat, éppen a televízió révén váltak értékké tömegek körében. Évek óta dolgozom film- és tévérendezöként, ezért teljes, felelősséggel kijelenthetem, hogy helytelen az a felfogás is, amely szerint a televízió műszaki lehetőségei korlátozzák az esztétikai elvek érvényesítését. Az ilyen elméletek hívei összetévesztik a pillanatnyilag nem tökéletes televíziós technikát a televízió sajátos kifejezései eszközeivel. Manapság elektromágneses rögzítéssel ugyanolyan tökéletesen lehet dolgozni, mint a filmes technikával; lehet könnyű kézi kamerával dolgozni, pontosan vágni akár egyetlen kockát, trükkfelvételeket készíteni, melyek azonnal ellenőrizhetők, lehet utólag rögzíteni a hangot stb. Az elektronika által nyújtott lehetőségekkel külföldön a játékfilmek készítése során is élnek, például előbb mágneses szalagra veszik fel őket. Úgy tűnik föl, hogy a televíziós művészeti tevékenységben a kifejezés színvonalának emelkedését szembetűnően szűkös fantáziánk - a miénk, alkotóké -, korlátozza, nem a rendelkezésünkre álló technikai lehetőségekben keresendők az okok. A televízió számomra kaput jelentett, a hivatásos munka felé, és bár a játékfilm mellett köteleztem el magam a barrandovi stúdióban, mindig szívesen térek vissza a televízióba, mindenekelőtt a drámai műsorok szerkesztőségébe, ahol igaz alkotó légkör uralkodik, egészséges becsvágy tapasztalható, ahol az a törekvés, hogy minél őszintébben és minél magasabb színvonalon szóljanak a nézőhöz. Különösen szimpatikus nekem az, hogy igyekeznek megnyerni a legjobb szerzőket, alkotókat, főként az időszerű témáknak, jelenünk problémáinak feldolgozására, ábrázolására; ezek az alkotások már hagyományosan a legnézettebb művészeti jellegű adások közé tartoznak. Ebből a szempontból fölöslegesnek, hiábavalónak tetszik számomra, amikor a tévé évi drámai termését megkísérlik rangsorolni, eredménylistát készítenek, mint az atlétikai versenyeken. Ha létezik valamiféle televíziós sajátosság, akkor az mindenekelőtt a türelem a mindennapokban; nem egy-egy műsor belső erejét kell néznünk, hanem inkább azt, hogy gondolatilag és érzelmileg menynyire tud vonzó lenni a műsorszerkezet egészében. Ugyanis a tévé nem vendégként jelenik meg lakásunkban, hanem mint családtag. Azok a művek, melyeket csúcsteljesítményeknek mondunk, sokéves koncepciózus munka eredményei, onnan erejük; ez a munka mindenekelőtt mindennapi televíziós tevékenységünk magas átlagszínvonalában nyilvánul meg. Akár filmes, akár televíziós szemszögből nézzük ezeket a kérdéseket, kétségtelen, hogy több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami elválaszt; de a legfontosabb a néző és oszthatatlan felelősségünk - tudatának formálásáért, gazdagításáért pártunk kulturális politikájának szellemében. JIRÍ SVOBODA
