Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-15 / 15. szám
Vasárnap 1983. április 17. A NAP ke« - Kelet-Szlovákia 5.42, nyugszik 19.29 Közép-Szlovákia: 5.50. nyugszik 19.37 Nyugat- Szlovákia: 5.58. nyugszik 19.45 órakor A HOLD kel - 8.18, nyugszik 0.38 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük RUDOLF nevű kedves olvasóinkat • 1923-ban született Jífí WALDHANS cseh karmester, érdemes művész. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A SZOCIALISTA KOLLEKTIVITÁS Jurij Agcsin cikke ROBOTOKNAK VALÓ A ROBOT Lak> Károly riportja FEL (NEM) OLDOTT ELLENTMONDÁSOK Készéi i Béla riportja EGYÜTT AZ ELSŐ ÓRÁKTÓL Deák Tetéz írása A FÁRAÓK BIRODALMÁBAN Kardos Márta riportja HASEKÉS A DICSŐSÉGES CSIHI-PUHI Rácz Olivér írása SVEJK MEGTANUL BÁNNI A LÓGYAPOTTAL Jaroslav Hasek szatírája VÁLTOZÁSOK A VÁG ALSÓ SZAKASZÁN Miklós István gepeszmemoK cikke A Banská Bystrica-i Smre- cina Vállalat gyufagyára az idén 22 ezer láda gyufát gyárt, egy ládában 10 ezer skatulya gyufa található. Az üzem dolgozói a Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére felajánlották, hogy tervüket 304 ezer koronával túlteljesítik. A felső képen Miroslav Dobrota (baloldalt) és Vladimír Őun- derlík termelésvezető a gyufaskatulya-cimkék minőségét, az alsó képen Pavel Parobek a gyufaszálak' minőségét ellenőrzi (Peter Lenhart felvételei, — ÖSTK) Vajon melyikre szálljak? Mármint melyik autóbuszra, hogy eljussak úti célomhoz. Ezt többször is kérdeztem magamtól. Meg másoktól is. A napokban ugyanis Bratislava olyan városrészében akadtak elintéznivaló dolgaim, ahol máskor nem járok. Tehát nem tudom, milyen közlekedési eszköz jár arrafelé. Sebaj, gondoltam, majd megnézem a buszmegállónál kifüggesztett menetrendet, illetve azokat a cédulákat, melyeken az egyes autóbuszok és trolibuszok pontos útvonalát tüntetik fel. Csakhogy ilyen tájékoztató nem mindenütt van. Néhány megállónál egyáltalán nincs, némelyiknél pedig csak az ott megálló járművek egy részének útvonaláról szerezhet tudomást az utazni szándékozó. így hát nem marad más választása, mint a számára teljesen ismeretlen emberek megkérdezése. Akik vagy tudják, vagy nem, milyen vonalon közlekednek az ott megálló jármüvek. S ha tudják, sem kötelesek megmondani. Esetleg tévesen is tudhatják. Netán heccből adhatnak rossz tanácsot. Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra az idegen emberek megszólítása nem éppen a legkellemesebb ,,szórakozás". Ráadásul az egyik megállónál csak egy csinos hölgy várakozott, s kérdésemet amolyan utcai le- szólításnak minősítette. ,, Nemtudomjával" inkább azt adta tudtomra, hogy eredetibb trükköt si kitalálhatnék, ha már mindenáron szóba akarok vele elegyedni. A megálló autóbuszok vezetőitől se igen érdeklődhet az ember, hiszen azok a mai járművekben az utastértől plexiüveggel elzárt helyen ülnek. Akárhogy vesszük is, a legtermészetesebb módja az utasok tájékoztatásának, ha sehol sem hiányzik a megállónál a jármüvek útvonalát feltüntető tábla. Gondolom, a közlekedési vállalat illetékesei erre azt válaszolnák, ők gondoskodtak is arról, hogy mindenhová kifüggesszék azokat. Ám azt sem ártana ellenőrizniük, hol tűntek el valamilyen oknál fogva. Merthogy számos helyen pótolni kellene a menetrendeket, arról bárki meggyőződhet. Az illetékesek is. Időszerű gondolatok S most ejtsünk szót az amerikai érdekek védelméről. Jó lenne, ha itt az Amerikai Egyesült Államok törvényes érdekeinek védelméről, valóban annak védelméről lenne szó, ami az USA-t megilleti. Csakhogy manapság kevés olyan ember akad a világon, aki ne tudná, hogyan értelmezik Washingtonban az „amerikai érdekek védelmének“ fogalmát. Úgy tűnik fel, az amerikai érdekek szférájának nyilvánítják a világnak bármely olyan részét, amelyben Washington nézete szerint kialakultak annak kedvező előfeltételei, hogy ott valamiféle erkölcsi, politikai s még inkább katonai-stratégiai előnyt vívjon ki. A szovjet emberek, országunk és vezetése sohasem tett semmiféle ellenvetést az ellen, hogy minden ország külpolitikáját áthassa a népek jogai, vagyis az emberi jogok védelmének gondolata. Lenin óta a népek jogai, az emberi jogok védelmének ez a követelménye szerves része a szovjet külpolitikának. A szovjet külpolitika a békének, a népek barátságának, a más államok belügyeibe való be nem avatkozásnak politikája, amelynek célja a feszültség enyhítése, a nemzetközi feszültség megszüntetése. Politikánk célja véget vetni az esztelen, lázas fegyverkezésnek. Elsősorban rá kell térni a fegyverkezés korlátozásának és csökkentésének, majd a fegyverzet felszámolásának útjára. Nyugaton most, ki tudja mi okból, nem szokás beszélni és írni az általános és teljes leszerelésről szóló szovjet javaslatról. Hangsúlyoznom kell, hogy a Szovjetunió a második világháború befejezése óta két javaslatot terjesztett elő, amelyek arany betűkkel fognak szerepelni, s - bátran mondhatom - már szerepelnek is a történelemben. Az első javaslat szerint nemzetközi egyezményt kell kötni arról, hogy örök időkre betiltják az atomfegyverek alkalmazását. A Szovjetunió második javaslata előterjesztette az általános és teljes leszerelés programját. Partnereink akkoriban feltették a kérdést, hogyan valósítható meg az általános és teljes leszerelés, ha nem lehetnek biztosak gyakorlati megvalósításában, vagyis - más szóval - felvetették az ellenőrzés kérdését. Úgy vélték, hogy ezzel a Szovjetuniót falhoz szoríthatják. A Szovjetunió erre válaszképp javaslatot tett az általános és teljes ellenőrzésre, vagyis az általános, teljes leszerelés általános, teljes ellenőrzésére. Ez a javaslatunk ma is érvényes. Ismétlem, Nyugaton nem szokás erről írni, s ez nagy kár. Végső soron többé- kevésbé érthető, hogy miért nem akarnak erről írni. Hiszen nehéz beszélni az általános, teljes leszerelés, az általános teljes ellenőrzés jelentőségéről, ugyanakkor gyakorolni a háború előkészítésének politikáját, teljes gőzerővel folytatni a lázas fegyverkezést és növelni a katonai költségvetéseket. (Részlet Andrej Gromiko moszkvai sajtó- értekezletén előterjesztett nyilatkozatából) A Szlovákiai Tűzvédelmi Szövetség kelet-szlovákiai konferenciájának szünetében beszélgettünk. Bár először találkoztunk az életben, nekem mégis úgy tűnt, mintha már régóta ismernénk egymást. Hogy miért, nem tudom. Talán egyszerűsége, közvetlensége keltette bennem ezt a benyomást. Amikor Simon Gusztávot, a debrödi tűzoltók fögépészét arról faggattam, mi az az erő, ami öt ezzel az önkéntes mozgalommal még ma is, 64 éves korában olyan szorosan összefűzi, először csak annyit mondott: (- Magam sem tudom pontosan, de talán nekem a véremben van már ez a tevékenység...) Arra a kérdésre, hogy hogyan került a tűzoltók közé, nem pattant nyelvéről a válasz. Egy kis gondolkodási idő kellett ahhoz, hogy a mintegy fél évszázados emlékek felelevenítésével körvonalazza a kék egyenruhához való kötődésének kialakulását. 1937-től kezdve — akkor került Debröd- re (Debracf) az első motorfecskendő, melyet 1959-ben elvittek Zilinára megjavítani, de azóta sem került vissza hozzájuk - szinte minden évnek van valamilyen emlékezetes eseménye önkéntes tűzoltói életében. 1938-ban Szabó András helyi tűzoltóparancsnok felvette öt a tűzoltóegyesületbe. (— Vagy húszán lehettünk akkoriban és mindenki a saját pénzén vette az egyenruhát. Tűzeset gyakrabban előfordult, mint manapság, a tűzoltók körében pedig erős volt a fegyelem... Most negyvenen vagyunk.) Az ötvenes évek emlékeiből elsősorban a színjátszással kapcsolatosak kedvesek számára. Érthetően, hiszen ebben a dombok mögött rejtőző faluban akkortájt az alakuló CSE- MADOK-kal karöltve a tűzoltók szervezték a falu kulturális életét. (- Nemcsak otthon léptünk fel, hanem rendszeresen jártuk a környéket. Az így nyert pénzből vásároltuk a túzoltófelszerelésünk jelentős részét, így a vizipuskát, majd később az autót is. Az első televíziókészüléket is a tűzoltók vásárolták Debrődre.) Sok tüzet oltott és többek között részt vett a jászéi (Ja- sov) várat, valamint a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Faipari Ipari Szövetkezet épületét marcangoló lángok elfojtásában is (-Igyekszünk gépeinket mindig rendben tartani. Ezen a téren Szepesi Jenő tűzoltóparancsnok és Drozd László, a tűzvédelmi szövetség helyi szervezetének elnöke megkövetelik a tagságtól a rendet. Ugyanakkor jó egy- néhányan már megszoktuk, hogy naponta be-bemegyünk a túzoltószertárba. Olyankor leellenőrizzük a berendezést, amit kell azt megjavítjuk és utána elszórakozgatunk. Még télen is, hiszen fűtjük a termeket, nehogy felkészületlenül érjen minket egy esetleges riadó. Én meg úgy vagyok a beosztásommal, hogy talán aludni sem tudnék, ha a gépek közül valamelyik is meghibá- sodva állna a szertárban.) Miközben beszélgettünk, fél szemmel a mellén sorakozó kitüntetéseket néztem. Példás tűzoltó, Példás gépész, mellettük a negyven évért járó hü- ségjelvény, majd további öt. Alig fél órával később egy újabbat tűztek az öltönyére. GAZDAG JÓZSEF A hűség a vérében van ÚJ szí 2 1983. IV.
