Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-15 / 15. szám

idén az egész világ dolgozói, valamennyi jó szándékú ember megemlékezik Marx Károly, a nagy gondolkodó és forradalmár, a tudományos szocializmus megalapítója születésének 165. és halálának 100. évfordulójáról. Marx egész, nem hosszú életét az elnyomottak és kizsákmányoltak szociális felszabadításának szentelte. A tudományos-filozófia, a dialektikus-materialista világnézet, a tudományos kommunizmus elmélete és a szó valódi értelmében tudományos politikai gazdaságtan létrehozója, az I. Internacionálé szervezője - Marx végérvényesen bekerült az emberiség történetébe, melynek jelene és jövője elválaszthatatlanul összefonódik tanításával.

A titán Prométheusz - az ógörög mitológia legnemesebb, az istenek tüzét az emberek számára megszerző hősének képében látta Marx az emberiség valódi küldetésének megtestesülését. S Marx valóban a munkásosztály Prométheusza volt. Forradalmi filozófiát, tudományos szocialista öntudatot adott neki, melyek nélkül lehetetlen a kapitalizmus megsemmisítése és az új társadalom felépítése.

Napjainkban a marxizmus mint a humanizmus valóban tudományos alapja és a reakciós burzsoá ideológia közti különbség szembetűnőbb, mint bármikor korábban. És legalább ennyire egyértelmű forradalmi elméletünk alkotó ereje.

1.

A Marx által kidolgozott forradalmi világnézet életképességének, igazságának, történelmi perspektivitásának egyik alapvető forrása a pártossága, elszakíthatatlan kötődése a munkásosztály sorsához, felszabadító mozgalma feladataihoz. Vlagyimir lljics Lenin nem véletlenül nevezte a marxizmusban a legfontosabbnak a munkásosztály küldetéséről szóló tanítást, hogy rendeltetése a kizsákmányolás és elnyomás minden formájának megdöntése, az osztály nélküli kommunista társadalom építése.

A múlt század negyvenes éveiben, amikor Marx és Engels megfogalmazta ennek a tanításnak az alapját, nemcsak a feudális reakciósok, hanem a liberális burzsoá gondolkodók is történelmi szerencsétlenségnek és a társadalmi jólét számára szörnyű fenyegetésnek tekintették a proletariátus létezését. Lenézték a proletárokat mint a pauperek „kritikát- lan“ tömegét, amely nem rendelkezik semmilyen társadalmi-erkölcsi normákkal. Marx és Engels leleplezte ezeknek a nézeteknek a reakciós szociális voltát.

A marxizmus mint a munkásosztály felszabadító mozgalmának elmélete jött létre. Marx és Engels meggyőzően bebizonyította, hogy a proletariátus a társadalom hatalmas termelőereje, s harca a kapitalizmus ellen a történelmi haladás meghatározó ereje. Az elnyomottak tömegéből a proletariátus kiemelkedik mint osztály, amely közvetlen kapcsolatban áll az állandóan fejllödó termelőeszközökkel. Növekszik, gyarapítja sorait, mind nagyobb szervezettségre, aktivitásra törekszik. A legforradalmibb osztályként Marx a proletariátust jelölte meg, s egyúttal meghatározta ennek vezető szerepét is valamennyi elnyomott és kizsákmányolt felszabadító mozgalmában. Marx szerint a forradalmi változások elkerülhetetlen feltétele a kommunista párt létrehozása és erősítése. Marx messze előre tekintett, amikor megjósolta a proletariátus fejlődését a kapitalizmus fejlődésének és az azt jellemző belső ellentétek megerősödésének megfelelően.

Marx tanítása a kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi áttérés objektív törvényszerűségéről, a munkás- osztály diktatúrájának elkerülhetetlenségéről a kommunista párt vezetésével, az emberiség történetének a kapitalista termelés létrejötte és fejlődése gazdasági törvényeinek tudományos elemzésén, az osztályharcok §s burzsoá forradalmak történelmi tapasztalatainak általánosításán alapult. Ennek a mindent átfogó kutatásnak a világnézeti, filozófiai alapja a világtörténelem dialektikus-materialista értelmezése, amelyet Marx hozott létre.

2.

Marxig nem volt társadalomtudomány, nem volt a társadalom fejlődésével foglalkozó tudományos elmélet, bár számtalan mű foglalkozott az antik idők, a középkor és a későbbi idők történelmével. Nem szabad természetesen lebecsülni ezeket a történelmi munkákat, sem

a Marx előtti közgazdászok, filozófusok és szociológusok munkáit, mert nélkülük nem lett volna lehetséges a történelem materialista értelmezésének létrehozása. Marx rámutatott, hogy elődjei leírták az osztályok harcát. De elképzelésük sem volt a társadalom ellentétes osztályokra való megosztottságának okairól, az osztályharc törvényszerűségéről és szükségszerűségéről. Nem értették a társadalom osztályszerkezetének objektív alapjait, egy bizonyos osztály politikai uralkodásának gazdasági bázisát, az állam osztályjellegét mint valamely osztálynak a másik felett való uralkodása specifikus formáját, nem értették a társadalmi lét meghatározó szerepét a társadalmi tudatban - mindez lehetetlenné tette a társadalomról szóló tudomány létrehozását, a társadalmi fejlődés törvényeinek megismerését.

Marx bebizonyította, hogy a történelmileg meghatározott osztályok (rabszolgák és rabszolgatarók, jobbágyok és feudálisok, proletárok és kapitalisták) létezését a termelőeszközök és az ezeknek megfelelő temelési viszonyok színvonala és jellege határozza meg. A társadalmi kapcsolatok egész komplexumából Marx kiemelte az alapvető jelentőségűeket,

a meghatározókat - a termelési kapcsolatokat. Ezek összessége alkotja a társadalom struktúráját, melynek bázisán létrejön ennek politikai rendszere és szellemi élete. Az anyagi termelés, amely a Marx előtti gondolkodók számára kellemetlen külső szükségszerűség volt, első ízben kapott értelmezést mint nemcsak a tárgyak előállítása, hanem a társadalmi kapcsolatok s végső soron a társadalmi ember megalkotója.

Első ízben Marx elemezte tudományosan a tömegek életének anyagi feltételeit és ezek változását. Csak ennek köszönhetően tárták fel a néptömegek meghatározó szerepét a társadalom fejlődésében és nyert tudományos magyarázatot az osztálytársadalom történetének olyan fontos jelensége, mint a szociális forradalmak.

A történelem materialista értelmezése a szociológiát a tudomány szintjére emelte, feltárva az emberek tevékenysége és a társadalom fejlődésének objektív törvényei közti belső kapcsolatot. Az emberek maguk csinálják történelmüket - mondották a Marx előtti materialisták. Csakhogy nem tudták megmagyarázni, hogy lehetséges ez, ha a külső természet és magának az embernek a természete független az emberektől. Marx zseniálisan válaszolt erre a kérdésre: bebizonyította, hogy a környező természet megváltoztatása során az emberek ezzel együtt saját szociális jellegüket is megváltoztatják, mivel az ember lényege valamennyi társadalmi kapcsolat összessége.

A társadalom életének alapját az anyagi termelés alkotja, miközben ennek folyamata során létrehozott és létrehozandó társadalmi termelőerők számos nemzedék tevékenységének eredménye. Vagyis az emberiség maga alkotja meg a létét és fejlődését meghatározó objektív feltételeket.

A történelmi folyamat szubjektív és objektív oldala egyaránt meghatározó. Marx tanítását továbbfejlesztve Lenin rámutatott, hogy az objektív történelmi szükségszerűség nem létezik függetlenül az emberektől, az osztályoktól. Egy meghatározott korban meghatározott osztályok „tulajdona“ a történelmi szükség- szerűség, s ezek aktivitásától, szervezettségétől függ, milyen módon és milyen mértékben valósítják azt meg. Lenin rámutatott, hogy Marx a szociális felszabadulásért harcoló munkásosztály szemszögéből elemezte a történelmet. Ez a pártos álláspont, amely a marxizmus belső tartozéka, a mély tudományosság törvényszerű megnyilvánulása.

A történelem materialista értelmezése lehetővé tette az antagonisztikus társadalmi kapcsolatok lényegének tudományos feltárását, s arra a következtetésre vezetett, hogy a szociális antagonizmu- sok nem örök érvényűek. A kapitalizmus funkcionálása és fejlődése törvényeinek objektív elemzése során Lenin rámutatott a kizsákmányolás elkerülhetetlenségére ebben a rendszerben. Ezáltal megcáfolta azokat a reformista jóslatokat, hogy a kapitalizmus feltételei között lehetséges az antagonisztikus társadalmi kapcsolatok megoldása. Lenin hangsúlyozza, miszerint Marx abban látta munkája fő feladatát, hogy feltárja az akkori társadalomban az antagonizmus és kizsákmányolás minden formáját, elemezze ezek fejlődését, bebizonyítsa átmeneti jellegüket, megváltozásuk elkerülhetetlenségét, és így tegyen szolgálatot a proletariátusnak, hogy az minél előbb és minél könnyebben véget vethessen minden kizsákmányolásnak.

Az utópista szocialisták, miközben leleplezték és átkozták a kapitalizmust, nem látták sem történelmi elkerülhetetlenségét, sem végleges bukásának objektív szükségszerűségét. Marx feltárta a kapitalizmus fejlődésének reális feltételeit, amelyek megszülték ezt a szükség- szerűséget.

A szocializmus gazdasági előfeltételei a kapitalista rendszer belsejében alakulnék ki. A tőke koncentrálása és centralizálása - a kapitalizmus fejlődésének objektív törvénye, amely a termelés társadalmi jellege megerősödéséhez vezet. Igaz, a termelési eszközök kapitalista társadalmi tulajdonná válása a magántulajdon bázisán megy végbe, annak növelésével, centralizálásával. Ebből ered a konfliktus elkerülhetetlensége a termelés társadalmi jellege és a magántulajdon között. Ezt az antagonisztikus ellentétet csak a szocialista forradalom oldja meg, felszámolva a termelőeszközök magán- tulajdonát.

3.

Marx tanításának leküzdhetetlen vonzereje - írta Lenin - abban rejlik, hogy szervesen egyesíti a szigorú tudományosságot a következetes forradalmiság- gal. Nem egyszerűen arról van szó, hogy Marx egyesítette magában a zseniális tudós és nagy forradalmár tulajdonságait: a forradalmi elmélet és a forradalmi gyakorlat egysége a marxista elmélet legbelsőbb tulajdonsága, amely értelmezi, általánosítja az emberiség történelmi tapasztalatait, valamennyi elnyomott és kizsákmányolt felszabadító harcának tapasztalatait. A gondolat és a tett, a tudományos következetesség és a forradalmi harc megbonthatatlan egysége - ez a marxizmus múlhatatlan alkotó erejének, őszinteségének és a dogmatizmus, a doktrínák iránti kibékíthetetlen ellenségességének titka.

Közben a marxizmus burzsoá bírálói szinte létezésének első éveitől kezdve „elavultságát“ bizonygatják. Ezt a mesét még napjainkban is ismételgetik, arra hivatkozva, hogy Marx a 19. század kapitalizmusát bírálta, amely azóta - állítólag - a felismerhetetlenségig megváltozott. Ezek a „kritikusok“ szemmel láthatóan figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a marxizmus tanítása - mint Lenin is rámutatott - már régen a világ proletárjai millióinak és tízmillióinak tanítása lett, akik ezt a tanítást felhasználják a kapitalizmus ellen vívott harcukban. Ami pedig azokat a burzsoá állításokat illeti, hogy a 20. század kapitalizmusa lényegesen különbözik a 19. század kapitalizmusától, éppen ezt az igazságot bizonyította be Lenin, Marx legnagyobb követője az imperializmusról - a kapitalizmus fejlődésének legfelső és legutolsó, monopoliszti- kus szakaszáról szóló tanításával.

A leninizmus korunk, a kapitalizmusból a szocializmus építésére való áttérés korának marxizmusa. Ez a proletár világnézet alkotó továbbfejlesztése, amely szervesen egyesíti a jelenlegi korszak marxista analízisét Marx és Engels hagyatékával. Korunkban marxistának lenni annyit jelent, mint folytatni Lenin művét. Mint a tények tanúsítják, Marx tanításának mindennemű szembeállítása a leni- nizmussal a marxizmus megalapozói tanításának elferdítését, az antimarxista pozíciókra való áttérést jelenti.

Az SZKP és más kommunista pártok dokumentumai rögzítik a marxizmus-le- ninizmus továbbfejlesztését. Ezzel egy- időben a kommunista építés gyakorlata nemcsak a marxizmus-leninizmus elveinek megvalósítását jelenti, hanem e tanítás új elméleti tételekkel való gazdagításának alapját is. A fejlett szocialista társadalom koncepciója, amelyet Marx, Engels és Lenin mai követői dolgoztak ki, a marxizmus-leninizmus alkotó jellegének fényes bizonyítéka. A kommunista párt politikájának ereje tudományosságában, a társadalmi haladás törvényszerűségeinek mélyreható tanulmányozására és alkalmazására való támaszkodásban rejlik.

Országunkban felépült a fejlett szocialista társadalom. A szocializmus realitássá vált egy sor európai (és nemcsak európai) országban. A szocializmus szemben áll a kapitalista termelési móddal mint új társadalmi-gazdasági formáció, amelyé a jövő. Mindez Marx és Lenin tanításának hatalmas diadala. A szocialista világrendszer már létével is és sikeres fejlődésével a szociális haladás irányának gyökeres megváltozását jelenti.

A világtörténelem eme új szakaszának értelmezése, elméleti tanulmányozása a marxista kutatók előtt álló feladat. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára azt írta, hogy aki ma felteszi magának a kérdést, mi a szocializmus, helyesen jár el, ha válaszért elsősorban Marx, Engels és Lenin műveihez fordul. Mégsem lehet csak ezzel megelégedni. Ma a „szocializmus“ fogalmat nem lehet másképp megvilágítani, mint a Szovjetunió és más testvéri országok népei gazdag gyakorlati tapasztalatainak figyelembe vételével. S ez a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a szocialista építés sikerei akkor jelentkeznek, amikor a kormányzó kommunista párt politikája szilárd tudományos alapokra támaszkodik. A marxista-leninista tudomány szerepének, alkotó fejlesztésének bármilyen lebecsülése, feladatainak szűk látókörű pragmatikus értelmezése, az elmélet alapvető problémái iránti könnyelműség, a konjunkturizmus előretörése vagy a skolasztikus elmélkedés súlyos ideológiai és politikai következményekkel járhat.

Marx és Engels azt mondta, hogy elméletük nem dogma, hanem útmutatás a tettekre. Lenin ezt állandóan hangsúlyozta Marx tanításának alkotó módon való alkalmazása és fejlesztése során. A szocializmusért és kommunizmusért vívott harcban aktívan részt vevő dolgozó tömegek társadalmi öntudatának a marxista-leninista elmélet állandóan fejlődő és tudományos elveihez változatlanul hű bázisán való további növekedése - a világ kommunista újjáépítése történelmi feladata sikeres megoldásának megbízható záloga.

T. OJZERMAN akadémikus (Megjelent a moszkvai Pravdában)

FORRADALMI VÁLTOZÁS A TÁRSADALMI GONDOLKODÁS FEJLŐDÉSÉBEN