Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-18 / 11. szám
////////✓/////////✓//✓//✓/✓////////////////✓/^^ / I szú 3 13. III. 18. A._ életmód bonyolult társadalmi r\/L folyamat. Jellege megkívánja, hogy több tudományos ágazat tanulmányozza. Ezek közé tartozik a filozófia, a politikai gazdaságtan, a tudományos kommunizmus, a szociológia, a pszichológia, az ökológia, az esztétika, a biológia, az orvostudományok és sok más. A tudományos ágazatok hozama nemcsak a tanulmányozás átfogó jellege, hanem az új összefüggések feltárása, az új jelenségek okainak és következményeinek kutatása és tisztázása is. Az életmód változásainak a különféle tudományos diszciplínák általi tanulmányozása akkor gyümölcsöző, ha a problémák megoldásának közös nevezője a marxista-leninista módszertan és elmélet. Társadalomtudományunk nem alapozta és nem fogalmazta meg az ilyen interdiszciplináris kutatómunkát. Ennek egyik következménye, hogy számos fontos tudományos ismeret elszigetelt. Nem használunk fel számos empirikus kutatási eredményt, noha azok nemcsak leíró jellegűek. Alapvető megismerési értékük az adott helyzet tényleges tükrözése, az életmód általános alakulási folyamata fejlettsége, „érettsége“ fokának megállapítása. A tudományos kommunizmus fontos problémája Az életmód olyan kutatásának, amely az egyik oldalon el akarja kerülni az empirizmus, a másikon pedig az általánosítás egyoldalúságát, tiszteletben kell tartania a kutatómunka konkrét logikai módszerét, a konkrét történelmi megközelítést. Ez a módszer minden esetben csak azzal a tudományos diszciplínával kapcsolatban alkalmazható, amelynek keretében vizsgáljuk a tanulmányozott objektumot, ha tiszteletben tartjuk a tükröződés sajátosságait és a társadalmi valóság - vagyis egyben az életmód megismeréséhez és magyarázatához „bizonyos szemszögből“ fogunk hozzá. Ez azt jelenti, hogy az azonos objektumot tanulmányozó kutató munkások a megismerés különböző módszereit alkalmazzák, eltérő eljárásokhoz folyamodnak és ezeknek megfelelő elméleti következtetéseket vonnak le. így például a filozófus nyilván azt fogja kutatni, ami a szocialista életmód formálása folyamatában minden jelenség közös nevezője, a szociológusnak pedig fel kell tárnia ennek kötődéseit. Ezért a szociológus számára is a gyakori leíró meghatározások inkább a megközelítés kezdetét jelentik, mint a megoldást, míg az elméleti diszciplínák „kénytelenek“ feltárni a formálás folyamatának dinamizmusát. „A kutatásnak az anyagot részleteiben kell elsajátítania, fejlődése különböző formáit elemeznie és benső kapcsolatukat felkutatnia. Csak ha ez a munka megtörtént, lehetséges az igazi mozgást megfelelő módon ábrázolni“ - állapította meg Marx A töke második kiadásának utószavában. Az életmód változásai szerves részét képezik a társadalmi élet változásainak. Tekintettel arra, hogy a szocialista osztályok, a társadalmi rétegek és az egyének új életmódjának formálódása egybeesik a két ellentétes társadalmi rendszer létével, ennek az új életmódnak konfrontációja a burzsoá ideológia koncepcióival és a tőkés országok gyakorlatával szerves része az osztályharcnak. A tudományos kommunizmus, tekintettel meghatározott kutatási tárgyára, jelentősen hozzájárul azoknak a kulcsproblémáknak a kereséséhez és feltárásához, valamint megoldásukhoz, amelyek a szocialista életmód kialakulására hatnak és dinamikusabbá teszik az ember sokoldalú fejlődését, avagy - ellenkezőleg - a negatív jelenségek hatásával ezt a fejlődést lefékezik, problémákkal nehezítik. A szocialista életmód alakulási folyamata időszerű feladatainak tartalmát meghatározó alapvető tendenciákat pártunk XVI. kongresszusa határozta meg: „A hetedik ötéves tervidőszakban biztosítani akarjuk a népgazdaság arányos fejlődését, erősíteni és korszerűsíteni hazánk anyagi-műszaki alapját. A termelésben el akarjuk érni a tudomány és a technika szélesebb körű érvényesítését és ezzel összhangban meg kívánjuk őrizni és tökéletesíteni a nép anyagi és kulturális életszínvonalát. Tovább fogjuk szilárdítani a munkásosztály, a szövetkezeti földművesek és az értelmiség szövetségét, nemzeteink és nemzetiségeink egységét. Fokozzuk hozzájárulásunkat a szocialista gazdasági integráció elmélyítéséhez, világviszonylatban nagy segítségre leszünk a szocializmus és a béke ügyének ... A hetedik ötéves tervben kitűzött célok elérése megkívánja a termelés magas fokú hatékonysága és a munka jó minősége hosszú távú gazdasági stratégiájának jóval következetesebb megvalósítását. Ennek alapja a gazdaság átállítása az intenzív fejlesztés útjára, hatékony szerkezeti változások a gazdaságban, a termelési potenciál ésszerű kihasználása, a magas fokú gazdaságosság és minden erőforrás értékesítése, az irányítás tökéletesítése, a dolgozók kezdeményezésének széles körű kibontakoztatása, gazdaságunk szorosabb beilleszkedése a szocialista gazdasági integrációba és a nemzetközi mu nkamegosztásba.' ‘ A gazdaság nem állítható át anélkül az intenzív fejlesztés útjára, hogy ne teremtenénk meg a munkát és a termelést forradalmasító erő, a tudomány és a technika teljes érvényesülésének múlhatatlanul szükséges előfeltételeit. Nem mulasztható el a népgazdaság tervszerű irányításának tökéletesítése, a társadalmat irányító eszköz, a gazdasági és szociális fejlesztés terve tekintélyének növelése. Ezeknek a társadalmi feltételeknek a létrehozása teremti meg az életmód alapvető makroszerkezetét. A másik oldalon az e folyamatokat - képletesen mondva - tartalommal telítő tudatos emberi tevékenység ösztönzése jelenti a szocialista módon gondolkodó és cselekvő új személyiség élete formálásának lényegét. érvényesül az egyenlösdi. Ez gátolja egyben az erkölcsi ösztönzés érvényesítését és fejlesztését, pedig annak legkonkrétabb formája a szocialista munkaversenyben, a kezdeményező tervezésben stb. való részvételben kifejezésre jutó kezdeményező munka. Közvetlenül a XVI. kongresszus irányelvei rögzítik azt az elvet, hogy „a munka díjazásának minél szorosabb kapcsolatban kell állnia a munkatermelékenység, a hatékonyság, a gazdaságosság növekedésével, a termelés minőségével. A leghatározottabban fel kell számolni az egyenlösdi tendenciáit és a díjazásban a különféle téves „szociális“ megközelítéseket. Ez alapozza meg a termelő és a felhasználó konkrét viszonyát, amelyet a szocialista társadalom új feltételei között már Marx Károly jellemzett, mégpedig úgy, hogy a szocializmusban az egyes termelő a levonások után pontosan annyit kap a társadalomtól, amennyit ad neki. S amit adott, az munkájának mennyisége. A szocialista elosztásban alkalmazott elv a társadalom és az egyén közti megfelelő csere. Marx szerint a termelő a társadalomtól más formában visszakapja azt a munkamennyiséget, amelyet a társadalomnak nyújtott. Az élősködés megelőzése A díjazás ilyen elvétől való bármiféle eltérés kedvezőtlen hatással van az újratermelési folyamatra. Egyben lehetővé teszi az anyagi javak megszerzésének olyan módját, amelynek nincs semmi köze a szocializmushoz. Ide sorohatóak elsősorban a mások kárára - a különféle fusizás, avagy akár az árucikkek eladásánál a fogyasztók megkárosítása útján úi viszony Ezzel kapcsolatban növekszik a fejlődésnek, a munka iránti viszonynak, a munka eredményeiért a társfelelősségnek, valamint a munka szerinti díjazás elve helyes érvényesítésének szerepe. Ezek kulcskérdések, amelyeknek ismeretétől és megoldásától közvetlenül függ manapság az új életmód formálása. Ennek nemcsak az a magyarázata, hogy a munka hozza létre a társadalmi gazdaságot, hanem - elsősorban - az is, hogy a munka egyben az életmód legforradalmibb alkotó eleme és legfontosabb feltétele. Minden egyén viszonya az elvégzett munkához, valamint a dolgozók cselekvő részvétele a termelés és az állam irányításában nyilván nemcsak a szocialista életmód formálásának kulcsa, hanem egyben az egyén érettségének mércéje is. Népgazdaságunk intenzív fejlődésre történő átállásának jelenlegi szakaszában fontos szerepe van a munka gazdasági és erkölcsi ösztönzése dialektikus kölcsönhatásának. A bérpolitika helyes gyakorlása nemcsak színvonalas munkavégzésre ösztönöz, hanem megteremti az erkölcsi ösztönzés kedvező előfeltételeit is. A munka iránti pozitív viszonyt gyöngíti, ha a helytelen normák, a rossz munkaszervezés, az egyes béreszközök, pl. a jutalom és a prémium helytelen alkalmazása következtében a díjazásban- történő meggazdagodásnak elburjánzott formái. Ennek következtében a lakosság bizonyos rétege érdemek nélkül eszközökre tesz szert életszínvonala emeléséhez. Az ilyen szemérmetlen magatartás azonban nem tekinthető csupán „erkölcsi romlottságuk“ bizonyítékának, sem öntudatlanságuk megnyilvánulásának. Ha ezt annak tekintenénk, akkorközel kerülnénk az utópista szocialistákhoz, akik gyakran inkább az „ész“ fogyatékosságaiban és a gazdagok öntudatossága hiányában látták az igazságtalan elosztási mód okát, mintsem a társadalmi feltételekben. Mit sem segít a moralizáló prédikálás, ha csak bírálja a szocializmustól idegen, rajta élősködő jelenségeket. Meg nem alkuvó harcot kell indítani ellenük. Ezek a jelenségek kedvezőtlenül hatnak a munka iránti viszonyra, eltorzítják a saját és a kollektív munka iránti kezdeményező hozzáállást és annak fejlődését. Ugyanakkor lehetőség nyílik az ilyen negatív jelenségek általánosítására és abszolutizálásukra. Az egyes jelenségek bírálata végső soron beletorkollhat általában a szocialista társadalom építése iránti kritikátlan magatartásba. A szocializmustól idegen jelenségek elleni harc módja egyebek között a fegyelem megtartásától, a díjazás elvének érvényesítésétől függ. Minden megszegésénél szigorú következtetéseket kell levonni. A bérpolitikánál megengedhetetlen az elnézés és a szubjektivizmus. Ezzel egyidejűleg a társadalmi szolgáltatások fejlesztésével meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a különféle „fusizás“ ne érvényesülhessen. A nyilvános és a kereskedelmi népi ellenőrzés szerepének növelésével az ipari és a mezőgazdasági üzemek pártszervezeteinek harcot kell folytatniuk minden olyan ok ellen, amely lehetővé teszi a szocialista díjazás elveinek „megkerülését“ és a törvénytelen nyerészkedést. Társadalmunk negatív jelenségeinek ilyen megközelítését megfelelőképpen nem fejlesztjük és nem érvényesítjük a konkrét társadalmi gyakorlatban. Gyakran megrekedünk a bírálat meddő formáinál, az általános közvéleményeknél és céltudatosan nem indítunk „arctámadást“. Pedig tudjuk, hogy ezek a szocializmustól idegen jelenségek nemcsak passzívan hatnak az életmód formálására, hanem ezt valójában gátolják is. így kell erre tekintenünk a társadalmi gyakorlatban és az eszmei-politikai munka közvetítésével ki kell alakítanunk - ennek a harcnak kedvező légkörét. Nem elég a meg nem alkuvás A helytelen elosztási módhoz kötődik a fogyasztásban felmerülő problémák további köre. A kispolgári gondolkodásmód és cselekvés oka és következménye egyebek között a jogtalan nyerészkedés mindmáig létező lehetősége. A kispolgá- riasságot helytelenül gyakran tekintik elsősorban az előbbi társadalom csökevényének. Igaz, hogy a szocializmus adott fejlettségi fokán még maradéktalanul nem szüntette meg egyes korábbi kizsákmányoló osztályok és kispolgári rétegek fogyasztói magatartásának vonzását. Ennek magyarázata, hogy életmódjuk, kizárólagosságánál fogva, erőteljesen hatott az emberek tudatára. Népességünk bizonyos hányada szemében mindmáig csábító lehetőség, hogy anyagi és szellemi javakra tehet szert megfelelő erőkifejtés és érdemek nélkül is. Arról viszont megfeledkeznek, hogy a gazdagok és a kispolgári rétegek „terülj asztalkám“-ja, életmódjuk gazdagsága és kizárólagossága mások kizsákmányolásával és nyomorával, az emberek közti antagonista ellentétek elmélyülésével járt. Erről az „erkölcsi alapelvről“, amely azonos az osztályszemlélettel, sajnos gyakran megfeledkezik gyakorlati politikai-eszmei és propagandamunkánk. Ne húnyjunk szemet afölött, hogy a kispolgáriasság egyes megnyilvánulásai a jelenlegi társadalmi feltételek produktumai. Éppen okaik elméleti elemzése, valamint a társadalmi megoldás alternatíváinak javasolása lenne az élmélet számára célravezető, a gyakorlat szempontjából pedig felette szükséges. Ehhez a problémakörhöz kötődik a fogyasztói tevékenység viszonylag önálló folyamata, amely a szocialista életmód formálásának szerves része. Itt sem elegendő már az általános megállapítás, hogy az életmód gazdagsága nem azonos az ember rendelkezésére álló javak mennyiségével és nem is mérhető ezzel, hanem annak a tevékenységnek a tartalmával és sokrétűségével, amelyet az ember az adott társadalmi feltételek között kifejthet. A szükségletek és az érdekek kielégítése tartalmának és módjának meghatározásában előfordulnak nem tisztázott kérdések. Nincs pontosan megszabva, hogy milyen szükségleteket kell fejleszteni és ezzel szemben melyek azok, amelyeket háttérbe kell szorítani és szabályozni kell. Sok a megoldatlan probléma például az emberi sokoldalúság tartalmának és elérése konkrét eszközeinek meghatározásával kapcsolatban. Pedig ez a sokoldalúság nem a jövő célja csupán, hanem egyben olyan folyamat is, amellyel már manapság valósan foglalkoznunk kell. Mindez gátolja, hogy az életszínvonalelmélet - beleértve a fogyasztói tevékenység tartalmi orientálását - az életszínvonal szabályozásának vezérfonalává váljon. Márpedig sürgető fontosságúvá válik az a feladat, amelyet e tekintetben pártunk XVI. kongresszusa tűzött ki. Eredményes irányvételünk a termelés és az életszínvonal minőségi vonatkozásaira, mércéje és előfeltétele a szocialista életmód további fejlődésének. Ez az irányvétel nem jelenti csupán az anyagi fogyasztás egyszerű növekekdését. Magába foglalja egyben a szociális biztonságérzet szilárdítását, a műveltség, a kultúra fejlődését, az egyészségügyi gondoskodást, a család, az anya és gyerek ellátását, a munka és az élet közegének szüntelen javítását, a munkakollektívákban és az emberközi viszonyokban az elvtársi kapcsolatok kialakítását ... Ezek egyben a szocialista életmód formálása jelenlegi elméletének és gyakorlatának olyan időszerű feladatai, amelyeknek megoldásától is függ a kongresszus stratégiai irányvonalának a teljesítése. MIROSLAVA SOLCOVÁ '/////////////////////////////////✓/////////////////^^^^ iniuni ■in r r —□Lzil _U LMJUÜÜL
