Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-18 / 7. szám
Poór József Messziről, nagyon messziről megindultak feléje a tárgyak. Felhőnyi magasságból megbillent a csillár, tüntetőén reccsent a szék, láztól verejtékes, vörösre gyűlt arcán táncra perdültek a legyek. Nem tudott tekintetének parancsolni. Szeme eltűrte a tárgyak közeledését, s mikor már szenvtelenül dőltek feléje, Mihályka D.S. alatt megnyílt a minden- ség. Zuhant, zuhant, addig zuhant, míg- szerinte teljesen érthető módon, s különben is mindegy - visszajutott előbbi helyére. Most a szobán kívüli tárgyak úsztak be az ablakon, arcába öntötte vizét a kút, tartalmát a talicska, lepattant róla két gumilabda, kádak és hordók sora dübörgött a közelben, egy Trabant pöfögött át a szobán, s kiúszott alóla maga az ágy is. Minduntalan az ajtó felé pislantva, kutyavert állapotban lebegett Mihályka D.S., mikor jelenik meg ö, a várva várt ő, ki rendet tehet, parancsolhat a tárgyaknak, vissz'aküldheti a szekrényt a sarokba... Azután szigorúan pereli az okádó kutat, s elhessegeti a könyörtelen legyeket, mégis egyetlen lehetséges megoldásként maga kerekedett útra. Háta mögött hagyta a tumultust, s izzadt pizsamáját is ledobva napfény füzében szikrázó jéghegyek közt baktatott, belehemper- gett a mesés - ó jaj mesés! - hóba, valakinek a hangját vélte hallani, s önfeledten szólt vissza: Igen, hazataláltam- s tovább botorkált, föl, a magas északnak, hol sok csillogó kör táncolt előtte, lüktető fényű, csalogató és ki tudja, milyen rendeltetésű tárgyak. S amikor az egyiket megragadta, ismét a szobában lelte magát. Ernyedten dől alá, hörgő, sípoló lélegzetét hallgatta, amikor tudatosította a markában szorongatott tárgyat. Arca elé emelte: egy csörgőóra - álmél- kodott, egy óra, eszmélt föl, óra-a-a!- visszhangzott kiáltása, s ettől a szótól megszeppentek a tárgyak. A szekrény helyére billent, a csillár mozdulatlanná dermedt. És Mihályka D.S. visszaemlékezett ígéretére: „Menj csak, anyuska, vidd el a gyerekeket az óvodába, én majd egyedül megyek az orvoshoz.“ Reszketeg lábbal imbolygott a mosdó fölött. - Ne menj autóval - emlékezett még felesége intelmére. Már pedig anélkül, csak belehempergek az árokba, jósolta most magának a férfi, s mikor beindította a motort, a város helyett a helyi rendelő felé vette az irányt.- Nem gondolja, hogy a negyven fölött, az már kicsit magas láz? Bágyadtan nézte az orvosnőt. Istenem, gondolta, miért ilyen beszédes ez?- Veszélyes láz.- Leülhetek, doktornő? - kérdezte Mihályka D.S. nosztalgikusan.- Természetesen, hiszen mondtam már, gyenge ilyenkor az ember.- De én inkább aludnék.- Mehet Mihályka úr, de nem fog valahol elesni? Mihályka megcélozta az ajtófélfát, a doktornő hátulról átfogta derekát.- Erre, Mihályka úr, tényleg nem fog elesni?- Legföljebb valamibe belehajtok, kocsival vagyok.- Ne tegye, Mihályka úr.- Emlékezni fogok a szavaira, doktornő - és kezet ráztak. A férfi elindult a szomszédos településre, s csüggedten állt a „Szabadságon vagyok, legközelebbi....“ cédula előtt, s mikor továbbindult, észrevette, hogy a kocsi játszi könnyedséggel szaladgál az út két partja közt az árok szélét súrolva, letett arról a szándékáról, hogy kiváltja a pirulákat. Amint betért a kapun, úgy érezte, vége a napnak, hirtelen szakadt vége a napnak, a sötétség értelmetlenül hamar jött. Soha még egy ilyen naplementét! Vaksin1 botorkált át a helyiségeken, üldözőbe vette a rakoncátlan ágyat, s belevetődött az izzadtságszagú párnatömegbe. Képzeletében újra a magas északon járt, különös, nemes gondolattól vezérelve seprővel tisztogatta a körbeszaladó szélességi köröket, egy postaládára lelt, alatta kis asztal állt, az asztalkán képeslap és golyóstoll várta, megírta az orvosnőnek, hogy anyuska úgy délután ötre jön, visszaugrik majd a városba a gyógyszerekért, s addig is ö jobb híján itt lesz, a magas északon, nagyszerű, ha az ember belehemperedhet a hóba. Mikor felébredt, s magát otthon száraz és illatos dunyha ölelésében találta, úgy gondolta, ez már több mint amit remélhet az ember. Kérdő tekintetére a tárgyak meg sem rezzentek, Mihályka D.S. mégis csüggedten nézte a nagy szekrényt, kétkedve várta, bizalmában megrendülve, ostromállapotra készülődött, s magában megsokszorosodott. Tíz kezét az ajtónak feszítette, tíz a csillárt markolta, húsz a szekrényt ragadta meg, s ekkor a zárt ajtón keresztül - felesége kíséretében - belibbent az orvosnő.- Hszjíi! - szisszent föl, amikor a vizes lepedő ráborult tűzforró testére. Fogvacogva hirtelen kijózanodott benne a világ, s fölfogta: ami napok óta tart, az az ostromállapot. Akkor már megjegyzés és ellenkezés nélkül tűrte a vizeslepedö- váltást, s az éjszaka beállta előtt majdhogynem cigarettát kért az asszonytól, de mire elég bátorságot érzett magában a megszólaláshoz, álomtalan, gyógyító alvásba szenderült. A rákövetkező napon az utazás fárasztóan hatott a férfira. Ott állt Slavecek docens ajtaja előtt, s mert ereje fogyatkozott, visszasüppedt a borszékbe. Mélyen és vádlóan pásztázta az arcokat, amint egymás után tűnnek el a résnyire megmegnyíló ajtóban, megfeledkezve öróla, Mihályka D.S.-ről. Amikor egy házaspár érkezett, az asszony keze minduntalan gyereke fejét szorongatta. Mihályka összevonta szemöldökét, igen, jól látta, a gyereknek fekete volt a szája széle Mig az asszony a nővéreknél kérdezősködött, a férfi azalatt oldalt állt. A férfi arcáról, mely rút és elgyötört volt, valami lágy, nemes átszellemültség sugárzott. Ni, egy tiszta jellem, annyi bizonyos- gondolta Mihályka, s megkönnyebbült a gondolattól, s úgy érezte, ereje már nem hagyja cserben, fölállt a székből, a nekidölt Slavecek docens ajtajának. Még innét is figyelte a férfit, aki az asszonyán tartotta a szemét. A férfi aztán megfogta az elfeketedett ajkú gyerek kezét, Slavecek ajtajának tartotta, s megálltak a túlsó oldalon, Mihálykával szemben. A lázas férfi most a szemben levők alkati arányait tanulmányozta, ami bizonyos fokon Mihályka hivatásához tartozott: amikor nyílt az ajtó, a férfi Mihályka elé perdült, előre tuszkolva a gyereket.- Nem szégyelli magát! - tört ki hevesen Mihályka D.S., a férfi még visszafordult, s most egy fokkal sem volt szebb az ördögnél, s Mihályka nagyot csalódott- önmagában. Mikor kijöttek, Mihályka szólni akart, de a csúnya férfi szeméből szivárgó könnyek megbénították akaratát, s zavartan és bosszúsan lépett a rendelőbe. Slavecek még telefonált, s Mihályka akaratán kívül tudta meg, hogy a fekete ajkú gyerek néhány nap múlva hosszú álomba szendéiül egy távoli városban. Miután Slavecek befejezte az intézkedést, két felvételt keresett elő, s a fény - felé fordult velük.- Különös - mondta Slavecek, s hosz- szadalmasan a kéthónapos felvételt vizsgálta, majd a kora reggelit. - Hányadszor van itt ebben a hónapban? Harmadszor? Nagyon magas láz, Mihályka úr, túl magas. Mihályka D.S. bólintott.- Maga persze magyarázatot vár. Vagy nem? Beszéljen már.- Várhatok? - kérdezte Mihályka. - Különben is, jobban teszi, ha nem beszéltet.- Hogy lehet Mihályka D.S. türelmetlen? - tolta szemüvegét homlokába a docens. - Kis híján szakmabeli. Szólíthatom kollégának? Ide hallgasson, kolléga, mondja el pontosan, hűen, hogy is van ez magával. Mihályka belekezdett a rövidke históriába, ami abból állt, hogy: nem köhögök, normálisan öltözködöm, este még minden rendben van, de a hajnal már harminckilencfokos lázzal kopogtat. Most ugyan Mihályka mintha habozott volna, mintha még vallani akart volna, de néma maradt. Slavecek ismét a felvételekbe mélyedt.- Úgy ám, doktor úr - folytatta magában Mihályka -, este mikor lefekszem, visszapergeten az elmúlt napot, mert ezt mindig megteszem. ' A docens a férfi arcába pillantott, de Mihályka állta a tekintetét. Csak gondolatai csordogáltak tovább: Mert mi van akkor, docens úr, ha éjjeliszekrényem pénzrekesze garantálná azt, ami már csak önmagának halvány árnyéka. Nos, mi van ekkor? Ezért is mondom, hiába az a pénzrekesz már...- Megvan, uram - szólt hirtelen Slavecek.- Mi van meg? - kérdezte Mihályka D.S.- A folt.- Folt? A tüdőmön?- Alattomosan bújik, még alig látható, inkább sejthető, következtethető - megnyomott egy gombot. - F-4-es nagyított felvételeket. Elölről, hátulról s kettőt oldalról. Küldöm az illetőt. Mihályka kilépett a folyosóra, még látta a. házaspárt a fekete ajkú gyerekkel, s betért a röntgenosztályra. Most már villámgyorsan peregtek a dolgok. A nagyított felvételeken a foltnak nyoma sem volt.- Szerencséje van - nyugtatta Slavecek -, de tudja, az óvás és a féltés..., az antibiotikumok hamar rendbe rázzák, s ha ismét jön a láz, nos, kolléga úr, kórház, általános, de mélyreható vizsgálat ... Mihályka D.S. bólintott, még köszönni is elfelejtett, s mikor hazatért és ágyba feküdt, meglódult fölötte a csillár. Ő hangosan számolt, s a számjegyek közt felrémlett előtte a fekete ajkú gyerek képe. - Nyughass! - förmedt a csillárra, s már az éjjeliszekrény rekeszét ürítette villámgyorsan, sietett mint aki az utolsó járatot késhetné le. A pénzt szemmérték szerint három rakásra osztotta, s a két gyerek és az asszony vánkosa alá dugta. Ekkor már lihegett, a látótérbe már beúsztak a végeláthatatlan hcmezők, lassan-lassan az ágy mellé csuklott és úszott föl, a magas északnak. K' kú, k< Egész szakái zó gy< szemű el, ezt nyas k gár alí meglel nak Pj nak, a tévéké jéröl. A s; lembei voltunl nöségl írója“ Pjotr II riporté tónk“ i a legki kezdve Chicac novszí veltséc dabog, keit „g vészét ágából negyei - legbi mas, rí dig „e gyakra tákra s Hat a szer és pét natot \ miatt, sót kél llyenkc kandal ságunl a szei szetter bait la zánk, I egyikü azután verede Ezel ban ve messé eszelte mindec leget u tűk, ho kesztő: nők é: fantase tünk a véröl. Aki amint ve, ó' a vak, lenül e ra, hoc landóa hőse. F vies so tások nekünF történe Óazték költészet Kis híján kétszáz esztendeig, 1325 és 1521 között élte fénykorát az azték kultúra. Az első évszám a birodalom fővárosának, Tenoch- titlánnak (a mai Mexikó Városnak) megalapítását jelenti, a második pedig a spanyol hódítók győzelmét az Azték Birodalom felett. Ez alatt a rövid kétszáz év alatt az azték kultúra hihetetlenül magasra ívelt, egyrészt más népek kultúrájának a beolvasztásával; másrészt azáltal, hogy a birodalom fegyelemmel történő tudatos építése a mesterségek és művészetek egész sorát lendítette fel. Az épülő új városoknak elsősorban építészekre, kerámikusokra, aranyművesekre volt szükségük, de ugyanakkor nagy volt a becsük a „tollforgatóknak“ is. Különösen népszerű a költészet, amelynek elválaszthatatlan része a tánc és a hangszeres kíséret. Témája örök és emberi: az élet, a halál, az idő. -mVERSEK ÉS VIRÁGOK Bimbó rejti a virágot, zsenge még, de idejejöttén kelyhe majd kitárul. Ó költő, szívedben a vers virágai fakadnak, s te szórod őket, két kézzel - szerteszét. KÖLTŐ VAGYOK Költő vagyok, a dalnak mestere; hogyha dobomat megszólaltatom, Ó, halott társak, lelkek a homályból, serkenjetek, ha halljátok dalom. ALUDNI CSAK... Aludni csak, álmodni jöttünk e földre? Ne mondd, ne mondd, hogy élni is volt időnk! Mint a fű tavaszonként, úgy változunk el. Gyenge hajtás előbb a testünk, majd bimbót nevel, virágot hajt gyümölcsöt érlel s távozóban még visszatekint. ELMÚLIK AZ ÉLET Virágok, mik ékeink voltatok, dalaink, miket énekeltünk, el kell most válnunk egymástól, mert a Titkok Honába térünk! Töltsünk hát együtt barátainkkal még egy utolsó szép napot! Itt kell hagynunk virágainkat, itt kell hagynunk dalainkat is, mert ők a földdel együtt örök életűek, örvendjünk hát, vigadjunk barátaim! ÖRÖKÖS ÁLDOZAT Keringnek a pajzsok, mint tavirózsák a szélben porfelleg száll fel miként a füst, Csatazajtól visszhangzik Mexikó. Tenochtitlán a pajzsok háza lett, a háborúnak, az öldöklésnek háza. Kitárulnak a Sas termei s a jaguár trónszéke megépült. Inog a föld e terhek alatt. Ó Legfényesebb Pajzs virágai, hát sosem lesz ennek már vége?! A KÖLTŐ DALA Pompás tavaszban járva fényektől megigézve hallgatom a dalt, mit a gabonaföldek kék tollú madara és Monencauhtzin herceg a Nap tüzvörös madara énekel a hajnalhasadásnak. MIKOLA ANIKÓ fordításai • Marián Minarovf
