Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-11 / 6. szám
Segélyre várva... f ÚJ szú 15 ► T izenkét millió amerikai munkanélküli, kereken kétmillióan elvesztették biztos lakóhelyüket, százezrek lettek hajléktalanok. Detroitban százakat fenyeget az éhhalál és a fagyhalál Rick Thielemann, tetőfedő 1981. novemberében vesztette el állását, mivel nem tudott tovább bért fizetni — házát is. Azóta feleségével és két — hét- és tízéves - gyermekével Kalifornia egyik kempingjéből a másikba költözik. Barbora Tolbeit 30 éves, geológiát és adatfeldolgozást tanult, s ilyen diplomákkal dolgozott egy texasi olajcégnél. Most azonban már hét hónapja él egy autópálya melletti pihenő helyen - sátorban, három gyermekével. Tommy Gee 42 éves, amikor elvesztette állását, ki kellett költöznie lakásából: családját elhelyezte egy filléres, ócska motelben, s nekivágott az országnak. Több mint 20 városban keresett állandó munkát - hiába. Hosszú hónapok óta alkalmi munkákból szerzett filléreken tengeti saját és családja életét. A Theilemannok, Tolbeitek, Geek sorsa vagy éppen végzete nem éppen ritka mostanában a világ leggazdagabbnak tartott, de - a reagani fegyverkezés javára még inkább megkurtított szociális kiadások nyomán - soknak nyomorúságossá vált államában. Negyven éve nem volt ennyi munkanélküli az Egyesült Államokban, 40 éve nem volt ennyi hajléktalan és éhező. S tán sohasem volt ilyen sok ember, aki családját és megmaradt javait kisteherautóba vagy lakókocsiba zsúfolva kénytelen „világgá menni“, hogy valahol máshol próbálja előírói kezdeni az életet... A vándorlás a nyugati parttól a keletiig, avagy fordítva, szakértők szerint a harmincas éveket idézi, ötven évvel ezelőtt a mezőgazdasági válság kergetett el nagy tömegeket Amerika „gabonaállamaiból“, míg most a fémipar és a hozzá kapcsolódó ágazatok krízise „termeli“ a hontalan vándorlókat... A nyolcvanas évek ipari munkanélküliéinek kilátásai éppolyan rosszak, mint a 30-as évek mezőgazdasági állástalanjaiéi voltak. Fontos különbség azonban: az ötven év előtti nyomorúságos vándorlók százezrei az Egyesült Államok középső részének csupán néhány államából jöttek, ma viszont az ország minden szögletében tízezreket kerget az ínség elég gyakran az utcára. Ha a munkanélküli segély - legkésőbb egy év után - elmarad, legyen bár még egy fizetés a családban, az nem elegendő a bérek és díjak kifizetésére, tehát a kilakoltatás fenyeget, s pénzt keresni mind kevesebb a lehetőség. Mind több férfi tűnik el családja mellől, hogy legalább azzal némi lehetőséget nyújtson a szociális segélyek és élelmiszerjegyek megszerzésére. A segélyek azonban már olyan kicsire zsugorodtak, hogy nem lehet belőlük fenntartani a kis családokat sem. S még azért is napokig kell sorban állni a „jóléti hivatalok“ előtt. Sokan inkább a munkát üldözik kitartóan. Rick Shelley 37 éves sofőr több mint kétszáz céghez nyújtotta be jelentkezését írásban - eredmény nélkül. Most ő is azon a Houston környéki autópálya-pihenőhelyen sátorozik, mint Tolbeit asszony, a geológusnö. Shelleyék minden nélkülözhető holmijukat eladták már, de ez csak pár hónap segítséget jelentett... Az amerikai hejléktalanok számáról nincsenek megbízható adatok. A becslések szerint 100-300 ezer között van a szó szerint az utcán tengődök száma, s kerek kétmillióra tehető azoké, akiknek nincs állandó otthonuk. New Yorkban vagy 30 ezren alszanak éjszakánként kapualjakban, földbe vájt lyukakban, a metróállomások zugaiban. Washingtonban pár ezren, Houston környékén legalább tízezren vannak a „hidlakók“. San Franciscóban a polgármester utasította az éjszakai rendőrjárőröket, hogy számolják meg az utcán alvókat - mivel elegendő menhelyet akartak csinálni. Túl sok lett azonban, s a város vezetősége most azon töpreng, hogy az éjszaka nem közlekedő buszokat kéne a hajléktalanok rendelkezésére bocsátani. A hajléktalanok hivatalos segélyezése azonban nagyon ritka. Jóval sűrűbbek az ellenük indított sajtótámadások. Egy olvasói levélben például ez állt: ,,A kóborló kutyákat ha elcsípik, szépen „elaltatják“, de sajnos, mi ezekkel az,,emberi állatokkal“ aligha csinálhatjuk upvanezt. “ Pedig a hidak alatt vagy másutt, kartondobozokban, rongyokkal, műanyaghulladékokkal takarózva alvók tízezrei között már nem a lumpok, alkoholisták, narkó- sok, munkakerülők vannak többségben. Csakúgy, mint a közlekedési lámpák pirosánál sietve ablakot mosók, az üres üvegeket, konzervdobozokat gyűjtők között 'sem. A hajléktalanok, a pár centet küszködve összekaparó koldulok között - a coloradói szociális hivatal vizsgálata szerint - mind több a középosztálybeli, s gyakori ma már a diplomás... Az államtól kevesen várnak segítséget. Ha magán- személyek, egyházi szervezetek, szakszervezeti gyűjtések nem lennének, már riasztó mértékű lenne az éhezők tömege. Los Angelesben a különböző népkonyhákon már egy ebédért 12 ezren állnak sorban, Washingtonban, a fővárosban, egyetlen egyházi szere- tetkonyhán októberben 1600 embert tápláltak, kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Egy kaliforniai városban az egyház és a szakszervezetek közösen létesítettek olcsó élelmiszerboltot, ahol 200 munkanélküli kaphatott fillérekért némi élelmiszert. A városban azonban ősszel bezárt egy autógyár és egyszerre 1200 munka- nélküli árasztotta el a parányi boltot. Detroitnak, az autóipar fellegvárának, egykor az amerikai gadzasági csoda szimbólumának polgármestere mostanában a szükségállapot kihirdetését kéri városa területén, mert szerinte hamarosan éhínség fenyeget: a város többmillió munkavállalójának 25 százaléka állástalan, s kereken 400 ezren ,,alultápláltak“ ( tehát az éhség küszöbén élnek). (Der Spiegel) A munkaközvetítő előtt végeláthatatlan a sor (CSTK-felv.) AZ ÉVSZÁZAD TERVE A történelem sok olyan esetet jegyzett fel, amikor az emberi r\ beavatkozás kedvezőtlenül hatott a természeti folyamatokra. Ezért az a terv, hogy a szibériai folyók vizének egy részét Közép-Ázsiába vezetik, a helyeslés mellett bizonyos nyugtalanságot is kiváltott. Másodpercenként 1000 köbméter viz vezethető át Szibéria folyóiból Közép-Ázsiába. Ehhez egy hatalmas csatornarendszer megépítése szükséges, melynek terveiről széles körű vita folyik a Szovjetunióban. Sok millió hektár termőföld várja ezt a vizet. „A nyugtalanság tulajdonképpen indokolt - mondja Igor Gerardi, a terv főmérnöke. - Ám a végleges megítélés nem alapozható csupán az érzelmekre, vagy a vita során kialakuló felületes benyomásokra.“ Miért van szükség a csatornára? Jelenleg Üzbegisztánban a 3,5 millió hektárnyi öntözött szántóterület adja a kolhozok és szovhozok által betakarított termény több mint 98 százalékát. A köztársaságban évente mintegy 100 ezer hektárral bővítik az öntözött földek területét. A meglévő 21 víztároló befogadóképessége meghaladja a tíz milliárd köbmétert. Üzbegisztán és a többi közép-ázsiai köztársaság saját vízkészletei azonban nem korlátlanok. Az új földterületek művelésbe vonásának jelenlegi üteme mellett Közép-Ázsia fő folyóinak - az Amu-Darjának és a Szir- Darjának - víztartalékai a közeljövőben kimerülhetnek. Ám nagyon sok bőven termő föld van még, amely a sorára vár. A szakemberek számításai szerint egyrészt Szibéria, Közép- Ázsia és Kazahsztán hatalmas víztartalékainak, másrészt a száraz sztyepp, a félsivatagok és sivatagok parlagon heverő földterületeinek ésszerű felhasználásával több mint kétszáz millió ember élelme megtermelhető. A Szovjetunió több körzetében főleg a csapadékhiány miatt a gabonafélék termése erősen ingadozik. Az ország összes mezőgazdaságilag művelt területének csupán 30 százalékán hullik elegendő csapadék, a szántóföldek 70 százaléka aszályoktól szenved. (Az Egyesült Államokban éppen fordított ez az arány). Ugyanakkor a Szovjetunió folyói vízkészletük mintegy 80 százalékát az Északi Jeges-tengerbe szállítják. „A számítások meggyőzőek" - állítják a terv támogatói és készítői, akik az alábbi vázlatban állapodtak meg: a vizet az Irtis torkolatánál az Óbból veszik. Az első ütemben csupán évi 25 köbkilométert szándékoznak elvezetni, a másodikban hatvanat, ami felér egy új, emberi kézzel alkotott Amu-Darjával. A Kara- tengerbe torkolló nyugat-szibériai folyók évi átlagos vízhozama 1350 köbkilométer. Eszerint fel sem merülhet az Északi Jegestenger „kiapasztása“. Az óceánnak sem a hőmérsékleti, sem a jégviszonyai nem károsodnak - erre a megállapításra jutottak az Arktisz és Antarktisz Intézet szakemberei. A csatornarendszer majdani hossza 2200 km. Medre földből lesz, ami egyszerűvé teszi a második ütem megvalósítását - a már meglévő csatornaszelvény bővítését. A talajviszonyok a csatorna nyomvonalán lehetőséget nyújtanak erre. Az „út" során a vízveszteség még kisebb lesz, mint a közép-ázsiai nagy főcsatornáké. A csatorna hajózható lesz. Mélysége 10-15 m, szélessége 200 m. Gazdasági szempontból ez felettébb fontos körülmény. A második ütemben ugyanis összekötik a Kaspi-tengerrel, vagyis közvetlen vízút jön létre, amely Szibériát a Szovjetunió európai részével köti össze. „A terv vonzó, ám ..." — jelentik ki a szkeptikusok, akik a kérdések sokaságára várják a választ. A víz mekkora hányada jut el a felhasználás helyére? Milyen következményei lesznek a víz átvezetésének Szibériára nézve? Hogyan hat majd ki az éghajlatra, a növény- és az állatvilágra? Mennyibe kerül a csatorna és mikor térül meg? A költségeket illetően különbözőek a becslések. A Szovjetunió Állami Tervhivatalának szakértő bizottsága 14 milliárd rubelben határozta meg a csatorna beruházási költségeit. A számítások szerint ennek az összegnek 8-10 év alatt kell megtérülnie. Nagyon érdekes az a megállapítás, amelyre a Szovjet Tudományos Akadémia Földrajzi Intézetének tudósai jutottak. Úgy vélik, hogy a víz átvezetése Nyugat-Szibériából kedvező hatással lesz a hatalmas mocsaras területre, lényegesen javul a folyóárterületek (a legértékesebb földek Nyugat-Szibéria mezőgazdaságában) vízgazdálkodása. Ugyanakkor a Gidroprojekt Intézet számításai szerint az Óbból a vízkiemelés károsan hat a halakra, mintegy 7 ezer tonna veszteség várható, bár az értékesebb fajtából csupán 0,32 ezer tonna vész el. Másrészt azonban gyarapodás is lesz: gvente 27 ezer tonna növényevő halat adnak a csatorna nyomvonala mentén majdan létesülő tavak, valamint az Amu-Darja és a Szir- Darja deltája. Egy távolabbi perspektíva: megmenthető a kiszáradásnak indult Aral-tó. Bár az első ütemben még nem jut víz a tónak, de később, amikor már megoldották a legfontosabb feladatokat, a szibériai folyók vizének egy része az Araiba vezethető. A természet átalakítása nélkül - mondotta Jevgenyij Fjodorov akadémikus (1910-1981), a kiváló geofizikus és államférfi - bizonyára lehetne élni, ám csupán gyűjtögető és vadászó ősállapotban lévő törzsként.“ Fennállna-e az emberiség, ha őseink ezt az utat választják? A válasz kézenfekvő. A körültekintő környezetvédelem napjainkban megköveteli a természeti erőforrások ésszerű felhasználását és a környezetre való takarékos, átgondolt befolyást. A szovjet gazdaság tervszerű fejlesztése lehetővé teszi, sőt meg is követeli, hogy jó előre figyelembe vegyék minden egyes gyár, gát, bánya, csatorna hatását a természeti környezetre. A folyók átvezetési tervének műszaki-gazdasági megalapozását 15 évi munka előzte meg. A tervezésben 150 tudományos kutató és tervező intézet szakemberei vettek részt. F jodorov akadémikus véleménye szerint - aki nagy figyelmet szentelt ennek a kérdésnek - „az Ob vize egy részének kivétele ... nem vonja maga után az éghajlat megváltozását, nem zavarja meg a természeti sajátosságokat sem globális, sem helyi méretekben“. A „Szibéria-Közép-Ázsia“ csatornarendszer tudományos és tervező munkáit még nem fejezték be. A tervezés tovább folyik, mégpedig a „Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlődésének alapelvei az 1981-85, évekre, valamint az 1990-ig terjedő időszakra“ vonatkozó, az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott határozat szellemében. Folynak a viták is. Itt tévedés nem csúszhat be, hiszen az építkezés méretei óriásiak. A végleges megoldás azon alapszik, hogy mind az optimisták, mind a pesszimisták egyet akarnak: a köz javát. « 1983. II. 11. LJUBOV SZOBOLEVSZKAJA
