Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-11 / 6. szám
ÚJ szú 3 1983.11.11. irkitit'k * A"k'AA A *:*r*r*rfr ****** A * *** Harmincöt év telt el azoktól a sorsdöntő napoktól, amikor hazánkban győzelmet aratott a munkásosztály és dolgozó népünk a hazai reakció fölött. 1948 februárjában a munkásosztály, szövetségeseivel karöltve, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével végérvényesen kezébe vette a politikai hatalmat, és ezzel saját javára döntötte el azt a több évtizedes politikai küzdelmet, amelyet a burzsoáziával vívott. Február alapvető változást jelentett a forradalmi folyamatban, biztosította a nemzeti és demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövésének folyamatát. 1948 februárja törvényszerű folytatása volt annak a következetes osztályharcnak, amelyet a munkásosztály a burzsoáziával vívott a burzsoá köztársaság fennállásának egész időszaka alatt. Harc folyt azért, hogy megvalósuljanak azok a szocialista és nemzeti törekvések, gondolatok, amelyekért a néptömegek a fasizmus elleni küzdelemben harcoltak. Ezek a gondolatok meggyőződéssé érlelődtek, arra irányultak, hogy a felszabadított hazában új, a népi demokrácia, a szocializmus és a Szovjetunióval való szövetség útján kell haladnunk. 1948 februárja döntő fordulatot jelentett nemcsak a két testvéri nemzet, a csehek és a szlovákok huszadik századi történelmében, de egyben határkövet jelentett a Csehszlovákiában élő magyar, és más nemzetiségek életében is. A dolgozó nép hatalmának kivívása után, fokozatosan megoldódtak azok a problémák is, amelyek korábban gátolták a nemzetek és a nemzetiségek internacionalista közeledését, együttélését és fejlődését. A felszabadulást követő időben a dolgozó nép Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével jelentős eredményeket ért el az ipar államosítása, a földreform felülvizsgálása és igazságos végrehajtása terén, s a nemzeti és demokratikus forradalom továbbfejlesztésére törekedett. Ezzel szemben a burzsoáziának az a része, amely jelentős pozíciókat töltött be az állami és a gazdasági életben, igyekezett fékezni a kommunisták által megvalósított gazdasági és politikai programot, végül is a köztársaság népi demokratikus rendszerének felforgatására irányuló tevékenységet fejtett ki. Csehszlovákia Kommunista Pártja kezdettől fogva következetesen harcolt a nemzeti és demokratikus forradalom céljainak megvalósításáért. Az egész pártot, a munkásosztályt és annak szövetségeseit mozgósította és felkészítette a burzsoázia cselszövéseinek meghiúsítására. Az országépítés mindennapos politikai gyakorlatában leplezte le a Nemzeti Front keretében működő reakciós pártok aknamunkáját. Ezzel a politikával a nemzet többségének megnyerésére törekedett. A dolgozók saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, ki védelmezte érdekeiket - és ki állt velük szemben. A Februárt megelőző időszakban éles osztályharc alakult ki a kommunisták, valamint a cinkos módon ellenük szövetkezett cseh és szlovák burzsoázia között. A CSKP figyelmeztette az ország dolgozóit, hogy a reakció puccsra készül. Amikor aztán 1948 februárjában a burzsoázia politikai képviselői leplezetlenül a Nemzeti Front bomlasztására és a kommunistáknak a kormányból való eltávolítására spekuláló kalandorpolitika útjára tértek, Klement Gottwald felhívására a munkások, a földművesek, a haladó értelmiségiek és a többi dolgozók milliói sorakoztak a párt mögé. Határozott fellépésükkel tanúsították Gottwaldnak a CSKP KB 1947. november 27-i ülésén tartott beszámolójában elhangzott szavainak határát és mozgósító erejét: „Az 1920-as év megismétlése Tusár-ral és Cernyvel eszményi volna a reakció számára. Ma azonban 1947-et írunk. És 1920 megismétlésének kísérlete a reakció számára halálos kockázatot jelentene. De a sarokba szorított reakció képes minden kockázatra, főképp akkor, ha kívülről kap rá utasítást. Ezért résen kell lennünk“. Csehszlovákia népe egyértelműen a szocializmust, az igazi függetlenséget, a demokráciát, a haladást és a Szovjetunióval való megbonthatatlan szövetséget választotta. A munkásosztálynak a burzsoázia fölött aratott győzelme döntött arról, hogy a történelmi kátyúból, amelybe a burzsoázia juttatta nemzeteinket és nemzetiségeinket, népünk a párt vezetésével a proletárdiktatúrában és a szocializmus építésében találta meg a kivezető utat. Népünk Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével fogott hozzá Február forradalmi hagyatékának megvalósításához. Csehszlovákia szocialista építésének távlatait a CSKP 1949-ben megtartott IX. kongresszusa jelölte meg, amely kidolgozta és jóváhagyta a szocializmus építésének fő irányvonalát. A program, amelyet pártunk IX. kongresszusa tűzött ki, elméletileg a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveire, a gyakorlatban pedig a szovjet kommunisták gazdag tapasztalataira támaszkodott. Hiszen a Szovjetunió Kommunista Pártja elsőként tört utat a szocializmushoz, és óriási tapasztalatokat szerzett a szocializmus építése általánosan érvényes törvényszerűségeinek megvalósításában. A IX. kongresszus által kitűzött program a szocializmus építése lenini tervének Csehszlovákia feltételei közt való alkotó érvényesítését jelentette. E történelmi feladat szerves részét képezték a Szlovákia iparában és mező- gazdaságában végbement szocialista változások. Szlovákia számára különösen jelentős volt a szocializmus építésének a programja, mivel e program kitűzte a cseh és a szlovák nemzet fokozatos gazdasági és kulturális kiegyenlítését, azzal a céllal, hogy köztársaságunkban biztosíthassuk a nemzetek és a nemzetiségek tényleges egyenjogúságát. Csehszlovákia Kommunista Pártja legjelentősebb történelmi sikerei közé tartozik a nemzetiségi kérdés marxista-leninista szellemben való megoldása, Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei testvéri együttélése, amelynek alapját a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderatív elrendezése képezi. Csupán a szocializmus képes a nemzetiségi kérdés igazságos, teljes mértékű, komplex megoldására. A Februári Győzelem óta eltelt 35 év alatt elért sikereinkre büszkék lehetünk. Eredményeink azt tanúsítják, hogy hatalmas utat tettünk meg a szocialista társadalom fejlesztése terén. Az elmúlt három és fél évtized alatt mindenkor éreztük szövetségesünk és legjobb barátunk, a Szovjetunió segítőkészségét. E segítség nélkül aligha valósíthatnánk meg szociális és gazdasági feladatainkat. A Szovjetunió segítséget nyújt, hogy áthidalhassuk a kapitalista világ gazdasági és politikai válságának a mi külgazdasági kapcsolatainkra is kiható következményeit, hogy biztosíthassuk dolgozó népünk szociális biztonságát, hogy tovább haladhassunk az 1948 februárjában megkezdett úton. PÉK VENDEL kandidátus A politika és propaganda elválaszthatatlan egymástól. Szervesen összekapcsolódnak, olyannyira szervesen, hogy nyugodtan mondhatjuk: amilyen a politika, olyan a propaganda. A militarista politikát azonban semmilyen rafinált propaganda nem menti meg. Semmiféle békeszerető frazeológia nem leplezi a militarizmust és a háború imperialista politikájának agresszív lényegét. A legutóbbi időben az Egyesült Államok katonai fölényének megszerzését célzó washingtoni irányvonal mellett egyre szemléletesebbé válik az a kísérlet, hogy fölényre tegyenek szert az ideológia és a propaganda terén egyaránt. Mivel függ ez össze? Az Egyesült Államok és a NATO vezető körei, amelyek szándékosan kitérnek a vitás problémák becsületes, konstruktív megtárgyalása elől, elhatározták, hogy ideológiai háborút üzennek a Szovjetuniónak. „Mi részt veszünk az eszmék háborúiéban ... - jelentette ki Charles Wick, az amerikai Nemzetközi Kapcsolatok Hivatalának igazgatója, Ronald Reagan elnök jó barátja és szintén milliomos, a képviselőház külügyi bizottsága mellett működő külföldi akciók albizottságának mondott beszédében. - Ellenfelünk a Szovjetunió ..." Minden jel szerint elhatározták, hogy az ideológiai háborút az állami politika szintjére emelik, és rendkívül harcias jelleggel ruházzák fel. Ezen a téren az elnök és a kormányzat vezetői a hangadók, akik az amerikai szovjetológusok népes gárdájával, az amerikai tömegtájékoztatási eszközök tulajdonosaival és vezető szemleíróival szoros kapcsolatban állnak, és összehangoltan tevékenykednek. Az ideológiai háború a maga „slágerével“ - az úgynevezett igazságtervvel - együtt abból indul ki, hogy az Egyesült Államok „agresszívabban reagál majd a Szovjetunió akcióira“, s az Egyesült Államok ambícióinak kielégítésére törekszik, oly módon, hogy ragaszkodik az erő pozíciójának elveihez. Ez az ügy egyik oldala. A másik: az Egyesült Államok akcióinak idealizálása, fokozott reklámozása, a külföldi közvélemény meggyőzése az amerikai „erkölcsi, szellemi, kulturális értékek életképességéről". Az ideológiai háborúba aktívan bekapcsolódnak egyes magánszervezetek: nagy újságok és folyóiratok, rádióállomások, nagy külföldi monopóliumok képviselői, egyházi szervezetek és mások. E szolgálatok apparátusa összesen több százezer emberből áll, összes kiadásaikat pedig körülbelül hétmilli- árd dollárra becsülik! A külpolitikai propaganda szükségleteinek kielégítésére szánt nagy összegeket a washingtoni és a NATO- vezetök „az oroszoknak a lélektani háború terén elért fölényével“ igazolják. Az oroszok politikája, úgymond, agresszív, a Szovjetunióban azonban megtanulták, hogy ezt előnyös megvilágításban tálalják és vonzóvá tegyék a nyugati közvélemény szemében. Az Egyesült Államok vezető körei, amikor a bizalmatlanság, a gyanakvás légkörét terjesztik a szovjet békeprogrammal, a Szovjetunió bel- és külpolitikájával kapcsolatban, arról próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy a szovjet fél üzente meg a szocializmus és a kapitalizmus közötti ideológiai háborút, és az szerintük a Szovjetunió hegemonista céljait szolgálja. A kommunistáknak az adott kérdéssel kapcsolatos álláspontja szándékos eltorzításáról van szó. A nemzetközi színtéren folyó ideológiai harc - objektív tény. Ez az osztályharc visszatükröződése. A kommunistáknak azonban mindenkor az eszmék becsületes, békés versenye mellett szálltak és szállnak síkra. „Az embereknek nem a csatatéren kell tisztázniuk kapcsolataikat, az ideológiai kérdések területét is beleértve“ - állapította meg Leonyid Brezsnyev. Leonyid Brezsnyev az SZKP XXVI. kongresszusának szónoki emelvényéről arra szólította fel a nyugati hatalmak vezetőit, hogy a Szovjetunióval együtt állítsák le a fegyverkezési versenyt, ne pedig egymás túliicitálá- sára törekedjenek pbben a versenyben. Az is ésszerű volna, ha arról a szándékról is lemondanának, hogy legyőzik egymást az ideológiai háborúban. Az eszmék háborúja nem lélektani előkészülete az atomcsapás- váltásnak. A Szovjetunió úgy véli, a keleti és nyugati államoknak minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy ne lépjenek túl az érték- és a világnézetrendszereik védelmében vívott becsületes és méltó harc keretein. APN ■ ... • ......ISSÉÉ Fo rradalmi örökség
