Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-04 / 5. szám
jaszélen, át akarok úton. Nézek jobbra, jem, hogy nem szá- ázok, nehogy az autó erős és egészséges g szükség van! Minőre szükség van itt, i megóvni magát, izni kell az átkozott jy száguldanak, hogy ául ez az eset: jobbra in autó; balra nézek tehát elindulok a túlsó i, de lehet, hogy mi- n, azalatt már jobbról ól ott terem az autó, a csontjaimat, ily csak elüthetne, de vigyázok, úgy általá- jos Asszony ül, aki száguld a belső vá- ikét és selymet vásá- nyolcvankilométeres Messziről látszik: kis z egy mezítlábas, igyeli, markába köp a két kezét.) r Lajos íágos Asszony szá- os Asszony szép és embe öltözik és köl- ozza a gonosz ter- / végeredményben isebb, mint egy pro- Szóval, selyembe autón jár. Angolos egyiptomi cigarettát nevelők gondozzák; a öltözteti; ha hideg ittet bizony. Mindezt agyságos Úr. Ezért gos Asszony, vala- iágos Úr érzékei úgy ersze... A Nagysá- s pókhasú. A cvikke- ndannyiszor leteszi, ízony mindannyiszor gértjük egymást? cirádáit tanulmájr gyárigazgató. Halember, nagyon, de retni. Ajándékokkal agyságos Asszonyt, ilkalommal, hogy is al minden egyes al- knyszor a világi örö- egy-egy virágot sza- megajándékozza öt; akran készpénzzel, t neki miből; a Nagy- pedig elfogadhatja, meghitt viszonyban : házastársak. A Nagyságos Úrnak példátlan jó a szive: a legutóbbi időben az ajándékokat emelte. És hogy ezt megtehesse, leszállította gyárában a munkabéreket. A Nagyságos Asszony el van ragadtatva a Nagyságos Úrtól, s finoman így fejezi ki magát: „Artúr minden áldozatot meghoz értem.“ Sőt ne vonjuk kétségbe azt se, hogy a Nagyságos Asszony szereti a Nagyságos Urat. Bizony szereti, egész határozottan. A kisgyermek is azt szereti, aki a cukrot s a képeskönyvet adja, a Nagyságos Asszony kedélye pedig bájosan gyermeteg. Tehát állok a járdaszélen! Állok a járdaszélen s át akarok menni az úton. Néhány lépést teszek előre, de jobbról hirtelen gyorsasággal bukik elő egy autó, kürtje a fülembe bődül s majdnem halálra gázol. Meg kell ugranom előle. Bősz dühvei nézek vissza: ó, a Nagyságos Asz- szony ül benne, rám néz s fölkacag. Nyilván kissé komikus volt, ahogyan én megugrottam előle, mert biz' elgázolt volna, hiszen ö siet, száguld, bájosan gyermeteg kedélyével a belvárosba, csipkét és selymet vásárolni. Úgy kell nekem, miért járok gyalog! Miért nem járok legalább villamoson? Persze villamosra sincs pénzem. ‘Semmire sincs pénzem, éppen pénzért megyek, pénzért vánszorgok, éhes vagyok, nincs mit ennem. Éhes vagyok, lakásom nincsen; ma ennél, holnap annál a cimborámnál alszom a díványon. Éhes vagyok, rongyos a ruhám. Kimondom tisztán: el vagyok ítélve! Elítélt vagyok én, elítéltek vagyunk százan, ezren, százezren, elítéltek vagyunk mi sok-sok milliók. No de hát miért? Mi a bűnünk? Hisz' nem is volt tárgyalás ellenünk! És még vigyáznunk kell, hogy el ne gázoljanak bennünket. Meg kell ugranunk, s amint tagjaink furcsán kalimpálnak a levegőben - ők kacagnak. Nagyszerű is: fáradt, kedvetlen ördög, alig lézeng, alig lép, alig liheg - s egyszerre úgy kell ugrania, mint a nyúlnak! Nagyszerű. Ha nagyon töröm a fejemet, s végiggondolom ezt az egész dolgot, megtalálom s értem a bűnömet; én például a Nagyságos Asszonyt prostituáltnak tartom s - ez jellemző rám. Véleményemet s általában furcsa gondolataimat nem titkolom el, kimondom, sőt le is írom, és nyomtatásban közrebocsátom. De mi a bűnöd például ott neked? Igen, neked, te következő napszámos, aki az úttesten a trachitkockát csapkodod a kalapácsoddal.- Mi a bűnöd? Miért vagy kövezésre ítélve? Miért kalapálod a követ, s miért tűröd, hogy kalapálnod kell? Elereszti kalapácsát a kövező, fölnéz rám riadt tekintettel. És nem felel. Még csak meg sem ért engem. Bizony, ma már a repülőgép és a rádió korában a tudatlanság is bűn! A gyávaság meg mindig is az volt. 1926 * * A fönti karcolat közlésével a kiváló 20. századi magyar író születésének 100. évfordulójára emlékezünk. Újabb felirat új agykéregre A cél mi vagyunk. Igen. Az egyetlen cél mi vagyunk. Mozdulatlan vagyok; mozdulok. Én vagyok a cél. Ez itt mezítelen lábam hüvelykujjának nyoma a nedves fövenyen. Igen, az egyetlen cél én vagyok. A világ minden sarka felé tartó hüvelykujjak milliárdjainak nyomai egyetlen pont felé mutatnak. gén. A cél én vagyok. Mindenki maga a cél. - Önmagában viszont senki nem jelent semmit a célzó üveges szemében, aki a célt nem bennünk átja. ilirat k. lek TÓTH LÁSZLÓ fordításai J ött lefelé a hegyről a jószág. Vörhe- nyes színű tehenek jelentek meg szétszórtan az erdei tisztásokon, fejükét a falu irányába fordították, megismerték már a falu illatát. A tehenek eltűntek a fák mögött, lökdösődtek a keskeny ösvényeken, majd meggyorsították lépéseiket. A kutyák nyelvüket lógatva, nyugtalanul tekintettek a pásztorra, és futottak a csorda után. A folyó túlsó partján, egy meredek, sziklás lejtőn fehér labdákként szökdell- tek a kecskék. Amint az útra értek, me- kegve rohantak a függöhídra. Elöl ment csattogó patáival egy gőgös, szakállas kecskebak. A kecskék úgy tettek, mintha siettek volna haza, de valójában azon töprengtek, hogy hogyan lehetne a híd után bejutni egy kertbe. , A konyhák fölött könnyű füst lebegett. Valahol vödrökkel csörömpöltek. Az iskola udvarán fiúk futballoztak. Néhány szurkoló hol helyeslőén, hol lekicsinylőén kiabált. Az állomáson a szálfahasábokon ültek az öregek, és az életről beszélgettek. Mellettük ment el egy kilencvenéves, idős asszony, meggörnyedt hátán uborkával teli zsákot cipelt. Az egész falu öreg szülének nevezte, ami azt jelenti szó szerint, hogy öreg anyóka, egyszerűen - nagymama. Nagymama sok volt a faluban, de öreg szülének egyedül csak őt nevezték.- Na, gyerekek - kiabált valaki az öregek közül - nem látjátok, hogy segítség kell? Az egyik futballdrukker, egy tizenhárom éves fiú odaszaladt az öreg nénihez. Az idős asszony ellökte magától.- Magam is elviszem, ne szégyeníts meg! A felső faluból cipelem, már nincs sok hátra!- Add ide, add ide, öreg szüle! - A fiú elvette az öregasszonytól a zsákot, hátára vette, és kivörösödve az erőlködéstől, futni kezdett a szűk utcán végig.- El ne ess, fiacskám! - mondta kiegyenesedve az öreg szüle. - Adjon neked az isten egészséget! - és szapora, apró lépésekkel követte a fiút. Úgy legyen! - szólaltak meg az öregek. - Régebben nem adta volna oda a zsákot.- Idegének előtt most se adja!- Dehogy is adná! Dolgozik a konyhakertben, piacra megy, fát vág, amikor kedve támad, szilvapálinkát iszik.- Azért már nem, olyan, mint régen, nem olyan.- Harminc évet is elél még.- Lehet, hogy negyvenet. A hangulatától függ, ahogy ő akarja. ' - Ez igaz. Ha az ember elfáradt, nem akar többé örülni, és az emberekre nézni, akkor a halál mindjárt kopogtat az ajtón - kip-kop.- Ne igyunk erre egy kis bort? Mulatunk és dalolunk, amíg lehet.- Helyesen beszélsz, és jókor mondtad a mondandódat. Osak Salikót nem hívjuk - vasárnap szinte támolygott végig a falun.- Férfi az ilyen? Asztalunkhoz ültethet- jük-e az ilyen férfit? Úgy tűnik, mintha korábban semmit nem ivott volna. Megjelenik az úton egy teherautó, a hídra ereszkedik, a rakodóra fordul, átmegy a vasúti síneken.- Árut hoztak a boltba.- Nem, filmet. Mesélték, hogy valamilyen olasz filmet hoznak.- Két férfi megy el mellettük, vállukon kapa.- Kukoricát kapáltak... Hé, Vano, mi van a kukoricával?- Megvan - feleli az egyik férfi - Csak néha betéved oda a medve, sok zsenge kukoricacsövet letördelt.- Meg kell lesni.- Meg is tesszük. Két járomba fogott ökör gerendákat húz.- Georgij építkezik, a fiápak épít, Misi- ko hamarosan hazajön a hadseregből. Az alkonyi félhomályban csendesen beszélgetnek az öregek. Elsötétedtek a hegyek lejtői. A házak ablakaiban ki- gyúltak a fények. Az ég még világos volt, orgonalila színben derengett. Amikor keleten feltűnik az első csillag, az öregek felkelnek és szétszélednek, hazamennek. Aztán egyszer csak az egyik almáskertben a villanyoszlopon kigyullad egy lámpa. Az öregek újra kimennek a fényre, összegyűlnek, van aki egy korsó bort hoz, egyesek savanyúságot, mások kenyeret és tányéron hacsapurit. Letelepszenek a fa alatt, megválasztják a tárnádét, bort iszogatnak beszélgetnek erről- arról, tréfálkoznak és nevetnek. A zsúfolt, kis klubban zörög a mozigép. A filmvásznon egy fiatal pár, olaszok, hajlékot keresnek maguknak, hosszasan csókolóznak, a nézők nevetnek, és valaki közbekiabál: „Megfulladtok!" Aztán megpofozzák egymást, a nézők morajlanak, jelezve nemtetszésüket. Az állomáson asszonyok ülnek a gerendákon, nézik, ahogy a másik parton, a vízben vérvörös színben visszatükröződnek a fáklyák - fiúk csalogatják a fényre a halakat. Feltűnt az égen sok, nagy csillag. Szikrázó kékség vonta be a magaslatot.- Lehullt egy csillag! - jegyzi meg egy női hang.- Azt jelenti, hogy egy ember megszületett a földön.- Szonya, a te lányod még nem szült?- Ide utazik szülni, úgy tudom. És a te menyed, Varo?- Azt írták, ikreket vár.- Jön a vonat, halljátok? A hegyszorosból halk zakatolás hallatszott, aztán a sötétségben sárga szaggatott vonalakként tűnnek fel a kocsik ablakai. A reflektor fénye megvilágítja az erdős hegyoldalakat és a szirteket. Az imbolygó fény elvakítja az asszonyok szemét, bevilágítja a síneket, és szétárad a hegyek közti szurdokban. A villanymozdony mély hangon tülköl, és megáll az állomáson. Valaki kihajol a kocsi peronjáról és azt kiabálja:- Hé, emberek! Egy nő magukhoz jött, de tévedésből leszállt a kőbányánál. Halljátok emberek, egy nő lemaradt, mondom! Rövid, hangos füttyjel hallatszik. A vonat megmozdul, eltűnik a kanyarban. Az állomáson asszonyok jelennek meg.- Hallották? Egy nő rossz helyen szállt le!- Ki lehetett?- Egyedül a sötétben. A kőbánya, amit dinamittal robbantottak ki a hegyoldalból, - a falutól öt kilométerre van. Ott nappal követ bányásznak. A kőbányánál a vonat lelassul, hogy ne okozzon hegyomlást, sőt előfordul, hogy néha meg is áll. Éjjel senki sincs a kőbányában.- Mit lármáztok? Mi történt? - kiabálják a kertből. Repül a válasz:- A vonatból azt kiabálták, hogy egy nő jött hozzánk, de eltévedt, és leszállt a kőbányánál.- Falunkbeli nem lehet! Biztosan idegen - kezdték tárgyalni az öregek. - De- vadzénél nyaralók vannak, Tbilisziből. Lehet, hogy hozzájuk akart menni. Raz- madzénál szintén nyaralók laknak, és Gelasvilinél is.- Nincs olyan messze, eljut odáig.- Szörnyű lehet egy nőnek, ilyenkor 'a kőbányánál egyedül.- Tegnap medvék jártak a kukoricásban.- Csak ne történjék vele valami baj!- Van lámpám. Eléje megyek! - Az egyik öregember felkelt a helyéről. - Ne igyátok meg a bort nélkülem! Egy óra múlva jövök!- Igyál az útra, Vászo. Menj csak Így, minek neked a lámpa? Mi az, nem ismered az utat?- Hogyhogy nem ismerem? Hatvan éve járok rajta. Sötét van, megijedhet. Nem tudja, ki vagyok, rossz szándékú embernek is gondolhat.- Ha lámpával megyek és világítok, akkor megnyugszik.- Ej, te! Lehet, hogy még inkább megijed! Hátha azt gondolja, ez az öreg ördög talán a föld alól jött elő?!- Majd adok én neked ördögöt! - fenyegetőzött nagy nevetés közepette Vászo. A hír úgy szóródott szét a faluban, mint a permet. Az egyik asszony benézett a klubba, a másik asszony körbejárta azokat a családokat, melyek között a nemrég érkezettek voltak, a harmadik egyszerűen közölte a hírt szomszédjával. Csapódtak a házak ajtajai, felgyújtották a villanyt ott is, ahol már rég aludtak. Vászo elindult, maga mögött hagyta a falut, lengett kezében a lámpa, fényt bocsátva a sínekre, a földiszeder-bokrok- ra, melyek a sziklás út fölött húzódtak. Vászo egy régi vadász gyors járásával ment, egyenest a cél felé. A kőbányáig már csak fél kilométer maradt, amikor fény villant fel előtte, és lépések halattszottak. Vá$zo megállapította, hogy ketten jönnek, jól szemügyre vette őket a szürkületben. Igen, ketten vannak, egy férfi és egy nő. A férfi kezében petróleumlámpa. Közeledtek. Vászo megismerte a szomszédját, a pályafelvigyázót, Georgijt.- Szervusz, Georgij! Kivel sétálsz éjszakánként?- Á, Vászo, te vagy az? Ez a fiatal nő tévedésből leszállt a kőbányánál. Vászo felemelte a lámpát.- Szervusz, kedves! Hogyan történt?- Elszenderedtem, úgy hallottam, mintha valaki azt mondta volna, Korta- nyeti. Közel ültem az ajtóhoz, ledobtam a csomagjaimat és leugrottam. Mikor észrevettem, hogy körös-körül sötét van, és nincs állomás, kiabálni kezdtem, de a vonat már továbbment.- A gépész biztos megállt volna, de nem hallotta a maga kiáltását! Na, menjünk! Georgij, add ide a bőröndöt, hiszen én is a fiatalasszonyért jöttem! Most én is fiatal lánykával sétálok. Hogy hívnak kislány? * - Nyina.- Kihez utazol?- Razmadzéhoz. Ott van az anyám és a gyerekek.- Menjünk! Viszontlátásra, Georgij!- Viszontlátásra, Vászó!- Köszönöm, Georgij! - mondta Nyina.- Ugyan már, mit köszön! Vászó és Nyina a talpfákon lépkedtek.- Megijedtél? - kérdezte Georgij.- Kicsit. A fák között felvillant egy zseblámpa fénye.- Valaki jön - mondta Nyina. Vászo kurtán felnevetett. Két fiú lépett hozzá.- Elkéstetek, de azért derék gyerekek vagytok! - mondta nekik Vászo.- A klubban filmet néztünk, mikor megtudtuk, hogy egy nő a kőbányánál maradt- kezdte mesélni az egyik.- Úgy gondoltuk, el kell mennünk érte! Vászo bácsi, add ide a bőröndöt! És magánál mi van még? Ez a szatyor? Adja ide, adja csak! Négyen bandukoltak a folyó mentén, s hogy lerövidítsék az utat, bal felé mentek, az ösvényre, a dombra és látták, hogy a vasúti pályán emberek jönnek gyors léptekkel, és fáklyákkal integetnek.- Ide! - kiabálta Vászo. - Álljatok meg! Találkoztunk már!- Ki szállt le a kőbányánál? - hallatszott válaszul a kérdés.- Razmadzéhoz jött, Nyinának hívják.- Van csomagja? Segítsünk?- Nem kell - felelte Vászo.- Megijedt a fiatalasszony?- Nem - kiabálta Nyina. - Köszönöm a segítséget, köszönöm.- Halásztunk, meghallottuk a hírt és jöttünk.- Észnél kell lenni! - dörmögte Vászo.- „Meghallottuk, jöttünk.“ Persze az nem jut eszükbe, hogy majdnem meztelenek, fürdőruhában vannak. így a sötétben halálra ijeszthetnek valakit! Nézd, még jönnek. Hallják a hangokat? Aj, de ostobák a falunkbeliek. Csapjanak agyon egy kővel, ha nem minden házból elindult valaki, ahelyett, hogy megkérdeznék, megtudakozódnák, elment-e már valaki segíteni? A fiúk elnevették magukat.- Vászo bácsi, amikor útnak indultál, megkérdeztél valakit, hogy elment-e előtted? Az öreg zavartan köhögött, és úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. BENYÓ JUDIT fordítása Mihail Lohnickij ásVUMÍyft/
