Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-13 / 294. szám, kedd

ÚJ szú 5 1983. XII. 13. Magas fokon és hatékonyan A lektorcsoportok munkája • A pártelőadók kicserélik tapasztalataikat • Módszertani segítségnyújtás Szóból ért az ember A Zornica Piešťany-i üzem sza- bászati műhelyében tíz asszony szorgoskodik. Mindegyikük végzi a saját feladatát, köztük van Anna Duranová is. A szabászati sablont biztos kézzel forgatja, gondosan ügyel arra, hogy minél kevesebb legyen az anyag veszteség. Nem­csak példás munkájával, mással is kitűnik munkatársai közül. Anna Duračkovával közösen már vagy harminc ésszerűsítési javaslatot adtak be, amelyeknek alkalmazá­sa több mint százezer korona többlethasznot hozott az üzemnek.- Nincs ebben semmi különös- mondja. - Az ember csupán elgondolkozik azon, hogyan lehet­ne egy anyagból jobb és körülte­kintőbb munkával több gyermekin­get készíteni. Ki más járjon elöl jó példával, ha nem mi, kommu­nisták? Tizennégyéves volt, amikor elő­ször ült le a varrógéphez, mint szakmunkástanuló. Ekkortájban vesztette el édesapját. S mivel rajta kívül még két gyermek volt * a családban, szakmát kellett ta­nulnia, hogy mielőbb pénzt keres­hessen, 1957-ben került szak­munkásként az üzembe. Beiratko­zott az esti iskolába, de nem érett­ségizett le, mert közben férjhez ment. Már kismama volt, amikor a szabászati részlegre került, ahol mindmáig dolgozik.- Részlegünk dolgozói egy szo­cialista munkabrigádot alkotnak és az ezüstjelvény viselői - folytatja.- Jó munkaközösség a miénk, összetartó, segítőkész. Előfordul, hogy ha a szükség megkívánja, a raktárban, a csomagolásnál, vagy közvetlen a termelésben is kisegítünk. Mindig az üzemi érde­ket tartjuk szem előtt, azt hi­szem így is van ez rendjén, ennek köszönhetjük a tervfeladatok fo­lyamatos teljesítését. így gondolkodik s eszerint is cselekszik. Nem véletlenül válasz­tották meg évekkel ezelőtt a szak- szervezet üzemi bizottsága elnö­A mezőgazdasági üzemek ve­zetői és a kisállattenyésztök egyre többet panaszkodnak a nehézkes felvásárlás miatt, a választott ma­lacokat és a hízósertéseket csak sok kilincselés után tudják eladni, Többnyire akkor, amikor már ré­gen vágásra érettek. Mivel a meg­engedett normánál súlyosabbak, kilogrammonként alacsonyabb árat kapnak értük a felvásárló szervektől. Egyes mezőgazdasági üzemekben a meghatározott 115 kilogrammos súly helyett 160 ki­logrammos súlyban adják el a hí­zósertéseket. Mivel a legnagyobb probléma a nyugat-szlovákiai ke­rületben van, a napokban meglá­togattuk Tibor Cirč mérnököt, a nyugat-szlovákiai kerületi mező­gazdasági igazgatóság igazgató­helyettesét, hogy magyarázatot kapjunk a panaszok okára, vá­laszt, a felvásárlással kapcsolatos kérdésekre.- Véleménye szerint helytállóak a panaszok?- Elsősorban szeretném meg­jegyezni, hogy azért a mi kerüle­tünkben a legnagyobbak az ezzel összefüggő gondok, mert az or­szágban a legtöbb szemes kukori­cát termeljük, tehát a legnagyobb állományt tarthatjuk, és a mező- gazdasági vállalatok egyes ese­tekben kissé túllépik a tervet. Ha már erről beszélünk, ketté kell vá­lasztani a témakört. Nyíltan meg kell mondani, hogy a húsfeldolgo­zó üzemek gyakran a tervezett állományt sem vásárolják fel idejé­ben. Ennél sokkal nagyobb gondot okoz a terven felüli állomány. Ezért - megragadva az alkalmat - felhívom a mezőgazdasági üze­mek vezetőinek figyelmét az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterének levelé­re, amely szerint a tervezett szint­re kell csökkenteni a sertésállo­mányt. Ugyanezt hangsúlyozta Ján Janik, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára is az Agrokomplex nyitrai szlovákiai ér­tekezletén. kévé, ahol az ideológiai és propa­gációs munka, valamint a szocia­lista munkaverseny irányításával bízták meg. A nyolc szocialista munkabrigád közül kettőnek a tag­jai már megkapták az aranyjel­vényt. Az igazgató szobájában a vállalati vándorzászló arról ta­núskodik, hogy az üzem a vállala­ton belül a legjobbak közé tartozik. S ebben nem kis érdeme van a szabászati részlegnek. Durano­vá, az üzem kiváló dolgozója, s a vállalat legjobb újítóinak járó jelvényt is megkapta. Nem vélet­len tehát, hogy a kerületi szak- szervezeti tanács újítási mozga­lommal foglalkozó szakbizottsá­gának a tagja.- Tisztségemmel együtt jár, hogy évente a kerület több üze­mében megfordulok - újságolja. - Szívesen megyek az üzemekbe, mert mindenütt tanulok valamit. Azt vallom: holnap jobban kell dol­goznunk, mint ma. Ezt kívánja az egyéni, de a társadalmi érdek is. Erre ösztönzöm munkatársaimat is. A mindennapi munka, a tisztsé­géből adódó feladatok elvégzése után őrá vár a házi munka java is, három férfiről kell gondoskodnia; a férjéről az érettségi előtt álló és a tizenhárom éves fiáról. Műszak után sietve bevásárol, aztán főz, takarít, mint ahogyan az lenni szo­kott. A második műszakba igaz, a férje és a gyermekek is besegí­tenek, s így jut idő arra, hogy vacsora után elbeszélgessenek, alkalomadtán a moziba is elmen­jenek.- Szeretem, ha együtt van a család - vallja. - Nyáron együtt kirándulunk az erdőbe, úszunk a Vág vizében, vagy pihenünk a hétvégi kertes házunkban. A családdal együtt több szocialista országot látogattunk meg. Ami en­gem illet, az idén jutalomüdülésen a Szovjetunióban jártam, s ez fe­lejthetetlen élmény marad a szá­momra. Szétnézek a műhelyben s mun­- Milyen módon csökkentik az állományt?- Értékelésünk szerint a kerület mezőgazdasági üzemeiben meg­közelítőleg 10 százalékkal több sertést tartanak a tervezettnél. Konkrétan: a lévai járásban 12 ezer, az érsekújvári járásban 13 ezer sertéssel van több a mező- gazdasági üzemekben a terve­zettnél. Ráadásul ezekben a járá­sokban alacsony hektárhozamot értek el gabonából, tehát nagyon szűkre szabott az abraktakar- mány-alapjuk. Az év végéig 40 ezer hízósertést adunk el a feldol­gozó üzemeknek. Továbbá 60 ezer állatot természetbeni leszá­mítása ellenében vásárolhatnak az egységes földmüvesszövetke- zetek és az állami gazdaságok dolgozói. Sokat enyhít a helyze­ten, hogy a Magyar Népköztársa­ságba 21 ezer választott malacot adhatunk el.- Milyen szempontokat tartanak szem előtt az állomány szabályo­zásakor?- Elsősorban azt vesszük figye­lembe, hogy milyen az állattartás intenzitása A senicai járásban katársaitól afelől érdeklődöm, hogy ők milyennek látják őt, aki több kitüntetése mellé a közel­múltban a szocialista munka úttö­rője kitüntetést is megkapta.- Vidám kedélyű - mondja az egyik.- Szókimondó és szerény - vé­lekedik a másik.- Közülünk való, fe mégis fölné­zünk rá - állítja a harmadik. Miután végzett a rajzolással, előveszi az ollót helyettesítő gé­pet, s hozzáfog az asztalon lévő több réteges anyag feldarabolásá­hoz. Sok száz gyermeking készül belőle, ezek jelentős részét a kül­földi piacokon értékesítjük. Mire véget ér a műszak, elkészül a sza­bással. A többiek hazafelé indul­nak, neki azonban a szakszerve­zeti üzemi bizottság ülésére kell mennie.- Kevés a munkaerő, az anyag- ellátás sem a legjobb - mondja búcsúzóul. - Ez azonban nem mentesít bennünket, a tervet telje­síteni kell. Nem szeretnénk, ha elkerülne tőlünk a vállalati vándor­zászló. Sietve távozik, s ahogy kilép a műhely ajtaján, eszembe jut Šte­fan Repa, az üzem igazgatójának szavai: „Talpraesett asszony, mindenkor megmondja a vélemé­nyét, de hát szóból ért az em­ber“. NÉMETH JÁNOS a hízósertések napi súlygyarapo­dása 53 dekagramm. A dunaszer­dahelyi (Dunajská Streda) járás­ban 52 dekagramm. Ebben a két járásban tehát kialakultak az in­tenzív sertéstartás kedvező felté­telei, s kevesebb állományt szá­molunk fel, mint más jásárokban. Azokban a járásokban viszont, amelyekben alacsony az állatok súlygyarapodása, rosszul értéke­sítik a takarmányt, nagyobb mér­tékben csökkentjük a létszámot.- Reméli, hogy a gazdasági szervek intézkedéseit az új évben következetesebben valósítják meg a mezőgazdasági vállalatok, mint idén?- Nincs más kiút. Az abrakta- karmány-alaphoz kell mérni az ál­lományt. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy drágán vásárolt takarmánnyal hizlaljuk a létszám fölötti állatokat, amelyeket ráadá­sul nehezen lehet értékesíteni. A tervfegyelmet minden járási me­zőgazdasági igazgatóságnak, minden mezőgazdasági üzemnek és a kisállattenyésztöknek is meg kell tartania. BALLA JÓZSEF A pártoktatásban igen fontos szerepet játszanak a járási pártbi­zottságok politikai nevelés házai, a lektorcsoportok s természetesen maguk a pártelőadók. Éliás Fe­renc, a rimaszombati (Rimavská Sobota) járási pártbizottság politi­kai nevelés házának előadója, a pártépítés lektorcsoportjának vezetője a járás legtapasztaltabb pártelőadóinak egyike. Eredeti foglalkozása pedagógus, szlovák és orosz nyelvet tanított tizenhá­rom éven át a 6-9. évfolyamok­ban. Jelenlegi munkahelyén 1972- től‘dolgozik, azaz a politikai neve­lés házának létrehozása óta. Köz­ben Prágában levelező hallgató­ként elvégezte a lektorok kétéves iskoláját, melyet a CSKP Központi Bizottsága szervezett. Mostaná­ban (munkabeli elfoglaltsága mi­att) nagy sajnálatára már csak kb. kéthetente tart egy-egy előadást. Többnyire a járási politikai iskolá­ban, illetve, ha váratlanul kiesik az előadók közül valaki, akkor „be­ugrik“ helyette.- Az a legszebb a munkámban, hogy emberekkel dolgozom - vé­lekedik. - Sok-sok embert megis­merek. Gyakran megszólítanak az utcán azok, akiknek valamikor elő­adtam. Én nem emlékszem rájuk, de ők megismernek. Legjobban előadni szeretek. Jó érzés tölt el, ha az előadásomon csönd van, figyelnek.- Ez mivel érhető el? - kérdem.- Ismerni kell a hallgatóság összetételét. Azt mindig szem előtt kell tartani, kinek adunk elő. Ha fáradtak a hallgatók, színeseb­bé kell tenni az előadást. Olykor még a humor eszközei is felhasz­nálhatók erre. Munkámban termé­szetesen pedagógusi tapasztala­taimat is hasznosítani tudom.- Legutóbb miről adott elő? Nem sokáig kell gondolkodnia a válaszon: - A párt forradalmi jellegéről. Ezután azt kérdem tőle, hogyan aktualizálta ezt a témát.-Arról is beszéltem - válaszolja -, hogyan érvényesítik a párt for­radalmi jellegét napjainkban az alapszervezetek. A forradalmi jel­leg a jelenben éppen az időszerű igényes feladatok megoldásában nyilvánul meg - teszi hozzá hatá­rozottan. Az előadások tartása tehát munkájának csupán egy része. A pártépítés lektorcsoportjának vezetőjeként teendői közé tartozik egyebek közt előkészíteni a lek­torcsoport vezetőségének gyűlé­seit és plenáris üléseit. Ezeket általában havonta egyszer tartják. A vezetőségi összejöveteleken foglalkoznak a feladatok teljesíté­sének ellenőrzésével és kitűzik az újabb és újabb feladatokat. Ezen­kívül előkészítik a szemináriumo­kat, valamint megbeszélik az elő­adásokat a konzultánsokkal. Sze­repelnek az összejöveteleken szervezési ügyek, és szó van a lektorok magántanulásának ellenőrzéséről. Éliás elvtárs felel a nemzetközi kapcsolatok, a tudományos kom­munizmus és a politikai agitáció módszertana témákkal foglalkozó lektorcsoportok munkájáért is, mi­vel azoknak a vezetői nem fizetett dolgozók. Hatáskörébe tartozik még az ifjú kommunisták iskolája, a marxizmus-leninizmus alapjai­nak (ugyancsak a fiatalok számá­ra szervezett) iskolája és a politi­kai agitáció kabinetje. A pártépítés lektorcsoportja módszertanilag irányítja, ellenőrzi, segíti (főleg az oktatási év elején) a városi, a helyi és az üzemi pártbizottságok kere­tében működő 12 lektorcsoportot is. Ezekhez évente négyszer kül­denek előadókat ellenőrzés céljá­ból. Ez terv szerint történik, vagyis az ellenőrzöttek számítanak rá.- Hogyan megy végbe az ilyen ellenőrzés? - érdeklődöm.- Ellenőrizzük az előadások lá­togatottságát - mondja Éliás Fe­renc - és hospitálunk az előadá­son. Az észrevételeket megbe­széljük a pártelőadókkal. Kifogá­soljuk, ha valaki csupán felolvas, vagy ha nem használ szemléltető eszközöket, illetve az átvett témát nem alkalmazza a helyi viszo­nyokra. Az ellenőr a lektorcsoport­ban beszámol tapasztalatairól. Sőt, a lektorcsoport plenáris ülé­sén javaslatot is ad az észlelt hibák megszüntetésére. Néha az nehezíti az előadók munkáját, hogy nem érkezik meg idejében a szükséges irodalom. Ez fokozot­tan érvényes a magyar nyelven előadók munkájára. Évente ötször megszervezik a tagozatvezetők tanácskozását is. Ezeken a pártoktatás módszer­tanáról, retorikai és egyéb kérdé­sekről hangzik el előadás. A tago­zatvezetők kicserélik tapasztala­taikat, elmondják, milyen nehéz­ségeik vannak, hogyan érhetik el, hogy ne forduljon elő igazolatlan hiányzás, azaz, milyen módon vonják felelősségre a hiányzókat. A szervezési kérdések intézése keretében egyeztetik a pártokta­tásra járók névsorát, bejegyzik a változásokat. Természetesen arról is szó esik, hogyan lehetne egyre jobban kihasználni a szem­léltető eszközöket, az irodalmat stb. A tagozatok vezetői rendsze­resen jelentést küldenek a hiány­zásról, az egyes témakörökkel kapcsolatban elhangzott kérdé­sekről. A pártépítés lektorcsoportja terv szerint végzi munkáját. Ez a terv a CSKP KB Titkárságának határo­zatából, a járási pártbizottság ha­tározataiból és a politikai nevelés házának éves tervéből indul ki. A lektorcsoportnak éves, havi és heti terve van. Az éves terv a lek­torcsoportok, valamint a propa­gandistacsoportok feladatait tar­talmazza, a havi pedig a politikai nevelés házának akcióit. A járási pártbizottság lektorai adnak elő a SZISZ és a szakszervezetek politikai oktatásán is. Számukra módszertani segítséget is nyújta­nak. A lektorcsoport a járási politi­kai iskolába is biztosít előadókat. Gondoskodnak a propagandis­ták aktívája szemináriumairól is. Ez a járás területén négy körzet­ben létesült: kettő Rimaszombat­ban, egy-egy pedig Tisovecben, illetve Tornaiján (Šafárikovo). A pártaktíva szemináriumaira az alapszervezetek és a pártbizottsá­gok tagjait, valamint a részleg­szervezetek pártbizottsági tagjait sorolták be. Számukra ez jelenti a pártoktatást. Ezt az oktatási for­mát tavaly hozták létre. A pártaktí­va szemináriumaiban a járási és a városi pártbizottság lektorai ad­nak elő. A témák közt szerepel a tudományos-műszaki haladás és a CSKP forradalmi jellege. Kijelölt előadók és propagan­disták (akik a fejlett szocialista társadalom időszerű kérdései cí­mű témakört adják elő), a nyár folyamán négynapos bentlakásos tanfolyamon vettek részt. Ezt a politikai ház szervezte. A tanfo­lyamon szó volt arról is, hogyan vonatkoztatható a téma a helyi viszonyokra.- Milyen a kapcsolatuk a Mar- xizmus-Leninizmus Esti Egyete­mével? Az esti egyetemen a harmadik évfolyamban tanítják a tudomá­nyos kommunizmust és a pártépí­tést. Ezt is a mi lektoraink adják elő. Jómagam is. Éliás elvtárs megemlíti, hogy a politikai nevelés háza tanácsá­nak értekezletein rendszeresen foglalkoznak az esti egyetemen folyó oktatás kérdéseivel, például az előadások színvonalával, a gyakorlatok hatékonyságával, a hallgatók aktivitásával. Ha az esti egyetem hallgatói közül valaki hiányzik egy-egy előadásról, utá­na konzultáción köteles részt ven­ni a kijelölt előadónál, hogy megis­merje a közben átvett témát. Ez az új módszer hozzájárul a hiányzá­sok csökkentéséhez. Az említetteken kívül a járásban számos egyéb új elem alkalmazá­sa is segíti a pártoktatás színvo­nalának emelését, hatékonyságá­nak növelését. FÜLÖP IMRE A trnavai Figaro vál­lalat szeptembertől 620 tonna csokoládé­terméket gyártott, ezen belül 450 tonna csokoládés szalon­cukrot és 40 tonna karácsonyi csokolá­défigurát. Ezenfelül 850 grammos csoma­golásban 40 tonna karácsonyfafüggelé­ket szállított az üzle­tekbe. A felvételen Bernardína Koštialo- vá (balról) és Jozefina Čuvalová a csokolá­défigurákat csoma­golja (Amand Absolon felvétele - ČSTK) A TERV KÖTELEZŐ Elejét veszik a takarmánypazarlásnak • Indokolt állományszabályozás • A mezőgazdasági üzemek dolgozói is vásárolhatnak hízósertést

Next

/
Thumbnails
Contents