Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-31 / 309. szám, szombat

Egy életen át a mezőgazdaságban Rendhagyó lesz az új év Mé­száros Ágoston számára. Az ün­nepek után nem kell munkába áll­nia, hiszen átadta a stafétabotot, hatvankét évesen nyugdíjba megy. Az utóbbi huszonhárom év­ben a Diószegi (Sládkovičovo) Magtermesztő Állami Gazdaság­hoz tartozó feketenyéki (Čierna Voda) részleg vezetője volt, de ezt megelőzően is e vidéken lakott és dolgozott. Élete szorosan a föld­höz kapcsolódott, kezdve a neme­si uradalomtól a hidaskürti (Mosto­vá) munkahelyéig. Számára a me­zőgazdaság, a föld jelentette az örömet és gondokat egyarányt. A VEREJTÉKTŐL VOLT NEDVES A LÉPCSŐ Irodájában ülünk, s a közeli bú­csúzásról beszélgetünk. A hangja határozott, készült a távozásra, tudja, hogy ki áll a helyébe, aki majd folytatja müvét. S bár szavai frissen peregnek, mozgása is fia­talos, azért bevallja, hogy elfáradt már egy kicsit. Mert bizony régen volt, amikor az ökrösgazda mellé beállt kisbéresnek a Papánek- nagybirtokon.- Tizenhárom évesen, napi ti­zenkét órán át tartottam az eke szarvát, szántottunk tűző napon, szélben és esőben. De azért ne­künk még mindig könnyebb volt, mint a cselédeknek, például édes­apámnak, aki már hajnali négykor munkába állt és este kilenckor fejezte be - mondja némi humorral a hangjában. Tizenhét évesen már zsákoló legényként dolgozta végig az ara­tást. A napi normaként vagy há­romszáz zsákot kellett felvinnie a padlásra, s hiába volt a nagy meleg és szárazság, a lépcső, amelyen jártak, mégis állandóan nedves volt. A verejtéküktől. Bi­zony, olyan idők voltak azok, sót még olyanabbak, hiszen nehéz volt a megélhetés. Az édesapja és az ő keresete is kevésnek bizo­nyult a család egész évi kenyeré­nek a biztosításához, hiszen tizen­egyen voltak testvérek.- Amikor szünetelt a mezei munka, az egyik közeli kavicsbá­nyába jártunk dolgozni - zárja le a múltat, a gyerekkort, amit jelen­leg már a képzeletnek is nehéz konkréttá tennie. Ha időközönként előhozza, elmond belőle valamit unokáinak, úgy érzi, hogy azok a mesék legvalótlanabb történeteit is képesek előbb elhinni, mint az ő gyermekkorát megtörténtnek. De nem csodálkozik ezen, megér­ti, mert már ő sem tudja elképzel­ni, hogyan lehetett mindazt kibírni. Még gondolatban sem képes ad­dig eljutni., hogy a legidősebb uno­kája látástól vakulásig az eke vájta barázdát járja úgy, ahogy azt ő tette. NYITOTTA ÉS ZÁRTA A HATÁR KAPUJÁT Ahogy telnek a percek, órák, úgy bontakozik ki és lesz egyre teljesebb előttem is az élete, amely úgyszólván egy lett a mező­gazdasággal.- A háborúból visszajövet is itt álltam munkába - emlékszik az újabb kezdetre. - Gyalogmunkás­ként kezdtem, majd évek múltán csoportvezető, s végül gazdaság­vezető lettem. Közben elvégezte a mezőgaz­dasági középiskolát, megnősült és házat épített, 1952-ben párttag lett, két évvel később lakóhelyén, Hidaskürtön megválasztották ta­nácstagnak, majd hét éven át járá­si képviselő is volt. Mégis számára a legfontosabb, az első számú elfoglaltság mindig a földmüves- ! munka, a termőföld és az azon fejlődő növényzet volt.- Sosem székből . irányítottam - folytatja, hangsúlyt adva a szó­nak. - Ha reggel kezdték a mun­kát, ott voltam, és ugyanúgy este is a végzéskor. Komoly oknak kel­lett lennie, ha lemaradtam a határ­nyitásról vagy nem vártam a zá­rást. Ha szombaton vagy vasár­nap dolgoztunk, akkor az termé­szetesen nekem is munkanap volt. De a szabad szombatok és vasár­napok közül is kevés múlt el úgy, hogy kerékpárra ülve ne jártam volna be a határt. Figyeltem a nö­vényzetet, hogyan fejlődik, mire lenne szüksége. Ezt még a volt hidaskürti gazdaságban szoktam meg, ahol mindössze 540 hektá­ron gazdálkodtunk. A szomszédos földmüvesszövetkezet agronómu- sa is hozzám hasonlóan tett, s ha találkoztunk,-Jeültünk az árokpart­ra, megbeszéltük a tapasztalato­kat és a legfontosabb teendőket. Ismerte az egész határt, akár­csak a tenyerét. Tudta, hogy hol és mi termelhető a legnagyobb sikerrel, s mert az emberek látták, hogy a harmadosztályú földekből is sokat tud kihozni, tisztelték és becsülté^, hallgattak rá, megszív­lelték szavait, annál is inkább, mert amit kért, amire ösztönzött, azt önmaga számára is kötelező­nek tartotta.- Kommunistához méltóan, mindig vállaltam a munka nehezét. Amikor- azt példáztam, hogy csak abból az éléskamrából lehet jóllak­ni, amit előbb megraktunk, köte­lességemnek tartottam a legtöb­bet tenni a közös polcokra. És ez ösztönözte az embereket, hogy mindenkor a tőlük telhető maximu­mot nyújtsák. Például legutóbb, a nyári kánikulában úgy mentettük meg az egyik kukoricatáblánkat, hogy a Kisdunán ladikokon vezet­tük át az öntözőcsöveket. Az ezen a területen elért másfélszeres ku­koricahozammal eleget tettünk tervünknek. E példa és még to­vábbi száz eset is bizonyítja, hogy valóban öntudatos embereket, jó kollektívát hagyok itt. Nem köny- nyü szívvel válók meg tőlük. Mi, száznegyvenen olyanok voltunk, mint egy nagy család. De ugyan­akkor scsem a barátot, a jó isme­rőst értékeltük, hanem csakis a becsületes munkának és az igyekezetnek volt tekintélye. Ha kellett, bíráltunk is, mindig konkré­tan és névre szólóan, de abból sose volt harag. AZ UTÓD HAGYATÉKA- A távozás egyben számvetés is. Mi sikerült, s mi az, ami csak terv, elképzelés maradt, amit majd az utódnak kell elvégeznie?- Ez mindenképpen nagy siker, öröm és elismerés - mutat az asztaltól jobbra látható vándor­zászlóra, amit a gazdaság igazga­tója egy évre a legjobb eredményt elérő üzemnek ítél oda. - Az el­múlt két évben a miénk volt, és minden valószínűség szerint Mészáros Ágoston: Kommunis­tához méltóan mindig vállaltam a munka nehezét (A szerző felvétele) 1984-ben is itt lesz. Ez mindenki­nek egyformán érdeme, az enyém annyiban, hogy össze tudtam fog­ni és így tettekre serkenteni a részleg dolgozóit. Sikerült bele­nevelnem az emberekbe azt, amit éreztem,, gondoltam. Ha azt ve­szem alapul, hogy 28-30 mázsás hozamokkal indultunk, s ezeket a harmadosztályú földjeinken leg­alább megkétszereztük, akkor ez mindenképpen jó hagyaték. Kitekint az ablakon, nézi a messzeségbe vesző felszántott határt, s képzeletében a látóhatá­ron túl minden bizonnyal gazdasá­gi épületek rajzolódnak ki. Olya­nok, amelyekről legszívesebben már csak a múlt emlékeként be­szélne. Erre a hagyatékára kevés­bé büszke, hiszen a „korszerűt“ a kannába fejő gép és a függesz­tett sínen futó csille jelenti, de mindez beruházás kérdése is, nemcsak az akaraté. Hangja meg-megrezdül, látha­tóan bántja, ha elintézetlen dolgot is hagy maga után, így inkább témát váltunk.- Mit tervez, hogyan telnek majd a nyugdíjasnapok? .- Kis kert is tartozik a házhoz, a gyümölcsfák és a család vita­minját megtermő fólia jelenti majd az elfoglaltságot, de csúcsmunkák idején bizonyára ott leszek a föl­deken. Szénagyűjtőre, szalmahor­dóra mindig szükség van. Úgy érzem, hogy amíg egészségem engedi, addig mezei munka, s fő­leg a határ zaja, illata nélkül nem tudnék meglenni. Szinte biztosra veszem, hogy ha nem is leszek munkaviszonyban, a hétvégi .na­pokon majd körülkerékpározom a határt, azt a vidéket, ami az egész életemet kitöltötte. EGRI FERENC Az első vonalban Különleges fegyvernemhez tar­tozónak tekintik magukat és rend­kívül büszkék küldetésükre, ered­ményeikre. A hadsereg többi fegy­vernemére valahogy úgy tekinte­nek, mint a hivatásos katonák a tartalékosokra, mert azok béke­időben mesterséges körülmények között csak képzeletbeli ellenség­gel szemben teljesítenek harci fel­adatokat. Az ismert kutyafejű jel­vényt viselő határőrök viszont va­lódi határsértőket fékeznek meg. Tisztjeik jogos elégedettséggel ál­lapítják meg, hogy következetes fellépésüknek köszönhetően el­múltak már a határőrség hőskor­szakának számító idők, amikor napirenden voltak az állig felfegy­verzett diverzánsokkal vívott tűz­harcok.- Manapság ritkán fordul elő, hogy a határsértöt likvidálnunk kellene - mondja Bohuslav Pelen ezredes. - Kevés a fegyverrel ren­delkező határsértő és feltartózta­tásukra általában elégségesnek mutatkoznak a mérsékeltebb esz­közök is. Eldicsekszik azzal is, hogy az általuk ellenőrzött 350 kilométer hosszú határszakaszon az idén még senkinek sem sikerült a tiltott határátlépés. A továbbiakban a határőrök életéről beszél..- Igyekszünk a lehető legszigo­rúbban megválogatni ki kerül hoz­zánk, hiszen mégis csak mi va­gyunk az első vonalban. A két világrendszer határán állunk őrt. Ez fokozottabb követelményekkel jár a legénység erkölcsi-politikai profilját illetően. A szolgálat körül­ményei pedig katonáink fizikai fel- készültsége vonatkozásában jár­nak magas követelményekkel. Nagy figyelmet fordítunk a párt- és politikai-nevelőmunkára. Végül is minden negyedik-ötödik katona párttagként vagy tagjelöltként hagyja el sorainkat. Célunk nem csupán az, hogy katonáink kiis­merjék magukat a bel- és a külpo­litikai eseményekben, összefüg­géseikben, de az is, hogy vitatkoz­ni tudjanak ezekről, meggyőzni másokat a Szovjetunió és a szo­cialista államok külpolitikájának helyességéről. Kiváló eredménye­ket értünk el a pártszervezet és a SZISZ munkájának összehan­golásában. Abból a felismerésből indultunk ki, hogy ifjúságunk eleve nem rossz, csak olyan, amilyen­nek neveljük. Felvettük a harcot a ,,gólyák“ sokszor durva ugratá­sa ellen is a már második éve szolgáló társaik részéről. A parancsnokság folyosóján egy plakátra lettem figyelmes, amely arról tudósít, hogy október 8-án tiltott határátlépést sikerült meghiúsítani Baán Alexander ču- ňovói lakos közreműködésének köszönhetően. Két külföldi állam­polgárságú fiatalember kereste az illegális átjutás lehetőségeit Ma­„NEVETŐ MŰVÉSZET“ Perzselő augusztus eleji nap volt Prágában, amikor betévedtem az Óvárosházán megrendezett karikátúrakiállításra, melynek anyaga nemrégiben Bratislavába is elkerült, a Városi Galériában tekinthette meg a közönség. Jeles cseh karikaturisták a legjelesebb cseh humorista, Jaroslav Hašek emlékének tisztelegtek ezzel a be­mutatóval. Szám szerint huszonnyolc alko­tó, köztük karikatúrát is művelő j> íj ni ii Jan Hrubý: Szöveg nélkül grafikusok állították ki munkáikat, például Jiri Winter Neprakta, Ma­rie Ploténá, Adolf Born, Zdenék Mézl. Nehéz róluk röviden írni, míves rajzoló és gondolkodó vala­mennyi; mintegy igazolják, hogy a humorista a hétköznapok akciói­nak filozófusa, csak éppen más szemszögből figyeli az életet. Raj­zaik szociális érzékenységről ta­núskodnak, ugyanakkor alkotói küzdelmeikről is. A karikatúrista- humorista mély társadalmi elköte- zettségét példázza az a magatar­tás, ítélőképesség, melyet Jaros­lav Kerles, Jan Hrubý, Jan Hovor- ka rajzai mutatnak. A kiállításon Vlastimil Zábranský képviselte azt a filozófiai ihletettségű karikatúra­fajtát, mely létünk komorabb tájai­ról tudósít. Marie Ploténá a legfe­ketébb tintába mártja tollát. Puri­tán egyszerűségű formákban so­káig bennünk maradó tartalmakat teremt. Vannak nemzetek, melyek kü­lönösképpen kifinomultak, érzéke­nyek a humor iránt, ezek közé tartozik a cseh is. Legjelentősebb művészeinek csúcsteljesítményei valamiképpen mindig kötődnek a humorhoz. Egyebek között ezt is tükrözte e tárlat. NAGYVENDÉGI ÉVA gyarországra, hogy onnan Auszt­riába szökjön. Érthető módon kí­váncsi lettem a határmenti lakos­ság és a határőrség kapcsolatára. Erről adott magyarázatot Rastislav Hradil tiszt.- Sokrétű és nagyon jó kapcso­lataink vannak a határközségek­kel, lakosaikkal. A települések kö­zött minden évben verseny folyik a ,,Példás határközség“ és a „Példás határváros“ címért. Ál­landó, rendszeres kapcsolatot tar­tunk fenn a helyi ifjúsági és párt- szervezetekkel, a nemzeti bizott­ságokkal. Katonáinkat bevonulá­suk alkalmából a nemzeti bizottsá­gok ünnepélyesen a község ideig­lenes polgáraivá fogadják, majd katonai szolgálatuk befejeztével ünnepélyesen búcsúztatják. Őszintén szólva már nem is tudjuk elképzelni munkánkat a polgári la­kosság segítsége nélkül. A határ­sértők mintegy egynegyedét ők derítik fel. Később módunk nyílt elbeszél­getni Jozef Vojtek tiszttel a „dunai haditengerészek“ életéről, mun­kájáról és tiltott határátlépési kí­sérletekről.- Nagyon kemény szolgálatunk van, mert itt a Duna mellett min­den évszaknak megvannak a ma­ga különlegesen kellemetlen kísé­rő jelenségei. Elég, ha a nyári agresszív szúnyogfelhőket vagy a téli kegyetlen, nyirkos, csontig ható hideget említem. Katonáink figyelme persze egy pillanatra sem lankadhat az időjárás miatt, hiszen ez esetleg életveszélyes helyzetbe hozná őket. Katonáink­nak meg kell tanulniuk elviselni bármilyen elképzelhető kellemet­lenséget. Egy éve történt meg, hogy néhányan derékig vízben fél napig várakoztak csapdát állítva két külföldi állampolgárnak, akikről bejelentés érkezett, hogy valahol a közelben bújkálnak és át akar­nak kelni a túlsó partra. Érthető tehát, hogy a határőrséghez kerü­lő válogatott legények közül is a legjobbakat választjuk ki. A szol­gálatnak egyébként megvannak a maga különlegességei az oszt­rák és a magyar határon is. Az osztrák határőrökkel nincsenek kapcsolataink, nem érintkezünk velük, a magyarokkal viszont na­gyon jó együttműködést sikerült kialakítanunk.- Kik és milyen időszakban kí­sérlik meg a tiltott határátlépést?- Az utóbbi időben külföldiek is, különben természetesen a 15 év­nél idősebb fiatalok. Igaz, tavaly két 12 éves srác is próbálkozott. A fiatalkorúakkal és a gyermekko- rúakkal szemben természetesen megkülönböztetett eljárást alkal­mazunk. Az ügyésszel, a tanáraik­kal és a szüleikkel együtt megpró­báljuk őket rábírni, hogy hagyja­nak fel szándékukkal. Mindeddig - s ezt örömmel állapíthatom meg -, nem fordult elő, hogy valaki még egyszer próbálkozott volna. A tiltott határátlépési kísérletek döntő többségét egyébként nyá­ron és főleg sötétedés után hajtják végre. Az idősebb határsértők ed­digi tapasztalataink szerint két csoportba oszthatók. Döntő több­ségük bűnöző (akit esetleg már köröznek), a felelősségre vonás elől akarnak elszökni. A másik csoport kalandot keres, mint pél­dául azok, akik fogadásból, egy .liter borért megpróbálnak átúszni a magyar partra és vissza. Előfor­dul viszont, hogy egyesek a meg­oldhatatlannak tűnő családi-erköl­csi problémáik miatt szánják rá magukat erre a meggondolatlan lépésre. Mindehhez még tegyük hozzá, hogy a határőrök nemcsak szigo­rúan vett harci feladatokat teljesí­tenek. Gyakran nyújtanak segítsé­get fulladozó fürdőzőknek, ve­szélybe került, képességeiket túl­becsülő sportolóknak, csónaká- zóknak. A tisztjeik azonban ezek­ről az esetekről nem igen beszél­nek. „Ez nem olyan rendkívüli esemény, amellyel foglalkozni kell. Megemlítjük a jelentésben és ezzel az ügy lezárul“ - mondják. Pedig az életmentő katonák is elismerést érdemelnek. FEKETE MARIAN Václav Johanus: Szöveg nélkül DJ SÍ3 6 1983. XII. 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents