Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)
1983-12-30 / 308. szám, péntek
ÚJ szú 7 1983. XII. 30. MA KEZDŐDIK A NÉGYSÁWCVERSENY „Nyár“ Obersdorf ban... (ČSTK) - Kedd este óta már a Négysáncverseny 32. évfolyama első versenyének színhelyén Obersdorfban edz a csehszlovák síugró csapat. Ahol ma délelőtt 11 óra 45 perckor kereken 100 versenyző kezdi meg a próbaugrásokat. A rajtnál 17 ország legjobb síugrói szerepelnek. Hiányoznak ezúttal a japánok. Pavel Schlank nyilatkozott a ČSTK tudósítójának a megérkezés után: „Obersdorfban szinte nyári időjárás fogadott, a várost Sorsolás után (ČSTK) - A jövő évben a spanyolországi Toledo városában rendezik a 11. junior női kosárlabda EB-t. A verseny időpontja 1984. augusztus 20-30. Azok a játékosok léphetnek pályára, akik 1965-ben, vagy azután születtek. Érdekessége ennek az Európa-bajnokságnak az a tény, hogy az első két helyen végző csapat automatikusan került az olaszországi - 1985-ben sorra kerülő - első junior világbajnokságra. Toledóban a csehszlovák lányok számára a jó szereplés mércéje adva van, hiszen legutóbb Csehszlovákia volt az Európa-baj- nok. Azaz, ha a csapat nem kerülne dobogóra, azt már alighanem csalódásként kellene elkönyvelni. Négy csapat selejtező nélkül lehet ott a rajtnál: Csehszlovákia a védő jogán akárcsak az ezüstérmes szovjet és a bronzérmes olasz csapat, míg a negyedik a rendező ország válogatottja. A FIBA elkészítette a selejtező csoportbeosztását. A-csoport: N^jZK-Magyarország, Belgium, B-csoport: Franciaország, Portugália, Hollandia, Anglia, C-cso- port: Svédország, Dánia, Lengyelország, D -csoport: Jugoszlávia, Bulgária, Görögország és Izrael. A csoportbeosztásnál elsőként nevezett országban bonyolítják le a selejtezőket, és minden csoportból az első kettő jut az EB mezőnyébe. Kilenc sárga lap! (N) - Következetesen alkalmazta a szabályokat Derek Owen, aki a 3:3-as eredménnyel zárult Manchester United - Notts County angol bajnoki labdarúgó-találkozót vezette. Owen ugyanis a 90 perc lefújása után jelentésében kilenc sárga lapos figyelmeztetésről számolt be... Ez sokakat meglepett, hiszen a találkozó során más adatokra emlékeztek. Owen jelentésében megadja a magyarázatot: egy alkalommal a második félidőben a Notts County játékosainak sorfala a játékvezető erélyes felszólítása ellenére sem volt hajlandó kilenc méterre távozni a szabadrúgáshoz letett labdától. Az angol játékvezető - meglehetősen ritkaság az ilyesmi - a héttagú sorfal valamennyi tagjának sárga lapot adott. így aztán a mérkőzést követően a tudósítók inkább azt jegyezhették fel, hogy a Vjotts County csapatából csak Fashanu és Harkouk úszta meg a találkozót sárga lap nélkül. Agárbotrány... (ČSTK) - Vicces ötlete támadt egy eddig ismeretlen sheffieldi agárverseny-rajon- gónak, igaz alighanem anyagi ihletése volt alábbi találékonyságának. Az egyik agárversenyt megelőző éjszakán a hat rajtbox közül háromba friss banánfürtöket rakott. Nem kellett sokáig várni, hogy az ötletre fény derüljön - csak a rajtig... Ugyanis a fürge négylábúak versenyét egy kifejezetten esélytelen agár nyerte. Míg a toronymagas esélyesnek kikiáltott kutya tulajdonosa Peter Beamount hiába várta a célban hűséges kutyáját. Az ugyanis az égvilágon semmi érdeklődést nem mutatott a verseny iránt, hanem ahelyett saját boxjában jó étvágy- gyal fogyasztotta a friss déli gyümölcsöt. A rendezők könnyűszerrel rájöttek a turpisságra és a verseny váratlan alakulása miatt az ügyben a Scotland Yard megkezdte a nyomozást. körülvevő lankás hegyoldalakon híre sincs a hónak, de a Schatten- bergi sáncot mühóval versenyzésre alkalmassá tették. A csehszlovák versenyzők az edzéseken új cipőben ugrottak, de túl könnyűek és így tegnaptól már ismét a régebbi nehezebb sícipőhöz tértek vissza.“ Meglepetésre a csehszlovák síugrók közül a 18 éves Podzimek szerepelt az edzéseken, a negyedik legjobb ugrást hajtotta végre: 101 méterig szállt. Ploc legobb edzéseredménye 98, Parmáé 97,5 Slušnýé 92, Švagerkoé 91 méter. Nykänenen kívül (99 és 110), Weissflog (111 és 104) és a sírepülő világbajnok Ostwald (108 és 108,5) árult el jó formát. Eddig a szovjet síugrókról a felkészülés során semmilyen hírt nem kaptunk, éppen ezért érdekes a csapat névsora: Vlagyimir Csernyejev, (edzésen 98 m), Gennagyij Prokopenko, Jurij Kolovcsikov, Valerij Karetnyi- kov és Oleg Szurov. Ausztrália teniszezői Melbour- ne-ben 3:2 arányú győzelmet arattak Svédország válogatottja fölött a tenisz Davis Kupa döntőjében. Ausztrália ezúttal huszonötödször szerezte meg a trófeát. Felvételünkön a győztes csapat (balról): Pat Cash, Mark Edmondson, a kapitány Neale Fraser, Paul McNamee és John Fitzgerald (ČSTK-képtávíró) Junior jégkorong-VB Csehszlovákia-Svájc 13:2 (3:0, 2:1, 8:1) (ČSTK) - A svédországi Nyköpingben és Norrköpingben folytatódik a 20 éves jégkorongozók világbajnoksága. A címvédő szovjet együttes a finnek fölött aratott győzelmével a táblázat élén áll. Szerdán a késő esti órákban Csehszlovákia az USA válogatottja ellen lépett pályára, s 10:1 (4:0, 3:1, 3:0) arányú győzelmet aratott. Együttesünk góljait Rosol (3), Klíma és Jiroutek (2 - 2), Kameš, Talpaš és Pethő ütötte. Az amerikaiak részéröl Mack szépített. A csehszlovák jégkorongozók villámgyorsan kezdtek és az első harmadban szerzett négygólos előny birtokában nyugodtan, ötletesen játszottak. A csapat legjobbja Rosol és Klíma volt. Nyköpingben Svédország válogatottja 11:2 (7:1, 3:1, 1:0) arányú győzelmet ért el az NSZK csapata ellen. Gólütők: Lehman (5), Albe- lin, Lundström, Sandström, Kihlström, Westin, Forsberg, ill. Dreisaitl (2). Három forduló után a Szovjetunió 6 ponttal, de jobb gólaránnyal áll az élen az ugyancsak 6 pontos svédek előtt, Csehszlovákia 4 pontjával a harmadik. Ma szünnap van a világbajnokságon, a küzdelmek szombaton a Svájc-NSZK (15.00 órakor) és az USA-Finnország (15.00), majd a Kanada-Svédország és a Szovjetunió-Csehszlovákja (19.00) találkozóval folytatódnak. A tegnapi negyedik fordulóban Csehszlovákia 13:2 (3:0, 2:1, 8:1) arányú győzelmet aratott Svájc válogatottja fölött. A gólokat Rosol (3), Kameš (3), Talpaš (2), Kotala, Pethő, Pivoňka, Kaš- tak, Dolana, illetve Müller és Neunschwander ütötte. A másik találkozón: USA-Szovjetunió 4:7 (3:3, 1:1, 0:3). Gólütők: Bourbeau, Johannson, Ockerlung, Golden, ill. Lomakin, és Nyemcsinov 2-2, Vjazmikin, Guszarov, Martyinov. Az 57. Spengler Kupán Davosban a Dukla Jihlava jégkoron- gozói 11:5 (4:1, 3:1, 4:3) arányban legyőzték a Jokerit Helsinki csapatát. A gólokat Weissmann (3), Vlach, Válek (2 - 2), Dudáček, Liba, Horáček, Žák, ill. Saarenoja, Sulin, Koskinen, Lehto ésToumis- to ütötte. A másik találkozón: Dinamó Moszkva - ERC Schwenningen 7:3 (2:1, 2:1, 3:1). Több csehszlovák kézilabdajátékvezető fontos nemzetközi mérkőzéseket vezet a jövő év folyamán. Az Ambruš - Formánek kettős január 8-án a VfL Gummersbach - Kolbotin IL BEK-elő- döntőt vezeti. Moza és Korec lesz a bírája Bécsben az IHF Kupa elődöntőjének, amelyen az Admira Landhaus és a belga Hasselt csapata lép pályára. A Valenta- -Volf duó február 2-12 között az Olaszországban sorra kerülő C-csoportos világbajnokságon működik közre. Az 1984-es téli olimpiai játékok előkészületei során még az ünnepélyes megnyitó előtt átadják Bosznia-Hercegovina fővárosában az első trolibuszvonalat. A 14 kilométeres útszakaszon 30 troli bonyolítja le a forgalmat. A Jugoszlávia számára legjelentősebb sportrendezvényre szorgosan készülnek a légiforgalmi társaság pilótái is. A szurcsini repülőtéren gyakorolják a leszállást kedvezőtlen időjárási feltételek közepette. A Sparta Praha jégkorongozói svájci portyájúk során 8:3 (3:0, 3:1, 2:2) arányú győzelmet arattak az EHC Kloten, majd 3:2 (1:1,1:1, 1:0) az EH Lugano csapata fölött. Igor Malkov 19 éves szovjet gyorskorcsolyázó az Alma Ata-i Nyikoláj Kiszeljov emlékverseny zárónapján szenzációs eredményt ért el a 10 000 méteren. A világon elsőként törte át a 14 perces állomhatárt, 13:54,81-es idővel (a régi csúcsot a svéd Gustavsson tartotta) győzött. A versenyen még két szovjet versenyző futott a régi csúcson belül. Hamburger SV - AEK Athén 3:2 (1:1) - az Athénben játszott nemzetközi labdarúgótornán. Góllövök: Hansen (2), Wuttke, ill. Dintszikosz és Kotisz. SPORTFOGADÁS A Športka 52. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: 3 nyertes á 184 135 korona, III. díj: 203 nyertes á 6155 korona, IV. díj: 7355 nyertes á 320 korona, V. díj: 113 013 nyertes á 25 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 74 nyertes á 16 350 korona, IV. díj: 3718 nyertes á 570 korona, V. díj: 73 257 nyertes á 40 korona. A MATES 51. - 52. játékhetének nyereményei: I. díj: 6 nyertes á 154 520 korona, II. díj: 889 nyertes á 1620 korona, III. díj: 22 469 nyertes á 100 korona. (ČSTK) 1988-ban Calgary (ČSTK) - Szarajevóban már végéhez közelednek a téli olimpia előkészületei, s már a következő játékok színhelye, Calgary is készülődik az 1988-as rendezvényre. A kulisszák mögött szorgos munka folyik, mivel a 38 szakemberből álló szervező bizottság szeretné elkerülni azokat a hibákat, amelyek az 1976-os montreali olimpián történtek. Kanada nyugati városa háromszor nyújtotta be igényét a rendezési jogért, de csak negyedszerre kapott igenlő választ. A létesítmények nagy része még csak terveken létezik, egyedül az Olimpic Saddledome jégcsarnok áll, amely a jégkorongtornák és a mükorcso- lya-versenyek színhelye lesz. A megnyitó- és a záróünnepség, a helyi futballstadionban lesz. Alapoznak a labdarúgók (ČSTK) - Az I. labdarúgó liga tavaszi rajtjának későbbre halasztása lehetővé tette, hogy az egyesületek az ünnepek közötti időre szabadságoltassák labdarúgóikat. Ezt azonban nem mindenütt tartják be. Banská Bystricán például alighanem az ősszel megszerzett pozíció megtartását tartják szem előtt, a trnavai Spartak az őszi idény végén elrontott bizonyítványon szeretnek javítani, a Žilina pedig nyilván előre szeretne rukkolni a bajnoki táblázaton. Alighanem ezzel magyarázható, hogy ez a három szlovákiai csapat már december 27-én elkezdte az alapozást. Egyelőre a labda még pihen, de kiadós Szupermaratoni (ČSTK) - Egy nem akármilyen csúcsról érkezett jelentés az ausztráliai Colacóból. A Nyugat-Németországból Új- Zélandra települt Siegfried Bauer az ezermérföldes futásban - 1609 kilométer, 12 nap, 12 óra, 13 perc, 20 másodperces idővel állított fel új világcsúcsot és 9 óra 10 perccel megjavította saját 1975-ből származó eredményét. A verseny Melbourne-i rajtjánál csak öt versenyző jelent meg, közülük kettő már korábban feladta a versenyt, míg a másik kettő messze lemaradt Bauer mögött. Az ausztrál Tony Rafferty 187 kilométerrel, honfitársa Joe Record pedig 753 kilométerrel -maradt Bauer mögött, aki miután célba ért, két vetélytársa is befejezte. A verseny útvonala egyébként a 150 kilométerre lévő Colatá- ba vezetett, ahol aztán a futók a három mérföldes városi körúton köröztek. SAKK A Bratislavában megrendezett csehszlovák nemzetközi bajnokság és a trnavai nemzetközi torna a Tirnavia 83 mellett az év végén került sor 1983 harmadik legjelentősebb hazai nemzetközi sakkeseményére; a Tátra-ku- páért folyó tornára, mely már a 31. évfolyamába lépett. Ótátrafüreden (Starý Smokovec) három nagymester és kilenc nemzetközi mester ült a táblához. Az első helyen a legtöbb Élőpontszámmal rendelkező részt vevő: Ľubomír Ftáčnik nagymester végzett 9 ponttal 13 játszmából. Egy ponttal előzte meg az egyre érettebben versenyző 19 éves bratislavai Stohlt és a trnavaiak színeiben játszó Lančot, akinek ez volt az eddigi legnagyobb versenysikere. A további három helyen 7 és fél ponttal a szovjet Azmajparasvili (a szovjet bajnokságon legyőzte Karpov világbajnokot) Plachetka és Medu- na osztozott. Várakozáson alul szerepelt a jugoszláv Knyezsevics nagymester és a magyar Schneider. Egy játszma a versenyről: Szláv védelem Világos: F áčnik - Sötét: Meduna 1 c4 c6 2 d4 d5 3 Hf3 Hf6 4 H;3 dc4: 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 (ezt a védekezési módot már belepte a por és joggal - világos tartós kezdeményezéshez jut. Rugalmasabb 6...e6 7.f3 Fb4) 7 Hc4: Vc7 8 g3! e5 9 de5: He5: 10 Ff* Hfd7 11 Fg2 f6 (11...Fe6-ra 12.He5: He5: 13.0-0 f6 14.Vd4! után világos kitűnően állt az Aljechin-Euwe világbajnoki páros mérkőzésen, 1935- ben) 120-0 Fe6 13.He5: fe5: (13.. .He5:-re 14.Vd4 Fe7 15.Bac1 Vb8 16.He4 0-0 17.Hg5 hozza világost előnybe) 14Fe3 Fc5 15.V;1 Fe3: 16.V,3: Vb6 17.VJ2 (jó 17.a5 is pl. Ve3: 18.fe3: a6 19.He4 Ke7 20.Ba4! is, ahogy egy Klein-Capablanca, Margate 1935 játszmában történt) 17.. 0-0 futóedzéseket írtak elő az edzők a játékosok részére. A többi szlovákiai csapat csak az új évben, január másodikén tartja első edzését. Elég csak a bajnoki táblázatra nézni és megtaláljuk a magyarázatát, hogy a prágai együttesek közül miért a Slávia a legszorgalmasabb... Ugyanis a patinás prágai együttes is kedden tartotta első edzését. Aligha akad a csapat házatáján olyan, aki elégedett lenne az őszi mérleggel: 12 pont és a 14. hely a „leltár“ eredménye. Gyógykezelése után már Šimurka kapus is elkezdte az edzéseket, viszont a fiatal reménység Kubík műtétnek volt kénytelen alávetni magát karácsony este. így alighanem négy hét kényszerpihenőre szorul. Milan Máčala, a csapat edzője ismeri a csapat rossz helyezésének okait és kész a terve a tavaszi javulásra:- Mi kaptuk az ősszel a legtöbb gólt, harmincötöt, ez tehát azt jelenti, hogy a legégetőbb feladatunk a védelem megerősítése. Tárgylaunk a Spartával, hogy engedje át nekünk egy évre Beznoskát érdeklődünk a Zbrojovka játékosa Mazura iránt, és a jelöltek között szerepel a plzeňi Forman is. A csapatból a kapus Kovács Prešov- ba készül, Somolaga a Plzeňt erősíti, míg Firický iránt a prágai Motorlet érdeklődött. 18 aS Vd4 19 Bad1 Vd2: 20 Bd2: a6 (különben világos játszik a6-ot) 21 > e4 Bad8? 22.Bd6 Fd5 23.Bd1 Kf7, (u Hg5 fenyegetést csak h6-al lehetett védeni, de arra 24.Hc3! jön döntö fölénnyel) 24.Hg5+ Ke7 (erre játszott sötét, de most egy, a gyakorlati játszmában ritka mattkép következik) 25 B7d5:! és sötét feladta, mert a bástya ütésére Be6 matt a válasz. 1339. SZ. FEJTÖRŐ G. Heathcote („British Chess Magazine“ 1911) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kb8, Va4, Bc3, Hf7, Hf1 (5 báb). Sötét: Kd5, Bd1 és g5, Hb3, Fe6, gy: c5, d7, f4, g4 és g6 (10 báb). A megfejtés beküldésének határideje: január 9. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1337. sz. fejtörő (ten Cate) helyes megfejtése: 1. Bh3ü Az e heti nyertesek: Kozák László, Štitnik, Farkas Zoltán, Kajal. DELMÁR GÁBOR